Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1940 (2. évfolyam, 1-11. szám)

1940-02-01 / 2. szám

VEGYI IPAR ÉS KERESKEDELEM világhírű Nobel-tudósunk). És eszembe jut, hogy Őfensége vérbeli író s végeredményben nagysikerű színpadi művének a hőse, Kolumbus, is fölfedező. Ezt megemlítem. — Igen-igen, a fölfedező, vagy mondjuk így, a föltaláló tudós, mint színpadi főalak, gyönyörű prob­léma. Esetleg magyar a hős ... talán lesz időm ilyen darab megírására. Adja Isten. Életem legtanulságosabb félórája volt hallgatni doktor József Ferenc vegyészmérnök urat, az üveg rajongóját és fáradhatatlan kutatóját. S adja Isten, hogy a műhelytitka mégis napvilágra jöjjön, szaba­dalmi találmány formájában. Szalay János Időszerű problémák A mai téli­ viharos időkben, amikor a világ több nagy­hatalma életre-halálra birkózik, az emberiség mélyen el­gondolkozik sok mindenen. Fölmerült és erősen kísért az az a gondolat is, vájjon ez a nagy mérkőzés, amit vérrel és arannyal, meg minden földi javakkal dúlnak, fog-e mély­reható változásokat hozni egyes államok termelési rend­szerében? Ez a probléma erősen foglalkoztatta a magyar gyáripar egyik reprezentánsát, Knobh Sándor dr.-t, a Gyár­iparosok Országos Szövetségének ügyvezető­ igazgatóját. Knoch egy államférfi és egy társadalmi tudós magasrendű okfejtését adva, az alábbi konklúzióra jut: »A közösség szolgálata abban a társadalmi és gazda­sági rendszerben, amelyet nem akar megtagadni ennek az országnak józan nagy többsége, a nagyipari termelés kö­rén belül is lehetséges, minden kollektivista mellékgondo­­lat nélkül. A gyár a gyárosé lehet, az övé maradhat, a részvényeseké, akik irányíthatják, rendelkezhetnek benne, anélkül, hogy ebben a tevékenységben a nemzet pillanat­­nyi, vagy örök nagy érdekeinek mások mögött rangsorban hátrább kellene szorulniok. Minden olyan rejtett szándék, óvatos próbálkozás, nem titkolt vélemény, vagy éppen kí­sérlet, amely ennek ellenkezőjét akarja s tagadásba veszi, hogy a közösség szolgálata a kapitalista életformában is összeegyeztethető a tőke érdekeivel, végzetes eltévelyedést jelent s olyan gazdasági és emberi erők elsorvasztását, amelyek közreműködése nélkül e válságos időkön nem lábolhat át egyetlen ország sem.“ Arany szavak, örökérvényű igazságok! Igen, a közös­ség, a nemzet, a társadalom, az egyén szolgálata a nagy­ipari termelés körén belül is, lehetséges, igen, lehetséges és hozzáfűzi: még­pedig minden kollektivista mellékgon­dolat nélkül is lehetséges. Határozott szavak, amelyek nem tűrnek félremagyarázást és nem engedhetnek meg ,,rej­tett szándékokat, óvatos próbálkozásokat, vagy éppen kí­sérletet.“ Mindenki, akit illet, jól vésse az agyába. cao Már a nagy gyárosok is vitatkoznak azon, van-e szük­ség új gyárakra és ha igen, miként alapítsák azokat. Előbb Buday-Goldberger Leó írt az ügyről, majd — válaszké­pen — Hiller József dr. Buday-Goldberger felsőházi tag javaslata lényegében az, hogy a belföldi árszint emelésével ösztönözzük a vállalkozási kedvet, mert — amint mondja — ahhoz, hogy az elgondolás megvalósítható legyen, az kell, hogy a kormány ezt beállítsa az Árkotmánybiztos­­ság programmjába és az Alkotmánybiztosság a maga ár­politikai terveit ennek megfelelően hajtsa végre.