Nyomda- és Rokonipar, 1940 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-01 / 1. szám

XXX. évfolyam Budapest, 1940 január 1 szám NYOMDA- ES ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTŐI, KÉMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPIRFELDOLGOZÓ IPARI MEGJELENIK MINDEN HÓNAP l.-ÉN lV/f T T 1\T K" A A T A PT A SZERKESZTŐSÉGÉS KIADÓHIVATAL ÉS 15.-ÉN. TELEFONSZÁM: *221-214 1V± U IN l\riü-UUI\ L/il J /A BUDAPEST, VI. SZEGFŰ-UTCA 5. SZ. Újévkor hűségesen bekopogtat nálam lapunk szer­kesztője a vezető cikkért és én hűsége­sen bekopogtatok soraimmal kartársaim­nál, hogy megkérdezzem őket, hogyan is érzik magukat? Választ így közvetle­nül nem kapok a kérdésemre, de hi­szem, hogy e kérdés olvasásánál mégis csak lesznek olyanok, akik magukba mé- lyedve önmagukat kérdezik meg, hogy hogyan is érzik magukat. Azért mondom, hogy talán mégis ilyenek is lesznek, mert »sokan vannak a meghívottak, de ke­vesen a kiválasztottak«. Meg azután van a kérdéseknek az a rossz tulajdonságuk, hogy új kérdések támadnak utánuk és minden újabb kér­dés jobban és jobban hozzánk férkőzik, behatol a lelkűnkbe és végül hangosan dörömböl a szívünk falán azzal a nagy kérdéssel: ember, megtetted-e a köte­lességedet?! Megtetted-e a kötelessége­det a közzel szemben, megtetted-e a Te sorstársaiddal szemben és végül meg­tetted-e a kötelességedet önmagaddal sízemben ? Mert lehet ám kötelességet teljesíteni a közzel szemben úgy is, hogy az ember minden formában igénybe veszi egyesü­letét, a tagdíj jal azonban adós marad, az ülésekre nem jár el, mert igy lehet biztosítani a teljes szólásszabadságot, amivel az egyesületen kívül minden fe­lett kemény bírálatot gyakorolhatunk, le­gyen az elnökség, bizottság vagy iroda, lehet a sorstársakkal szemben köteles­séget teljesíteni, ha elvisszük munkáikat, még ha magunknak nem is lesz örömünk benne és ha magunkkal szemben a kö­telességet azzal gyakoroljuk, hogy nyitott szájjal várjuk a sült galambot. Ügy-e, milyen fonák kép! Mégis megvigasztal az a tudat, hogy Te, aki most ezeket a sorokat olvasod, nem vagy ilyen! Te elősegíted a közű­iét munkáját érdeklődéssel, tettekkel és áldozatkészséggel, Te rendelkezésére állsz a Te sorstársaidnak, akik szintén a nyomdászmesterséget űzik, hogy boldo­gulhassanak a mai megnehezedett idő­ben, Magad pedig szorgalommal, élel­mességgel és teljes odaadással munkál­kodói azon. hogy épen vidd át vállalato­dat ezekben az években, hogy tiszta név­vel. tiszta becsülettel állhass majd azok közzé, akik a békességes idők bekövet­keztekor majd ismét munkára szólítanak, hogy teremtsük meg újra az egykor oly nagyhírű magyar nyomdászatot! Veled, aki ilyen vagy, találkozni sze­retnék, hogy megszorítsam a kezedet már csak a szebb, jobb jövő reményé­ben is! Talán meghíhatnók azokat, aki­ket Te is, én is, ilyeneknek ismerünk? Gondolod, hogy nem lesz sok, ha 25 emberre terítettünk? Téríttessünk talán inkább csak tizenkettőre, pótasztalokat még lehet majd hozzátoldani! Hely lesz! Az olyan terembe, ahová ilyen emberek járnak, nem tódul a tömeg! Ügy gondolod, keserű ez az írás?! Azt mondod, kedvüket vesztett emberek szoktak így írni! Lehet, hogy igazad van. Arról azonban biztosíthatlak, hogyha sok másból már kezdünk is kifogyni, még megmaradt az,5 ami szintén ér