Művezetők Lapja, 1920 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1920-01-15 / 1. szám

XXIII. évf. 1. szám MŰVEZETŐK LAPJA. munkásoknak megértő, jóindulatú, készségesen útbaigazító, de munkafegyelmet fenntartani tudó elöljáróik legyenek. Teljes reménységgel tekinthetnek a művezetők gazda­sági­­ szervezetük sikeres működése elé, mert közöttük meg van az a szellemi és erkölcsi tőke, a­melyek az ered­ményes működést biztosítják. Bizonyság erre az 1919. évi január hó, 1-vei életbe, lépett, a művezetőkre vonatkozó úgynevezett „kollektív szerződés“, melyet mint saját vív­mányát az I. K T. O. Sz. tüntet fel. Pedig jól ismerjük a kollektív szerződés megszületésének történetét. Ugyanis a szerződés-tervezetet teljes egészében művezetők, még­pedig kivétel nélkül szövetségünkhöz tartozó művezetők dolgoz­ták ki a művezetők orsz. szövetségének Német­ utcai köz­ponti irodahelyiségében. A kollektív szerződés tehát a mi szövetségünk tagjainak munkája s bizonyára kikerül a művezetőktől a jövőben is mindaz, a­mi a művezetők ér­dekében szükséges. Nem lesz a művezetők gazdasági szervezete sem szociál­demokrata, sem keresztény szocialista, —­ mert ezek a politikától nem mentesíthetők, — ellenben politika nélkül minden izében magyar akar lenni. Kerítése, dísze a három­­szinü lobogó és féltve őrizni fogja azt, hogy annak lelkesítő, tiszta színei nemzetünket rágalmazó idegen törekvéssel be­rre mocskoltassék. Kik­ tekintendők művezetőknek és kiknek­­ kell szövetségünkben tömörülniök? Hogy kartársaink tisztába jöjjenek azzal, hogy kik­nek az érdekei közösek a művezetőkével, valamint hogy kik keressék szövetségünk kebelében a kartársi összetarto­­zandóság­ érzetéből eredő szolidaritás, közös védelem és Ausztráliából hazatoloncolt magyarok. Irta : Palik Ferenc. December hó 30-án este Trieszt-Villach-Bécs-Bruck­ Győrön át egyik tehervonattal két személykocsi érkezett meg Budapest keleti pályaudvarra. A kocsik utasai méltó feltűnést keltettek volna a pályaudvar megszokott nyüzsgő sokadalmában ; ez alkalommal azonban, a személyforga­lom szénhiány miatti szünetelése folytán az ivett üveges tető alatt szokatlan csend honolt, csak néhány szép szál rendőr fegyverén csillogott a lámpák fénye, csak egy kar­szalagos kis magyar leány sürgött-forgott a nagyobb­részt exotikus viseletű utasok között. — Ausztráliaiak, amerikaiak rakják le podgyászaikat és irományaikkal jöjjenek be az irodába. Ausztráliából, Amerikából hazatoloncolt, a világháború alatt ott internált magyar állampolgárok, olyan hazafiak, akik nem akartak nemzetüktől megválni, magyarságukat nem akarták megtagadni, tértek vissza kényszer útján a magyar hazába, önszándékukon kívül növelve itthon a munkanélküliek számát, az elhelyezkedni nem tudók száz­ezreit. Pedig ők valamennyien kiválóan ügyes, sokoldalú iparosok, munkások, gazdálkodók, kereskedők, szakve­zetők. Megmaradhattak volna tartózkodási helyeiken, ha ide­jekorán, még a háború előtt polgárjogot szereznek. De szívvel, lélekkel m­agyarok maradtak és inkább tűrték a négy és fél esztendei fogságot, egy ideig a kényszermunkát is. Ausztráliából a 104 napig tartó utazás nehézségeit, számolva itthon a megélhetés lehetőségének teljes bizony­talanságával , mintsem hogy a magyar nemzethez való