Szabók Szaklapja, 1930 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-15 / 1. szám
1930 Minden szaktárs és szaktársnő váltsa meg jegyét a jelmezbátra lag nemzetközi parlamentje lesz, amely egyfonnan igazságot oszt, sőt egyes esetekben törvényeket diktál (vagy legalább is ajánl elfogadásra) a világ minden országa számára. Hogy a Népszövetség ma nem felel meg ennek a kitűzött célnak, hogy hivatását nem tölti be úgy, ahogy arra a népérdekek szempontjából szükség volna, annak az az egyszerű magyarázata, hogy a Népszövetség ma még legnagyobbrészt a népérdekekkel szembehelyezkedő, a nacionalizmus elavult formáihoz görcsösen ragaszkodó kapitalsta-nacionalista kormányok nemzetközi fóruma. Ahhoz, hogy a genfi Népszövetség valóban a világ népeinek összefogását szolgálhassa, elengedhetetlenül szükséges, hogy a Népszövetségben társult országok parlamentjei — igazi népparlamentek kormányai — a dolgozó népmilliók hivatott szószólói legyenek. De szolgálhatunk más példával is arra nézve, hogy az európai államok nii problémáinak megoldására még ezeknek az államoknak a nationalista, kormányai sem vállalkozhatnak más úton, mint a nemzetközi együttműködés, a nacionalista, határokkal elkülönített országok érdekeinek összeegyeztetése útján, így egyre többet hallunk és olvashatunk arról, hogy _ Európa gabonatermelő, úgynevezett agrárállamai gabonafeleslegeiket nem értékesíthetik másként, csak ha az egymással versenyző konkurrensek ellentétes érdekeit összeegyeztetik és együttesen, „nemzetközi összefogással“ lépnek fel a nem agrár, gabonabevételre szoruló államokkal szemben. Vagy azoknak a problémáknak a rendezését, amelyek a háború következményeiként szakadtak a kapitalista Európára, nem a nemzetközi együttműködés alapján kísérelték-e meg éppen mostanában a hágai jóvátételi konferencián. És mire e sorok megjelennek, Londonban már együtt ül az érdekelt nagyhatalmak nemzetközi leszerelési konferenáija, hogy a leszerelés mindennél aktuálisabb problémáját próbálják az elsősorban érdekelt nagyhatalmak közös megértéssel és összefogással a megvalósulás felé vinni. Hogy a nemzetközi együttműködésnek Genf,Hága és London csupán torz formái, annak — ismételjük — csupán az az oka, hogy Genf Hága és London ilyen alkalmakkor mindig legnagyobbrészt olyan kormányférfiaknak és diplomatáknak válik a találkozóhelyévé, akik mögött ott eltötlik a nacionalista önzés és a kapitalista kizsákmányolás fekete szelleme. És ahol ez a szellem az úr, ott nem születhetnek meg olyan határozatok és döntések, amelyek az egyes országok népeinek és az egész emberiségnek érdekeit kellően érvényre juttatnák. A népmilliók boldogulását, érdekeinek védelmét, tényleges szükségleteinek kielégítését csak a dolgozó néptörvégeknek, a világ proletariátusának nemzetközi összefogása és szolidaritása hozhatja meg. És hogy a világon ez a proletárszolidaritás legyen az egész emberiség számára törvényt szabó, igazságot osztó hatalom, ahhoz a népeknek fel kell szabadalniuk mai leigázottságukból és jogfogntoltságukból. Ez a cél, melyért mi küzdünk... szabómunkásainak a betanítását. De dolgoztak ebben a műhelyben nagy számban vándorló szabómunkások is, akik segítségére voltak a mestereknek a tanítványok kiképzésében, akik leginkább a proszmitzi takácscsali adókból — otthon munkások — kerültek ki. A prosznitzi takácsipar, amely egykor a morvaországi gyapotipar központja volt, amikor