Vas- és Fémmunkások Lapja, 1925 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1925-05-08 / 9. szám
4. oldal VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK STAPJA .* 9. SZÁM Az Országos Választott Bíróság határozata. Az Országos Választott Bíróság április 24-én tárgyalta Péter József szövetségi elnök és Ránli Sándor szaktársak panaszát Tuffel Ferenc gyáripari lakatos szaktárs ellen. A választott bíróság a felek és a tanúk kihallgatása után megállapította, hogy Tuifel szaktárs azon állítása, miszerint Péter és Rády szaktársakegy ügyben kiküldött fegyelmi bíróságnak utasításokat adtak, nem felel meg a valóságnak. Megállapította a bíróság, hogy Tuifel szaktárs valótlan állításával súlyosan megrágalmazta a Szövetség elnökségét és titkárságát, és ezen valótlan állítás alkalmas volt a fegyelmi bíróság tekintélyét kisebbíteni. A bíróság ezért Tuffel Ferenc szaktársat nyilvánosan megdorgálna és kötelezi őt Péter és Rády szaktársaktól a bíróság előtt bocsánatot kérni, s ezen bocsánatkérő nyilatkozatát a szaklapban közzétenni. Tárgyalta a bíróság Simonka Boldizsár gyáripari lakatos szaktárs panaszát Krausz András gyáripari lakatos szaktárs ellen. A felek és tanúk kihallgatása után a bíróság megállapította, hogy Krausz András a gyáripari lakatos szaktársak 1925. évi február hó 1-én tartott taggyűlésén Simonka Boldizsár szaktársat minden ok nélkül nevezte rendőrspiclinek, s ezen kijelentésével Simonka szaktársát, becsületében súlyosan megsértette. Ezért és a bíróság előtt tanúsított tiszteletlen viselkedéséért Krausz András szaktársat a választott bíróság szigorúan megrótja. A budapesti helyi csoporthoz tartozó pénztárosok figyelmébe. 1. Minden elszámolásnál a megmaradt bélyeg föltétlen elhozandó ellenőrzés céljából. 2. A befizetést jelző konszignációba a „tagkönyvszám“ rovatba a könyvbn lévő budapesti helyicsoport száma írandó. 3. Befizetéseket csakis a budapesti helyicsoporthoz tartozó tagoktól szabad elfogadni. 4. Minden egyes konszignációlapra rá kell írni fölül a befizetést elfogadó hónapot és napot, valamint rá kell nyomni a pénztáros számát. 5. Abban az esetben, ha az üzemből a befizetőpénztáros eltávozik, az illető osztály bizalmiférfia tartozik még azon a héten érdeklődni a budapesti helyi csoport pénztáránál (földszint 1. szám), hogy az illető leszámolt-e végleg1? 6. Az üzemekben lévő bélyegkezelő pénztárorokat, tartozik az üzem bizalmi testülete minden hónapban ellenőrizni. Vidék. A hatvani helyi csoport figyelmezteti a járulékkal hátralékban lévő tagjait, hogy tagságukat mielőbb rendezzék, mert ellenkező esetben a tagok sorából töröltetni fognak. A gyulai helyi csoport vezetősége ezúton hívja föl a szaktársak figyelmét arra, hogy a taggyűléseken teljes számban jelenjenek meg, mert ismételt esetben az elmaradozók névleg fognak majd kötelességük teljesítésére fölszólíttatni. A szolnoki vas- és fémmunkások április hó 19-én tartották évi közgyűlésüket a Munkásotthon nagytermében. Váradi szaktárs, a csoport elnöke, üdvözölte a közgyűlést, egyben visszapillantást vetett a csoport 1924. évi működésére és megemlítette, hogy a csoport nagyobb eredményeket nem tudott elérni, ami annak tudható be, hogy egyrészt a nyomasztó gazdasági válság, másrészt a szaktársak közömbössége tette lehetetlenné a csoport vezetőségének a nagyobb munka érdekében történő működését. Ezen bevezető után a pénztári jelentést Bálla szaktárs tette meg. Szabó szaktárs az ellenőrzőbizottság nevében jelentette, hogy a pénztárt teljesen rendben találta. Schmanilla szaktárs ezen jelentések után ismertette az általános gazdasági helyzetet. Az ismertetés után a következő