Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-24 / 146. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1975. június 24. • Holéczi István és Deák Mihály a SZK—4-es kombájnt javítja. Befejezéshez közeledik a gépjavítás A jakabszállási Népfront Szakszövetkezetben 139 hektáron terem közös művelésben a gabona. A tagsági földeken több, mint 1200 hektáron termelnek elsősorban rozst és takarmánygabonát. A szakszövetkezetben készülnek az aratásra. Úgy tervezik — ha kedvező lesz az időjárás is — e hónap végén elkezdik az aratást a tagság kezelésében levő földeken, a közösben pedig a jövő hónap közepén. A két új SZK—5-ös kombájnnal elsősorban a közösben levő gabonát takarítják be. Rövidesen üzemkész állapotba hozzák és a háztáji földeken állítják üzembe az SZK—4-es kombájnt. A szövetkezeti tagok gabonáit két kévekötő aratógép is vágja, a csépléshez pedig a kombájnokat használják. Szándékoznak még egy SZK—5-ös gabonabetakarítót vásárolni, hogy ezzel még gyorsabban be tudják fejezni az aratást. A szállítóeszközöket már kijavították, „rajtra” készen állnak. Tizenöt traktorral és 30 billenőplatós pótkocsival szállítják majd a termést Kecskemétre, a gabonafelvásárló tárolóiba. Kisszállás! noteszlapok Mi kedvessé teszi Kisszállást? Az egészz község olyan, mint egy, hatatlan kispadszeretettel ápolt liget. Például a központon a gyönyörű, nagy gesztenyefák. Másutt megy szép látványt és egyben hasznot is nyújtó cseresznye- és meggyfák. Huszonötezer négyzetméter belterjes park, benne mintegy hatezer rózsatő. Ez körülbelül kétezerrel több mint Kisszállás lakosainak száma. És a ma még „bölcsődés” korú csemetékkel teli felszabadulási emlékpark további 14,5 ezer négyzetméterrel gazdagítja Kisszállás zöldterületét. S hogy a facsemeték életerős fákká terebélyesednek, arra a TEMAFORG Vállalat hét, a Vetőmag Vállalat öt szocialista brigádja, a Radnóti KISZ- szervezet és a Dózsa György úttörőcsapat szeretői„ gondoskodása a biztosíték A szocialista szerződésben vállalt parkápolási munka folyamatos elvégzését a brigádnaplókba jegyzett tanácsi igazolások nyugtázzák. A tanácsházára kocogok tartva, vasúton,a kö Szemközt vetem lovas kost. A bakon ülő, meglettebb korú férfi, mintha parádés fogatot hajtana, úgy fogja a gyeplőt, szabályozza a fényes szőrű, szép paripák lépteit. Kecsesen emelgetik patáikat, ütemesen dagasztják az útpadka sarát. Talán a lovacskák „körmét” tetszik puhítani, bátyám, hogy a kövesút helyett inkább latyakos szélét választotta? — kérdem a férfit, aki barátsággal felelt: — Tuggya, a ló lába nem rozsdásodik, amazoknak ott, inkább kell a száraz kövesút... — és a közeledő pótkocsis vontatókra mutat. A gesztenyeligeten alighanem ály ebédeléséből Uricska István tanácselnök vissza, igyekszik hivatalába. Régen találkoztunk A fehér szálakkal megtűzdelt haja, szemöldöke láttán eszembe jut: másfél évtizede ismerem; ő deresedik, a község meg egyre fiatalabb... — Mióta is áll a köz szolgálatában, Uricska elvtárs? — Huszonöt éve. Ebből tizenhét esztendő Kisszálláson. A tennivaló soha nem mindig adódik ok az hiányzott örömre, mint ahogyan a gondokból sem fogyunk ki soha. Most például a diákotthon bővítése folyik, meglevő hatvan hely mellé további hatvan tanyai kisdiák számára létesül az új szárny. Augusztus 15-re el kell készülnie! Ami aggaszt minket: rohamosan nőnek a költségek. Eredetileg 4,1 millióról volt szó, most csaknem félmillióval többről beszél a beruházási vállalat. De a kollégiummal kapcsolatos az egyik gondunk id Újabb Nevelőkre van szükség és persze, lakásra. A lecke tehát adott, egy kis segítséggel is számolva, ezt kell megoldanunk... A múlt évi hevítéssel Százhúsz személyes lett a helyi óvoda, acmely nyolvan emberkének ellátást napközis is nyújt. A bölcsőde huszonöt személyes, de szükség esetén harminc gyermeknek is helyet ad. A gyermekelhelyezés nem okoz gondot Kisszálláson: minden jelentkezőt felvettek. Erről eszembe jut: Bajnai Istvánné, a