Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-04 / 53. szám
Francia ifjúsági delegáció Kecskeméten A magyarországi ifjúságpolitika gyakorlatával ismerkedve tegnap délután Kecskemétre látogatott a francia Ifjúsági, Sport, és Szabadidőügyi Minisztérium küldöttsége. Jean Louis Lanfflais a minisztérium főigazgatója és Daniel Jean Marie Gondineau osztályvezető első útja a megyei tanácsra vezetett, ahol d. Major Imre elnökhelyettes és Érsek György ifjúsági titkár fogadta őket, s adott tájékoztatást Bács- Kiskun ifjúságpolitikai tevékenységéről. Ezt követően dr. Mező Mihály, Kecskemét város Tanácsának elnöke és Demény Mária Kecskemét ifjúsági titkára informálta a francia delegációt a megyeszékhely fiataljainak eredményeiről, gondjairól, terveiről. Az Állami Ifjúsági Bizottság vendégeként hazánkban tartózkodó küldöttség megismerkedett Kecskemét nevezetességeivel, majd Budapestre utazott. Pedagógusok klubja Érdekes a kecskeméti pedagógusok klubjának márciusi programja. Két rendezvény is kapcsolódik a nőnaphoz. Tóth István fotóművész Virágvariációk című nőnapi diaporáma műsorára vasárnap, március nyolcadikán kerül sor, tizenegyedikén, szerdán pedig cukrászati bemutatóval egybekötött nőnapi köszöntő lesz a klubban. Tizennyolcadikán zongoraesten vehetnek részt, huszonharmadikán pedig néprajzi kisfilmeket nézhetnek meg a klub látogatói. Tavasz az üvegházakban Kint szállingózik a hó, de március első munkanapja már igazán tavaszias a Kecskeméti Városgazdálkodási Vállalat hat műkertvárosi növényházában. A napsütésben bőséges januárban és februáriban szépen fejlődött az 5000 tulipán, a 2000 fácint, a több ezer cserepes ciklámen, primula- és korallvirág. Így aligha van akadálya, hogy a tavaszi virágvásár a héten megkezdődjék. A lila, fehér, piros, bordó és rózsaszínű ciklámeneket, s a többi virágot hétfőn eljöttek megnézni a méheslaposi óvoda nagycsoportosai. Fotóriporterünkkel mi is körülnéztünk az üvegházakban. Balatoni Sándorné, kertészeti telepvezető elmondta, hogy az évi két és fél millió forint jövedelmező 1-es számú kertészet dolgozóinak a közelgő nőnapra és a tavaszra készülve egyre több a munkája. Megérkezett Szombathelyről a Kertész Tsz 500 doboz orchideája is, amely rövidesen a kecskeméti virágüzletekbe kerül. A boltok kínálatát bővítik a telep hollandi ágyában nevelt 500 csomó ibolyán kívül, azzal az ötezer hóvirágcsokorral is, melyet Pécs környékéről várnánk. A kertészetben remélik, hogy a virágokat szinte a szedés percéig még elegendő napfény éri. A felmelegedett ablak alja feltétele a korai termesztésnek. Üveg nélkül ugyanis, a szabadban termesztve, csupán májusban jutnának friss virághoz a vásárlók, akik — a múlt évek tapasztalata szerint — a tavasz első hónapjában mintegy félmillió forint értékű cserepes és csokros virágot vesznek. A napos január és február jót tett a városgazdálkodási vállalat 2-es számú kecskeméti, Szlemenits közi üvegházában nevelt szegfűnek is. Dobos Istvánná vezető elégedett: a héten háromszor szednek szegfűst, és eddig még minden igényt ki tudtak elégíteni. Harmincnyolc ezer tő az állomány. Egy tőről évente átlagosan öt szál szegfűt értékesítenek, hármat az év első felében. A hetenkénti levéltrágyázástól és a kéthetenkénti trágyalevezéstől szépen zöldell a nagylevelű kóla. Háromezer-ötszáz tövet gondoznak. Ez jobbára húsvéti virág; májusiig 5—6 szálat ad. A fréziát viszont már most szedik. Jellegzetesen nőnapi növény. Gumószaporítással még tavaly augusztusban elültették azt az 5000 tövet, amelynek mindegyikéről tíz szálat, azaz 50 ezret szednek egy esztendőben. — A bimbó már készen van — mutatja Dobosné. — Most már a napfénytől függ, hogy mennyit: többet, vagy kevesebbet tudunk-e belőle a boltokba szállítani, mint tavaly ilyenkor. A most még két helyütt — a Műkertvárosban és a Szlemenits közben — levő kertészeti