Újítók Lapja, 1958 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1958-09-05 / 17. szám

Séta egy nagy éléskamrában Mint valami kötelességtudó, jó háziasszony, aki már felkészült a télre, kísért végig az üzemépületekein, raktárokon Baracskai István, ő a főmérnöke ennek a hatalmas éléskamrának, a Hatvani Konzervgyárnak. — Hogy van-e újdonság nálunk? — felel kérdésesen kíváncsiskodásomra. — Tessék csak velem jönni. És elkezdődik a séta, amely szakembernek és kívülállónak egyaránt sok érdekességgel szolgál. Amerre utunk visz, mindenütt bővítés, új üzemépület, vagy a régiben új gépek láthatók. És mindenütt sok az újítás. A paradicsomüzemben Oszter Miklós tervei alapján szerelik a folyamatos sterilizáló prototípusát; csehszlovák tapasztalatok alapján Németh Mariann tervezte a csemegeuborka töltőszalagot. Az idén zöldborsó és zöldbab konzerválására is berendezkedtek, ugyanakkor olyan csővezetéket építettek amelyben függőleges és vízszintes irányban vízáram viszi a feldolgozandó zöldborsót az előfőzőgéphez és a töltéshez. Ez az eljárás megszüntette a zöldborsó kocsikkal való szállítását és minőségi javulást is hozott, mivel a zárt csővezetékben szinte teljesen megszűnt a nyers borsó törése. Egy másik üzemrészben a jobb helykihasználás miatt és balesetvédelmi okokból áthelyezték az autoklávokat, ismét máshol a pontos súlyadagoláshoz Wagner Endre elekromérnök szerkesztett elektromos vezérlésű mérleget, amely már most, a kísérletek alatt is biztató eredményeket mutat. Egy német gép mintájára Vörös Sándor művezetővel az élen házilag készítették el a dobozfedélgumizó gépet; a konzervüveg zárókarikájának gyártását gépesítették a Füzér István mérnök és Dedák János lakatos tervére készített ügyes masinával, amely olyan egyszerű és termelékeny, hogy nemsokára a szegedi és a paksi konzervgyárak is használják majd. Berendezkedtek a nehezen beszerezhető csigahajtómű két típusának előállítására is, sőt Katona József, a litográfiai üzemrész vezetőjének javaslatára kis házi nyomdát állítottak üzembe. Itt nyomják a szükséges címkéket, nyomtatványokat, s ezáltal 200—250 ezer forintot takarítanak meg. Lehet, hogy a gyár új létesítményeinek e rövid bemutatása nem teljes, de annyit minden esetre bizonyít, hogy Hatvanban is haladnak. Korszerűsítenek, fejlesztik a gyárat, olyannyira, hogy két év alatt, 1956 óta termelésüket 250 százalékra emelték. Igaz, e többtermelés már újabb gondot okoz: a 300 vagonos raktártér természetesen nem elegendő az évi 1000 vagon készáru befogadására, ezért aztán nemcsak a gyönyörű, tiszta raktárhelyiségben találkozhatunk az ezernyi konzervvel, hanem a faraktárakban, pincehelyiségekben is. És ezzel kapcsolatban jót mosolyogtam a következő történeten. A gyár vezetősége elhatározta, hogy lebontatja a régi faraktárt és helyette előre gyártott betonelemekből modern kőraktárt építtet. A tervet mindenki, a felettes hatóság, maga Babos miniszterhelyettes is helyeselte. Hogyne helyeselte volna, hiszen a faraktár kb. 600 ml fenyő fűrészárut adna ki, s ennek árából megvalósítható lenne a terv. Igen ám, de Bürokrácia Istenasszony közbeszólt. A 600 ms fáért kapott összeget fizessék be a Nemzeti Bankhoz, az építési költségre pedig kérjenek beruházási keretet a Beruházási Banktól. Beruházási keret pedig nincs — mondani sem kell, a faraktár ma is áll, a raktárprobléma nap-nap után jelentkezik, az építkezés pedig ki tudja meddig várat még magára. Ha jól meggondolom, ezen nem mosolyogni, inkább sírni kell, de elgondolkodni — mindenképpen. —né 10 Ruhaipari ankét Az igazgatósághoz tartozó 17 vállalat részére rendezett ankéton Friedl József, a szakszervezet titkára beszámolójában elmondta, hogy 1950 óta 13 417 újítást vezettek be és ezeknek az előkalkulált gazdasági eredménye 106 800 forint volt. Legeredményesebbnek az 1952-es év bizonyult. Ezután azonban évről évre fokozatosan visszaesett a mozgalom, bár 1955—56-ban komoly eredményeket értek el az ipar gépesítése terén. Számos