Művezetők Lapja, 1926 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
XXIX évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA. 3 kézzel, amit akár hajtóművel ellátott géppel, vagy kézigéppel gyorsabban tudnánk készíteni és ha van is gép, sok esetben ennek az elhelyezése olyan, hogy kis számú munkadarabnál a régió-költség nagyobb, mint amennyit a munkadarab elbír. A többtermelés szempontjából különösen fontos kisebb gépek alkalmazása a kézi munkapadokon pld. kisfúrógép, kézi lukasztógép, csiszológép stb. Ha vannak is ilyen gépek, de a munkadarabok hozzávaló szállítása és egyéb adminisztrációs költségek sokkal nagyobbak, mint amennyit a padi munkáknál fizetnek, ha a gép közvetlen közelségben van és a szakmunkás maga végzi a munkát. Sajnos, a legtöbb helyen hiányoznak az ilyen kis gépek és itt gyárosaink áldozatkészségéhez kell fordulnunk Azt hiszem, hogy a befektetés meghozná a kamatot. A legkényesebb feladat a művezetőre nézve a termelés fokozásánál a fizikai erő igénybevétele, kapcsolatban a megmunkálás idejének megállapításával. A fizikai erő túlhajtott igénybevétele épen az ellenkező hatást váltja ki, mint amit akartunk elérni. A termelés látszólagos fokozása után csökkenés áll be. Ezt megakadályozni, de a termelés fokozását fentartani a művezetői szaktudás legnehezebb, de leghálásabb feladata. Egy munkadarab munkaidejének megfigyelésével nemcsak arra kell ügyelnünk, hogy mennél rövidebb idő alatt készüljön el a munkadarab, de figyelemmel kell kísérni a megmunkálás módját is, honnan veszi el a munkás a megmunkálandó darabot, hogy emeli, hogyan fogja be a gyalupadba, a satuba, vagy gépbe, hogyan kezeli a szerszámot, hogyan és hová teszi a megmunkált darabot. Itt kell a művezetőnek tanáccsal segíteni, célszerű utasításokat adni. Ezek mind látszólag jelentéktelen dolgok, de a fizikai erő kíméletes és jó kihasználása nagy fontossággal bírnak és ha a munkás látni fogja, hogy nemcsak a termelés fokozása és olcsóbbá tétele a cél, de az ő erejének a kímélése is, párosulva a szorgalommal elért magasabb kereset, úgy nagyobb megértéssel fogadja a termelés fokozását célzó intézkedéseket. A fent leközöltekből látjuk, hogy a termelés fokozását célzó intézkedéseknél a művezető milyen nagy szerepet tölt be, de ahhoz, hogy teljes szívvel és lélekkel szentelhesse magát ennek a célnak érdekében, kell, hogy anyagi gondoktól mentesítve legyen. Kauert Rezső A Művezetők Orsz. Gazdasági és Jogvédelmi Szövetsége hívei. A Társládák most vajúdó törvényes átminősítése, illetőleg egyesítése, az érdekeltek több tagját késztették arra, hogy az átformálás munkájához a régi, egyoldalú érdeket szolgáló Társládánál szerzett tapasztalataikkal hozzászóljanak. Egy érdemes kartársunk avatott tollal és hozzáértéssel megírt jeles cikkének, — habár térszűke miatt némi megrövidítéssel is — készségesen adunk alább helyet, gazdasági rovatunkban, mert hisz’ annyira a mi gazdasági életünk elevenébe vág, hogy azt teljes egészében a magunkénak tekintjük. Sőt e közlés kapcsán egyben felhívjuk úgy a törvényt végrehajtó, mint az alapszabálykészítő mindkét érdekeltséget, hogy az itt elhangzottakat, a ma már annyira hirdetett szociálhumanizmus nevében szívleljék meg. A cikk így szól: A Társládák országosítása. Ha figyelemmel áttanulmányozzuk az emberi fejlődés történetét, el kell fogadnunk azt a felfogást, hogy az ember társas lény. Hiszen ezt demonstrálja még az állatok, a hangya, méh stb. csoportélete is. Csakhogy míg az állatoknál az ösztönösség igazságos elve érvényesül, addig az emberiségnél