szaktársak választottak az új vezetőségbe: Elnök Csibran Mátyás, alelnök Czinege István, pénztárosok Balla László és Kindlovits Ferenc, ellenőrök Szabó Lajos és Szabados János, jegyzők Pintér István és Bajhort Jenő, könyvtáros Szabó István, választmányi tagok Tóth Lajos, V. Voncsek Lajos, Abonyi György, Juhász János, Fehér Mihály, Bozsó András, Török Lajos, Búzás Jenő és Csege József. A vezetőség megválasztása után Csibrák szaktárs, mint a csoport új elnöke fölhívta a szolnoki szaktársakat, hogy az új vezetőséget hathatósan támogassák munkájában, mert az csak abban az esetben lesz képes hivatását betölteni. Kérte továbbá, hogy a szaktársak a szolnoki ifjúmunkásokat törekedjenek megszervezni, hogy felszabadulásuk után mint kész harcosok kerüljenek a szervezetbe. A gyöngyösi vas- és fémmunkások április 26-án tartották évi közgyűlésüket a Martinecz-féle vendéglő különtermében. Bohus szaktárs üdvözölte a megjelenteket és a közgyűlést megnyitotta. A pénztáros és az ellenőrök jelentései után Schmarilla Géza szaktárs ismertette a gazdasági helyzetet, melynek során kitért a tőkés termelési rendszer kapzsiságára s figyelmeztette a szaktársakat, hogy törekedjenek a szervezetet megerősíteni, mert egységes felvonulással sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni, mint ha a szervezet szétforgácsolódik. Ezek után a következő szaktársakat választották be a vezetőségbe: Elnök Hübner András, alelnök Kiss Lajos, pénztárosok Hubert Andor és Czövek József, jegyző Trepper Béla, ellenőrök Temesvári József és Haban István, választmányi tagok Körösi János, Sós Ferenc és Bohus János. A vezetőség megválasztása után Hübner szaktárs, mint a csoport elnöke megköszönte a szaktársak bizalmát és kérte, hogy az új vezetőséget munkájában támogassák. Az igazság keresésében az emberek két lépést tesznek előre, egyet hátra.Az élet szenvedései és bajai vissza-visszalökik, de az igazság szomjúhozása és a makacs akarat előbbre viszik őket. A. P. Csehov. Német, angol, francia, továbbá gyors-, gép-, szép- és helyesírási tanfolyamok nyíltak május elejével, amelyeken az elvtársakon kívül azok családtagjai is résztvehetnek. Óradíj 10.000 korona, ifjúmunkásoknak 6000 korona. Hetenkénti tandíjfizetés. Beiratkozás naponta 9-től este 7-ig, hétfőn, szerdán, pénteken 9-ig Erzsébet körút 41, II. em. 4 (a központi titkárság helyisége fölött). Telefon József 121—49. Motorkerékpár. Első rész. Könnyű motorkerékpár. Irta: Mihályi Ernő. Népszava-könyvkereskedés kiadása. Ára 33.000 korona, szervezett munkásnak 25.000 korona. Régen várt szakkönyv jelent meg az ismert nevű írótól, amely hézagpótlásként fog szerepelni a magyar nyelven irt műszaki könyvek terén. A legszebb sportok közé tartozik ma már a motorkerékpározás és nagy kedvvel foglalkoznak azok, akik motorkerékpárt maguknak beszerezni tudnak. Igen sok oly híve van a motorkerékpárnak, akiknek bár módjuk nincs ilyent maguk használni, deörömmel követik azon újításokat, fejlődést, amely a motorkerékpárokat hovatovább a luxuscikkről fölemeli arra a helyre, amidőn sok ember olcsón és jól juthat hozzá, amikor közhasználata cikké válhat. E könyv is, amelynek első része fekszik előttünk, lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a motorkerékpár kellő népszerűségre jusson annál is inkább, mert az első rész a könnyű motorkerékpárokkal foglalkozik, amelyek olcsóbban beszerezhetők ma is, és azok részére, akik kisebb sebességgel is megelégszenek, igen jó szolgálatot tesznek. Értékes része a könyvnek az egyes motorelhelyezési rendszerek kritikai tárgyalása, amely szigorú szakszerű szempontok mérlegelésével állapítja meg a beépíthető motor helyes elrendezését. Ezután tárgyalja a négy- és kétütemű motorok működését, előnyeit és hátrányait mindazokkal a számításokkal, amelyekre e tárgykör keretében szükség van. Következőleg ismerteti a könnyű kerékpármotorok szerkezeti részleteit a legmodernebbek figyelembevételével és mindazon szempontokat kritikailag tárgyalja, amelyek az egyes alkatrész tökéletesítésénél szem előtt tartandók. Az utolsó fejezetben a motorkerékpár üzemének fontos mozzanatait találjuk meg helyes csoportosításban. Nézetünk szerint a könyv a szakember minden igényét tökéletesen ki fogja elégíteni tudni és várjuk mielőbb a könyv második részének megjelenését. A könyv végén a használatos adatait táblázatszerű összeállításban találjuk meg és az ott található adatok értékesek az összehasonlíthatóság szempontjából. ELVESZETT. Petrovics Béla lakatos szaktárs Kispesten elvesztette tárcáját, mely a különféle okmányok között a tagsági könyvét is tartalmazta. Kéri a megtalálót, hogy a kérdéses tárgyakat juttasa el lapunk szerkesztőségébe. BOCSÁNATKÉRÉS. Alulírott ezúton is bocsánatot kérek Péter József és Rády Sándor szaktársaktól azért, hogy őket, mint a Szövetség elnökét és titkárát, egy beszéd téves értelmezéséből kifolyóan indokolatlanul megrágalmaztam. Tuffel Ferenc, gyáripari lakatos. BUCSUZÁS. Guttmanni Sámuel könyvtáros ezúton búcsúzik mindazon szaktársaitól, akiktől Olaszországba való elutazása alkalmából el nem búcsúzhatott. NYILATKOZAT. Alalított, tekintettel arra, hogy a Vágiék hivatalos lapja, „A Nép“, az egyik választókerületben a Vágiék jelölőlistáján szerepeltet, szükségesnek tartom kinyilatkoztatni, hogy az az én tudtom és beleegyezésem nélkül történt, így ez ellen tiltakozom, annál is inkább, mert, Vágiékkal soha semmiféle közösséget nem vállaltam, legkevésbé vállalok ma. Hochrein Ferenc: Irodalom Farkas Antal: Kísértetek. Regény. A Népszava-könyvkereskedés kiadása. Ára szervezett munkásoknak 25.000 K. Farkas Antalt régóta szivébe zárta már a magyar dolgozó munkásság. Mindnyájan szeretjük apró írásait, melyekben soha ki nem apadó kesernyés humorral a mai rendszer ezernyi bűnét és fogyatékosságát teszi nevetségessé és sötét gondjaink közben is elmosolyodunk, ha valamelyik falusi tudósítás a szemünk elé kerül. A nevetségességét és az időtlen időkre kitervelt intézmények gyarlóságát Róka Tóni komikuma sokszor tisztábban veti felénk, mint sok nehézkes tanulmány. Uj regényében, a Kisértetek ben más oldaláról lép elénk a méltán kedvelt író. Falusi történet ez, egy tanyai tanító élettörténete, de_ ebbe az élettörténetbe bele van szorítva a háború előtti magyar falu egész élete, minden öröme és minden szomorúsága. Egy sor hétköznapinak tetsző eseményt beszél el benne művészi elrendezéssel, úgy hogy ha semmi másért, ezért a regényéért külön hely illeti meg legkiválóbb, ilyen tárgyakat földolgozó prózaíróink mellett. A humora olyan, mint Gárdonyi Gézáé volt legjobb éveiben, vagy még inkább a nagy angol elbeszélőé, Pickensé, az a humor, amely a szív nemesebb érzéseit pengeti meg bennünk, csupa húsból, vérből való alakjai annyira élettel teljesek, mint Móricz Zsigmond parasztjai, elbeszélése olyan jóízű, mint Mikszáthé, vagy a táblabíró Eötvös Károlyé, akikhez amagy semmi kapcsolata sincsen. Tisztán folyó, lendületes történet a Kisértetek és olvasása közben akaratlanul is pipacsos alföldi rónán képzeli magát az ember, hol magasra fölrepül a pacsirta, muskátlis házak tűnnek föl rajta és emberei, derék, kurzustól, kisgazdaprogramtól még meg nem maszlagolt parasztok, csöndesen élik a maguk háború előtti életét. A háború előtti magyar faluba vezet el