Vas- és Fémmunkások Lapja, 1927 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-14 / 1. szám

lakások hirdetik a keresztényi szeretet gyakor­lati alkotásait. _ Nem __ kevésbé fontos azonban a meginduló építkezés gazdasági szempontból. Hiszen köz­tudomású, hogy az építőipar közvetlenül 30 szakmának nyújt működési lehetőséget. A fej­lettebb nyugati államokban egyrészt munka­nélkülisegélyben részesítik az önhibájukon kí­vül nyomorgókat, másrészt közmunkák révén csökkentik az állam és községnek a segéllyel kapcsolatos kiadásait. A magyar kapitalizmus­nak azonban a munkásság letörésére irányuló szándékait a fővárosi és állami kurzuskor­mányzatok csak alátámasztották, azzal, hogy kö­vetkezetesen elzárkóztak a közmunkák megin­dítása elől. És míg a főváros közgyűlésén he­lyet foglaló kapitalista érdekeltségek egyrészt hadakoztak magának a munkának azonnali megindítása, továbbá ily nagy mértékben való megindítása ellen, amint azt a határozat elrendeli, másrészt páni és nem titkolt félelem­mel gondoltak arra, mi lesz, ha a munkanél­küliek munkához jutva, szervezett erejükkel fogják elejét venni annak a nagy kizsákmá­nyolásnak, amelyet, a nagytőke ennél az ak­ciónál is érvényesíteni akar. A vas- és fémipari szakma munkásai közül a villanyszerelők, víz- és gázszerelők, épület­­lakatosok, bádogosok közvetlenül, de rajtuk kí­vül még egynéhány szakma közvetve is érde­kelve van ennél az ügynél. Hosszú és keserves munkanélküliség és az ezzel járó bérleromlás korszaka után, úgy látszik, lehetővé válik a re­generálódás folyamata. Az ő működésüktől függ, hogy idejekorán kiépítve szervezeti ke­reteiket, a kívülállók bevonásával készüljenek az elkövetkező építkezési kampányra. Ennek a munkának már most meg kell indulnia. És ha minden szaktárs megteszi ez irányban köte­lességét, akkor bizonyos, hogy a főváros össz­lakossága által vállalt súlyos terhek árán le­folytatott közmunkák nem csupán egy kis munkáltatói rétegnek fognak busás hasznot hajtani, hanem a munkát végzők számára leg­alább viszonylag tisztességes megélhetést is jelentenek. A szociáldemokrata községi frak­ció már a vállalati szerződésben is gondos­kodni kíván arról, hogy ez a cél biztosítassék, a szervezett munkásság kötelessége, hogy ezt minden erejével támogassa. Sz. S. MOZGALOM Budapest és környéke gyáraiban és üzemei­ben dolgozó, gyáripari lakatos bizalm­férfiak 1927 január hó 19-én, szerdán délután 6 órakor jelenjenek meg a szakma titkáránál, Thököly­­út 56. fdsz. 6. szám alatt. Szerszámkészítő- és beállítólakatosok segélye­zési könyvecskéiket egyeztetés céljából sürgő­sen adják le a szakma titkáránál: Thököly­ út 56. fdsz. 6. Könyvek leadását eszközölni lehet 1927 január hó 19-én, szerdán, 22-én, szombaton délután ‘/15—6 óráig és 23-án, vasárnap délelőtt 9—’/212-ig. Budapest és környéke összes üzemeiben dol­gozó szerszámkészítő- és beállítólakatosok 1927 január hó 26-án, szerdán délután 6 órakor jelen­jenek meg a szakma titkáránál. A jogért való küzdelem következik most, mert a kor­mány sokalja még azt a néhány százezer munkást is, aki a választói névjegyzékekben benne van. Rendeletet adott ki, amelynek alap­ján megkezdődik a szavazóirtás. Arról van szó, hogy házról-házra járva írják össze az össze­­íróbiztosok a választókat és csak azokat veszik föl a választói névjegyzékekbe, akik okmá­nyokkal tudják igazolni jogosultságukat. Az okmánya megvan minden polgárnak­, megvan a grófoknak és a földbirtokosoknak, de hon­nan vegyen okmányt a munkás, akit az élet, a nyomorúság, a munkanélküliség városról­­városra, országról-országra sodort, akinek nincs rendes hajléka és ezer egyéb gondja van, mint az, hogy iskolai bizonyítványát vagy szü­letési bizonyítványát megőrizze. De sok ezren vannak, akik elszakított területen