Vas- és Fémmunkások Lapja, 1931 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-09 / 1. szám
ez a vidék legtöbb városában, amelyek közül az ózdi járás szolgabírája áll az első helyen. De nem engedi működni a hatóság egyes csoportjainkat sem. Ez ügyben vezetőségünk már többször fördült panasszal a felsőbb hatóságokhoz, de eredményt csak részben sikerült elérni. ígt munkakört jelent Szövetségünkben a Társadalombiztosító Intézettel kapcsolatos ügyek elintézése is. Ugyanis a legutóbbi OTI választások alkalmával több szövetségi tisztviselő került az igazgatóságba, a választmányba és egyéb bizottságokba, amely minőségben az esetek nagy tömegében már eddig is sikerült beteg szaktársaink sérelmes ügyeit elintézni. Kedvező jelenség mozgalmi életünkben az, hogy a nehéz gazdasági viszonyok ellenére szövetségi munkaközvetítőnk 1928-ban 1860, az elmúlt évben pedig 1345 szaktársat tudott munkába elhelyezni. Az oktatás a súlyos viszonyok ellenére is megfelel a kor követelményeinek. Csupán a vidéken mutatkoznak ezirányú nehézségek, amelyeknek kiküszöbölése kell hogy a jövő vezetőség egyik legfontosabb munkáját képezze. Kitérve még a vidéki Munkásotthonok ügyére, Csapó szaktárs kéri, hogy a közgyűlés a gépírásos jelentést, kiegészítve a szóbeli jelentéssel, vegye tudomásul. A központi vezetőség jelentése után Kabók Lajos szaktárs, a szabadszervezeti iroda titkára számolt be az elmúlt két év mozgalmáról. Kabók Lajos: A mögöttünk maradt két esztendő a legsúlyosabb gazdasági válság közepette zajlott le. Oly hatalmas arányú gazdasági, válsággal és ebből fakadó munkanélküliséggel kellett mozgalmi tevékenységünket folytatni, ami határozottan hátráltatta kezdeményezéseiben és eredményeiben is mozgalmi életünket. Azok a számadatok, amelyek nehézvasipari termelésünkre vonatkoznak, de azok a fölsorakoztatások is, amelyek a vas- és a földolgozó gépiparunk helyzetét tárják föl, kétséget kizáróan igazolják azt a siralmas helyzetet, amely az elmúlt két esztendőben számunkra adódott. Nincs egyetlenegy gyártási ágazat, amely tanúskodhatna arról, hogy örvendetes helyzetbe kerül, sőt ellenkezőleg, valamennyinél a visszafejlődés jelenségei mutatkoznak. Ezt az állapotot a munkáltatók alaposan kihasználni igyekeztek, ami egyrészt a munkabérek csökkentésére irányuló törekvésükben, másrészt a szervezeti élet meggyöngítésére vonatkozó tevékenységükben nyilvánult meg. Volt még egy harmadik jelenség is, amely a racionalizálás jelszava alá burkolózott és mindig az üzemi koncentrációkban nyilvánult meg. A Bedaux-rendszerrel való kísérletezés is a racionalizálás jelszava alatt született meg, amelyek együttvéve mind a mozgalmi tevékenység hátráltató jelenségeit foglalják magukban. Ilyen körülmények között kellett a szervezés és az agitáció munkáját végezni és jelentésünk idevonatkozó fejezetében foglalt számadatok tanúskodnak arról, hogy az összes szakmák minden erejüket egybevetve, milyen módon törekedtek szembeszállni a munkáltatók szervezetlegyöngítő kísérleteikkel. Megnyugvással jelenthetjük, hogy a rendkívüli súlyos idők dacára az erőteljesen folytatott szervezési és agitációs munkával sikerült megmenteni Szövetségünket, nagyobb arányú taglétszámcsökkenéstől. A budapesti és környékbeli mozgalmi ügyek vitelére a régóta fönnállott egy változtatásra irányuló kívánalom és ennek következtében az előzetes tanácskozások lezajlása után 1929. évi április hó 14-én megtartott csoportközgyűlésen megalakítottuk az új