újítást vezettek be a dolgozók egészségének védelmében is, mint például ujjvédőket, szikrafogókat, szalagfűrészgépekre való védőberendezéseket, elszívóberendezéseket stb. A könnyűipar területén a ruhaipar járt élen a tapasztalatcsere megszervezésében. Az ellenforradalom után — mint általában — a ruhaiparban is erős visszaesés mutatkozott. Az újítási rendelet megjelenése után azonban újra komoly lendületet vett a mozgalom. A benyújtott javaslatok száma alacsonyabb volt ugyan az 1956. évben benyújtott újítási javaslatok számánál, de a gazdasági eredmény 1957. évben már majdnem azonos volt az 1956. évivel, így például a Fehérneműgyárban 1956-ban 39 újításnak 1 697 000 forint volt a gazdasági eredménye, 1957-ben pedig 13 újítás 1 540 000 forint megtakarítást hozott. Kifogásolta a beszámoló, hogy a propaganda célra biztosított öszszeget a legtöbb vállalat legfeljebb 20—50 százalék erejéig használta fel, sőt a Zalaegerszegi Ruhagyár és a Kaposvári Ruhagyár semmit sem használt fel ebből az összegből. A mozgalom fejlesztése érdekében sokoldalú és rendszeres propagandára van szükség. E téren a szakszervezetekre komoly feladatok várnak. Sokban segítette a mozgalom fejlődését, hogy a legjobb újítókat pénzjutalomban és erkölcsi elismerésben részesítették, sajnálatos azonban az, hogy ezen a téren is viszszaesés mutatkozik. Nem kell feltétlenül szórni a pénzt, de ahol jó propagandát akarnak kifejteni, erre a rendelkezésre álló összegből elegendő pénzt is kell fordítani. Az újítások kikísérletezése és bevezetése általában kielégítő. Az elmúlt időszakban az elfogadott újítások 85—90 százalékát vezették be. Hiba azonban, hogy a vállalatoknál nem ismerik eléggé az erre vonatkozó rendelkezéseket. Nem tudják sok vállalatnál, hogy az újítások bevezetésére, kikísérletezésére és kivitelezésére vonatkozó költségek nem terhelik a túlórakeretet. Hiba az is, hogy egyes vállalatok nem mernek közreműködői díjat fizetni, vagy pedig tévesen értelmezik az erre vonatkozó rendelkezéseket. Nehéz beszerezni a szakvéleményeket is. Sokszor előfordul, hogy a szakvéleményt sokáig elodázzák. Ezáltal elhúzódik az újítások elbírálása. Végül a mozgalom megjavítása érdekében az előadó a szakszervezet nevében 9 pontból álló határozati javaslatot terjesztett elő. A beszámolót élénk vita követte, mely után az újítási előadó javasolta, hogy a határozatba vegyék be: a szakszervezeti aktívák is részesüljenek oktatásban, hogy az egyes újítások elbírálásánál szakszerűen tudjanak a kérdéssel foglalkozni. A felszólalásokra Nádor Endréné, az igazgatóság főmérnöke válaszolt, majd kitüntetéseket osztott ki. Hat újító a „könnyűipar kiváló dolgozója” lett, tizenegyen pedig, köztük nyolc újítási előadó, pénzjutalmat kaptak. B. H. 250 éves újítások Sárospatakon A sárospataki főiskola épületének egykori régebbi szárnyában több hatalmas terem található, ahol üvegpolcokon és szekrényekben számos fizikai eszközt, műszaki készüléket őriznek már évszázadok óta. Az egyes adatok és feliratok szerint a gyűjtemény alapját 1708-ban Simándy István, a Főiskola akkori fizika-tanára rakta le. Tanárrá megválasztása után nyomban külföldre utazott s onnan hozta magával az első szerzeményeket: kisebb-nagyobb fizikai készülékeket, erőgépeket, amelyeket — egyes esetekben — ő és tanítványai módosításokkal, azazújításokkal tökéletesítettek. Újítómozgalmunk egyik tiszteletre méltó forrását tehát a pataki főiskola egykori fizikusaiban kell keresnünk. A külföldi szerzeményekhez később egy sorozat hazai eredetű anyag is járult, s Szilágyi Márton 1773—1791 között, Barczafalvi Szabó Dávid 1791—1805 és Kézi Mózes 1813—1831 között — mint tanárok — jelentősen tovább fejlesztették a gyűjteményt. A múzeumban ott láthatók az első gőzgépek, sőt villanyfejlesztő készülékek is. Tudomásunk szerint a pataki gyűjtemény az ország legrégibb ilynemű muzeális anyagának tekinthető. Mindenképpen méltó volna tehát arra, hogy bővebb ismertető közlések lássanak napvilágot róla.