helyi Bácska Tsz raktárosa a megyei pártértekezleten egyebek között szorgalmazta: igazodjék a bölcsődék, óvodák, s az üzletek nyitvatartása a dolgozó nők munkaidejéhez. — Mennyiben volt érintett felvetésben Kisszállás, s történt-e e változás az indítvány elhangzása óta? — tudakolom Nagy Jánostól, a községi pártbizottság titkárától. — Bennünket az üzletek nyitvatartása érintett. Május 1-től kezdődően változott a helyzet: az önkiszolgáló üzlet azóta kétműszakosan, reggel hattól este hatig tart nyitva. Gyermekintézményeiknél nem sürgetett ilyen gond, működésük a szülők munkaidejéhez igazodik. Problémát okozott az óvodában dolgozók szakképzetlensége. Ma már ez a múlté. Két óvónőnk képesített, négyen jelenleg a napi munka mellett folytatják tanulmányaikat , íme: a falatozó megnyitásának története. A forgalmas központ községházsorába jól illeszkedő emeletes épületet összefogással, többféle gond együttes megoldására a tanács házilagos brigádja hozta létre négy évvel ezelőtt, így lett helye a könyvtárnak, a pártbizottságnak,a takarékszövetkezetnek. A vendégfogadónak szánt, helyiség várományosa a helyi áfész volt. Ám, amikor felépült a ház, a szövetkezet szegénynek bizonyult. A tanács pedig „futott” a pénze után, hiszen oly sok mindenre kellene. Megvételre felkínálta a helyiséget a megyei vendéglátó vállalatnak. Az meg, óvatosan bár, de élt vele: egy évre szerződést kötött, rögzítve azt is, hogy fél éven belül nyilatkozik, üzlet-e számára az üzlet. Nos, annyira az volt, hogy három hónap múlva kifizette a helyiséget. Azóta nemcsak az átutazó csillapíthatja éhét-szomját Kisszálláson, de a legifjabb helybeliek sem állítják meg Uricska Istvánt, mint annak előtte tették, hogy: tanácselnök bácsi, minálunk miért nincs fagylalt?!... Perny Irén Baráti együttműködés a színesfémkohászatban A MÁSODIK világháború után a magyar alumíniumipar államosítása és a Szovjet—Magyar Bauxit-Alumíniumipari Társaság — a MASZOBAL — megalapítása új utat nyitott a magyar színesfémkohászat fejlődése előtt. A MASZOBAL tevékenysége idején újjáépültek és bővültek a meglevő gyárak és újabbak is épültek. Növelte termelését az almásfüzitői timföldgyár és Inotán új alumíniumkohó épült. A szovjet szakemberek magyar kollégáiknak segítséget nyújtottak alumíniumiparuk tervszerű fejlesztéséhez. Az ötvenes évek végén és a hatvanasi évek elején a szovjet és a magyar alumíniumipari fejlődés lehetővé tette, hogy a két ország bővítse az együttműködést. A szovjet—magyar színesfémkohászati együttműködés példaként állítható a szocialista országok elé, mint két ország népgazdasági ágazatának átfogó szakosodása és kooperációja. A hosszútávú szoros együttműködés eredményeképpen az évente 20 ezer tonna teljesítményű régi Ajkai Timföldgyár fokozatosan bővült, korszerűsödött és termelése elérte a 145 ezer tonnát. Ugyancsak Ajkán épült egy új, korszerű timföldgyár — amely 1972-ben kezdte meg a termelést —, évente 240 ezer tonna teljesítménnyel. Az együttműködés másik gyümölcse a székesfehérvári aluminium hengereltáru és ötvözetgyár, amely Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű üzeme. Hengersorai, sajtolói és energetikai berendezései a Szovjetunióból érkeztek. A KÉT ORSZÁG képviselői 1962. november 15-én írták alá a hosszú távú timföld, és alumíniumipari együttműködési megállapodást. A magyar timföld — és ennek megfelelő mennyiségű —, szovjet alumíniumszállítások lehetővé teszik, hogy a két ország gazdaságosan használja fel a rendelkezésre álló nyersanyag és energiatartalékait. Ezenkívül egy másik egyezmény keretében a magyar timföld ellenében szovjet réz érkezik Magyarországra. Ez a megállapodás jelentős előnnyel jár mindkét ország színesfémkohászata számára. A két ország alumíniumiparának sikere a közös kutatáson, a szoros termelői kapcsolatokon alapul. A Csepel Vas- és Fémművekben például — szovjet berendezésekkel — új, csősajtoló üzem épült, ahol rézötvözetcsöveket állítanak elő. Magyar és