Nyomdaipar Magyarországon, 1914 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-01 / 1. szám

1. szám A nyomtatványárszabályról. Nagybecskerek, 1913 december 27 Hovatovább egy éve annak, hogy közgyűlésünk egyhangú lelkesedéssel fogadta el a minimális nyom­tatványárszabályt és annak gyakorlati keresztülvitelére megtette a szükséges lépéseket. Ha most azt kérdjük, váljon megfelelt-e ezen ár­szabályunk a hozzáfűzött várakozásnak, erre a kér­désre határozott igen vagy nemmel nem felelhetek. A gyakorlat igazolta azon már korábban és többször hangoztatott nézeteket, hogy azon vérmes várakozások, amelyeket ezen tarifához sokan fűztek, nem teljesedtek. Viszont azonban tagadhatlan, hogy mint úttörő munka, mint irányítási eszköz nagyon is alkalmasnak bizonyult arra, hogy alapul szolgáljon a jövőbeli egész­ségesebb fejlődésnek. A gyakorlati keresztülvitellel megbízott bizottság állandó gondját képezte és képezi azon eszközök igénybevétele, amellyel ezen árszabálynak az országban minél nagyobb elterjedést biztosítson. Az ország több városában a bizottság személye­sen járt el agitációs körútján és nem egy helyen sike­rült is a közönyt megtörnie és az árszabályt életbe­léptetnie. Egyéb eszközökkel is dolgoztunk e téren s ennek eredményeként tekintélyes nagy száma a kar­társaknak veszi igénybe ezen árszabályt és igyekszik sokszor pillanatnyi önfeláldozás árán is annak a maga körében érvényt szerezni. És ez a legtöbb esetben sikerül is, annyira, hogy nem egy nyomdavárosban egészségesebb viszonyok kezdenek kialakulni. A hozzám érkező kérdezősködésekből látom, hogy sok kortárs akad, aki lépten-nyomon tapasztalja azon jó hatást, amit ily egységes kalkulálási alap üte­mére gyakorol. Nem egy esetben szolgált felmerült vitás esetek­ben bizonyítási eszközül tisztességes árakon dolgozó Mindenről. A hozzám intézett kérdésekre szívesen válaszo­lok, mert érzem, hogy szólanom kell, sőt szólanunk kellene valamennyiünknek, akik tesztel-lésekkel óhaj­tunk egy jobb jövőt. Beszélnünk kellene arról, hogy tulajdonképen mi lesz velünk. El kellene mondanunk mindazt, amit gondolunk, hogy ügyünket egy hajszál­nyival is előbbre vihessük. Ma olyan deliriumos állapotban vagyunk, mint aminőben talán még sohasem voltak a vidéki nyomda­tulajdonosok. Eddig még reménykedtünk és azt hit­tük, hogy feltétlenül el fog következni a Messiás. Az idők folyama eme reményünktől megfosztott. Nagy ködbe burkoltan létezünk, egzisztenciánk efemer jel­legű és sajnálatosan látjuk, hogy jobb sorsra érdemes iparunk a pusztulás felé indul. Helyzetünk ma kilátás­talan. Nincs, aki csak egy percig is gondolna velünk, pedig világot jelentő mesterséggel foglalkozunk. A legsötétebb gondolatok hatnak át és nem talá­lom meg a kivezető utat, azaz mégis megtalálom, de hogy miért nem törtetünk a helyes meder felé, megmon­dani igazán nem tudom, honnan van meg a nagy stagnáció; ennek magyarázatát csakis a vezetőség és a budapesti kartársak adhatnák. És itt következnek mélyen tisztelt szerkesztő barátom kérdéseire a külön­féle feleletek : 1. Miféle erősebb gyakorlati rendszabályokkal véli a vidéki nyomdaipari viszonyokat megjavítani ? (szennyverseny, nyomdák elszaporodása, munkásköz­­vetítés stb). Felelet: Őszintén megvallom, soká gondolkoz­tam, nem-e találhatnánk mindezekre megfelelő módot és alkalmat úgy szeparálva magunk is, sőt sokáig lelkes híve voltam annak, hogy a vidéki nyomda­­tulajdonosok maradjanak meg autonóm joggal és kötelességekkel, alkossanak lehetőleg önállóan nagy erősséget. Keserű tapasztalatok azonban arra a meg­győződésre juttattak, hogy gyenge leányzók vagyunk mi még, akik nem tudunk és nem akarunk a magunk lábán megállani. Gyengék vagyunk magunkkal, gyen­gék a munkásszervezettel szemben. Nincs más menekvésünk, mint egybeolvadni a fő­városiakkal, egy hatalmas nagy országos egyesületbe verődni. Akkor meg van oldva a szennyverseny két­ NYOMDAIPAR 3. oldal nyerjük, ígéreteket bőven kaptunk, de azért minden maradt a régiben. Kedves barátom, Mayer Rezső! Ez a sivár kép ne aggasszon téged. Ez a múltnak perspektívája. El­olvad a hó és ha mi ketten ott maradunk is dermed­­ten, erősen szorítva a kultúra szuronyos fegyverét, megtermékenyül a föld és lesz még tavasz, lesz még nyár; lesznek férfiak, akik a mi fegyverünkkel tovább harcolnak fiatal erővel, sikerrel. Adja Isten, hogy a szakmánkra, Szövetségünkre, az ország egész iparára kárhozatos esztendő után jobb következzék. Az újév küszöbén jobb jövőt remélünk. Vajha elérhetnénk, hogy kartársainkat a megértés sugallata megszállná és egyesült erővel munkálkodnának a közös érdekek szolgálatában. Kartársaimnak boldog újévet kívánok­ kartársaink kezében s sokszor sikerült meggyőzni ennek segélyével rendelőjét a kifogásolt árak realitásáról. Mindez igen helyes dolog, de tagadhatlanul nagy út van ettől a kötelező életbeléptetésig, ami sokak előtt mint végcél lebeg. Hogy várjon ezt lehetséges lesz-e elérni és mikor, az a jövő kérdése. Mi keres­sük az utat ezen végcél felé s úgy hisszük, hogy ha nem is sikerül ezt röviden elérni, a tervezett és a jövő közgyűlésen szóba kerülő eszközök nagy lépés­sel fogják előrevinni ezen ügyet is. Mayer Rezső.

Next