Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-19 / 273. szám

öregek napja Csátalján­ yát Megrendezték az öregek nap­Csátalján is, az Új Ta­vasz Tsz-ben. A tsz nyugdíja­sai ünneplőbe öltözötten gyü­lekeztek a művelődési otthon­ban. Két órakor a vezetőség és az iskolás gyerekek kedves szavakkal köszöntötték a pihe­nőidejükhöz érkezett öregeket. Jólesett a megemlékezés és bi­zony itt-ott megcsillantak az ünnepeltek könnyei. Az ünnep­ség után uzsonnával kedves­kedtek a vendégeknek és fel­csendültek a régi melódiák, visszaemlékeztetve ifjúságukra. Szelei Erzsébet Őszi munkák Csátalja Bácsborsódon A bácsborsódi Új Élet Tsz tagsága is jól kihasználta a be­takarítási munkáknál a kedve­ző időjárást. Október teljesítették a tsz őszi végére vetés­tervét. A terv végrehajtásában nagy szerepük volt a traktoro­soknak, akik nyújtott műszak­ban dolgoztak, hogy teljesíteni tudják kongresszusi felajánlá­sukat. November 10-re a­­ kukorica is góréba került. A szövetkezet dolgozói jelenleg a 80 hold cu­korrépa betakarításán dolgoz­nak. Az előzetes számítások szerint a cukorrépa átlagter­mése 250 mázsa. A tagság és a vezetőség mindent megtesz, hogy a cukorrépa is időben el legyen szállítva és a jó munka elvégzése után bizakodással te­kintenek a zárszámadás elé. Hodován László / Bácsborsód A nógrádi fiatalok felhívásai Daloljunk forradalmi dalokat! Hétszázötven fiatal I. megyei dalos találkozója Salgótarjánban A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága november 20-án a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 48. év­fordulója alkalmából rendezi meg az I. megyei dalostalál­kozót, a Salgótarjáni József Attila Művelődési Házban. Eb­ből az alkalomból tizenkét kó­rus — 750 fiatal — ad gazdag műsort munkásmozgalmi, for­radalmi dalokból. A műsorban fellép a MA­VAG Acélhang kórusa is. A Nógrád megyei fiatalok a dalos találkozóval nemcsak a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának évfor­dulóját köszöntik, hanem egy országos mozgalmat szeretné­nek elindítani: daloljunk minél több munkásmozgalmi, forra­dalmi dalt, ápoljuk ezzel is haladó hagyományainkat. A Nógrád megyei vása így hangzik:fiatalok felhí­v A magyar ifjúság legjobb­jai, az 1848-as márciusi ifjak, az 1919-es kommunisták, a fa­sizmus ellen harcoló KIMSZ-tagok népünk, az egész embe­riség ügyét szolgálták és ajku­kon dallal mentek harcba a forradalmi célokért. A magyar nép hősi harcainak hiteles do­kumentumai a forradalmi küz­delmek emlékeit őrző dalok. A kórusok, kamarakórusok, ének­karok, zenekarok és szólisták tanulják meg és tűzzék műso­rukra ezeket a dalokat. Ala­kuljanak a KISZ-szervezetek­­ben dalos brigádok a zenét is­merő és kedvelő fiatalokból. Javasoljuk, hogy 1967-ben min­den kórus tanuljon és éne­keljen forradalmi dalokat. Csendüljön fel műsorukban a megye foradalmi emlékeit őr­ző dalok egész sora. Bízunk benne, hogy felhívásunk vissz­hangra talál hazánk ifjúsága körében. . A Nógrád megyei fiatalok az I. megyei dalos találkozóval indítják útjára ezt a mozgal­mat, mely méltó előkészítése lehet hazánk felszabadulása, a Tanácsköztársaság, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 250 illetve 50. évfordulójának. Egy IXEfí-vizsgálat tapasztalatai A leszállított árú ruházati cikkek termelésének és forgalmának alakulása A megyei NEB egyik munka­­bizottsága nemrégiben fejezte be annak vizsgálatát, miképpen alakult a különböző, leszállított árú ruházati cikkek termelése és forgalma 1966. február és augusztus között a megyében. Hogy minél reálisabb képet kapjanak, a népi ellenőrök, hét kereskedelmi szerv, illetve vál­lalat központjában, öt földmű­­­­vesszövetkezet kereskedelmi­­ főosztályán, két állami áruház­ban, négy tanácsi kiskereskedel­mi ruházati boltban és tíz föld­művesszövetkezeti vegyes ruhá­zati boltban végeztek felmérést. A vizsgálatnak arra kellett vá­laszt adnia, hogy a ruházati cik­kek árleszállításával sikerült-e ellensúlyozni egyes, más terü­leteken bekövetkezett áremel­kedéseket, milyen az ellátás a leszállított árú cikkekből, nem romlott-e a minőségük, s végül,­­ hogy milyen volt az ipar és a­­ kereskedelem együttműködése az intézkedés végrehajtásakor? 28 millió forint megtakarítás A kereskedelemben dolgozó szakemberek jól tudják, hogy­­ egy ilyen nagyarányú árleszállí­tással kapcsolatos rendelkezés­­ gyakorlati megvalósítása össze­hangolt, alapos áruforgalmi is­­­­mereteket igényel, megköveteli,­­ hogy a végrehajtásban dolgozók tisztában legyenek a probléma politikai jelentőségével is. A­­ felkészülés és az azt követő­­ időszak munkájának elemzése igazolja, hogy a követelmények­nek eleget tudott tenni megyénk kereskedelme. Ez állapítható meg a kis- és nagykereskedelem, valamint az ipar kapcsolatáról is. Az átgondolt és jól megszer­­­­vezett intézkedések eredmé­nyeként február elsején megfe­lelő mennyiségű és választékú készlet várta a vásárlókat. A leszállított árú cikkeknek ekkor kétszerese, helyenként négyszere­se volt a raktárakban ami megfe­lelt a lakosság várható igényei­nek, a keresletinek. A Bács-Kis­­kun megyei Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat például még a múlt év decemberében megkezd­te a felkészülést, aminek eredmé­­­­nyességét bizonyítja, hogy amíg­­ 1965. december 31-én 79* millió­­ forint, január 31-én már 87 m­il­­­­lió forint értékű ruhaneművel rendelkezett. Azonban nemcsak itt, hanem más kereskedelmi vállalatoknál, smsz-eknél is ha­sonló gyorsasággal oldották meg a feladatot. Túlhalmozás sehol sem volt, bár erre számítani le­hetett éppen a felkészülési idő rövidsége miatt. Az előzetes számításoknak megfelelően igen élénk érdeklődés mutatko­zott a leszállított árú cikkek iránt. A vizsgálat hat hónap alatt, változatlan áron számítva más­fél-, négyszerese volt a leszállí­tott árú ruhaneműk forgalma, mint az előző év azonos idősza­kában. Különösen keresettek voltak a méteráru, a kész ágy­nemű, a kötöttáru, a szinteti­kus harisnya, a zokni, s a pa­mutáru. Az árleszállítás célja az volt, hogy a lakosság az összes ruházati forgalom 4,2 százalé­kának megfelelő megtakarítást érjen­ el. A számítások szerint a megyében ez 5—6 százalék körül mozog, ami — csak a BKK forgalmát figyelembe vé­ve — 28 millió forint megtaka­rítást jelent. Szállítás — terven felül A forgalom ilyen kedvező nö­vekedése természetesen nem történhetett volna meg, ha hiá­nyos az áruellátás. Ez azonban — a kártolt gyapjú és konfek­ciótermékek kivételével — jó volt. A hiányzó cikkeket is he­lyettesíteni tudták más árukkal. Ugyanezt mondhatjuk el az őszi, téli szezonra való felké­szülésről, amelynek eredménye­ként olyan készletek találhatók a boltokban, amelyek lehetővé teszik a vásárlók sokoldalú