valamit és ez a szakmaszeretet és a kötelesség- tudás! Kertész Árpád. Az alku a vádlottak padján Ismertnevű belvárosi kereskedők ügyét tárgyalta nemrégiben a magyar bíróság. Az volt ellenük a vád. hogy portékáju­kat a megszokottnál jóval nagyobb ha­szonnal árusították, éppen a mai súlyos időkben, amikoris mindenkinek még sok­kal fokozottabb mértékben kell teljesí­tenie polgári kötelességét. A törvényszéki tárgyalás során a vád­lottak nemcsak haszonkulcs- és rezsi­számításaikkal védekeztek, hanem arra is hivatkoztak, hogy az árak megálla­pításánál már számításba vették az alku lehetőségét. A vevők kérésére 10—15 százalékot bizonyára engedtek volna s — mint mondották — enélkül a vevő­kör megtartása aligha lehetséges. A példásan súlvos bírósági ítélet után, úgy érezzük, nemcsak a tisztességes pol­gári haszon részesült a legméltóbb he­lyen kellő védelemben, hanem végre vád­lottként szerepelt a gazdasági élet leg­veszedelmesebb rákfenéje: az alku■ Évtizedek óta harcol a nyomdaipar az alkudozások ellen. Szaklapjaink fel- világosító munkája, a szakemberek gon­dos tanulmányozása után összeállított mi­nimális vállalási árak, mind-mind azt a célt szolgálták: reális alapon biztosíttas­sák az iparos tisztességes polgári haszna. A külföldön meg sem tudták érteni a szabott árakért folytatott súlyos küz­delmünket. Évekkel ezelőtt az egyik nagy nyugati ország nyomdaipari érdekkép­viseletéhez fordultunk azzal a kéréssel, tájékoztassanak bennünket a szennyver­seny ellen életbeléptetett rendszabályaik­ról. Mit tesznek az irreális árjegyzések, az alkudozások ellen? Nem értették meg a kérdéseinket s válaszadásuk előtt, bő­vebb felvilágosítást kértek tőlünk. Mi az az alkudozás és a szennyversenyzés? — .kérdezték. Az alkudozás -m- írták — tisz­tességtelen dolog, mert mindenkinek csak egy, mégpedig reális árat szabad kér­nie, s a tisztességes ember ebhez ra­gaszkodik is. Amint minden tisztességes cég ragaszkodik régi szállítójához, ha meg van vele elégedve s esze ágában sincsen mástól árakat kérni. — Így írt az egv ik nyugati ország grafikai érdekkép­viseletének vezetője, s mi bevalljuk, szégyeltük a kérdést tovább (irtatni. Az első magyar nagy áruház alapítá­sával — úgy véltük — ismét lendületet kap a szabott árakért megindított moz­galom. Hiszen az úgynevezett »egység­árak« mindennél beszédesebben igazol­ták. hogy a közönséget igenis rá lehet szoktatni az alku nélküli vásárlásra. Azóta több áruházunk van. óriási for­galmat bonyolítanak le, s a vevőknek bezzeg egyikben sem jut eszébe, hogy a 14 pengőre kiírt ingért — mondjuk — 12 pengőt kínáljon. Az áruházak alapításával — úgy vél­tük —- a sokfejű alkuhidrának legalább egyik fejét sikerült leütni. Sajnos, rö­videsen rájöttünk, hogy keservesen csa­lódtunk. Azok az áruházak, amelyek fen­nen hirdették a »szabott ár«-rendszert, beszerzéseiknél már vígan alkudoztak. 10—15 iparost szólítottak fel ajánlatté­telre, egyiknek megmutatták a másik ajánlatát, vagy pedig, ami szintén nem ritka jelenség, az anyagbeszerző csak sejteti az alacsonyabb árajánlatot, ki­húzva félig a fiókot s jelentőségteljesen mosolyogva mondja: »Ha akarja, meg­mutathatom! 15 o/o - ka I olcsóbb ajánlat, mint a magáé. Ha ennyiért vállalja, megkaphatja a munkát«.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék