Volán, 1969 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

Ohó! Micsoda diszharmónia ez? Hogyan képzeli? így ni. Ez már más. Közlekedni csak pontosan, szépen . . . Rendet, har­móniát! Hát nem gyönyörű? Ő hozza mozgásba a gépjármű-csodákat, az egész közúti forgalmat ő teremti meg és tartja kézben, ő lehel életet a mozdu­latlanságba. Ő az utak hőse. A sofőr. Pi­lótának mondják ugyan magukat, hiva­talosan gépkocsivezető, még hivatalosab­ban gépjárművezető a neve. Ő az agy, ami érzékel, fölfog, meggondol, határoz, parancsol, kéznek, lábnak, ő a felelős­ség. Arcába ritkán pillanthatunk. Mégis megnyugtató, mégis garancia, hogy a gé­pekben ember ül, tehát vigyáz. Az egyik láb még a biztonságos járdán nyugszik. A másik már a szegély felé tart, hogy ott egy pillanatra megállapod­va ismét az első lépjen­­ le a járdáról, a veszély­zónába, az úttestre. Vajon a fej mikor érzékeli a veszélyt: még a jár­dán, vagy már az úttesten? Nem tudjuk, csak azt, hogy valahol szülök várják, hogy a két kis csizma épségben haza­vigye iskoláslányukat, írta: Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter Néhány hónap választ el attól a nap­tól, amely új távlatokat nyitott a ma­gyar közlekedésügy javára. 1968. október 18-án vette jóváhagyólag tudomásul az Országgyűlés a közlekedéspolitika kon­cepcióját. Miért szólok erről az újévi köszöntő alkalmából a Volánban? Azért, mert 1969 a közlekedés minő­ségi megváltoztatása megkezdésének első esztendeje. A Volán olvasóiban a közúti közlekedés valamennyi résztve­vőjéhez kívánok szólni, az autóközle­kedési dolgozókhoz, a gyalogosokhoz, a járműveken és a gépjárműveken uta­zókhoz, mindenkihez, mert a közúton mindenki közlekedik. A közlekedéspolitika koncepciója a gyorsabb, kényelmesebb, biztonságo­sabb és gazdaságosabb személy- és áru­­szállításra irányul úgy, hogy moderni­zálja a vasutat és ezzel párhuzamosan nagyarányúan fejleszti a közúti forgal­mat. A vasúti törzshálózat világszín­vonalú korszerűsítését csak úgy érhet­jük el, ha a gazdaságtalanul üzemelő mellékvonalak rövidtávú forgalmát az utazóközönség kényelmének és a gazda­ságosabb szállításnak a szem előtt tar­tásával áttereljük a közútra. Ennek ter­mészetesen a megfelelő úthálózat mel­lett feltétele a több autóbusz és a több teherautó. A közúti áruszállításban a fuvarkény­szer és az adminisztrációs korlátozások helyébe a szabad fuvarozás lépett, és ezáltal lényegesen megnövekedett a köz­úton árufuvart vállaló tehergépkocsik száma. A körzeti vasúti pályaudvarok kialakításával, az oda összpontosuló te­herautók veszik át rövidebb távú to­vábbszállításra az árut és a különleges rakodóberendezések által ugyancsak megnövekszik a komplex vasúti-közúti áruszállítás teljesítőképessége. A darab­áru átterelésével vasútról közútra, a körzeti pályaudvar rendszer kedvező ta­pasztalatokhoz és a közönség előnyösebb kiszolgáláshoz jutott. Az Aköv-ök együttesen máris hatalmas tehergép­jármű­parkkal állnak megbízóik ren­delkezésére. Mellettük azok a célfuva­rozók és közületek, amelyeknek egész éven át kifizetődik a tehergépjárműpark fenntartása, ugyancsak növelik a köz­úti teherfuvarozás teljesítőképességét és gazdaságosságát. A személyszállításban viszont foko­zottabban szükség van arra, hogy fenn­tartsuk az Akör-ök fuvarkényszerét. A személyforgalom nagyobb része ugyanis az utazóközönség érdekében, a körülményes célbaéréssel járó vas­úti mellékvonalakról átterelődik a helybe érkező és a településeket köz­vetlenül is összekötő autóbuszjáratokra, gyorsaság, biztonság és kényelem tekin­tetében idővel jobb autóbuszokra. A közúti közlekedés erős ütemben nö­vekvő forgalma ma már elképzelhetet­len a személygépkocsik nélkül. Családok ülnek autóba, hogy országot, világot lás­sanak, egymást látogassák és az öregek számára is lehetővé tegyék, amitől élet­koruk különben elzárná őket, a mozgást. A személygépkocsi, a közlekedésben je­lentős szerepe ellenére is az életszínvo­nal kísérője, és csak azzal összefüggés­ben gondolhat rá mind a család, mind a népgazdaság. Súlyos tévedés volna a közúton zajló életet nem egységes egésznek tekinteni emberi tömegében, anyagi, műszaki, for­galmi, lélektani feltételeivel és gazda­sági, társadalmi következményeivel együtt. Mind többen élnek meg hivatás szerint a közúti közlekedésből, mivel mind többen veszik igénybe a közúti közlekedést. Nem munkálkodhatunk eredményesen az utazóközönség, illetve a fuvaroztatók kiszolgálásának javítá­sán, ha ugyanakkor nem gondoskodunk az autóközlekedési dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáról. Nem szabad különbséget tennünk a hivatá­sos gépkocsivezető és a magánautós között sem élet- és vagyonbizton­ságuk, sem a gépjármű igénye, a közle­kedés rendje tekintetében. A közúti köz­lekedésben résztvevő valamennyi ma­gyar állampolgár számára hazánk útjai nemzeti kincsünk és hazafias ügyévé kell váljék a közúti forgalom teljesítő­­képessége, biztonsága, rendje, szerve­zettsége és színvonala, sőt erkölcse és szépsége is. A közúti közlekedés iránt tanúsított féltő tulajdonosi szeretet fe­gyelme biztosíték a közlekedéspolitikai koncepció megvalósítására a közúton. A Volán olvasóitól, mint a közúti köz­lekedés közvéleményétől, eddigi aktív érdeklődésük köszönő elismerése mellett továbbra is kérem rokonszenvező támo­gatásukat. Kívánom, hogy munkánk előrehaladása váljék kinek-kinek javára és az egész társadalom hasznára.

Next