Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1940 (2. évfolyam, 1-11. szám)
1940-02-01 / 2. szám
VEGYI IPAR ÉS KERESKEDELEM világhírű Nobel-tudósunk). És eszembe jut, hogy Őfensége vérbeli író s végeredményben nagysikerű színpadi művének a hőse, Kolumbus, is fölfedező. Ezt megemlítem. — Igen-igen, a fölfedező, vagy mondjuk így, a föltaláló tudós, mint színpadi főalak, gyönyörű probléma. Esetleg magyar a hős ... talán lesz időm ilyen darab megírására. Adja Isten. Életem legtanulságosabb félórája volt hallgatni doktor József Ferenc vegyészmérnök urat, az üveg rajongóját és fáradhatatlan kutatóját. S adja Isten, hogy a műhelytitka mégis napvilágra jöjjön, szabadalmi találmány formájában. Szalay János Időszerű problémák A mai téli viharos időkben, amikor a világ több nagyhatalma életre-halálra birkózik, az emberiség mélyen elgondolkozik sok mindenen. Fölmerült és erősen kísért az az a gondolat is, vájjon ez a nagy mérkőzés, amit vérrel és arannyal, meg minden földi javakkal dúlnak, fog-e mélyreható változásokat hozni egyes államok termelési rendszerében? Ez a probléma erősen foglalkoztatta a magyar gyáripar egyik reprezentánsát, Knobh Sándor dr.-t, a Gyáriparosok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatóját. Knoch egy államférfi és egy társadalmi tudós magasrendű okfejtését adva, az alábbi konklúzióra jut: »A közösség szolgálata abban a társadalmi és gazdasági rendszerben, amelyet nem akar megtagadni ennek az országnak józan nagy többsége, a nagyipari termelés körén belül is lehetséges, minden kollektivista mellékgondolat nélkül. A gyár a gyárosé lehet, az övé maradhat, a részvényeseké, akik irányíthatják, rendelkezhetnek benne, anélkül, hogy ebben a tevékenységben a nemzet pillanatnyi, vagy örök nagy érdekeinek mások mögött rangsorban hátrább kellene szorulniok. Minden olyan rejtett szándék, óvatos próbálkozás, nem titkolt vélemény, vagy éppen kísérlet, amely ennek ellenkezőjét akarja s tagadásba veszi, hogy a közösség szolgálata a kapitalista életformában is összeegyeztethető a tőke érdekeivel, végzetes eltévelyedést jelent s olyan gazdasági és emberi erők elsorvasztását, amelyek közreműködése nélkül e válságos időkön nem lábolhat át egyetlen ország sem.“ Arany szavak, örökérvényű igazságok! Igen, a közösség, a nemzet, a társadalom, az egyén szolgálata a nagyipari termelés körén belül is, lehetséges, igen, lehetséges és hozzáfűzi: mégpedig minden kollektivista mellékgondolat nélkül is lehetséges. Határozott szavak, amelyek nem tűrnek félremagyarázást és nem engedhetnek meg ,,rejtett szándékokat, óvatos próbálkozásokat, vagy éppen kísérletet.“ Mindenki, akit illet, jól vésse az agyába. cao Már a nagy gyárosok is vitatkoznak azon, van-e szükség új gyárakra és ha igen, miként alapítsák azokat. Előbb Buday-Goldberger Leó írt az ügyről, majd — válaszképen — Hiller József dr. Buday-Goldberger felsőházi tag javaslata lényegében az, hogy a belföldi árszint emelésével ösztönözzük a vállalkozási kedvet, mert — amint mondja — ahhoz, hogy az elgondolás megvalósítható legyen, az kell, hogy a kormány ezt beállítsa az Árkotmánybiztosság programmjába és az Alkotmánybiztosság a maga árpolitikai terveit ennek megfelelően hajtsa végre. Magyarul mondva: emeljük az árakat. Javaslatának alátámasztására, mint követendő példára, hivatkozik arra a többletárakcióra, amelyet a 20-as évek elején a szénnél bevezettek. Erre kiált fel Hitler József: - Hát nem volt elég ebből és mindabból, ami utána bekövetkezett egyszer, mindenáron meg kell ismételni az akkor elkövetett hibát? Eddig amúgy is azt a gyakorlatot követtük, hogy