telepet a vállalat az idén tavasszal összevonja, vagyis a műkertvárosit kihelyezi a Szlemenits közbe. Ezt kívánja a gazdaságosabb termelés érdeke, hiszen így a vállalat 5000 négyzetméternyi hajtató üvegfelületét egy helyen jobban tudják hasznosítani és csökkenthetik a szállítási költséget is. K—1 • A cserepes tulipán szállításra készen. • A méheslaposi óvodások az üvegházban. Közvetlenül az érettségi után is Nemrég Budapesten felkerestük az Államigazgatási Főiskolán tanuló Bács-Kiskun megyei fiatalokat, s tanulmányaikról, életükről érdeklődtünk. Látogatásunkról lapunk február 18-i számában megjelent riportban számoltunk be olvasóinknak, akik közül többen kérdéssel fordultak hozzánk a főiskolára való felvételirendszerrel kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy az 1981—82-es tanévre is több olyan Bács-Kiskun megyei fiatal jelentkezett a főiskolára, aki most tavasszal érettségizik, ezért ezúton adunk tájékoztatást az Államigazgatási Főiskola felvételi rendszeréről. Mint ismeretes, 1978-ban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa határozata alapján a tanácsakadémiát átszervezték, illetve továbbfejlesztették, s főiskolai rangot kapott az intézmény. Az induláskor csak olyan jelentkezőket vettek fel, akik az érettségi után bizonyos időt a tanácsoknál, illetve szerveinél gyakornokként eltöltöttek. A következő tanév első évolyamára felvételizők közül már több olyan fiatal jelentkezését is elfogadta a főiskola, aki akkor érettségizett. Továbbfejlesztve a felvételi rendszert, a főiskola nappali tagozatára való idei felvételinél már egyáltalán nincs olyan megkötés, hogy a felvételi, illetve a tanulmányok megkezdése előtt a jelentkezőnek előbb gyakornokként kell dolgozni, tehát közvetlenül az érettségi után, sikeres felvételivel a főiskola hallgatóivá válhatnak a fiatalok. (Ez nem vonatkozik a levelező tagozatra, amelyre csakis a tanácsoknál, vagy szerveinél dolgozókat veszik fel.) Ezzel a felvételi módosítással a többi felsőoktatási intézményhez hasonlóan az Államigazgatási Főiskola is nyitottá vált, de azért a nappali tagozatosaknak is van bizonyos megkötés. Ez a következő: a felvételi előtt álló fiatalok kérésük alapján a megyei tanács személyzeti osztályától úgynevezett ígérvényt kapnak, melynek értelmében, ha elvégzik a főiskolát, a megye területén elhelyezik őket. Ilyen ígérvényt a városi tanácsok és a járási hivatalok is adhatnak. Ezt minden esetben csatolni kell a jelentkezéshez. Eddig a megyei tanács öt ígérvényt adott ki. De ennél több megyebeli jelentkezőre lehet számítani, ugyanis azok a fiatalok, akik két felsőoktatási intézményt jelöltek meg továbbtanulásuk céljából — s az egyik az Államigazgatási Főiskola volt — de az általuk elsőként feltüntetett oktatási intézmény felvételi vizsgáján nem feleltek meg, ezt követően az Államigazgatási Főiskolára is jelentkezhetnek, illetve felvételizhetnek. T. L. CSALÁDI CIPŐ volt a kényelmes lábbelit kedvelőknek Az Alföldi Cipőgyár termékeivel meghódította a hazai vásárlókat. Különösen a fiatalok kedvelik a nyers színű bőrből készített papucsokat, surranókat, melyek a tizenévesek nemzedéki divatjává váltak. Ám a kényelmes cipőt kedvelők is találnak a gyár termékei között megfelelőt. A Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat és az Alföldi Cipőgyár évek óta építi üzleti kapcsolatait, melynek legfrissebb eredménye: a BRK kecskeméti Rákóczi úti cipőboltját közös üzletté alakították. Régi óhaj teljesült, a megyebeli — immár országos, sőt világhírnévre szert tett — gyár termékeinek teljes skáláját megkaphatják a „hazai” vásárlók. Sőt még ezen túl egy különlegesség, a gyár mintacipőinek öt-öt párás kollekcióit is áruba bocsátják. Még nézni is öröm a sportos fazonú, bőr felsőrészű, hajlékony, könnyű talpú azonos fazonban a 23-as számtól a 47-esig kapható. Papucsok, úgynevezett balerinacipők (ez lesz a tavaszi divat, így jósolják a szakemberek), félcipők várják a vásárlókat, fiatalokat, idősebbeket egyaránt. N. M. MAVE in » HUNGARY jt K MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. március 4. 