Művezetők Lapja, 1926 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1. szám

XXIX évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA. 3 kézzel, amit akár hajtóművel ellátott géppel, vagy kézi­géppel gyorsabban tudnánk készíteni és ha van is gép, sok esetben ennek az elhelyezése olyan, hogy kis számú munkadarabnál a régió-költség nagyobb, mint amennyit a munkadarab elbír. A többtermelés szempontjából különösen fontos kisebb gépek alkalmazása a kézi munkapadokon pld. kisfúrógép, kézi lukasztógép, csiszológép stb. Ha vannak is ilyen gépek, de a munkadarabok hozzávaló szállítása és egyéb adminisztrációs költségek sokkal nagyobbak, mint amennyit a padi munkáknál fizetnek, ha a gép közvetlen közelségben van és a szakmunkás maga végzi a munkát. Sajnos, a legtöbb helyen hiányoznak az ilyen kis gépek és itt gyárosaink áldozatkészségéhez kell fordulnunk Azt hiszem, hogy a befektetés meghozná a kamatot. A legké­nyesebb feladat a művezetőre nézve a termelés fokozásánál a fizikai erő igénybevétele, kapcsolatban a megmunkálás idejének megállapításával. A fizikai erő túlhajtott igénybe­vétele épen az ellenkező hatást váltja ki, mint amit akar­tunk elérni. A termelés látszólagos fokozása után csökkenés áll be. Ezt megakadályozni, de a termelés fokozását fen­­tartani a művezetői szaktudás legnehezebb, de leghálásabb feladata. Egy munkadarab munkaidejének megfigyelésével nemcsak arra kell ügyelnünk, hogy mennél rövidebb idő alatt készüljön el a munkadarab, de figyelemmel kell kísérni a megmunkálás módját is, honnan veszi el a munkás a megmunkálandó darabot, hogy emeli, hogyan fogja be a gyalupadba, a satuba, vagy gépbe, hogyan kezeli a szer­számot, hogyan és hová teszi a megmunkált darabot. Itt kell a művezetőnek tanáccsal segíteni, célszerű uta­sításokat adni. Ezek mind látszólag jelentéktelen dolgok, de a fizikai erő kíméletes és jó kihasználása nagy fontos­sággal bírnak és ha a munkás látni fogja, hogy nemcsak a termelés fokozása és olcsóbbá tétele a cél, de az ő erejének a kímélése is, párosulva a szorgalommal elért magasabb kereset, úgy nagyobb megértéssel fogadja a termelés fo­kozását célzó intézkedéseket. A fent leközöltekből látjuk, hogy a termelés fokozását célzó intézkedéseknél a művezető milyen nagy szerepet tölt be, de ahhoz, hogy teljes szívvel és lélekkel szentelhesse magát ennek a célnak érdekében, kell, hogy anyagi gondoktól mentesítve legyen. Kauert Rezső A Művezetők Orsz. Gazdasági és Jog­védelmi Szövetsége hívei. A Társládák most vajúdó törvényes átminősítése, illetőleg egyesítése, az érdekeltek több tagját késztették arra, hogy az átformálás munkájához a régi, egyoldalú érdeket szolgáló Társládánál szerzett tapasztalataikkal hozzászóljanak. Egy érdemes kartársunk avatott tollal és hozzáértéssel megírt jeles cikkének, — habár térszűke miatt némi meg­rövidítéssel is — készségesen adunk alább helyet, gazdasági rovatunkban, mert hisz’ annyira a mi gazdasági életünk elevenébe vág, hogy azt teljes egészében a magunkénak tekintjük. Sőt e közlés kapcsán egyben felhívjuk úgy a törvényt végrehajtó, mint az alapszabálykészítő mind­két érdekeltséget, hogy az itt elhangzottakat, a ma már annyira hirdetett szociálhumanizmus nevében szívleljék meg. A cikk így szól: A Társládák országosítása. Ha figyelemmel áttanulmányozzuk az emberi fejlődés történetét, el kell fogadnunk azt a felfogást, hogy az em­ber társas lény. Hiszen ezt demonstrálja még az állatok, a hangya, méh stb. csoportélete is. Csakhogy míg az állatok­nál az ösztönösség igazságos elve érvényesül, addig az em­beriségnél a pénz uralmának lelketlensége szabályozza a társaslények existenciális létét. Ha az ősemberek életviszonyát mérlegeljük, megálla­­píthatjuk, hogy míg akkor az érvényesülés fokát az erő és okosság váltotta ki, ma ehhez az érvényesüléshez csak egy eszköz kell : a pénz ! A pénz hatalmának két megnyilvánulása van : az alko­tó építés és a rombolás munkája. A nagy világrombolást is a pénz tette lehetővé , mert hisz megmondta Montekukkoli, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz ! pénz ! és pénz ! És ezt osztották a kultur nemzetek bőven. Talán ha csak az ősi erő lett volna a döntő tényező, másképen végződött volna a mi háborúnk. Az is kézenfekvő dolognak látszik, hogy az őstársada­lomban több erős és okos egyed lehetett. Ezek mindegyike arra törekedett, hogy akár furfangal, akár furkósbottal minél több szolgát szerezzen magának. Ez tarthatott mind­addig, amíg csak leigázható embertárs akadt. Mikor már ilyen nem volt, egymásnak estek szolgahadaikkal. Később, mikor a szolgák is okosabbak lettek, a sokfelé való harcban sokféle más szolgával érintkeztek, megtanultak különbséget tenni uraik között. Az egyik jobban, a másik rosszabbul bánt szolgáival. Megkezdődött a szökdösés a jobb bánás­­módunk felé. Ebből egyik-másik gonosz arra alighanem baj származhatott, mert később a szökésnek meggátlására minden eszközt felhasználtak. Halálbüntetés, vagyonelkob­zás, deres, mindmegannyi hatékony gyógyszer e betegség­ben szenvedőknek. Más módja ezekkel szemben a hatalmon levőknek az volt, hogy a hozzájuk hűségeseknek a többiek fölött kiváltságos jogokat adtak, birtokokat ajándékoztak nekik, az ott élő szolgákkal együtt. Jutalmazták a harcban bátrakat és úgy, mint azokat, akik nekik hízelegni tudtak. Földet adtak a szolgáknak, hogy ott lakjanak, azt mivel­­jék, a termésből s a harcban szerzett prédából hányadot kaptak, ezáltal anyagiakban gyarapodtak, vagyis jobban oda láncolódtak uraikhoz. Ezeket az eszközöket és módo­kat az utókor a maga korának megfelelően módosította. Egyik ilyen átformált módja a helyhez kötöttségnek a nyugdíjintézmény. Megvan ez minden kulturállamban. Nálunk Magyarországon azonban e tekintetben még ázsiai állapotok uralkodnak. Az ősrégi rabszolga­sors csak annyiban változott, hogy modernizált jobbágyoknak lehet nevezni a különféle nyugdíjintézmények tagjait. A szó szoros értelmében úgy kezelik tagjaikat, mint amilyen sorsuk 48 előtt a jobbágyoknak volt. Nincs szabad költöz­­ködési joguk. Ha egy nyugdíj intézményhez tartozó tag helyét fel akarja cserélni egy jobb helyért, vagy kényszerítő okok miatt változtatja helyét, úgy addig szerzett összes jogait elveszíti. Sőt akad olyan intézmény is, amelyik a már nyugdjban lévő tagjaitól ha megtudja, hogy más vállalatnál munkába állott, a nyugdíjat megvonja. Hát nem ázsiai állapot ez ? ! Ma már hála a jó Istennek ott tartunk, hogy a külön­féle társpénztárak országosítása Gazdasági Szövetségünk­nek 1921. szeptember 8-án tartott értekezleten tett javas­latára ki van mondva. Ha ez a törvény életbe lép, akkor fellélegezhet az ipari jobbágyság. Adja a jó Isten, hogy ez minél előbb bekövetkezzék. A társláda tulajdonosok azt vitatják, hogy a társládák országosítása nem fogja meghozni biztosított tagjainak azt az eredményt, amelyet tőle várnak. Utalnak arra, hogy kezelési költségek eddig úgyszólván alig voltak, míg az állami adminisztráció nagyon sokba kerül s igy bekövet­kezhet az az eset, hogy a tagok kevesebb nyugdíjat fognak kapni mint eddig. Hát ez igen gyenge érvecske! Nem kell itt semmi másra, mint arra hivatkoznunk.

Next