végrehajtóbizottságot. Az új végrehajtóbizottság összetételére és egyéb vonatkozásaira nézve írásos jelentésünk nyújt fölvilágosítást. A munkanélküliség ellen is széleskörű szerves munka folyt úgy Szövetségünk keretében, mint a Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó összes szakszervezetekkel karöltve. Ebben a munkában a parlamenti és a községi frakció teljes mértékben támogatott bennlünket. Ismétlések elkerülése végett pusztán utalok a jelentésünkben található idevonatkozó akciókra, amelyhez csak annyit fűzök, hogy habár bennünket sem elégít ki megközelítőleg sem az, ami e téren bekövetkezett, mégis be kell vallani, hogyha a megemlített segítségek nem állottak volna segítségünkre, a munkanélküliség ügye még siralmasabban állana. A sok parlamenti és városházi fölszólalások után, amidőn a munkanélküliség kérdését nem tudtuk előbbre vinni, a folytonos gyűlések után gyakran került ez az ügy az utcára. Az államhatalom azonban egyszerű rendészeti kérdésnek süllyesztette le ezt a rendkívül fontos szociális problémát, miért is igen sokszor villant meg a rendőrkard és rendőrlapata az óceán a munkanélküliek között. A legfontosabb szociális kérdésnek ily módon való kezelése és a közmunkaalkalmakat állandóan csak ígérő kormánypolitika a folyó évben végső elkeseredésbe kergette a munkanélkülieket és dolgozókat egyaránt. Az a hatalmas irányú tömegtüntetés, amely szeptember hó 1-én lezajlott, a legjobban juttatta kifejezésre azt a nyomort és veszedelmet, melyet ez a kérdés magában foglal. De úgy látszik, a kormánynak ez még nem volt elegendő intő példa, mert továbbra is komolytalan ígéretekkel hitegeti a munkanélküliek tömegeit . Bármily nagyfokú is az illetékes tényezők közönyössége a munkanélküliség tényével szentben, nem nyugszunk addig, amíg a munkanélküliség esetére szóló biztosítás és a 8 órai munkaidő kérdése törvényerőre nem emelkedik, már annál is inkább, mert munkában lévőt és munkanélkülit, ez egyaránt érint. Rátérve az elmúlt két esztendőben lefolytatott bérmozgalmainkra, elsősorban utalnunk kell arra, hogy a drágulás továbbra is emelkedett, habár nem olyan nagy mértékben, mint a korábbi esztendőkben, mégis azonban az elmúlt két év alatt a Szakszervezeti Tanács indexszámai alapján mintegy hat százalékkal emelkedett az öttagú munkáscsalád szükséglete, ezzel szemben a munkabérek átlagos nívója nem tartott egészen lépést, mert bizonyosfokú lemorzsolódás következett be. A legnagyobb baj ott található, hogy a háború és a forradalmak befejezése óta mutatkozó átlagos bérnívó lényegesen alatta áll a háború előtti átlagos bérnívónak. Tulajdonképpen nemcsak a békebeli óránkénti átlagos keresettel, hanem mindenkor szem előtt tartandó, hogy milyen volt a békebeli átlagos keresetnek a vásárlóereje és milyen a mai. A nagykereskedelmi index kereken 140-ben mutatja a békéhez való viszonylatot, amely amellett tanúskodik, hogy 40%-kal drágább ma minden áru a nagykereskedelemben. Ezzel szemben a kiskereskedelemben súlyosabb az eltérés, de különösen súlyos azokban a közszükségleti cikkek áraiban, amelyek a munkáscsalád napi létfenntartásához tartoznak. Bátran állíthatjuk, hogy a mai átlagos keresetek nívójának vásárlóképességét figyelembe véve, alig haladja túl a békebeli átlagos kereset vásárlóerejének 70%-át. Ebben van magyarázata annak a sok panasznak, amely a munkabérek ellen elhangzik és éppen ezért, tartható minden bérmorgalom jogosnak mindaddig, amíg legalább a békebeli bér uivó vásárlóerejéig el nem jutottunk. A mozgalmak számszerű adataiból kitűnik, hogy Budapesten és környékén 1928-ban 123 üzemben 170 esetben, 1929-ben 84 üzemben 103 esetben kezdődött mozgalom és minden harc nélkül 1928-ban 72 üzemben 109 esetben sikerült a mozgalmat 3—15%-os eredménnyel befejezni. 