Ipari Művezetők Lapja, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

4 IPARI MŰVEZETŐK LAPJA V. évf. 1. szám. mintha a meghalás volna, ha ismét fölnyitja, mintha a föltáma­dás volna, némasága mintha beszéd volna, rádnézése mintha hívás volna, gyászfátyola, mintha az örök éjszaka volna ... az egész mintha ezer esztendő története volna». A hazának jobb jövőjéért lelkesülő e félistenek, akiknek lépte még sokáig fog visszhangzani a történelem márvány csarnokában s akiknek ajkáról «oly ékesen folyt az emberiség evangéliuma» mély barázdákat szántottak a magyar parlagba s aranykalászt termő magokat hintettek bele. A «Zalán futásának» költője meg­­rendítette az ébresztőt a már-már halálnak tetsző mély álomból s «a riadó vak mélységét fölverte szavával». Széchenyi megírta a magyar lelkiismereten a kalapácsütés keménységével kopogtató «Hitel»-t. Megmozdult a magyar Globus. Az alkotás vágyának elektromos feszültségével telt meg a levegő é s lázas ütemű mun­kával akarja pótolni századok mulasztásait. Életre kelt a nyel­vünk szépségeit magyarul megszólaltató Nemzeti Játékszín, a Magyar Tudományos Akadémia, megépült a Nemzeti Múzeum­ pa­lotája, létrejött a nemzetserkentő gondolatok föltevésének és megvitatásának színteréül szánt Nemzeti Casino, letették a Lánc­híd alapkövét, elkészül az Alagút terve, 1841-ben megszületett az első magyar takarékpénztár, 1842-ben az első magyar bank. Megindul a gőzhajózás a Dunán, a Duna—Tisza-szabályozás, meg­alakul a balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság, elkészül a ma­gyar vasútépítés alaptörvénye, az 1836. évi XXV. t.-cikk, majd a közúti törvény, — prüszkölve futja be Budapest és Vác között első útját a vasparipa, a szabadság és egyenlőség említett nagy gondolatait egymásután vésik törvénytáblára, elkészül a nyugati hasonló alkotások fölött messze kimagasló, a magyar jogászi gondolkozás örök dicsőségét hirdető 1843. évi büntetőjogi ja­vaslat. Addig nem ismert nyelv és forma szépségébe öltözött titáni gondolatokkal remegtette meg a szíveket az emberiség leg­nagyobb költői közt is a legelső sorban álló Petőfi lantja és megszólal a világ legédesebb ajkú mesemondójának, Jókainak a bűbájos romantikája. Megcsendül az első igazi magyar opera: Erkel «Hunyadi László»-ja, Liszt Ferenc «Magyarországi Szent Erzsébet legendája» és «Koronázási ünnepi Misé »-je. A hazánk ezeréves fönnmaradásában örök érdemű, de a népességének már csak egyhuszad részét alkotó néhány százezer főnyi nemességnek a múlt délibábos képein merengő rendi nacionalizmusa helyébe a jövőbe tekintető nemzeti reformnacionalizmus lépett, ami a magyarok millióinak egyesített erejét és a szabadság levegőjé­ben akadály nélkül kibontakozó tehetségét akarta a nemzetek ver­senyében megerősödésünk és haladásunk szolgálatába állítani. Ez a törekvés — látni a száz év előtti alkotások vázlatos felsorolásából —, nem szorítkozott az alkotmányjogi, politikai, társadalmi és szellemi élet terére, a gazdasági élet síkján is ki­termelte annak felismerését, hogy gazdasági életünk rendjét a nemzeti élet követeléseihez kell szabni. Ez az érckeménységű nemzeti önfenntartási törvény elháríthatatlan szükséggé emelte a tespedő magyar ipar fellendítését. Mert bizony, hiába volt ter­mékeny földünk, nyersanyagokban való gazdaságunk, értelmes né­pünk, hiába volt egyes városainkban tisztes múltban gyökerező kézműiparunk, olyan iparról, amely legalább nyersterményeinket föl tudta volna dolgozni s azokból legalább az itthoni szükség­leteket kielégíteni, m­­ilyen iparról száz esztendővel ezelőtt még beszélni sem lehetett. A magyar statisztikusok atyamestere, Fényes Elek írja száz évvel ezelőtt megjelent munkájában, hogy 1840 körül a 12 milliós népességű Magyarországon mindössze 126.000 kézművest találtak, minden 89 létekre egyet, míg Ausz­triában minden 13 lakosra esett egy iparos. Gyárnak nevezhető «iparintézet»-ünk mindössze 453 állt fenn, a tízszerte kisebb Lombardiában 15-ször annyi: 6940. Valamennyi posztógyárunk, élükön a gácsival, évente 2000 mázsa gyapjút dolgozott fel. Csehországban egyedül a reichenbergi gyár 26.000 métermázsát. Így érthető, hogy csupán posztóért, még­pedig jórészt tőlünk potom áron kivitt gyapjúból készült posztóért, a külföldnek 6 millió ezü­stforintot fizettünk, csehországi gyolcskelméért pedig 5 milliót. Érdekességben és tanulságban nyernek ez adatok, ha összehasonlítjuk azzal a ténnyel, hogy 1930-ban a Fényes Eleké­nél 3 millióval kisebb