a pénz uralmának lelketlensége szabályozza a társaslények existenciális létét. Ha az ősemberek életviszonyát mérlegeljük, megállapíthatjuk, hogy míg akkor az érvényesülés fokát az erő és okosság váltotta ki, ma ehhez az érvényesüléshez csak egy eszköz kell : a pénz ! A pénz hatalmának két megnyilvánulása van : az alkotó építés és a rombolás munkája. A nagy világrombolást is a pénz tette lehetővé , mert hisz megmondta Montekukkoli, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz ! pénz ! és pénz ! És ezt osztották a kultur nemzetek bőven. Talán ha csak az ősi erő lett volna a döntő tényező, másképen végződött volna a mi háborúnk. Az is kézenfekvő dolognak látszik, hogy az őstársadalomban több erős és okos egyed lehetett. Ezek mindegyike arra törekedett, hogy akár furfangal, akár furkósbottal minél több szolgát szerezzen magának. Ez tarthatott mindaddig, amíg csak leigázható embertárs akadt. Mikor már ilyen nem volt, egymásnak estek szolgahadaikkal. Később, mikor a szolgák is okosabbak lettek, a sokfelé való harcban sokféle más szolgával érintkeztek, megtanultak különbséget tenni uraik között. Az egyik jobban, a másik rosszabbul bánt szolgáival. Megkezdődött a szökdösés a jobb bánásmódunk felé. Ebből egyik-másik gonosz arra alighanem baj származhatott, mert később a szökésnek meggátlására minden eszközt felhasználtak. Halálbüntetés, vagyonelkobzás, deres, mindmegannyi hatékony gyógyszer e betegségben szenvedőknek. Más módja ezekkel szemben a hatalmon levőknek az volt, hogy a hozzájuk hűségeseknek a többiek fölött kiváltságos jogokat adtak, birtokokat ajándékoztak nekik, az ott élő szolgákkal együtt. Jutalmazták a harcban bátrakat és úgy, mint azokat, akik nekik hízelegni tudtak. Földet adtak a szolgáknak, hogy ott lakjanak, azt miveljék, a termésből s a harcban szerzett prédából hányadot kaptak, ezáltal anyagiakban gyarapodtak, vagyis jobban oda láncolódtak uraikhoz. Ezeket az eszközöket és módokat az utókor a maga korának megfelelően módosította. Egyik ilyen átformált módja a helyhez kötöttségnek a nyugdíjintézmény. Megvan ez minden kulturállamban. Nálunk Magyarországon azonban e tekintetben még ázsiai állapotok uralkodnak. Az ősrégi rabszolgasors csak annyiban változott, hogy modernizált jobbágyoknak lehet nevezni a különféle nyugdíjintézmények tagjait. A szó szoros értelmében úgy kezelik tagjaikat, mint amilyen sorsuk 48 előtt a jobbágyoknak volt. Nincs szabad költözködési joguk. Ha egy nyugdíj intézményhez tartozó tag helyét fel akarja cserélni egy jobb helyért, vagy kényszerítő okok miatt változtatja helyét, úgy addig szerzett összes jogait elveszíti. Sőt akad olyan intézmény is, amelyik a már nyugdjban lévő tagjaitól ha megtudja, hogy más vállalatnál munkába állott, a nyugdíjat megvonja. Hát nem ázsiai állapot ez ? ! Ma már hála a jó Istennek ott tartunk, hogy a különféle társpénztárak országosítása Gazdasági Szövetségünknek 1921. szeptember 8-án tartott értekezleten tett javaslatára ki van mondva. Ha ez a törvény életbe lép, akkor fellélegezhet az ipari jobbágyság. Adja a jó Isten, hogy ez minél előbb bekövetkezzék. A társláda tulajdonosok azt vitatják, hogy a társládák országosítása nem fogja meghozni biztosított tagjainak azt az eredményt, amelyet tőle várnak. Utalnak arra, hogy kezelési költségek eddig úgyszólván alig voltak, míg az állami adminisztráció nagyon sokba kerül s igy bekövetkezhet az az eset, hogy a tagok kevesebb nyugdíjat fognak kapni mint eddig. Hát ez igen gyenge érvecske! Nem kell itt semmi másra, mint arra hivatkoznunk.