1929-ben pedig 34 üzemben 37 esetben történt békés megegyezés 2—20 fillérig, illetőleg 5—10% erejéig. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy a rendkívüli rossz gazdasági viszonyok ellenére, amit lehetett, mindent megtettünk a mozgalom érdekében és szaktársaink is kísérletbe fogtak mindenhol, ahol arra egy parányi alkalom mutatkozott. Vidéken már erre sokkal gyérebben adódott alkalom, aminek magyarázata, hogy a vidék még roszszabb helyzetben van, mert leszámítva a nagy vasipari telepeket, alig van város, ahol komoly vasipari tevékenység folyna. Ennek tudható be, hogy 1928-ban 9 vidéki városban (Pécs, Szeged, Miskolc, Hatvan, Nagykanizsa, Debrecen, Ózd Makó és Pilisvörösvár) volt a mozgalom és 3 városban (Pécs, Makó és Hatvan) sikerült eredményt elérni, míg 2 vidéki városban teljesen eredménytelen maradt a mozgalom és a rossz viszonyok miatt harcra sem kerülhetett a sor. A fővárosban a közüzemi munkások érdekében folyik továbbra is a tevékenység a munkabérek fölemelése tárgyában, a fővárosi községi frakció segítségével és ennek tudható be, hogy az elmúlt 2 esztendőben 2 béremelés volt, amelynek mindegyike 5,5%-ot tett ki. A BESZKAlÍT igazgatóságánál azonban ezt már átvinni nem lehetett, mert ott továbbra is megtartották azt az álláspontot, hogy az átlagos keresetek magasabb nívója miatt a munkabéreket nem emelhetik. Jelentésünkben foglalt számadatok egyébként ezt részletesen tárták föl. A BESZKÁRT-nál mindezek ellenére sikerült az 1928. év vége felé egy egészen minimális mértékű béremelést elérni, amely a házbérpótlék növelésben mutatkozott. Úgy a BESZKART nyugdíjintézmény módosításáért, valamint a fővárosi közüzemek nyugdíjintézményének megvalósításáért mindkét esztendőben folyt a küzdelem. Örömmel jelenthetem, hogy a BESZKAT munkásainak most olyan nyugdíjintézményük van, amelyet minden munkáskategóriának kívánok. A fővárosi közüzemek nyugdíjszabályzatáért folyt küzdelem is befejezést nyert és habár áthúzódott a folyó esztendőre, mégis, ma már azt jelenthetem, hogy a főváros közgyűlése letárgyalta a nyugdíjszabályzatot és ez időszerint jóváhagyás miatt a belügyminiszterhez van fölterjesztve. A nagy munkanélküliség és a súlyos gazdasági válság ellenére, 1928-ban Budapesten és környékén 28 üzemben 33 esetben fajult sztrájkká a mozgalom, amelyben összesen 1200 személy vett részt. A harcok közül 17 üzemben 19 esetben sikerült eredményt elérni, 11 üzemben 14 esetben azonban eredménytelenül végződött a munkabeszüntetés. 1929-ben ugyancsak 28 üzem 35 esetben volt sztrájkban és az abban résztvevők száma a 900 főt meghaladta. A sztrájkok közül 18 eredménnyel, 15 pedig eredménytelenül fejeződött be, 2 pedig áthúzódott a folyó esztendőie. A sztrájkok árán elért munkabéremelések mértéke 3—5%-ig terjedt. Vidéken 1928-ban 5 vidéki városban (Pécs, Szeged, Miskolc, Nagykanizsa, Pilisvörösvár) 7 esetben volt sztrájk, amelyben 350-en vettek részt. A harcok közül 1 teljes eredménnyel (a pécsi), a szegedi és pilisvörösvári részleges eredménnyel fejeződött, be. 4 harc pedig (Pécs, Szeged, Miskolc, Nagykanizsa) eredménytelenül végződött. 