bennünket az író, abba a korba, amelyben mindannyian benne voltunk, amely, tudjuk, nem volt minden bajtól mentes, de azért összehasonlíthatatlanul különb volt a mai időknél. Pompás, igazi Farkas Antal-féle figurák hosszú sora vonul föl előttünk. Delmid, a kurátor uram, a kis Zsuzsa, az álbárónő vidéki primadonna, a lecsúszott zseniriftu, a derék tiszteletek, a vidéki kizsákmányolok mintája. Pelikán és a szépséges földesúr kisasszony, a regény főhősnője. És az egész könyvön valami különös, szavakba nehezen foglalható kedvesség és szeretetreméltóság ömlik végig. Igazi gyönyörűséggel fogja olvasni minden proletár. Kapható a Népszava-könyvkereskedésben és a szervezeti könyvárusítóknál. Meghívó. Az autó- és kocsiszitár termelőszövetkezet 1925. évi május hó 24-én, vasárnap délután 3 órakor a kocsigyártóipari munkások helyiségében (VIII. Kálvária-tér 19. III. em.) tartja rendes évi Közgyűlést amelyre az alapszabályok 20. pontja értelmében a tagok meghivatnak. Napirend: 1. Az igazgatóság és fölügyelőbizottság jelentése az 1924. évről. 2. A zárszámadások megvizsgálása. 3. Az évi nyereség fölötti rendelkezés. 4. Az igazgatóság fölmentése és újjáválasztása. 5. A fölügyelőbizottság fölmentése és újjáválasztása. 6. Indítványok. Mérlegszámla. Vagyon. Átmeneti számla 41,337.893 K. Faanyagszámla 9,918.875 K. Berendezési számla 29,142.889 K. Adósokszámla 1,485.665 K. Részlegtulajdonosokszámla 1000 K. Szerszámszámla 2,412.176 K. Értékpapírszámla 306.000 K. Pénztárszámla 4,597.913 K. Folyószámlabetét 2475 K. Abt. gyártmány számla 29,560.000 K. Anyagárus számla 10,887.194 K. összesen 129,672.080 K. Teher: Átmeneti számla 52,301.134 K. Tőkeszámla 2,648.737 K. Hitelezőkszámla 53,218.625 K. Tartalékalap 1,886.000 K. Adó- és illetékszámla 633.119 K. Függő jövedelemszámla 1,832.000 K. Tanulmányalapszámla 1,450.000 K. Üzleteredmény, számla 5,642.465 K. összesen 129,672.080 K. Költségek: Faanyagszámlaleirás 20%, 1,983.775 K. Berendezési számlaleirás gépekre 20%, berendezésre 40%, 5,897.156 K. Szerszámszámlaleirás 40, 964.871 K. Üzleti költségszámla 16,188.741 K. Kerületi munkásbiztosító pénztárszámla 9,464.205 K. Kereseti adószámla 4,903.772 K. Forgalmi adószámla 14,737.808 K. Kovácsműhely bérszámla 8,688.380 K. Anyagáruszámlaleirás 2,177.439 K. Kisebb kiadásokszámla 12,152.557 K. Hátbérszámla 5,642.465 K. Összesen 95,914.791 K. Tagkimutatás. A szövetkezetnek 1923 december 31-én 178 tagja volt 23.191 darab részjeggyel, 1924. évben új tag nem lépett be, tehát a taglétszám 1924 december 31-én 178. A jegyzett üzletrész 20..535. Befizetett üzletrésztőke 2.648.737 K. Tartozás 1000 K. A felügyelőbizottság a leltározást, a mérleget és a könyveket fölülvizsgálta, úgyszintén az ellenőrzéseket megejtette és mindent rendbenlévőnek talált. Budapest, 1925 április 25. Az igazgatóság: Szedlacsek Lajos, Nagy István, György János, Bodonyi István, Érti Lajos, Klubicza Géza, Pallagi István. Felügyelőbizottság: Schvarcz Ármin, Sebő Tamás, Székely Árpád, Fischborn Jakab, Ecker József. Meghívó: A Budapesti Vas- és Fémipari Termelő Szövetkezet 1925. évi május hó 24 én, délelőtt 9 órakor saját irodahelyiségében (VII. Szugló u. 13. szám) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a tagok az alapszabályok 23. §-a értelmében meghivatnak. Napirend: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése és a múlt évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a fölmentvény megadása. 3. Az 1924. üzletévi nyereségből való rendelkezés. 4. Felügyelőbizottság választása. 5. Bírálóbizottság választása. 