születtek és jártak iskolába. Ezek utólag sem tudják meg­szerezni jogosultságukat igazoló okmányukat, mert hiszen amíg a, bürokrácián keresztül hoz­zájutnának okmányaikhoz, addigra a válasz­tók összeírása és a névjegyzékek összeállítása véget ér. Kétségtelen tehát, hogy tíz- és tíz­ezer proletár, akiknek egyébként választói jo­gosultsága megvan, ki fog maradni a névjegy­zékből, mert hiszen a kormány így akarja. De ebbe mégsem nyugodhatunk bele szó nélkül. Mindenkinek kötelessége tehát, ha csak le­küzdhetetlen nehézség nem áll útjába, hogy megszerezze okmányait. És mindenki küzdjön azért, hogy belekerüljön a névjegyzékbe. A névjegyzék, amelyet most összeállítanak, 1928-ig alapja lesz a választásoknak. Ez azt jelenti, hogy akik nem jutnak bele a névjegyzékbe, nem is szavazhatnak. A legközelebbi választá­sok eredményét készítik tehát most elő. A szaktársaknak az a kötelességük, hogy bármilyen nehezen, bármennyi akadály leküz­dése árán is, de bejussanak a névjegyzékbe. 2. oldal J*­VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA 1. SZÁM A fővárosban házról-házra járnak az össze­­iróbiztosok. Reggel 8-tól 2-ig, tehát olyan idő­pontban, amikor a munkás nincs odahaza. De ez ne riasszon el senkit jogai keresésétől, mert akit nem talált otthon az­­ összeiróbiztos, az fölkeresheti naponként délután 5 órától 8-ig a kapualjban kiírt összeíró helyen az összeíró­­biztost és ott igazolhatja választói jogosultsá­gát. Vigyék magukkal igazoló okmányaikat (születési bizonyítvány vagy házasságlevél, is­kolai bizonyítvány vagy tanonclevél, illetőségi bizonyítvány, munkakönyv vagy a legutóbbi választásnál fölhasznált szavazóigazolvány). Községekben, ahol 5000-nél kevesebb a lakosok száma, az összeírást ugyancsak házról-házra járva végzik. A fővárosban azoknak a neveit, akiket a névjegyzékbe fölvettek, kifüggesztik minden ház kapualjába, a községekben pedig a községháza hirdetőtábláján. Mindenki meg­győződhetik tehát arról, hogy fölvették-e a névjegyzékbe. Akiket nem vettek föl a névjegyzékbe, azok föllebbezéssel élhetnek, amelyet írásban nyújt­hatnak be az elöljáróságok útján a közigazga­tási bírósághoz. A fellebbezéshez csatolni kell a választói jogosultságukat igazoló okmányo­kat.Jogát senki se hagyja elveszni! gyűlések, Értekezletek Minden szektors tartja kötelességének a gyűlé­seken és értekezleteken vett­ pontos megjelenést .« A villamosszerelők, úgy a nagyiparban, mint a felszerelési iparban dolgozók, január hó 14-én, pénteken este 1­7 órakor a szövetségi otthon nagytermében tagértekezletet tartanak. Kérjük a szaktársakat, hogy a napirend fontosságára való tekintettel okvetlen jelenjenek meg. A gyári bizalmi szaktársak kéretnek, hogy ezen közleményre figyelmeztessék az üzemben dolgo­zókat. Salgótarjáni szaktársaink január hó 11-én, vasárnap dél­előtt nyilvános gyűlést tartottak, amelyen körülbelül 7—800 szaktárs volt jel­en. Tekintve a körülményeket, a gyűlés látogatottsága fényesen igazolta, hogy az az állí­tás, amely a választásokkal kapcsolatban történt s amely szerint a salgótarjáni munkások elfordultak a socialista szervezetektől, merő hazugság. Fölemelő bizonyság ez még azért is, mert néhány nap előtt Csóka Vendelék, a keresztényszociálisoktól és ébredőktől támogatva, ugyan­ezen a helyen tartottak gyűlést, de a gyűlés hallgatósága ennek dacára sem volt több száz főnél. Úgy látszik, hogy ez a körülmény nagyfgj , bántotta a gyűlésre kiküldött segédfogalmazó urat, m­ert legelső hivatalos ténykedése az volt, hogy leigazoltatott egy a gomblyukában piros szegfűt viselő szaktársat, egyben elrendelte a piros szegfű elkobozását. Egy másik cselekedete az a kijelentése volt, hogy a gyűlésen csak vasmunkásoknak szabad jelen lenni és mindazokat, akik nem tudták igazolni, hogy