vívta nehéz küzdelmét, a mechanikai szövőszékek, azaz a szövőgépek ellen, amelyek veszedelmes konkurrensként léptek föl az otthon dolgozó takácsokkal szemben. A takácscsaládok iszonyatos nyomorúságba estek. És akkoriban ilyen körülmények alatt a Mayer Mandl által űzetett munkabér még mindig több volt, mint az otthon dolgozó takács keresete. Ilyen körülmények között érthető, hogy nagy számban tódultak a tanulók — felnőttek is — Mayer Mandl üzemébe. Különösen Prosznitz környékéről jöttek nagy számban fiatal lányok, akik specializálták magukat a gyermekkosztümök elkészítésében. A tanoncidő négy év volt, mégpedig három évig mint tanonc és egy évig mint segéd. A négy év letelte után a kitanult fiú vagy leány otthon varrógépet vett és így lett Mayer Mandl tanoncából otthoni munkás, aki most otthon dolgozott a „gyár“ részére. Most már az otthoni munkások is képeztek ki tanoncokat és ezek azután szintén Mayer Manóltól kapták a munkát. így ment ez évtizedeken keresztül és így megy az meg ma is, Mayer Mandl utódainak uralma alatt. Ma pedig Prosznitz környékén alig van község, amelynek lakossága nem élne túlnyomó részben a szabóságból, sok falu pedig kizárólagosan a ruhakészítéssel foglalkozik. Ezek mind otthoni munkások, akik mind a prosznitzi gyárak részére dolgoznak. Mayer Mandl tanműhelye tíz év leforgása alatt beöltötte . Hivatását és 1869-ben, mint fölösleges intézmény, föl lett oszlatva. . . . ,, Miultán Mayer Mandlék a fönt vázolt módon megteremtették Prosznitzban és annak környékén az előföltételeket az eredményes konfekcióipari termeléshez, a volt monarchia minden részéből oda igyekeztek letelepedni a konfekcióvállalkozók. Sőt még a bécsi vállalkozók is oda helyezték üzemeiket, így lett Prosznitz a volt monarchiának konfekcióipari centruma, ma pedig a csehszlovák köztársaságban tölti be ugyanezt a szerepet. 1900-ban Prosznitzban összesen 20 konfekciógyár volt, különböző méretű termelőképességgel, 1910-ben 46, 1914-ben pedig 50 volt a ruhagyárak száma. A háború alatt egyenruhakészítéssel voltak nagyban elfoglalva ezek a gyárak, amely körülmény nyomán újabb vállalkozók telepedtek le Prosznitzban, úgyhogy a gyárak száma 120-ra szökött fel. Jelenleg pedig 100 és 110 között váltakozik a férfiruhakonfekciógyárak száma Prosznitzban. Ami ezeknek a gyáraknak a termelőképességét illeti, arra vonatkozóan megemlítendő, hogy a háború előtt a 30 szabásszal dolgozó üzem nem tartozott a ritkaságok közé, sőt a régebbi gyárak egyike 40—60 szabászt is foglalkoztatott. Ez a gyár állandóan 1700 otthon dolgozó munkás fölött rendelkezett, a többi gyárak pedig átlagosan 1000 otthoni munkással dolgoztak. E tekintetben azonban csökkenés tapasztalható újabb időben. A nagyüzemek legföljebb 15—15 szabásszal dolgoznak és az otthon dolgozó munkásaik száma csak ritkán éri el átlagban a 300-at. Ez pedig különösen a külföldi eladási lehetőségek csökkenésére vezethető vissza. Végeredményben megállapítható, hogy az üzemek száma ugyan megszaporodott, de azok nagysága lényegesen csökkent. Prosznitzban manapság sok helyen láthatjuk, hogy a volt nagy exportcégek gyárépületeiben hogyan helyezkedett el a sok kisebb vállalkozó és ott, ahol valamikor egy hatalmas, világhírű konfekciócég firmatáblája hirdette a gyáros nevet, ma sok-sok apró cégtábla teszi nyilvánvalóvá a prosznitzi ruhakonfekcióiparban különösen a háború befejezése óta végbement