1929-ben 4 vidéki városban (Budafok, Salgótarján, Szeged, Nyíregyháza) 4 esetben volt sztrájk, több mint 300 résztvevővel, amelyek közül 3 (Budafok, Szeged, Nyíregyháza) eredménnyel fejeződött be, 1 pedig (a salgótarjáni) eredmény nélkül ért véget. A lezajlott harcok részleteire nem térek ki, ellenben utalok a jelentésben foglaltakra és a harcokhoz csak annyit fűzök, hogy a rendszabályozások a munkáltatók részéről mindkét esztendőben elég erőteljesen folytak, s habár számszerűen alatta maradt a korábbi esztendők adatainak, mégis a viszonyokhoz mérten jelentősnek kell tekintenünk. Budapesten és környékén 1928-ban 34 üzemből 49 szaktársunkat, 1929-ben pedig 32 üzemből 50 szaktársunkat rendszabályoztak. Vidéken pedig 1928-ban 7, 1929-ben pedig 11 szaktársunkra terjedt ki a rendszabályozás ténye, amely mind azt tanúsítja, hogy a munkáltatók a szervezeti életnek támadtak és a bizalmi férfiakat, iparkodtak a további szervezeti munkavállalásban lehetetlenné tenni. A Bedaux-rendszer ellen folytatott küzdelemről szólni kell, annak ellenére, hogy a Bedaux-sztrájk a folyó évben zajlott le, de olyan nagyfontosságú mozgalmi jelentőséggé alakult, hogy a közgyűlésünk tanácskozási anyagát el nem kerülheti. A Redauxrendszer részleteire a szűkreszabott idő miatt nem térhetek ki, de úgy vélem, hogy a küldött szaktársak azokból a különböző közleményekből, amelyek szaklapunkban, a Népszavában és pártunk tudományos folyóiratában, a Szocializmusban megjelentek, tisztán láthatják maguk előtt az egész kérdést és éppen ezért főképpen arra helyezhetem a fősúlyt, amely továbbra is mint jelenség a munkáltatók részéről mutatkozik. A Bedaux-rendszer ellen a Ganz-Danubius Hajógyárban folyt le az a hatalmas küzdelem, amely mintegy 1000 munkástársunkat kényszerített igen kritikus időben az utcára. Úgy véltük, hogy inkább a harc és az esetleges ezzel járó elbukás, mint a Bedaux-rendszerrel való feltétel nélküli megalkuvás legyen sorsunk. A 90 hétig tartó sztrájk alatt szaktársaink olyasmit produkáltak, ami szinte példátlanul áll a bérharcok történetében és hasonlóan példátlan az a szolidáris együttérzés, amely az egész vonalon a vasipari munkások részéről megmutatkozott. Ennek volt betudható, hogy a harcban sikerült olyan eredményeket elérni, amellyel a Bedaux-rendszernek föltétel nélkül nem hódoltunk be és ez év végéig tart az az egyezség, amely biztosítja a munkástársainkat a teljesítmény előírása nélkül régi keresetük elnyerésére. De időközben más oldalról is ért bennünket veszedelem. A leghatalmasabb gépipari vállalat, a Ganz-gyár, be sem várva a türelmi idő lejárását, a kőbányai úti terepen, a vagongyártásban, a kocsiosztályon megkezdte ez év vége felé a Redaux-rendszer bevezetését, és azok a kísérletek, amelyek ez irányban folytak, igen kritikus állapotot teremtettek. Még a legutóbbi napokban is igen komoly veszedelem fenyegette a vasipari munkásság egy tekintélyes részét, mert a körülbelül 7000 munkást foglalkoztató egybeolvadt három Ganz-gyár, a hajó-, a vagon- és a villanygyár hatalmi kérdést akart csinálni a Bedaux-rendszerből. November hó 28-án, azért, mert föltétel nélkül nem voltak hajlandók szaktársaink a nc. Munkájuk gyümölcséről ismerd meg őket . FARSANGI RENDEZIK SZÖVETSÉGÜNK ÖSSZES SZEMINÁRIUMI HALLHATÓI JANUÁR 24-ÉN, SZOMBATON ESTE 8-KOR AZ OKTATÁSÜGYI ALAP JAVÁRA SZÖVETSÉGÜNK REITTER FERENC U. 67. SZ. A. OTTHONÁBAN. MINDEN SZAKTÁRS OTT LEGYEN! ■I 1. OLDAL |* VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA* 1. szám 5CS9