igé­nyeinek legmesszebbmenő ki­elégítését. A leszállított árú cik­kek minősége jó — állapította meg a népi ellenőrzés. Rosszab­bodás csak egy-két ruhanemű vonatkozásában lehetett tapasz­talni. Az ipar és a kereskedelem jó kapcsolata előfeltétele an­nak, hogy ilyen nagyarányú feladatot zavartalan áruszállí­tással, sikeresen oldjanak meg. A megnövekedett igények kielé­gítése terv­ felüli szállításo­kat is megkövetelt. A Férfife­­hérneműgyár Hazai Gyáregysé­ge például 15 ezer férfiing ké­szítését vállalta terven felül, de — mivel gombot nem kapott időben — csupán 2200 darabot tudott belőle átadni­ a kereske­delemnek. Sajnos találtak az ellenőrök olyan árukat is, amelyből — az iparban alkal­mazott helytelen anyagi ösztön­zés miatt — nem volt kielégítő az ellátás. Ennek a problémának a megoldását minden bizonnyal az új gazdasági mechanizmus­tól lehet majd várni. Ilyen cik­kek például az olcsóbb női ru­hák, férfi öltönyök, gyermek­kabátok és öltönyök. Az áruhiány ellen... Éppen ezzel — a helytelen ösztönzési rendszerrel — magya­rázható, hogy egyes árucikkek­ből, mint például a kártolt­­gyapjúszövet, lánykakabátok, kis kamasz öltöny, női nylon kombiné, bakfis kártolt ruha, dunnabelső stb-ből hosszabb időn belül alig, vagy egyáltalán nem került az üzletekbe. Indo­kolt tehát, hogy a gyártásukat elősegítő helyesebb módszer ki­alakítása már most, az átmenet időszakában megtörténjék, mert csak így lehet a krónikussá vá­ló hiányt felszámolni, s a ke­resletnek megfelelő, a lakossá­got kielégítő készleteket kiala­kítani. Ezenkívül több olyan észrevételt közölt az érdekelt szervekkel, az illetékesekkel a vizsgálatot végző munkacsoport, illetve a megyei népi ellenőr­zési bizottság, amelynek hasz­nosítása a gazdasági irányítási rendszer reformját, kívánatos ésszerűsítését szorgalmazná. is A vizsgálat eredménye végül kézenfekvő és mindennél jobban bizonyítja, hogy helyes volt az árleszállítás, elérte cél­ját. A végrehajtásában közre­működött kereskedelmi szer­vek vezetői, dolgozói ezt jó munkájukkal segítették elő. Jászom­vics Sándor, a munkabizottság tagja Ezt a meséskönyvet kérem! — mondja a Soltvadkert és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet köny­vesboltjának egyik kis vásárlója. A reprezentatív üzlethelyiség múlt hó közepe ó­ta áll a művelő­­­désre vágyó vadkertiek és a kör­nyékbeliek rendelkezésére. Már a megnyitás napján két és fél ezer forint értékű könyv, hanglemez és zenemű talált gazdára. A bolt öt­venezer forintos árukészletével azo­nos értékű könyv vár eladásra a községben és a szomszédos falvak­ban is tevékenykedő bizományosok­nál. És hogy a kínálkozó lehetőség­gel kicsinyek és nagyok, öregek és fiatalok egyaránt élnek, ennek bi­zonysága a fényképezőgép rögzítette­­— jelképnek is beillő — pillanat. (Pásztor Zoltán felvétele) Jövőre is lesz „ki miben tudós?” A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség és a Televízió — egyetértésben a Művelődésügyi és a Munkaügyi Minisztérium­mal — 1967. tavaszán ismét megrendezi a népszerű ,,Ki mi­ben tudós?” vetélkedőt. A ver­senyben, amelyet ezúttal három tárgyból, történelemből, föld­rajzból és fizikából írtak ki, minden olyan fiatal részt vehet, aki december 31-ig nem tölti be 20. életévét és egyetemi, fő­iskolai vagy felsőfokú techni­kumi tanulmányait még nem kezdte meg. Az ifjú tudósjelöltek a KISZ- szervezeteknél jelentkezhetnek a vetélkedőre. A nevezéseket január 1-én zárják le. — Első ízben jelentkezett tu­dósításával Prágli Éva, a kun­szállási 3783. sz. Dózsa György úttörőcsapat krónikása. Az Út­törőélet legújabb tudósítóját szeretettel köszöntjük, és gratu­lálunk jól sikerült írásához, amelyben a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 49. évfor­dulója alkalmából rendezett he­lyi ünnepségről ad számot. Ked­ves Éva! Várj­uk a további tu­dósításaidat!