szovjet szakemberek közösen dolgozták ki a recski rézérclelőhely kiaknázásának műszaki-gazdasági feltételeit. A szovjet VAMI — össz-szövetségi Alumíniumipari Intézet __, a magyar FKI és Aluterv között szoros és gyümölcsöző tudományos-műszaki együttműködési kapcsolat alakult ki. A két testvéri ország szakemberei közös kutatást és műszaki tervezést folytatnak, kicserélik termelési tapasztalataikat, megküldik egymásnak új termékeik mintapéldányait és gyártási dokumentációját. A két ország hatékony tudományos-műszaki információcseréje teszi lehetővé, hogy jelentősen csökkentsék az új termékek gyártástechnikájának kidolgozására fordított időt. Például magyar tapasztalatok alapján épül a Szovjetunióban a legnagyobb európai alumíniumsajtoló üzem. AZ ALUMÍNIUMIPARI tudományos-műszaki együttműködéssel párhuzamosan az utóbbi években a nehéz színes és ritka földfémekkel foglalkozó kutatók kapcsolatai is megszilárdultak. Néhány éve közös kutatás folyik több aktuális témában, mint például a rézötvözetek grafitkristályosítón keresztül végzett folyamatos öntése, a tömb- és csőgyárban, rézötvözetből csövek hideghengerlése, az alumíniumszalagok minőségének és gazdaságosságának javítása, a réz és rézötvözetöntések gyártása folyamatos öntéssel. A koordinációs központ munkaterve alapján az országok egy sor aktuális témában végeznek kutatást. Ilyen például a félvezető anyagok fizikai tulajdonságainak tanulmányozása, gyártástechnológiájuk kidolgozása, a szupertiszta fémek tulajdonságai új vizsgálati módszereinek kialakítása. Más KGST-országokkal együtt folyik a félvezetők és tiszta fémek gyártástechnológiája világszínvonalának elemzése és a várható fejlődés prognózisának 1990-ig érvényes kialakítása! A KGST XXIV. ülésszakának határozataiból kiindulva a szovjet és a magyar kohászok az új együttműködési formák kialakításán dolgoznak. Jelenleg együtt tervezik a jugoszláviai Birac Timföldgyárat. Ez a közös munka elősegíti a szocialista tábor országai alumíniumnyersanyag-igényének nagyobb mérvű kielégítését. A Szovjetunióban Magyarországon jelenleg is tanulmányozzák alumíniumgyárak közös építésének lehetőségét harmadik országokban. P. Lomako, a Szovjetunió színesfémkohászati minisztere. (APN—KS) Levél Dubrovnikból Kedves Barátom! Dalmát földre lépve Te voltál az első, akire az otthoniak közül gondoltam. Alighogy leszálltam az autóbuszról itt Dubrovnikban, az Adria kék hátán fregatthoz hasonló vitorlást pillantottam meg. Lassú táncot lejtve közeledett a part felé, alig tudtam betelni látványával. Kamaszálmaink egyik főszereplőjére, regényből vett tengeri vitorláshajónkra, az Albatroszra „ismertem” benne. Ezért jutottál legelőször Te az eszembe, „kapitány”. A Tisza falunk alatti holt ágán halászladikokról vívott vízi csatáinkra biztosan emlékszel. Gyakran játszottuk azt, hogy az ellenséget — mintha fejveszetten futnánk előre — becsaljuk az öbölbe, ahonnan aztán nincsen számára visszaút a nyílt „tenger” felé, mert ügyes csellel lezárjuk mögötte a kijáratot. Az előttem kitáruló öböl szinte kínálja magát egykori kedvenc hadicselünk alkalmazására. Nem lehetetlen, hogy a város ezerkétszáz éves történetében zajlott is le ezen a helyen ilyen ütközet, hisz ahogy olvastam, a település lakói nem szűkölködtek hivatalán látogatóban. Az Óváros, a hajdani erődítmények és falak maradványai is azt tanúsítják, hogy a história folyamán szívós védekezésre kényszerültek az itt élő emberek. Kézművességgel, kereskedéssel szervezett kincseik kalózt és hódítót egyaránt vonzottak. Az Adriára néző Dubrovnik — valaha Raguzának is nevezték — a négyszázegynéhány méter magas Srdi hegy lábánál feszik, s húsz-huszonötezer lelket számlál. A fehér sziklákat parkoló tengerben gyönyörködve arra gondoltam, hogy polgárai hálával emlékezhetnek a városalapító görögökre, amiért a természet e pompás szögletén vetették meg a lábukat. És köszönhetik őseiknek, hogy az erőszak évszázadaiban véráldozattal és jól számító