Szabók Szaklapja, 1930 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-15 / 1. szám

1930 Minden szaktárs és szaktársnő váltsa meg jegyét a jelmezbátra­­ lag nemzetközi parlamentje lesz, amely egy­­fonnan igazságot oszt, sőt egyes esetekben törvényeket diktál (vagy legalább is ajánl el­fogadásra) a világ minden országa számára. Hogy a Népszövetség ma nem felel meg ennek a kitűzött célnak, hogy hivatását nem tölti be úgy, ahogy arra a népérdekek szempontjából szükség volna, annak az az egyszerű magya­rázata, hogy a Népszövetség ma még leg­nagyobbrészt a népérdekekkel szembehelyez­kedő, a nacionalizmus elavult formáihoz gör­csösen ragaszkodó kapitalsta-nacion­alista kor­mányok nemzetközi fóruma. Ahhoz, hogy a genfi Népszövetség valóban a világ népeinek összefogását szolgálhassa, elengedhetetlenül szükséges, hogy a­ Népszövetségben társult or­szágok parlamentjei — igazi népparlamentek kormányai­ — a­ dolgozó népmilliók hivatott szószólói legyenek. De szolgálhatunk más példával is arra nézve, hogy az európai államok nii problémáinak megoldására még­­ ezeknek az államoknak a national­ista, kormányai sem vállalkozhatnak más úton, mint a nemzetközi együttműködés, a nacionalista, határokkal elkülönített orszá­gok érdekeinek összeegyeztetése útján, így egyre többet hallunk és olvashatunk arról, hogy _ Európa gabonatermelő, úgynevezett agrárállamai gabonafeleslegeiket nem értéke­síthetik másként, csak ha az egymással ver­senyző konkurrensek ellentétes érdekeit össze­egyeztetik és együttesen, „nemzetközi össze­fogással“ lépnek fel a nem agrár, gabonabevé­­telre szoruló államokkal szemben. Vagy azok­nak a problémáknak a rendezését, amelyek a háború következményeiként szakadtak a kapi­talista Európára,­ nem a nemzetközi együttmű­ködés alapján kísérelték-e meg éppen mosta­nában a hágai jóvátételi konferencián. És mire e sorok megjelennek, Londonban már együtt ül az érdekelt nagyhatalmak nemzetközi lesze­relési konferenáija, hogy a leszerelés minden­nél aktuálisabb problémáját próbálják az első­sorban érdekelt nagyhatalmak közös megértés­sel és összefogással a megvalósulás felé vinni. Hogy a nemzetközi együttműködésnek Genf,­­Hága és London csupán torz formái, annak — ismételjük — csupán az az oka, hogy Genf Hága és London ilyen alkalmakkor mindig­ leg­nagyobbrészt olyan kormány­férfiaknak és diplomatáknak válik a találkozóhelyévé, akik mögött ott eltötlik a nacionalista­ önzés és a­ kapitalista kizsákmányolás fekete szelleme. És ahol ez a szellem az úr, ott nem születhetnek meg olyan határozatok és döntések, amelyek az egyes országok népeinek és az egész emberiség­nek érdekeit kellően érvényre juttatnák. A népm­illiók boldogulását, érdekeinek vé­delmét, tényleges szükségleteinek kielégítését csak a dolgozó néptörvégeknek, a világ prole­tariátusának nemzetközi összefogása­­ és szoli­daritása hozhatja meg. És hogy a világon ez a proletárszolidaritás legyen az egész emberiség számára törvényt szabó, igazságot osztó hata­lom, ahhoz a népeknek fel kell szabadalniuk mai leigázottsá­gukból és jogfognt­oltságukból. Ez a cél, melyért mi küzdünk... szabómunkásainak a betanítását. De dolgoztak ebben a műhelyben nagy szám­ban vándorló szabómunkások is, akik segít­ségére voltak a mestereknek a tanítványok­ ki­képzésében, akik leginkább a proszmitzi takács­­csali adókból — otthon m­unkások — kerültek ki. A prosznitzi takácsipar, amely egykor a morva­országi gyapotipar­­ központja volt, amikor vívta nehéz küzdelmét, a mechanikai szövőszékek, azaz a szövőgépek ellen, amelyek veszedelmes konku­rrenskén­t léptek föl az ott­hon dolgozó takácsokkal szemben. A takács­­családok iszonyatos nyomorúságba estek. És akkoriban ilyen körülmények alatt a Mayer Mandl által űzetett munkabér még mindig több volt, mint az otthon dolgozó takács kere­sete. Ilyen körülmények között érthető, hogy nagy számban tódultak a tanulók — felnőttek is — Mayer Mandl üzemébe. Különösen Prosznitz környékéről jöttek nagy számban fiatal lányok, akik specializálták magukat a gyermekkosztü­­mök elkészítésében. A tanoncidő négy év volt, mégpedig három évig mint tanonc és egy évig mint segéd. A négy év letelte után a kitanult fiú vagy leány otthon varrógépet vett és így lett Mayer Mandl tanoncából otthoni munkás, aki most otthon dolgozott a „gyár“ részére. Most már az otthoni munkások is képeztek ki tanoncokat és ezek azután szintén Mayer Manóltól kapták a munkát. így ment ez év­tizedeken keresztül és így megy az meg ma is, Mayer Mandl utódainak uralma alatt. Ma pe­dig Prosznitz környékén alig van község, amelynek lakossága nem élne túlnyomó rész­ben a szabóságból, sok falu pedig kizárólago­san a ruhakészítéssel foglalkozik. Ezek mind otthoni munkások, akik mind a prosznitzi gyá­rak részére dolgoznak. Mayer Mandl tan­műhelye tíz év le­forgása alatt be­öltötte . Hi­vatását és 1869-ben, mint fölösleges intézmény, föl lett oszlatva. . . . ,, Miultán Mayer Mandlék a fönt vázolt módon megteremtették Prosznitzban és annak környé­kén az előföltételeket az eredményes konfekció­­ipari termeléshez, a volt monarchia minden részéből oda igyekeztek letelepedni a konfekció­­vállalkozók. Sőt még a bécsi vállalkozók is oda helyezték üzemeiket, így lett Prosznitz a volt monarchiának konfekcióipari centruma, ma pedig a csehszlovák köztársaságban tölti be ugyanezt a szerepet. 1900-ban Prosznitzban összesen 20 konfekciógyár volt, különböző mé­retű termelőképességgel, 1910-ben 46, 1914-ben pedig 50 volt a ruhagyárak száma. A háború alatt egyenruhakészítéssel voltak nagyban el­foglalva ezek a gyárak, amely körülmény nyo­mán újabb vállalkozók telepedtek le Prosznitz­­ban, úgyhogy a gyárak száma 120-ra szökött fel. Jelenleg pedig 100 és 110 között váltakozik a férfiruhakonfekciógyárak száma Prosznitz­ban. Ami ezeknek a gyáraknak a termelőképessé­gét illeti, arra vonatkozóan megemlítendő, hogy a háború előtt a 30 szabásszal dolgozó üzem nem tartozott a ritkaságok közé, sőt a régebbi gyárak egyike 40—60 szabászt is foglal­koztatott. Ez a gyár állandóan 1700 otthon dol­gozó munkás fölött rendelkezett, a többi gyá­rak pedig átlagosan 1000 otthoni munkással dolgoztak. E tekintetben azonban csökkenés tapasztalható újabb időben. A nagyüzemek legföljebb 15—15 szabásszal dolgoznak és az otthon dolgozó munkásaik száma csak ritkán éri el átlagban a 300-at. Ez pedig különösen a külföldi eladási lehetőségek csökkenésére ve­zethető vissza. Végeredményben megállapítható, hogy az üzemek száma ugyan megszaporodott, de azok nagysága lényegesen csökkent. Prosznitzban manapság sok helyen láthatjuk, hogy a volt nagy exportcégek gyárépületeiben hogyan he­lyezkedett el a sok kisebb vállalkozó és ott, ahol valamikor egy hatalmas, világhírű kon­fekciócég firmatáblája hirdette a gyáros nevet, ma sok-sok apró cégtábla teszi nyilvánvalóvá a prosznitzi ruhakonfekcióiparban különösen a háború befejezése óta