olcsón, »veszteséggel« exportáltunk, itthon drágán adtunk el. Fordítva kell csinálnunk és ha eddig nem tudtuk megcsinálni, most itt az alkalom. Ezért elszomorító, hogy a háború kitörése óta az érdekeltségek és a közvetlenül érdekeltek állandóan és egyre nagyobb erővel döngetik az árszintet, minden baj egyedüli gyógyszere gyanánt követelvén, hogy emeljük a belföldi árakat. Mintha az irányított gazdálkodás nagyobb dicsőségére, de egyébként természetes következményeképen kiveszett volna belőlünk minden kezdeményező erő. Őszintén megvalljuk, nem vagyunk elragadtatva a két nagy gyáros vitájától. Eltekintve attól, hogy saját vállalataik érdekei éppen a vita anyagában egészen mások, de nyilvánvaló, hogy 1940-ben abszolúte nem időszerű az a kérdés, minél több és mennél többféle gyárat alapítsunk-e, hanem az, hogy a meglévő kisebb és nagyobb gyárakat zavartalanul el kell látni nyersanyagokkal és az egész vonalon biztosítani kell a tisztességes polgári hasznot is, mert rentabilitás nélkül nincs egészséges termelés. A fentiekben, úgy hisszük, világosan benne van, miként kell az összes problémákat elintézni. Ki irányítja a nemzetközi karteleket Ha a német, úgyszintén az angol komoly lapok pénzügyi, illetve közgazdasági közleményeit figyelemmel kísérjük s a sorok közt olvasni próbálunk, akkor látjuk igazán, milyen komolyak a két világhatalom közti ellentétek. Ugyanis már egyik részről sem tagadják, hogy tulajdonképen világgazdasági vezetőszerep kivívásáról, illetve megtartásáról van szó. Amint a német lapok megjegyzik: »Nagy- Britannia nem az általa hangoztatott morális okokból vállalta a mostani háború kockázatát, hanem azért, hogy világgazdasági vezető helyét zavartalanul és az egész vonalon tarthassa.« Viszont egyik angol lap szerint »Németország nemcsak európai vezető pozícióra tör, hanem tényleges világhatalomra.« Rendkívül érdekes az egyik berlini szaklap ama kimutatása, amely szerint a brit világbirodalom irányítja a nemzetközi nagy kartelek legtöbbjét. A kimutatás felorolja ezeket a karteleket: vas-, szén-, cement-, ólom-, réz-, nikkel- és cink-lcartelek■ A felsorolt valamennyi nemzetközi kartel fölött Anglia gyámkodik, ami különösen 1939 szeptember óta világlik ki, amennyiben a kontinensek gyárainak ezreit rákényszeríti, hogy először is semmit ne adjanak el Németország részére és oda ne is szállítsanak, másodszor pedig rákényszeríti őket, hogy termékeiket az angol kikötők felé irányítsák, illetve az Angliába valószállítást részben megfizetik, részben hajóikkal biztosítják. Nincs minden érdekesség nélkül az sem, amit német lapok írnak Anglia előzetes felkészüléséről a háborúval kapcsolatban, amennyibenAnglia szívósan arra törekedett, hogy a Harmadik Birodalmat kiszorítsa a készpénz-devizát hozó üzletekből, továbbá: minden áron megtartotta a piacait, még visszás állapotok teremtésével is. Például: a kontinensről kokszot és vasfélárut importált, annak dacára, hogy ugyanezeket a nyersanyagokat elszállította a skandináv államokba, csak azért, nehogy a német export azokban talajra találjon.« Mindezt — tömören — csak azért idézzük, mert rá akarunk mutatni, hogy az angol és német birodalmak közti gazdasági és termelési ellentét valóban igen mély. ELŐFIZETŐINKET tisztelettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési díjat a birtokukban lévő 7087. számú csekklappal eljuttatni, avagy saját csekklapjukkal átutalni. Díj: 1940. évre 90 P, az év első felére 10 P. Kérésünk figyelembevételét azért ismételjük, nehogy egyes címek a lapküldésből a jövőben kimaradjanak. A VEGYI IPAR ÉS KERESKEDELEM kiadóhivatala, IX., Lónyay u. 18/b. T: 187—084.