változásokat. SZABÓK SZAKLAPJA Munkanélküliség, 8 órás munkanap, kereset A székesfővárosi statisztikai hivatal nemrégiben adatfelvételt eszközölt Budapesten az iparban és kereskedelemben alkalmazott munkások szociális viszonyainak tanulmányozása céljából. Az adatgyűjtés a munkásság életviszonyaira igen alapos részletességgel terjedt ki, amelynek feldolgozásából bizonyára igen értéke® adatokat fogunk majd kapni a munkásság életmódja, kereseti, egészségügyi, lakásügyi és kulturális viszonyaira vonatkozóan. Ebben az adatgyűjtési munkában szakszervezetünk részéről is közreműködtünk és az öszszegyűlt anyag alapján így módunkban volt a szakmánkra vonatkozólag a munkaidő, munkaalkalom és a kereseti viszonyokról újabb adatokat szerezni, amelyeket alább ismertetünk. Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk rámutatni arra a sajnálatos körülményre, hogy a szaktársaink igen kevés megértést és érdeklődést tanúsítanak az efféle vagy másnemű adatgyűjtéssel szemben. Pedig a helyes meglátás és tájékozottság szempontjából a megfelelő statisztikai adatok felbecsülhetetlen értékkel bírnak az ügyek tárgyalásánál, az agitációban és az egyes szaktársak részére is. Az adatfelvétel december első két hetében történt,éspedig a kérdőívek kitöltését megelőző négy hétről, vagyis nagyobbrészt a novemberi hetekről, továbbá a decemberi első hétről. Oly időben tehát, amikor a szabóipariban rendes körülmények között még munkaidény szokott lenni. Kérdőíveket csak az alkalmazásban álló, tehát nem munkanélküli munkásokról állítottak ki, az adatok átlagosításában tehát munkanélküli szaktársak nem szerepelnek. Adatokat 963 alkalmazásban álló szaktársról és szaktársnőről vettünk fel. Egy rendes munkahetet 48 órával, illetve négy hetet 192 órával számítva, ezek az alkalmazásban álló szaktársak ezzel szemben a négy hét alatt átlag csak 140 órát, vagyis 2 hetet és 5 és fél napot dolgoztak. Négy egész hétnél, vagyis 192 óránál kevesebbet dolgozott az adatfelvételben szereplő munkások 77,68 százaléka (748 személy), 192 órát dolgozott 16 százaléka (154 személy) és 192 óránál többet 6.25 százaléka (61 személy). A legtöbbet foglalkoztatott munkás 264 órát dolgozott a négy hét alatt, a legkevesebbet foglalkoztatott munkás 17 órát. A leghosszabb heti foglalkoztatás 66 óra, a legrövidebb 3 óra volt. A munkanélküliség szempontjából rendkívül jellemzők ezek az adatok a rendelkezésünkre álló egyéb adatok mellett, mert igen élesen mutatják, hogy a munkaidényben is milyen, kevés a munkaalkalom és milyen kettessé vannak foglalkoztatva az alkalmazásban álló munkások is. A napi 8 órás munkanap szempontjából is hasznos ez az adatfelvétel. A túlórák számát, vagyis a rendes napi munkaidőn túl teljesített munkamennyiséget nem lehetett ugyan megállapítani az adatok szerint, de a négyheti 192 órán túl dolgozó személyek száma nem jelenti azt, hogy csak 61 munkás túlórázott. A felvételben szereplő 963 munkás közül körülbelül 24 százalék van olyan, akik ha nem dolgozták is ki a teljes négy hetet, mégis az egyik vagy másik héten túlóráztak. A foglalkoztatás arányának megfelelő adatokat, mutatnak a munkabér-, illetve a kereseti adatok is. Az említett, négy héten át egy-egy férfimunkásra 32,91 fillér átlagos hetikereset, esett, a munkásnőkre pedig 21,45 fillér. Ha csak a férfiszabó munkáltatók szövetsége által megállapított 96 filléres óráéért fogadjuk is el