Textil-Ipar, 1932 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1932-08-15 / 15. szám
Telefon: Aut. 28-2-70 és 16-1-86 FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. RADÓ GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Előfizetési díj egy évre P 24.— TÁRSSZERKESZTŐ: RADÓ BÉLA Budapest, VII. Hunyadi tér 7. Nagy forgalom, csekély haszon... Nemrégiben olvastam egyik előkelő újságunkban, hogy itt nálunk papírgyárat akarnak létesíteni, amely aztán feleslegessé tenné az osztrák rotációs papír importját. A nyilvánvalóan örvendetes hír azonban nem keltett érthető örömet az említett előkelő újság kebelében, sőt, a hírhez fűzött megjegyzései szerint inkább olyan aggodalmat, ami, fájdalom, szintén nagyon érthető. Ha lesz magyar újságpapírgyár, egyszerre drága lesz az újságpapír, ez az aggodalom zendült meg az újság hasábjain és itt nekem most nem kell azt magyaráznom, hogy miért indokolt minden ilyen aggály, hiszen ismerjük a kartelek és monopóliumok lelki világát. Bizony félelmes dolog, amitől előre borsódzhatik a hátunk, minden konjunktúra, mely a magyar fogyasztót a magyar iparnak szolgáltatja ki, s a dolog félelmessége éppen abban van, hogy a konjunktúrából a termelő nagytőke csak azt veszi észre, hogy a fogyasztó ideig-óráig ki van neki szolgáltatva. Tavaly, amint kitiltottuk a külföldi szeneket, s a magyar közönség kizárólag a magyar bányákra szorult, a magyar széntermelés megsokszorozódott, s az ember azt hihette volna, hogy a nagy forgalom lecsökkenti a termelés költségeit és a bányák örülni fognak, hogy van kinek eladni a sok szenet. Ellenben a bányák csakhamar sírni kezdtek, hogy nekik a nagy forgalom többe kerül és az idénre már ki is sírták azt az árdrágítást, ami a magyar termelés valamely konjunktúrájának, úgy látszik, szükségszerű tartozéka. Furcsa az a magyar ipar, mely csak árdrágításból tud megélni, s hogy megélhessen, olyan állami védelemre van szüksége, mely lehetővé teszi számára az árdrágítást. Nagyon nehéz megérteni, hogy miért fontos tényezője a magyar gyáripar a magyar gazdasági életnek, ha működése azzal jár, hogy minden megdrágul és ennek folytán az egész gazdasági élet ellankad és miért közérdek az a behozatali tilalom és az a vámvédelem, mely nem a termelést, hanem az árakat fokozza. A közönség nem is érti azt az értelmet, mely a kartelek politikája mélyén rejtőzik és fogcsikorgatva esküdözik, hogy egyszer legyen csak vége ennek a kényszerhelyzetnek, csinál ő itt olyan magyar iparpolitikát, hogy minden kertesnek a szeme szikrázik bele. Ma talán haszon a nagy haszon, mindenesetre pénz, amit ténylegesen kiszivattyúznak a fogyasztó zsebéből. De a fogyasztó elfogy igen hamar, a zsebek kiürülnek és a szénkartel hiába kellett drága magyar szenét, az emberek inkább fázni fognak, mert fűteni csak olyan szénnel lehet, amit meg tudunk vásárolni. A mai nagy haszon holnapi nagy kára, ha az csak a termelő haszna és nem egyúttal a fogyasztóé is, mert a termelés nemcsak termelőt, hanem fogyasztót is kíván és ez a kettő együtt eleven élet, a termelés egyedül csak teória. Ha nem a fogyasztó elnyomorodása vetne véget a boldog harácsolás konjunktúrájának, végét veti annak a felszabaduló verseny, amely okvetlenül megjön előbbutóbb, s ha akkor a magyar fogyasztó ellenséget lát a magyar termelőben