15 órakor: Sztorik szuper 8-on Pásztor Tamás tanuló mutatja be filmjeit 17 órakor: A Pedagógus Klub vendége Széchenyi Zsigmondné 17 órakor: A népballada színpadi feldolgozásának problémái Előadó: Dévényi Róbert KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. március 4. este 7 óra: BECKET, VAGY ISTEN BECSÜLETE Szakmunkás-bérlet MOZI 1981. március 4., szerda VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! GENGSZTEREK SOFŐRJE 14 éven aluliaknak nem ajánlott 1 III. helyárú! Színes, magyarul beszéld angol bűnügyi film. ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A FÉRFI, AKI SZERETTE A NŐKET Csak 16 éven felülieknek! II. helyára! Színes, magyarul beszélő franciaolasz filmvígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! CSÍKOS CSIKÓK Színes, magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Halálos baleset Kecskeméten Vasárnap hajnalban 3.25 órakor tragikus szerencsétlenség történt Kecskeméten, a Mártírok útján a megyeszékhely és Szeged közötti vasút-közút kereszteződésében. Sárközi Gusztáv 26 éves, Kecskemét, Lenin tér 12. szám alatti lakos személygépkocsijával a vasúti fényjelzőkészülék piros színe ellenére ráhajtott az átjáróra, ahol összeütközött az odaérkező postavonattal. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. Sárközi Gusztáv felesége könnyebben megsérült. A rendőrség felhívása A rendőrség kéri annak a személygépkocsinak a vezetőjét, vagy két utasát, akik február 28-án este 1 óra 45 perckor Kömpöc határában közlekedtek — s akiket, egy ittas személy megállított és a személygépkocsi ablaktörlőjét letörte — tanúkihallgatás céljából jelentkezzenek a kecskeméti közlekedési alosztályon személyesen, vagy a 12-735-ös telefonon, vagy a legközelebbi rendőrőrsön. KIHUNYT EGY FÁKLYA „Fáklyának**: szellemi világosságot teremtő fényforrásnak nevezte Mórici a néptanítót, aki Isten háta mögötti falvakban, eldugott tanyai iskolákban hirdette a Jót, a szépet, a követendőt, az igazat. Betűvetést, olvasást, számolást oktatott, fizikai törvényt magyarázott, kémiai kísérletet végzett; téli estéken nyakas parasztembereket győzködött arról, hogy a gyereknek tovább kell tanulnia. • Értett mindenhez, mert mindenhez értenie kellett: egy személyben orvos, kertész, szőlész-borász. Jogász és gépész volt. Ideiglenes sínbe rakta az eltört lábat, megmutatta az új szemzést, vetőmagvat ajánlott, hivatalos fellebbezést fogalmazott, bedöglött motorbiciklit reparált, lagziban víg nótákat hegedűlt... Élő legenda volt, valóságos orákulum, „a tanító úr is megmondta** kezdetű hivatkozási alap, azaz: TEKINTÉLY. Egyre fogynak a fáklyák, a napokban 67 éves korában meghalt Lója György, egy régi felvidéki pedagóguscsalád sarja, a lajosmizsei, később pedig a nyárlőrinci puszták parasztemberének tanítója. Egy fáklya ismét kihunyt, de fénye a lajosmizsei, a nyárlőrinci tanyák népében tovább világlik. — Ballal — NAPTÁR 1981. március 4., szerda Névnap: Kázmér Napkelte: 6 óra 19 perc. Napnyugta: 17 óra 33 perc. Holdkelte: 5 óra 20 perc. Holdnyugta: 5 óra 20 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti március 2-án a középhőmérséklet 0,2(az 50 éves átlag plusz 3,4), a legmagasabb hőmérséklet 0,9 Celsius-fok volt, 7,4 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 0,2, 13 órakor 1,6 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 0,2 Celsius-fok volt. A RENESZÁNSZ MUZSIKÁT hallhatnak ma a kecskeméti Széchenyiváros fiókkönyvtárában a zenei klub tagjai. A nemrég alakult közösség a kecskeméti Állami Zeneiskola tanárjainak Régi Zene nevű együttesét hívta kora esti — 17 óra 30 perckor kezdődő — koncertre. — ABC-program. Az üzlethálózat 15 millió forintos fejlesztésére készül a tiszakécskei áfész. A következő öt évben a meglevő két ABC-áruház mellé további ötöt létesítenek, egyúttal megszűnik három szatócsbolt és két kis húsüzlet. Az összköltség egyharmadát a nagyközségi tanács vállalta magára. — TÚL A FÉLEZREN. Tervszerűen építik Kecskeméten Tinódi utcai lakótelepet a BÁCS- NÉPSZER és a BÁCSÉP dolgozói. A múlt évtized elején kezdett építés ,és az idei kivitelezési munkák eredményeként a Tinódi utcai lakótelep lakásainak a száma az év végéig meghaladja a fél ezret. A családi otthonokat már mindenütt gázzal fűtik. Bartók és Kecskemét Sok szál kötötte Bartók Bélát Kecskeméthez. Több művét a Vásárhelyi Zoltán irányításával működő Városi Dalárda mutatta be. Itt hangzott el először az Allegro Barbaro. A száz esztendeje született zeneszerző és Kodály szülővárosa kapcsolatáról tart előadást március 5-én, csütörtökön délután 5 órakor a Megyei Művelődési Központban Heltai Nándor. — Késik a primőr. Kiskunfélegyháza határában, az ország egyik legnagyobb retektermelő körzetében a hosszú és kemény tél miatt a fóliasátrak felét sem állították még fel, így — akárcsak tavaly — most is csaknem egy hónappal később kerül piacra a hónapos retek és a saláta. A ZÖLDÉRT az idén több mint 8 millió csomó retekre kötött szerződést a kistermelőkkel. BECSAVARODÁS ELŐTT ■— HALÁSZ JUDIT Dunavecsén. A nagysikerű kecskeméti fellépés után Csütörtökön Dunavecsén vendégszerepel Halász Judit Jászai-díjas színművész és a Bojtorján együttes. Mákosrétes című műsorukat délután fél négykor mutatják be a sportcsarnokban. AZ ANTARKTISZ FELETT. A polgári repülés történetében először indulnak rendszeres menetrend szerinti járatok az Antarktisz felett. Áprilisban indítja az argentin légitársaság első repülőgépét Buenos Aires és az új-zélandi Auckland között. A több mint tízezer kilométeres utat a gépek körülbelül 12 óra 48 perc, azaz a korábbi Dél-Amerika—Ausztrália közötti járatok menetidejének alig több mint fele alatt teszik meg, nyolc időzónát keresztezve. — HA MINDEN IGAZ, hamarotosan hozzálátnak a dunapataji volt unitárius templomban levő helytörténeti múzeum külső tatarozásához és belső burkolási munkáihoz A helybeli vas- és vegyesipari szövetkezet ígérete egy-két hónap alatt véget vethet a hol pénz-, hol kivitelezői kapacitáshiány miatt négy éve tartó renoválási hercehurcának, a Fogathajtó EB előtt. A népfront és a tanács településtisztasági napot szervez még ebben a hónapban Kecelen. A tanácstagok, a szocialista brigádok és a KISZ- esek részvételével felszámolják az illegális szemétdombokat, kitakarítják a falut és új tartalommal töltik meg a Virágos Kecelért mozgalmat. Teszik mindezt szeptemberben a nagyközségben a megrendezésre kerülő kettesfogatok Európa-bajnoksága tiszteletére is. Tavaly ősszel szélesítették a 44-es főútról Lászlófalvára leágazó mintegy 8 kilométeres műutat. Még azelőtt elkészült a Lászlófalva— Tiszakécske (Üjdög) útszakasz, így lényegesen lerövidült a Kecskemét—Szolnok közötti távolság. Képünkön: Lászlófalva határában az útszélességjelzők kirakása és a burkolat felfestése előtt a padkát és a rézsűt rendezik a Közúti Építő Vállalat dolgozói. (Bajusz Pál rajza) Túlélték öt nap után kimentettek egy házaspárt faluszéli házuk romja alól Görögország földrengés sújtotta vidékén. Veloupouloszék békésen aludtak a családi ágyban egy Korinthosz környéki faluban, amikor katasztrófa kezdetét vette. a Szerencsére egy ajtó esett rájuk, megvédve őket a törmeléktől. A réseken némi levegő és esővíz szűrődött le, így maradhatott életben az 50 éves házaspár. (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-518 (központi) 11-769 Telexszám: 26 216 bml h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 18-729. Igazgató: AblakasMván Index: 28 068 HU ISSN 0131—! 4