Nyomda- és Rokonipar, 1924 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1924-06-26 / 13. szám
XIV. évfolyam Budapest, 1924 junius 28 tmmMHimwwtwwwwHHTfUHiumnnwnnmwuimnnnainumHiTmwm 13. szám iiüiiUiiiaU.UU\ii t it.U i i iliimyiiiiiiiíiii'iioiiUuiiiMliiiii ÍTTTTrmnmTifmüiffiaffiiüüminrnnhii NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDÁI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTŐI, KEMIGRÁFIAI, KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI rész MUNKAADÓK LAPJA KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V., MÁRIA VALÉRIA U. 13.1.4. Göttermayer Nándor meghalt. Előttem fekszik egy pedáns tisztasággal és ízléssel készült bőrkötéses album „Üzleti emléklapok“ felirattal és belül egy igazán értékes életnek fokozatos fejlődése. Kis igénytelen cikkektől kezdve egészen a legfelsőbb helyről nyert magas kitüntetésekről szóló okmányokig sorakoznak egymás után az elismerés dokumentumai. Mintha Gottermayer Nándort látnám magam előtt a maga ragyogóan tiszta, pedáns, de szerény külsejével, de annál nagyobb súllyal bíró belső tartalommal. Csodálatos ember volt a magyar könyvkötők elesztoza. Amilyen lármanélküli, de annál tökéletesebb az előttem fekvő könyvfedél munkája, olyan egyszerű és tökéletes ember volt Gottermayer Nándor is. Rajongója volt szakmájának és azok a generációk, amelyek keze alól kikerültek, bizonyítják nagyszerű képességeit. A könyvkötőipar hazánkban már a céhek korszakában előkelő iparágat, képezett, de hogy a magyar könyvkötőipar milyen fokon állt, arról a külföld semmit sem tudott. Ha nagy halottunknak nem volnának más érdemei, mint hogy könyvkötőiparunk nagyszerű alkotásait a külfölddel is megismertette, már ez egymaga is elég volna, hogy őt iparunk legelső tényezői közé soroljuk. Csakhogy Gottermayer Nándor ennél sokkal többet tett. Egy kicsiny, igénytelen műhelyből indult ki az a nagyszerű vállalat, amelynek ő volt az alapítója és amelyre mi mindnyájan joggal vagyunk büszkék. A Gottermayercég fejlődésével lépést tartott a magyar könyvkötőipar haladása is. Alapos szaktudása, hihetetlen mértékben finomult ízlése és a külföldről hozott tapasztalatai magyarázzák az elért nagy sikert. Az érdemrendeknek és az okleveleknek egész sorozata, valamint közéleti működése körül kifejtett munkálkodása révén nyert kitüntetései pedig bizonyítják, hogy az elhunyt nemcsak szakmájában, de azon kívül is teljes mértékben állotta meg helyét. A kitüntetések közül ki kell emelni: A Ferencz József rend lovagkeresztjét, amelyet I. Ferencz József adományozott neki már 1902-ben, a pápai szentsége kitüntetését, amikor 1896-ban Sylvester pápa lovagrendjét adományozta és a pálmaágas rendjelet, amelyet a francia „Offície d’Academie“-től kapott. A magyar könyvkötőipart különleges kitüntetés érte akkor, amikor Gottermayer a párisi világkiállításon az összes külföldiek elől vitte el a pálmát, mert szemben a hatalmas nyugati államokkal ő volt az egyedüli külföldi, aki a nagy aranyérmet megkapta. A magyar könyvkötőipart halálával pótolhatatlan veszteség érte és ha vannak is, akik oktatása révén folytatják azt, amit abbahagyott, bizonyos, hogy ezeknek lépten-nyomon hiányozni fog Gottermayer Nándor, úgy is mint jóbarát, mint vezér és mint oktató. A Főnökegyesület keretén belül ő szervezte meg a könyvkötő szakosztályt és mindaddig, amíg egészsége megengedte, állott e szakosztály élén, de visszavonulása után sem szűnt meg érdeklődése a szakma életében előfordult események iránt és ha az egyesületben ritkábban láttuk is, e sorok írója annál gyakrabban volt abban a szerencsés helyzetben, hogy őt magánál üdvözölhette. Az utolsó találkozás a szabadban történt és akkor, mintha már sejtése sugallta volna, szokatlan megjegyzéseket tett egészségi állapotára vonatkozóan. Túlgyorsan, semmint azt hittük, bizonyult igaznak, amit akkor mondott. A Főnökegyesületnek minden egyes tagja, de különösen a könyvkötők hálával gondolnak Gottermayer Nándorra és megőrzik emlékét becsüléssel és szeretettel. Folyó hó 26.-án délután 5 órakor temettük a Kerepesi úti temető halottasházából és közülünk mindenki, aki csak tehette ott volt, hogy elkísérje utolsó útjára. A koporsónál a Főnökegyesület, valamint a szakma nevében Braun Vilmos kartársunk a Könyvkötő szakosztály elnöke mondotta el az utolsó „Isten hozzád“-ot. Megható szavakkal méltatta az elhunyt, érdemeit, melyekkel elévülhetlen emléket teremtett magának úgy a szakma fejlesztése, valamint a kartársak vezetése körül. Alkalmazottai nevében üzeme egy régi, hű embere búcsúzott el a halottól, szavai úgy hangzottak, mint amikor a gyermek búcsúzik el a pótolhatatlan jó atyától. A szakszervezet gyászát is Braun kartársunk tolmácsolta. Braun Vilmos„