és bosszút lihegve lesi az alkalmat, hogy sanyargattatásáért megfizessen, akkor a fellendülő prosperitásban a magyar termelésnek nem lesz túlságosan nagy öröme. Behozatali tilalmak és engedélyszekatúrák, vámok és devizagyötrelmek nehezítik a magyar textilkereskedő létezését, de ugyanazok a tényezők a magyar textiltermelőnek bizonyos konjunktúrát biztosítanak. A nehezen hozzáférhető és drága külföldi áru helyett kénytelen a közönség magyar gyártmányokra fanyalodni, ami relatíve nagy forgalmat jelent a magyar áruban, de hogy egyúttal nagy hasznot is jelentsen a gyárosnak, ahhoz nem elég a nagy forgalom, ahhoz az a belátás is kell, mely a mai kis haszonban veszi észre a holnapi nagyot. Hála Istennek, textiliparunk árpolitikája nem a kényszerhelyzet kíméletlen kihasználásában teljesedik, de mégsem felesleges, ha figyelmébe ajánljuk azt a szempontot, hogy a nagy haszon nem abban van, ha a közönségnek ideig-óráig muszáj magyar árut vásárolni, hanem abban, ha a közönség majd azután is magyar árut vásárol, mikor már nem muszáj. Ezt pedig csak a mai csekély haszonnal lehet elérni, úgy, ha olcsón jót adunk neki, ha a magyar közönség rájön a magyar áru ízére és azt kívánatosnak és kellemesnek ismeri meg. Ha a magyar termelő nem kihasználható kényszerhelyzetnek fogja fel a konjunktúrát, hanem propagandaalkalomnak és közönségszerző lehetőségnek. Mert az a közönség, mely minőségben és árban megkapja itthon azt, amit eddig külföldről kapott, az nem fogja visszakívánni a külföldit, mert nem érzi oktrojált tehernek a magyart. De ha minden méter vásárolt magyar áru a jobb és olcsóbb külföldit idézi emlékezetébe, akkor ez a közönség nem szokja meg a magyart és nem felejti el a külföldit, hanem igyekezni fog elfelejteni a magyart, mihelyt visszakaphatja a külföldit. Hazafiasságból sohasem fog a közönség magyar árut vásárolni, pláne, ha a kartelek megtanítják a maguk hazafiságára, mely az alkalmak kíméletlen kizsákmányolásával azonos, de nem fog idegent vásárolni, ha kielégíti a magyar és a mi textiliparunk abban a kellemes helyzetben van, hogy a közönséget valóban versenyképes, minőségileg egyenrangú áruval elégítheti ki. Előítéletek, babonák, divatok, konvenciók gázolták el eddig a magyar áru útját a magyar közönséghez és az akadályok elhárítására nem volt meg az a temérdek pénz, amit az idegen konkurrencia túlreklámozására kellett volna fordítani. Most egy időre lecsappant a konkurrencia, s egy óriási reklámhadjárat eredményével ér fel az a helyzet, amit a gazdasági háború teremtett. A publikumnak muszáj magyar árut vásárolni, a magyar áru tehát eljutott a magyar publikumhoz. Most már azon múlik minden, hogy a publikum ne muszájnak, hanem magától értetődőnek érezze ezt a helyzetet, vagyis, hogy megszeresse azt, amit így rákényszerítettek, s ezután bízzék abban, amit, míg nem ismerte, bizalmatlanul nézett. Megszeretni, megszokni és bizalmába fogadni a rákényszerített magyar árut azonban aligha fogja a magyar közönség, ha nem lesz rá valami oka, márpedig az, ha a magyar áru drágább és rosszabb, mint a külföldi, ilyen oknak semmiképpen se tekinthető. A konjunktúra nem a drágulás lehetőségében van, hanem abban, hogy most meg lehet szerezni a magyar közönséget, aminek aztán nem az árdrágítás, hanem a barátságos árpolitika és nem a