számítási alapnak, akkor is egy 18 órás munkahétre legalább 46,08 fillér hetikeresetnek kellene jutni, darabszámosoknak pedig ennél több. Még kirívóbb az arány, ám a drágasági index szerint teszünk összehasonlítást. Ha ilyenek a hetikeresetek a rövid néhány heti munkaidényben, milyenek lesznek a holt idény hosszú hónapjai alatt? A munkahiány és a 8 órás munkanap ügye napirenden van ez időszerint is. A fentiek szerint megmutatkozik, hogy a munkanélküliség kérdése nemcsak a munkanélküli, hanem a munkában álló szaktársaknak issúlyos ügye. Minden vonatkozásban agitáljunk, dolgozzunk és fogjuk szorosabbra meglevő erőinket, hogy megfelelő súllyal és erővel tudjunk fellépni a katasztrofális baj orvoslása érdekében. Ff£€isaÉw& A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja (Almássy tér 2) 1930 március 8-án, szombaton este a Székesfővárosi Vigadó termeiben (V. Vigadó tér) az egyesület munkanélkülisegély - alapja javára msimw icBsueajiMfeM rendez, amelyre az egyesület t. tagjait és családjaikat, valamint más hozzátartozóikat és ismerőseiket tisztelettel meghívja a vigalmi bizottsági. A mulatság este 9 órakor kezdődik és reggel 6 óráig tart. A táncokat Sugár Ödön okleveles tánctanár rendezi. A tánczenét Vass Henrik zeneszerző szimfonikus jazz-zenekara szolgáltatja. Megjelenés tetszésszerinti öltözetben. Jegyek ára vigalmi adóval együtt: Személyjegy előreváltva 2.20 pengő, a pénztárnál 2.60 pengő. Családjegy (2 nő, 1 férfi) előreváltva 5.40 pengő, a pénztárnál 6.60 pengő. Jegyek kaphatók az egyesületi irodában, a gondnoknál és a vigalmi bizottság valamennyi tagjánál. Felülfizetéseket a nemes célra köszönettel fogadunk. Itt az új esztendő Legfőbb ideje lenne, hogy minden szabómunkás újra harcrakész katonája legyen annaka nagy küzdelemnek, amelyet Magyarország szervezett szabómunkássága — sok mindenféle nehézségek ellenére is — váltakozó sikerekkel évtizedek óta folytat. A rossz gazdasági viszonyoknak és a jelen kormányzati rendszernek is sokat róhatunk a terhére a rossz helyzetért és a szervezkedési szabadságunk megkötöttségéért, de hogy ennyire gyöngült a szervezkedési mozgalom, ezért a magunk felelősségére is meg kell állapítani a bennünket, illető részt. Talán már elfelejtettük, miszerint az osztályharcok története arra tanít bennünket, hogy a mindennapi megélhetést és emberi jogainkat is csak magunknak kellett és továbbra is magunknak kell kiküzdeni. Ha csak a legutóbbi tíz esztendő keserves küzdelmét vizsgáljuk is, megtanulhatjuk belőlük, hogy a munkáltatók sohasem lesznek kaphatók arra, miszerint önként, nagyobb falat kenyeret juttassanak nekünk. Tölüik hiátra is várnánk, sorsunk javulását, mi csak a magunk erejéből teremthetünk jobb helyzetet, emberibb életviszonyokat magunk számára. Ezért kell olyan erőt gyűjtenünk, amellyel a kapitalista termelési rendtől ránk kényszerített osztályharcot képesek legyünk megvívni. Vagyis, hogy ellentálló erőnk legyen a munkáltatók mindenféle kizsákmányoló módszere ellen. Azon kell lennünk tehát, hogy Magyarországom minden szabómunkás ésmunkásnő fölismerje a szervezkedés szükségességét. Ez a nagy munka vár mi reánk, nem szabad tehát senkinek sem tétlenül nézni, hogy mi történik körülöttünk. Kell lenni olyan akaraterős szaktársaknak, mint régebben, amikor végigjártuk az egész városban a szabóműhelyeket, munkásokat és kismestereket és mindenféle baráti vagy egyéb . 3. oldal