Nyomda- és Rokonipar, 1924 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1924-06-26 / 13. szám

XIV. évfolyam Budapest, 1924 junius 28 tmmMHimwwtwwwwHHTfUHiumnnwnnmwuimnnnainumHiTmwm 13. szám iiüiiUiiiaU.UU\ii t it.U i i iliimyiiiiiiiíiii'iioiiUuiiiMliiiii ÍTTTTrmnmTifmüiffiaffiiüüminrnnhii NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDÁI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTŐI, KEMI­­GRÁFIAI, KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI rész MUNKAADÓK LAPJA KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V., MÁRIA VALÉRIA­ U. 13.1.4. Götter­may­er Nándor meghalt. Előttem fekszik egy pedáns tisztasággal és ízléssel készült bőrkötéses album „Üzleti emléklapok“ felirattal és belül egy igazán értékes életnek fokozatos fejlődése. Kis igénytelen cik­kektől kezdve egészen a legfelsőbb helyről nyert magas kitüntetésekről szóló okmányokig sorakoznak egymás után az elismerés dokumentumai. Mintha Gottermayer Nándort látnám magam előtt a maga ragyogóan tiszta, pedáns, de szerény külsejével, de annál nagyobb súllyal bíró belső tartalommal. Csodálatos ember volt a magyar könyvkötők e­lesz­toza. Amilyen lármanélküli, de annál tökéletesebb az előttem fekvő könyvfedél munkája, olyan egyszerű és tökéletes ember volt Gotter­mayer Nándor is. Rajongója volt szakmájának és azok a generációk, amelyek keze alól kikerültek, bizonyítják nagyszerű képességeit. A könyvkötőipar hazánk­ban már a céhek korsza­kában előkelő iparágat, ké­pezett, de hogy a magyar könyvkötőipar milyen fokon állt, arról a külföld semmit sem tudott. Ha nagy halot­tunknak nem volnának más érdemei, mint hogy könyv­kötőiparunk nagyszerű al­kotásait a külfölddel is megismertette, m­ár ez egy­maga is elég volna, hogy őt iparunk legelső tényezői közé soroljuk. Csakhogy Gottermayer Nándor ennél sokkal többet tett. Egy ki­csiny, igénytelen műhelyből indult ki az a nagyszerű vállalat, amelynek ő volt az alapítója és amelyre mi mindnyájan joggal vagyunk büszkék. A Gottermayer­­cég fejlődésével lépést tar­tott a magyar könyvkötő­ipar haladása is. Alapos szaktudása, hihetetlen mér­tékben finomult ízlése és a külföldről hozott tapasz­talatai magyarázzák az el­ért nagy sikert. Az érdemrendeknek és az okleveleknek egész sorozata, valamint közéleti működése körül kifejtett munkál­kodása révén nyert kitüntetései pedig bizonyítják, hogy az elhunyt nemcsak szakmájában, de azon kívül is teljes mér­tékben állotta meg helyét. A kitüntetések közül ki kell emelni: A Ferencz József rend lovagkeresztjét, amelyet I. Fe­­rencz József adományozott neki már 1902-ben, a pápa­i szentsége kitüntetését, amikor 1896-ban Sylvester pápa lovag­rendjét adományozta és a pálmaágas ren­djelet, amelyet a francia „Offície d’Academie“-től kapott. A magyar könyv­kötőipart különleges kitüntetés érte akkor, amikor Gottermayer a párisi világkiállításon az összes külföldiek elől vitte el a pálmát, mert szemben a hatalmas nyugati államokkal ő volt az egyedüli külföldi, aki a nagy aranyérmet megkapta. A magyar könyvkötőipart halálával pótolhatatlan vesz­teség érte és ha vannak is, akik oktatása révén folytatják azt, amit abbahagyott, bizonyos, hogy ezeknek lépten-nyomon hiányozni fog Gottermayer Nándor, úgy is mint jóba­rát, mint vezér és mint oktató. A Főnökegyesület kere­tén belül ő szervezte meg a könyvkötő szakosztályt és mindaddig, amíg egész­sége megengedte, állott e szakosztály élén, de vissza­vonulása után sem szűnt meg érdeklődése a szakma életében előfordult esemé­nyek iránt és ha az egye­sületben ritkábban láttuk is, e sorok írója annál gyak­rabban volt abban a sze­rencsés helyzetben, hogy őt magánál üdvözölhette. Az utolsó találkozás a sza­badban történt és akkor, mintha már sejtése sugallta volna, szokatlan megjegy­zéseket tett egészségi álla­potára vonatkozóan. Túl­­gyorsan, semmint azt hit­tük, bizonyult igaznak, amit akkor mondott. A Főnök­egyesületnek minden egyes tagja, de különösen a könyv­kötők hálával gondolnak Gottermayer Nándorra és megőrzik emlékét becsü­léssel és szeretettel. Folyó hó 26.-án délután 5 órakor temettük a Kere­­pesi­ úti temető halottas­házából és közülünk min­denki, aki csak tehette ott volt, hogy elkísérje utolsó útjára. A koporsónál a Főnök­­egyesület, valamint a szakma nevében Braun Vilmos kartár­sunk a Könyvkötő szakosztály elnöke mondotta el az utolsó „Isten hozzád“-ot. Megható szavakkal méltatta az elhunyt, érdemeit, melyekkel elévülhetlen emléket teremtett magának úgy a szakma fejlesztése, valamint a kartársak vezetése kö­rül. Alkalmazottai nevében üzeme egy régi, hű embere bú­csúzott el a halottól, szavai úgy hangzottak, mint amikor a gyermek búcsúzik el a pótolhatatlan jó atyától. A szak­­szervezet gyászát is Braun kartársunk tolmácsolta. Braun Vilmos„

Next