népességű trianoni Magyarországon majd­nem 900.000 iparost és — az építő­ipar nélkül —, közel 4000 gyári vállalatot írtak össze. Iparunk akkori elmaradottságának kétségtelenül voltak szub­jektív okai is. Vezető nemesi osztályunk húzódozott az ipari tevékenységtől, mert áhítatos szerelemmel ragaszkodott a földhöz. És ez nem is csoda. Hiszen a föld nemcsak anyagi létének alapja, de közéleti súlyának, társadalmi és politikai szereplésének és köztisztségre alkalmas voltának a fokozati meghatározója is volt. Ennek tudata nemzedékről nemzedékre átöröklődött és véré­nek minden sejtjét úgy átitatta, hogy szemében a földbirtok mellett minden más foglalkozási terület alsóbbrendűnek tűnt fel. De — és ezzel akkori ipari elmaradottságunk legfőbb okát jelölöm meg­­—, az ipari pálya nem is volt kecsegtető. Függő államjogi helyzetünkben kíméletlen vámpolitikai és egyéb eszközökkel Magyarországnak a nyersanyagszállító gyarmat szo­morú és sorvasztó szerepét juttatták, úgyhogy — míg Nyugaton a merkantilizmus tanításának hatása alatt az állam az ipart teljes erővel támogatta —, nálunk mesterségesen elsenyvesztette. Az erre szolgáló instrumentumok közül csak azt említem föl, hogy míg az osztrák iparcikket a behozatalnál belföldi áruként kezelték és mindössze 3­0'o-os vámmal terhelték, a magyar iparcikket az Ausztriába kivitelnél külföldi árunak minősítették és 30­/0-os vám­mal rótták meg. Lehet-e csodálni, hogy az újjáébredés korában legjobbjaink lelkében természeti törvény kényszerűségével fogant meg a törekvés az évszázados bilincsek szétpattantására és az elalélt hazai ipar fölélesztése és fölvirágoztatása útján nemzeti termelésünk mennyiségének és nemzeti vagyonunk és jövedelmünk értékének megsokszorozására. Az iparfejlesztés fontosságának föl­ismeréséhez kétségtelenül hozzájárult a német védővámos iskola vezéralakjának, List Frigyesnek «Das nationale System der Politischen Ockonomie» című 1840-ben megjelent munkája is, amit hamarosan magyarra is fordítottak. List megfordult nálunk is és voltaképpen az ő tanítása szólal meg — szónoki ötvözet­ben —, Kossuth Lajos ismeretes mondásában: «az ipar nélkül való nemzet félkarú óriás, akinek, h­a rossz idő jár, egy keze sincs, — tehát nyomorék». Ezek után az előzmények után alakították meg Kossuth, Batthyány Lajos gróf, almási Balogh Pál, Eötvös József báró, Fáy András, Nyári Pál, Ráday Gedeon gróf és a hozzájuk csat­lakozott más közéleti férfiak az Országos Iparegyesületet 1842- ben, az akkori Pest megye előzékenységéből a kevéssel előbb épült vármegyeház közgyűlési termében. Az alapítók névsora fő­képpen a politikusok, honorációrok, nemesi és főnemesi rend köréből került ki, jeléül annak, hogy az iparosodás szükségének tudata az egész magyar vezető társadalmat, áthatotta. Ez a magya­rázata annak, hogy míg a Gazdasági Egyesületet maguk a gaz­dák csinálták meg, a magyar iparosok első érdekképviseletének, az Iparegyesületnek alapító tagjai közt úgy kezdetben, mint műkö­dése későbbi folyamán, a jómódú birtokos nemesi családhoz tartozó Deák Ferencé mellett számos főpap és a magyar arisz­tokrácia úgyszólván minden családjának nevét megtaláljuk. A fia­tal egyesületben hamarosan Kossuth veszi át a valóságos vezetést, itt szívja magába a gyakorlati gazdasági élet megismerését és fontosságának fölismerését. A sokezer példányban olvasott Pesti Hírlapban megjelent cikkei tüzeltek, gyújtottak, buzdítottak. Lánglelkének sugallatára keletkeztek egymásután az Egyesület al­kotásai: mesterinasiskolák, népszerű előadások, olvasóterem, nép­szerű könyvtár, szerszám- és gépmintagyűjtemény, kísérlet ipari műszótár létesítésére, a mai iparpolitikában is sűrűn használt kölcsön- és tőkesegély rendszeresítése, a páratlan népszerűségű és szuggesztív hatású Védegylet, ami a hízelgésre éppenséggel nem hajlamos Petőfit a Védegyleti Dal és az e honi ipart pár­toló mozgalom élén álló Batthyány és Károlyi grófnékat dicsőítő költemény megírására lelkesítette,­­ majd a Gyáralapító Rész­vénytársaság, a Magyar Tengerhajózási Társaság, az iparfejlesztés dolgában az Országgyűléshez intézett, a maga nemében első, ha­talmas emlékirat és amit első helyen kellett volna említenem: az iparműkiállítások rendezése. Ezek elsejéről: az 1842-b­ől Kossuth CSISZOLTLAP vízmentes, hajlékony, silicium­­karbid vagy abrazil szemcséjű vas, acél és fém csiszolására raktárról Műszaki és Gépkereskedelmi Vállalat ROBITSEK ALADÁRNÉ Budapest, VI., Aréna­ út 126. sz. TELEFON: 298—389.

Next