Vasmun­kások, eltávolította a gyűlés színhelyéről. Amikor így sikerült a hallgatóság számát lecsökkenteni, kezdetét vehette a gyűlés is, amelynek napirendjén a bányatárs­­pénztárak összpontosítására vonatkozó rendelet ismerte­tése is szerepelt. Deutscher Károly szaktárs: Szövetségünk salgótarjáni megbízottja nyitotta meg a gyűlést és üdvözölte a meg­jelenteket. Schafarilla Géza szaktárs, Szövetségünk tiszt­viselője ismertette a napirend első pontját, adatokkal is­mertetve azt a kizsákmányolást, amely országszerte már évek óta folyik. Úgy látszik, hogy a kiküldött hatósági közeg mindenáron babért akart aratni, mert Schmanilla szaktárs ezen kijelentésére reagálva, megállapította, hogy ez izgatás és a szó megvonásával fenyegetődzött. Utána Kabók Lajos szaktárs szólalt föl és vázolta rész­letesen a gazdasági helyzetet és azt a készülődést, amely a vasipari munkáltatók részéről folyik. Megállapította, hogy a most megalakult nemzetközi vaskartellnek Ma­gyarország is tagja, amelynek nemzetköziségét — mert a nagy vagyon érdekeiről van szó — senki sem kifogásolja, de rögtön bűn a nemzetközi kapcsolat, ha a munkásság nagyobb falat kenyerének biztosításáról van szó. Ennek kapcsán ismertette, hogy a munkások nemzetközisége nem hazaellenes, mert ez nem az ország elleni szervezke­dést, hanem a nemzetközi kapitalizmussal szembeni küz­delmet jelenti. Ezek után áttért a­ bányatársládák központosítására vonatkozó rendelet ismertetésére és annak pontjait ma­gyarázva, fölhívta a jelen voltakat, hogy a rendeletet nem szabad lebecsülni, mert ez az első lépés, amelyet a többi­nek kell követni. A szervezeti élet fejlesztésével és erő­teljes szervezkedéssel minden munkásnak arra kell töre­kedni, hogy a rendelet sérelmes intézkedései orvosol­­tassanak. Kabók szaktárs szavait a jelenvoltak nagy lelkesedéssel fogadták, majd Deutscher szaktárs buzdító szavakkal, lelkes hangulatban zárta le a jól sikerült gyűlést. Megrovás. Az Egyesült­­Villamossági Rt. szerszámkészítő lakatosai ezúton részesítik megrovásban Brenner József, Brenner Károly, Horváth Károly és Grólik Lipót szaktársakat, mint olyanokat, akik az értekezleteket minden alaposabb ok nélkül rendszerint elkerülik. Az n­k­.­ök figyelmeztetnek, hogy a jövőben hagyja­nak föl ezzel a szervezett munkáshoz nem illő eljárással és tartsák kötelességüknek az érte­kezleteken való pontos megjelenést. A munkanélkÜlk­ig ellen a NÉPSZAVA kezd legbátrabb­an Az esztergályosok Mir mssít! Az elmúlt év az esztergályos- és gépmunkás­­szakmának most is a megpróbáltatás éve volt. Bár az egész ipari életet fölszántotta az immár hosszú idő tartó gazdasági pangás, mégis különösképen kell kiemelnünk a fönti szak­mát, mint olyant, amelyet az utóbbi három esztendő igen súlyosan érintett. Az újonnan bevezetett termelési rendszer alapjában támadta meg e szakmát. A munkák 50 százaléka a leegyszerűsítés következtében segédgépekre került, ahol jóval alacsonyabb bérért kopirléc és fazon­késsel lett elkészítve. A következménye a dolgoknak azután az, hogy igen tekintélyes része az esztergályosoknak az üzemekben fölöslegessé vált. A munkák másik részével, amit revolver- és egyéb gépekre át­ültetni nem lehetett, olyan vakmerő kísérlete­zések folytak, amelyek egyenesen tűrhetet­lenné tették az esztergályos szaktársak hely­zetét. Az esztergakások ellentállásának fel­fokozása az acélgyártás terén arra ösztökélte a munkaadókat, hogy az esztergapadok forgási sebességét viszonylagos arányban növeljék és a gépek teherbíróképességét a végsőkig kihasz­nálják. A maximális előtolás és a minimális biztonsági idő alkotják az új termelési mód alapját. Amint fönt látjuk, a gyorsabb forgás nagyobb előtolás és a minimális biztonsági idő a munkást gyorsabb tevékenységre kényszeríti, kétségtelenül