diplomáciával megőrizték számukra teljes szépségében a szerencsés fekvésű lakóhelyet. De nem lehet közömbös az elődök iránt a más országból ideutazó turista sem, hiszen a látnivalók nagy része letűnt korok alkotása: a Balázs templom, a Sponta-palota, a régi kikötő, az óratorony, a Lokrum szigeti kastély és még sok más is. A műemlékek szépségére éhes ember keze nyomát viselik. Hozzád intézett soraim egy parti liget padján pihenve velem papírra, fehér és rózsaszín virágú délszaki cserjék szomszédságában. Eltűnődök rajta, hogy milyen kellemesen furcsa, amikor az ember kikerül megszokott környezetéből. Érzékszervei — szinte anélkül hogy akarná — teljes kapacitással működnek. Léptennyomon azon kapom magam, hogy kihalászok az itteniek idegenül csörgedező beszédéből egyegy hangsort, s próbálom megfejteni a jelentését. Az eddig sosem érzett illatokat mélyebbeket lélegezve kóstolgatom, szemeim pedig mindent, az egészet és a részleteket egyszerre kísérlik meg felvenni az emlékezet filmszalagjára. Az ízek megismerésének vágya nem túl erős bennem, mivel nem vagyok ..gyomor-ember’ Úgy érzem, lassan úrrá lesz rajtam a fáradtság. Alig néhány órája érkeztünk meg, s én ahelyett, hogy a nyolcszáz kilométeres buszozás fáradalmait pihentem volna ki, „futottam egy kört” a híres nyaralóhelyen. Indulás előtt tartottam egy kicsit ettől az Utazástól,hiszen éjszakai pihenő nélkül keresztülvágtatni Jugoszlávián, Szegedtől Dubrovnikig, az nem gyerekjáték, már tudom, hogy ez csupán Most a gyakorlatlan „világjáró" aggodalma volt. A látnivalók feledtetik a derékfájást, s hogy párszáz kilométer után az ember unja már a bőrülést. Rá kellett jönnöm, hogy autóbusz ablakán át ismerkedni egy ország természeti szépségeivel, elsőrangú dolog. Olyan, mintha moziban ülnénk, csak nem a tájak futnak el előttünk, hanem mi magunk a tájak mellett. A mozibeli szpíkert az idegenvezető pótolja számunkra. Egyébként a magyar—jugoszláv határt átlépve egy jó darabig hiába vártunk egzotikus nevezetességekre, olyan a vidék arca, mint nálunk az Alföldé. A szántóföldeken kukorica és gabonatáblák váltogatják egymást, s az emberek teszik, amit kell, kapálnak és építkeznek. Újvidék városképe viszont már kevésbé megszokott: tizenhat-húsz emeletes házak állnak a lakótelepeken, ami a mi vidéki városainkra nem jellemző, a Duna tükrén esti fények villóztak, mikor a folyó hídján átgördültünk. Novi Sadtól nem Belgrád, hanem Tuzla irányába fordultunk, s magunk mögött hagyva a Fruska Gora vonulatát, átvágtunk a Drina völgyén. Tuzlától Dubrovnikig egyvégtében, hegyek között vezetett az utunk, síksághoz szokott szemem nem kis örömére. Szarajevóban nagyon szerettem volna legalább egy órát nézelődni, szippantani a város történelmi levegőjéből, de meg kellett elégednem a minaretek, dzsámik futó üdvözlésével. Ha egyetlen mondatban foglalom össze, hogy ezután mit láttam még a Dubrovnikba hozó úton, ennyit mondhatok: fehér púpú, hatalmas hegyeket a rájuk kapaszkodó bokrok zöld pötytyeivel, a völgyekben pedig mélyzöld és kékséges-kék vizeket. A jablanicai tó vagy a Neretva folyó völgyének bemutatásához ecsetre, nem pedig szerény golyóstollra lenne szükség. Levelem végéhez érve utastársaimról ejtenék néhány szót. A Volán Vállalat idegenforgalmi szakembere gondoskodott róla, hogy hamar feloldódjunk, ne méregessük egymást vadidegenekként. A dubrovniki megérkezés után pedig már mint régi ismerősök váltunk el, indult mindenki a szállását megkeresni. A Szeged—Dubrovnik járaton tszdolgozók is utaztak, ők továbbmentek Herceg-Noviba, ott töltenek el két hetet. Velük való itteni találkozásom kedves élményeim közé sorolom. Hogy miért, azt neked nem kell megmagyaráznom. Üdvözletét küldi barátod: A. Tóth Sándor • A dubrovniki bazárban. Akinek van türelme, harmadára is lealkudhatja egy-egy holmi árát. • Ahol a sziklazuhatag találkozik az Adriai tengerrel. (Béla Ottó felvételei) • Dubrovnikban van mit nézni a növénytan kedvelőinek. -