­ Ma­gyarul mondva: emeljük az árakat. Javaslatának alátámasz­tására, mint követendő példára, hivatkozik arra a többlet­árakcióra­, amelyet a 20-as évek elején a szénnél beve­zettek. Erre kiált fel Hitler József: - Hát nem volt elég ebből és mindabból, ami utána bekövetkezett egyszer, mindenáron meg kell ismételni az akkor elkövetett hibát? Eddig amúgy is azt a gyakorlatot követtük, hogy olcsón, »veszte­séggel« exportáltunk, itthon drágán adtunk el. Fordítva kell csinálnunk és ha eddig nem tudtuk megcsinálni, most itt az alkalom. Ezért elszomorító, hogy a háború kitörése óta az érdekeltségek és a közvetlenül érdekeltek állan­dóan és egyre nagyobb erővel döngetik az árszintet, minden baj egyedüli gyógyszere gyanánt követelvén, hogy emeljük a belföldi árakat. Mintha az irányított gazdál­kodás nagyobb dicsőségére, de egyébként természetes kö­ve­tkezményeképen kiveszett volna belőlünk minden kez­deményező erő.­ Őszintén megvalljuk, nem vagyunk elragadtatva a két nagy gyáros vitájától. Eltekintve attól, hogy saját válla­lataik érdekei éppen a vita anyagában egészen mások, de nyilvánvaló, hogy 1940-ben abszolúte nem időszerű az a kérdés, minél több és mennél többféle gyárat alapítsunk-e, hanem az, hogy a meglévő kisebb és nagyobb gyárakat zavartalanul el kell látni nyersanyagokkal és az egész vo­nalon biztosítani kell a tisztességes polgári hasznot is, mert rentabilitás nélkül nincs egészséges termelés. A fentiekben, úgy hisszük, világosan benne van, mi­ként kell az összes problémákat elintézni.­ ­ Ki irányítja a nemzetközi karteleket Ha a német, úgyszintén az angol komoly lapok pénz­ügyi, illetve közgazdasági közleményeit figyelemmel kísér­jük s a sorok közt olvasni próbálunk, akkor látjuk igazán, milyen komolyak a két világhatalom közti ellentétek. Ugyanis már egyik részről sem tagadják, hogy tulajdon­­képen világgazdasági vezetőszerep kivívásáról, illetve meg­tartásáról van szó. Amint a német lapok megjegyzik: »Nagy- Britannia nem az általa hangoztatott morális okokból vál­lalta a mostani háború kockázatát, hanem azért, hogy világgazdasági vezető helyét zavartalanul és az egész vo­nalon tarthassa.« Viszont egyik angol lap szerint »Né­metország nemcsak európai vezető pozícióra tör, hanem tényleges világhatalomra.« Rendkívül érdekes az egyik berlini szaklap ama kimu­tatása, amely szerint a brit világbirodalom irányít­ja a nem­zetközi nagy kartelek legtöbbjét. A kimutatás fel­orolja ezeket a karteleket: vas-, szén-, cement-, ólom-, réz-, nik­kel- és cink-lcartelek■ A felsorolt valamennyi nemzetközi kartel fölött Anglia gyámkodik­, ami különösen 1939 szeptember óta világlik ki, amennyiben a kontinensek gyá­rainak ezreit rákényszeríti, hogy először is semmit ne ad­janak el Németország részére és oda ne is szállítsanak, másodszor pedig rákényszeríti őket, hogy termékeiket az angol kikötők felé irányítsák, illetve az Angliába való­­szál­lítást részben megfizetik, részben hajóikkal biztosítják. Nincs minden érdekesség nélkül az sem, amit német lapok írnak Anglia előzetes felkészüléséről a háborúval kapcsolatban, amennyiben­­Anglia szívósan arra töreke­dett, hogy a Harmadik Birodalmat kiszorítsa a kész­pénz-devizát hozó üzletekből, továbbá: minden áron meg­tartotta a piacait, még visszás állapotok teremtésével is. Például: a kontinensről kokszot és vas­félárut importált, annak dacára, hogy ugyanezeket a nyersanyagokat elszállí­totta a skandináv államokba, csak azért, nehogy a német export azokban talajra találjon.« Mindezt — tömören — csak azért idézzük, mert rá akarunk mutatni, hogy az angol és német birodalmak közti gazdasági és termelési ellentét valóban igen mély. ELŐFIZETŐINKET tisztelettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési díjat a birtokukban lévő 7087. számú csekklappal el­juttatni, avagy saját csekklapjukkal átutalni. Díj: 1940. évre 90 P, az év első felére 10 P. Kérésünk figyelem­bevételét azért ismételjük, nehogy egyes címek a lapküldésből a jövőben kimaradjanak. A VEGYI IPAR ÉS KERESKEDELEM kiadóhivatala, IX., Lónyay­ u. 18/b. T: 187—084.

Next