6. Indítványok. A fölügyelőbizottság által megvizsgált évi mérleg a Szövetkezet irodájában (VII. Szugló utca 13. szám) a Szövetkezet tagjai által megtekinthető. Az igazgatóság. Mérlegszámla. Vagyon: Készpénz 7,686.599 K. Ingatlan 22,994.312 K. Értékpapír 35.000 K. Folyószámla-adósok 85,070.377 K. Fölszerelés és gépek 2,892.212 K. Félkész- és készáru 9,053.590 K. Anyagraktár 17,853.936 K. összesen 351.586.026 K. Teher: Üzletrész 54.110 K. Osztalék 103.442 K. Folyószámla hitelezők 343.563.532 K. Értékcsökkenési tartalék 50.000 K. Gyárépitési tartalék 662.966 K. Értékpanircsökkenési tartalék 35.000 K. Szövetkezetben dolgozó tagok segélyalapja 575.000 K. Szövetkezeti tagok özvegy- és árvasegélyalapja 60.000 K. Gépek és szerszámfelújitási tartalék 525.000 K. 1924. évi nyereség 5,956.976 K. összesen 351.586.026 K. Nyereség-veszteségszámla. Veszteség: Elhasznált anyag 343.643.267 K. Betegsegélyző járulék 28,870.877 K. Kamat 8,546.945 K. Költség 76,408.734 K. Munkabér 619,644.134 K. Műhelybér 5,557.836 K. Adó 38,536.711 K. Fűtés és világítás 4,337.280 K. 1924. évi nyereség 5,956.976 K. összesen 1.131,502.760 K. Nyereség: Áruforgalom 1.131.502.760 K. Tagkimutatás: A Szövetkezetnek 1924. évi január 1-én 68 tagja volt. Év közben senki sem lépett be. Taglétszám 1924 december hó 31-én 68. Ezen 68 tagnak 538 darab üzletrész van birtokában. rA befizetett üzletrészek értéke 1924 december 31-én 54.110 K. Budapest, 1925. évi május hó 5-én. Igazgatóság: Wolgner Mátyás s. k. Vanczák János s. k. Bárdos Ferenc s. k. Laszip János s. k. Ráhonyi Ferenc s. k. Albert Albert s. k. Schneider Károly s. k. Felügyelőbizottság: Csapó Sámuel s. k. Szász Sándort s. t. Weisz Miksa s. k. Cserék Dezső s. k. MAIIWWIWI/UUIAIWUVVmvVVWIM/UVVVWWMMWVVMMA Felelős szerkesztő: Kruppa Rezső. Kiadó: Péter József. ^Világosság‘‘-könyvnyomda rt. Budapest, VIII. Continut. Műszaki igazgató: Deutsch D. BGIIBlIBMlEtteL köszönetnyilvánítás. Néhai Martiskó rándító gyermekei ezúton mondanak köszönetet a Tendloff és Dietrich-gyár vasöntőműhelyében dolgozó szaktársaknak az édesapjuk elhalálozása alkalmával nyújtott anyagi támogatásért, továbbá a temetésen való megjelenés által kifejezésre jutott részvétért. — Szántó Lajos szaktárs köszönetet mond a csepeli Weiss Manfréd-gyár nagyhüvelyosztályán dolgozó szaktársainak a részére gyűjtött 217.000 korona segélyért. — Prédl István köszöni a Kollerickgyári szaktársaknak a támogatásként gyűjtött 290.000 koronát. — özvegy Kankes Józsefné hálás köszönetet mond a Diósgyőri Vasgyár váltóműhelyében dolgozó munkásoknak a férje elhalálozása alkalmából koszorúmegváltás címén gyűjtött 445.200 koronáért. — Kirchner János műszerész szaktársunk köszönetet mond az Elektromotorgyárban dolgozó munkástársainak a betegsége alatt részére gyűjtött 250.000 koronáért. Veress József ezúton köszöni a Schillinger-féle autó- és karosszériagyár összmunkásságának a betegsége alatt iránta tanúsított jóindulatot és a részére gyűjtött 866.000 koronát. Szemüvegek, bélyegzők, vésnök munkák a legolcsóbban beszerezhetők Diszberger B. szaktársnál, VII. Murányi utca 26, a Garai-tér közelében. építési anyagok égetett, és még síromokí:égé3 (tresagy- és kisméretű), égetett és cementccserép, gipszstábla, betonkövek, assbessf, pos'-lSasí&fkereteMfc, mész, kái&*£ss?y|3apuí,9 bőrtemez, kátrány, facement, kateolliceum, ajíték és ablakok flkoreapgett, vagy fésüSore tokok és szárnyak) stb. a legjobb minőségben és a legjsslányosabb árakon kaphatók a Tüzelőszer is Építőanyag Részvénytársaság (az Általános Fogyasztási Szövetkezet és Törekvés Takarékpénztár Rt alapítása) rákospalotai, kispest-szentlőrinci, pesterzsébeti és csepeli telepein Nagyban való vásárlásnál külön árengedmény !