hanyag kiszolgálás, hanem a príma minőség a módja. A nagy haszon nem a mai nagy árban, hanem a holnapi nagy forgalomban van, abban, hogy a közönség akkor is vásárolja majd a magyar árut, ha nem lesz muszáj, s hűséges nagy forgalommal visszafizeti a magyar termelőnek azt az áldozatát, mely nem is áldozat, csak okos befektetés, azt a mai hiányt, amit egy elméleti nagy mai haszonban vállal a termelő, mert a mai kis haszonból lesz a holnapi nagy, de a mai nagyból lesz a holnapi semmi. A kereskedelem és a termelés együttes munkája elérheti ezt a csodát, különösen a textilszakmában, melynek termelése a legegészségesebb és a mi új nyersanyagviszonyaink mellett a legbiztosítottabb. Ha a termelő akarja, a kereskedő ma megszerezheti neki állandó fogyasztónak a magyar közönséget és akkor a visszatérő prosperitás meghozza a nagy hasznot, míg enélkül, ha a közönség nem állandósul, hanem elvadul a magyar árutól, a felszabadult konkurrencia egy csapással kivégzi a gyárakat és a fellendülés nálunk katasztrofális dekonjunktúrával, mondvacsinált üzemek összeomlásával fog jelentkezni. Nem haszon tehát a kartelek zsákmánya, de az országnak nagy áldása lenne az olyan kartel, melyben a termelő és a kereskedő összefogna, hogy megakadályozza a konjunktúra oktalan kihasználását és kihasználná a konjunktúrát a legnagyobb lehető haszon, a közönség megszerzése irányában. És ez a haszon az országnak is a legnagyobb haszon, mert olyan ipar, mely nem tud fogyasztóközönséget szerezni, csak terhére van az országnak, csak közpénzt fogyaszt és az ilyet ugyan nem érdemes a gazdasági élet hasznos tényezőjeként védelmezni. Midőn most a magyar textilipart érte az a tisztesség, hogy Goldberger Leó személyében ennek a szakmának egyik vezérét hívták meg a Főrendiházba a magyar ipart képviselni, ez talán impulzus lesz arra, hogy az okos és hasznos minőségi- és árpolitika ebben a szakmában öntudatosodjék és innen, a termelő és kereskedő együttes munkájából induljon ki olyan program, mely a konjunktúrában és a dekonjunktúrában elpusztuló álhasznok helyett a becsületes üzlet elpusztíthatatlan valódi hasznát meg tudja szerezni. Márkus László: Félre a maradi üzletvezetéssel! A berlini világhírű Schottlaender kiadó vállalattal egyidejűleg a magyar könyvpiacon a TEXTILIPAR kiadásában korszakalkotó kereskedelmi szakmunka jelenik meg ezzel a címmel: Mikent •• vezessem az uzletemet? Irta: Freihol Erich a budapesti Corvin Áruház igazgatója (Lewin Miksa, a Corvin Áruház rt. elnökigazgatójának előszavával). Ami ebben a könyvben van, maga a praktikus élet, kipróbált és bevált szisztémák tárháza. A mű szerzője rávezeti a szakmabeli kereskedőt, hogy eddigi üzletvezetési rendszere miért volt rossz, minő hátrányokkal jár a helytelen raktárpolitika és mik voltak a veszteségokozó diszpozíciók. Anélkül, hogy egyetlen fillér üzemvezetési kiadási többlete lenne, megtanulhatja belőle az új üzletvezetési rendszert . Példák, ábrák, árustatisztikai tabellák tanítják meg önt a rentabilitásra : Nincs többé rizikó! Detailisták! Eladók! Üzletvezetők! Ez a mű az üzletvezetés bibliája! Megrendelhető a Textil Ipar kiadóhivatalában (VI. Hunyadi-tér 7.) A mű előjegyzési ára 8 pengő! De csak most! Bolti ára 10 pengő lesz. Ön kiad 8 pengőt e könyvre és nehéz ezresekkel gyarapíthatja jövedelmét!