hozzátartozandóságuk szálait elszakítsák. Íme ezek is munkásoknak vallják magukat, de e jel­zőn kívül megtartottak egy érzést, a­mely nekik világ­járásuk alatt semmi előnyt, semmi figyelmet, semmi díszt nem biztosított, csak lelküket melengette a világ túlsó felén — egy, az édesanya által gyújtott, később az em­lékezés olajcseppjeivel táplált kicsiny mécsvilág, —• meg­tartották a távoli szülőföld, a haza iránti szeretetet. Valami fojtogató érzést kelt bennünk, a­midőn látjuk a budapesti pályaudvarban csikorgó január hidegében a lakóhelyükről elűzött szerencsétlen magyarokat, a vagyon­­lakókat. Hgy látjuk a főváros utcáján a lyukas cipője talpa alá dróttal deszkadarabot kötözgető menekült magyar tanítónőt, a kopott, vékony felöltőjében didergő, elűzött magyar tanárt, kiknek élete előttünk oly talányszerű, ki­ket valóban­­­" csak a jó Isten táplál. Van szivünk, van részvét bennünk ahhoz, hogy ki­­üldözött véreink kétségbeejtő helyzetébe magunkat bele­­érezzük. De aki az Ausztráliából négy esztendei megkínzás után kikergetett magyarokkal beszélt, azoknak nem pa­naszát, de életfolyását meghallgatta, annak a fojtogató érzésen fölül a foga is csikorog,­­ vagy halálos lemon­dással hajtja mellére a fejét. Valamennyien tagjai voltak ők az ottani munkás­szervezetnek, a­mely szervezetek azonban nem tagadják meg a hazát. Ők megmaradtak magyarnak még akkor is, a­mikor itthon uralkodó véreik törvényhozása vagy 30 év előtt meghozta azt a törvényt, hogy 15 évi távollét után megszűnik a hon­polgárság. Akkor azt a törvényt , zu organisieren, welche nur zum Schutz ihrer wirtschaft­lichen Interesen entstanden sind. Die Organisierung gerschah dort, anstatt den erwar­teten Erfolgen wurden wir aber nur an abstimmenden Erfahrungen reich. Den grossen, hundérttausende von Mit­glieder zählenden Vereinen waren unsere Mitglieder nur dazu gut, um die Zahl ihrer Mitglieder zu erhöhen, die Interessen unserer Mitglieder waren aber ebenso nicht geschützt, wie wenn sie gar nicht organisiert wären. Wenn den Mitgliedern etwas fehlte, eher fanden sie in ihrem alten Verband Hilfe, obgleich dem nicht auf Millionen zählende Mittel zur Verfügurg standen, wo man aber des Werkmeisters Kummer urd Leiden kannte, mit ihm Mitleid hatte und dem notdüdtigen Kollegen sogar durch persönliche Opfer Hilfe leistete. Nach solchen Erfahrungen begann die Vorstellung des „Ungarländischen Werkmeister-Verbandes“ sich mit dem Gedanken zu beschäftigen, im Rahmen des Verbandes zwei Klassen aufzustellen, deren erste die heutige Insti­tution zur Unterstützung, die Andere die zur Vertretung der wirtschaftlichen Interessen berufene Klasse wäre. In die Unterstützungsgruppe könnten jene aufgenom­men werden die wir bis jetzt Statuten gemäss auch auf­nehmen könnten, an den Rahmen der Schutzgruppe währen alle Werkmeister des Landes und die ihnen ähnlichen industriellen Angestellten einzubringen. Unter die Aufgaben der errichtenden Schutzgruppe wären zu zählen : 1. Voller Rechtschutz in durch dienstlichen Angele­genheiten entstandenen Prozessen. 2. Vertretung gegen Behörden, Arbeitgebenden und arbeitgebenden Vereinen. 3. Vertretung und Schutz der moralischen und ma­teriellen Interessen der Werkmeister, Beförderung der würdigen Placierung in der Gesellschaft.

Next