végbement változásokat. SZABÓK SZAKLAPJA Munkanélküliség, 8 órás munkanap, kereset A székesfővárosi statisztika­i hivatal nem­régiben adatfelvételt eszközölt Budapesten az iparban és kereskedelemben alkalmazott mun­kások­­ szociális viszonyainak tanulmányozása céljából. Az adatgyűjtés a munkásság élet­viszonyaira igen alapos részletességgel terjedt ki, amelynek feldolgozásából bizonyára igen értéke® adatokat fogunk majd kapni a mun­kásság életmódja, kereseti, egészségügyi, lakás­ügyi és kulturális viszonyaira vonatkozóan. Ebben az adatgyűjtési munkában szakszerve­zetünk részéről is közreműködtünk és az ösz­­szegyűlt anyag alapján így módunkban volt a szakmánkra vonatkozólag a munkaidő, munka­alkalom és a kereseti viszonyokról újabb ada­tokat szerezni, amelyeket alább ismertetünk. Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk rámu­tatni arra a sajnálatos körülményre, hogy a szaktársaink igen kevés megértést és érdeklő­dést tanúsítanak az efféle vagy másnemű adat­gyűjtéssel szemben. Pedig a helyes meglátás és tájékozottság szempontjából a megfelelő statisztikai adatok felbecsülhetetlen értékkel bírnak az ügyek tárgyalásánál, az agitációban és az egyes szaktársak részére is. Az adatfel­vétel december első két hetében történt,éspedig a kérdőívek kitöltés­ét megelőző négy hétről, vagyis nagyobbrészt a novemberi hetekről, to­vábbá a decemberi első hétről. Oly időben te­hát, amikor a szabói­pariban rendes körülmé­nyek között m­ég munkaidény szokott lenni. Kérdőíveket csak az alkalmazásban álló, tehát nem munkanélküli munkásokról állítottak ki, az adatok átlagosításában tehát munkanélküli szaktársak nem szerepelnek. Adatokat 963 alkalmazásban álló szaktársról és szaktársnőről vettünk fel. Egy rendes munkahetet 48 órával, illetve négy hetet 192 órával számítva, ezek az alkalmazásban álló szaktársak ezzel szemben a négy hét alatt át­lag csak 140 órát, vagyis 2 hetet és 5 és fél napot dolgoztak. Négy egész hétnél, vagyis 192 óránál kevesebbet dolgozott az adatfelvételben sze­replő munkások 77,68 százaléka (748 személy), 192 órát dolgozott 16 százaléka (154 személy) és 192 óránál többet 6.25 százaléka (61 személy). A legtöbbet foglalkoztatott munkás 264 órát dol­gozott a négy hét alatt, a legkevesebbet foglal­koztatott munkás 17 órát. A leghosszabb heti foglalkoztatás 66 óra, a legrövidebb 3 óra volt. A munkanélküliség szempontjából rendkívül jellemzők ezek az adatok a rendelkezésünkre álló egyéb adatok mellett, mert igen élesen muta­tják, hogy a munkaidényben is milyen, kevés a munkaalkalom és milyen kettessé vannak foglalkoztatva az alkalmazásban álló munkások is. A napi 8 órás munkanap szem­pontjából is hasznos ez az adatfelvétel. A túl­órák számát, vagyis a rendes napi munkaidőn túl teljesített munkamennyiséget nem lehetett ugyan megállapítani az adatok szerint, de a négyheti 192 órán túl dolgozó személyek száma nem jelenti azt, hogy csak 61 munkás túlórá­zott. A felvételben szereplő 963 munkás közül körülbelül 24 százalék van olyan, akik ha nem dolgozták is ki a teljes négy hetet, mégis az egyik vagy másik héten túlóráztak. A foglalkoztatás arányának megfelelő ada­tokat, mutatnak a munkabér-, illetve a kereseti adatok is. Az említett, négy héten át egy-egy férfim­unkásra 32,91 fillér átlagos hetikereset, esett, a munkásnőkre pedig 21,45 fillér. Ha csak a férfiszabó munkáltatók szövetsége által meg­állapított 96 filléres óráéért fogadjuk is el szá­mítási