megsokszorozódik az energia fo­gyasztása, tehát tápanyagban több pótlásra van szüksége. A gépszerű mozgás több kopást je­lent ruhában és kevesebb biztonságot a baleset ellen. Ezek után joggal vetődik föl a kérdés, váj­jon a termelés fokozásával viszonylagosan emelkedett-e a munkás bére is? Vájjon a mun­kás fokozottabb tevékenység­e bír-e valami ha­tással bérének alakulására? A feleletet erre megadja a bérek átlagos statisztikája. Amilyen arányban emelkedett a termelés grafikonja, olyan arányban sülyedt lejjebb a bérek átlaga. A munkásra tehát egy a tanulság: a kereslet és a kínálat törvényén kívül egyedül a munk­ás szervezeti ereje beír kedvező hatással a bérek alakulására. Igen erős megpróbáltatások érték a szakmát a nagy munkanélküliség következtében is. A­ hosszú idő tartó gazdasági depresszió teljesen­ lerombolta a munkás ellenállóképességét é­ nagyszámú munka­nélküli esztergályos szaktár­­ sak segélyezése és elhelyezése nem kis feladat­ elé állította a szakma szervezőbizottságát. En­­­­nek a súlyos feladatának a megoldására igen gyakran kellett igénybe venni a dolgozó sza­k­­társak áldozatkészségét így lehetett valame­lyest enyhíteni a saját hibájukon kívül munka­nélküliségbe került szaktársak kínos helyzetét. A harmadik ok a legsúlyosabb mind között, mert annak volt legfőbb része abban, hogy a szakma játékszerévé lett a munkáltatóknak. Ez az ok pedig az a testvérharc, amit még ma is folytat a szakmán belül a kivált esztergá­lyosok kis csoportjának úgynevezett titkára és szűk vezérkara a szakma rovására. Akkor, amikor a szakma megtépázva őrlődik a mun­kanélküliség és az új termelési rendszer nehéz malomkövei között, amikor a szakma évtize­des harc útján szerzett vívmányait sorra ve­szíti el, amikor a többpados rendszer vissza­állítása (Ganz) újra csak szaporítja a munka­nélküliek számát és amíg a bérek alatta álla­nak a szakmunkásbérnek, addig ők játsszák tovább az egyletesdit, anélkül, hogy lelkiisme­reti kérdést csinálnának a szakma pusztulá­sából. Szövetségünk és a szakma szervezőbizott­sága az elmúlt évben ismét módot adott arra, hogy magát a kiválást jóakarattal és megér­téssel likvidálni lehessen. Azonban minden igyekezet megtört azon a tisztán egyéni érde­ket szolgáló rejtélyes magaviseletén, amit Hackspacher és társai a kérdéses tárgyaláson, illetve a tárgyalás mögött képviseltek. Ez az alattomosság késztette cselekvésre a kivált esztergályosok aktívabb tagjait, akik látva­­látták, hogyan buktatják el ismét Hack­­spacherék a szakma egységének helyreállítá­sára szolgáló törekvést. Ez a meglátás nyílt harcra vezetett, amelynek következményeként a kiváltak egy tekintélyes része, számszerűnt 396 szaktárs, egy előzetes tárgyalás alapján visszatért a szövetségünkbe. Ezzel a ténnyel számolnak azok a szaktársak is, akik egyénen­ként jönnek vissza nap-nap után, hogy újra beolvadjanak abba a nagy családba, ahová eredetileg tartoznak. Minden visszatérő szak­­társ egy lépés a legfontosabb cél e­léréséhez, a szakma egységének helyreállításához. Ez min­den tárgyilagosan gondolkodó szaktárs előtt nyilvánvaló, mert ezzel lehetővé vált több ütem­ben a szaktársak egységes föllépése a munkál­tatóval szemben. Összegezve a dolgokat, ha át­tekintjük az elmúlt év eseményeit, megnézzük az esztergályosszakma szervezeti életét, látni és érezni kell, hogy minden egyes szaktársra milyen nagy kötelességek várnak az új eszten­dőben. Az esztergályosok közömbösségét föl kell váltani az érdeklődés és mozgékonyság éltető erejének. Új reményt, hitet és akarást kell belevinni a szervezeti életbe, hogy a szakma fejlődésének akadályait le lehessen gyűrni. El kell követni mindent, hogy az új termelési mód által leromlott bérek és munkaföltételek följavíttassanak, de legfőkép arra kell tőre-

Next