• 4­ VIETNAMI HETET ren­deztek a kecskeméti Nagykő­rösi úti Általános Iskola úttö­rőcsapatának tagjai. A pajtá­sok összegyűjtötték a vietnami partizánfiatalok harcairól szó­ló írásokat, fényképeket. Ezen­kívül társadalmi munkát vé­geztek a kecskeméti Béke Tsz­­ben, s a kapott munkabért a Rakéta őrs tagjai befizették a vietnami szolidaritási számlára. Nagy Etelka krónikás* A ÖREGEK NAPJÁT rendez­ték a tiszakkécskei művelődési házban. Sánta Károlyné, a köz­ségi tanács vb-titkára üdvözlő szavai után a helyi I. számú Ál­talános Iskola úttörői nagy si­kerű kultúrműsorral kedvesked­tek a község idős lakóinak. Kerekes Ferenc levelező* X Felkeresték a kunfehér­tói Általános­­ Iskola úttörőcsa­pata Ibolya rajának tagjai a nemrég elhunyt tiszteletbeli őr­si tagjuk sírját a temetőben. A pajtások rendbetették a sírhan­tot és elhelyezték rajta virág­jaikat. Zsáki Mária VIII. oszt. tan.* ± ISMÉT RAJZZAL díszített levéllel jelentkezett Soltvadkert­­ről Havasi Ibolya, a helyi 928. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat­ból. Az ötödikes Gólya őrs leg­utóbbi őrsi foglalkozsáról szá­mol be, s mint írja: A kezdő úttörők dicséretesen megállják helyüket csapatuk munkájában. * —k Nálunk is megalakult az ifjú­sági Vöröskereszt iskolai csoportja. Az egymást váltó ügyeletesek segí­tenek a tanároknak az osztályok szellőztetésében, az udvar, és a mel­lékhelyiségek tisztán tartásában. Most az a tervünk, hogy Vörös­ke­resztes tanfolyamot indítunk, amely szellemi vetélkedővel egybekötött teadélutánnal fejeződik majd be. A nyolcadikos Hóvirág őrs ugyancsak klubdélutánt rendez november vé­gén, Katalin nevű tagjai részére. Gál Ildikó őrsvezető-helyettes Hetér­y egyháza *­­ A DÁVODI vezetősége a nyári úttörőcsapat gyakorló kertben végzett munkájuk elis­meréseképpen értékes könyvju­talomban részesítette Szántosi Mária, Radó Erzsébet, Matheisz Mária, Szekeres János, Petiké Anna és István Erzsébet pajtá­sokat. Az úttörők a könyveket a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulóján rendezett ünnepségen vették át és ígére­tet tette­k a további, szorgalmas, jó munkára és tanulásra. Radó Erzsébet a raj­vezető-h­elyettes Szerkesztői üzenet Bújdosó Borbála, Kerekegy­háza, Jókai út 24. Leveleteket a címzettnek továbbítottuk. ? re­méljük, kérdésetekre rövid dőn belül megkapjátok a választ. PETŐFI N 6 P­P A Magyar Szocialista Munkásod'-* B­ács-Kis­kun megyei Br­itisae? a megyei tanács ioo­a Főszerkesztő- dr Weither r>ámes Kiadja 9 Bácsi megyei Lapkiadó Válla­is-7 ° 19lős Idádé- Mezei István 'gazgír* Szerkesztőség Kecskemét Városi tanács hu- Szerkesztőségi terek­köztér • Szerkesztő bizottság 10-­ 96-13 23-16 FO adóhivatalt Kecskemét. Szabadkáé­rtér l/t ‘Telefon- t*-0B l*erjeszti 5 Magyar Posta <?Prtfizetési dfj • oAnaD­** i? forint Bács-Kiskun -negyei Nyomda V Kecskemé* - revont 11-8S indexj esőn

Next