alapnak, akkor is egy 18 órás munka­hétre legalább 46,08 fillér hetikeresetnek kel­lene jutni, darabszámosoknak pedig ennél több. Még kirívóbb az arány, ám a drágasági index szerint teszünk összehasonlítást. Ha ilyenek a het­iker­es­etek a rövid néhány heti munka­idényben, milyenek lesznek a holt idény hosszú hónapjai alatt? A munkahiány és a 8 órás munkanap ügye napirenden van ez időszerint is. A fentiek sze­rint megmutatkozik, hogy a munkanélküliség kérdése nemcsak a munkanélküli, hanem a munkában álló szaktársaknak is­­súlyos ügye. Minden vonatkozásban agitáljunk, dolgozzunk és fogjuk szorosabbra meglevő erőinket, hog­y megfelelő súllyal és erővel tudjunk fellépni a katasztrofális baj orvoslása érdekében. Ff£€isaÉw& A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja (Almássy tér 2) 1930 március 8-án, szombaton este a Székesfővárosi Vigadó termeiben (V. Vigadó tér) az egyesület munkanélkülisegély - alapja javára msimw icBsueajiMfeM rendez, amelyre az egyesület t. tagjait és családjaikat, valamint más hozzá­tartozóikat és ismerőseiket tisztelettel meghívja a vigalmi bizottsági. A mulatság este 9 órakor kezdődik és reggel 6 óráig tart. A táncokat Sugár Ödön okleveles tánc­tanár rendezi. A tánczenét Vass Hen­rik zeneszerző szimfonikus jazz-zene­­kara szolgáltatja. Megjelenés tetszés­­szerinti öltözetben. Jegyek ára vigalmi adóval együtt: Személyjegy előre­váltva 2.20 pengő, a pénztárnál 2.60 pengő. Családjegy (2 nő, 1 férfi) előre­váltva 5.40 pengő, a pénztárnál 6.60 pengő. Jegyek kaphatók az egyesületi irodában, a gondnoknál és a vigalmi bizottság valamennyi tagjánál. Felül­­fizetéseket a nemes célra köszönettel fogadunk. Itt az új esztendő Legfőbb ideje lenne, hogy minden szabómun­kás újra harcrakész katonája legyen annak­­a­ nagy küzdelemnek,­­ amelyet Magyarország szervezett szabómunkássága — sok mindenféle nehézségek ellenére is — váltakozó sikerekkel évtizedek óta folytat. A rossz gazdasági viszo­nyoknak és a jelen kormányzati rendszernek is sokat róhatunk a terhére a rossz helyzetért­­ és a szervezkedési szabadságunk megkötöttségéért, de hogy ennyire gyöngült a szervezkedési moz­galom, ezért a magunk felelősségére is meg kell állapítani a bennünket, illető részt. Talán már elfelejtettük, miszerint az osztály­harcok története arra tanít bennünket, hogy a mindennapi megélhetést és emberi­ jogainkat is csak magunknak kellett és továbbra is ma­gunknak kell kikü­zdeni. Ha csak a legutóbbi tíz esztendő keserves küzdelmét vizsgáljuk is, megtanulhatjuk belőlük, hogy a munkáltatók sohasem lesznek kaphatók arra, miszerint ön­ként, nagyobb falat kenyeret juttassanak ne­künk. Tölüik hiátra is várnánk, sorsunk javulá­sát, mi csak a magunk erejéből teremthetünk jobb helyzetet, emberibb életviszonyokat ma­gunk számára. Ezért kell olyan erőt gyűjte­nünk, amellyel a kapitalista termelési rendtől ránk kényszerített osztályharcot képesek le­gyünk megvívni. Vagyis, hogy ellentálló erőnk legyen a munkáltatók mindenféle kizsákmá­nyoló módszere ellen. Azon kell lennünk tehát, hogy Magyarországom minden szabómunkás és­­munkásnő fölismerje a szervezkedés szük­ségességét. Ez a nagy munka vár mi reánk, nem szabad tehát senkinek sem tétlenül nézni, hogy mi történik körülöttünk. Kell lenni olyan akaraterős szaktársaknak, mint régebben, amikor végigjártuk­­ az egész városban a szabóműhelyeket, munkásokat és kismestereket és mindenféle baráti vagy egyéb . 3. oldal

Next