Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-22 / 93. szám

/ A bűnüldözés szolgálatában Beszélgetés dr. Földes István rendőrorvos ezredessel Az utóbbi években, a korábbiakhoz hasonlítva, gyakrab­ban hallunk a bűnügyi rendőrorvosokról. Tavaly májusban szakmai körökben is nagy elismerést keltett siófoki tudomá­nyos ülésük. A Magyar Rádió ezekben a napokban riportso­rozatot sugároz felelősségteljes és izgalmas munkájukról. Mai esetmegbeszélő országos tudományos tanácskozásuk — melynek színhelye a Bács-Kiskun megyei Tanács nagyterme — apropóján kerestük fel dr. Földes István redőrorvos ezre­dest, a Belügyminisztérium egészségügyi csoportfőnökét. — E viszonylag sűrű köz­­szereplés a bűnügyi rendőr­orvosok nagyobb megbecsülé­­sőt, vagy tudományos aktivi­tásuk fokozódását jelenti? — A technikai haladás jelenle­gi korszakában a bűnözők is fel­használják a tudomány vívmá­nyait, s az azok nyújtotta lehető­ségeket, de ettől függetlenül is törekednünk kell arra,­­hogy a látszólag egyszerűbb ügyek fel­­derítésére és bizonyítására mi is alkalmazzuk a lehető legkorsze­rűbb eljárásokat és eszközöket. Ehhez folyamatos és magas szin­tű továbbképzésre, naprakész és a lehető leghatékonyabb felké­szültségre van szükség. A minő­ségileg más, szigorúbb követelmé­nyek természetesen rendőrorvo­saink nagyobb megbecsülését is maguk után vonják. — Mi ez a mai tanácskozás, mi a célja és mivel foglalko­zik? — A modern és eredményes bűnüldöző munka a nyomozó szervektől és az őket segítő szak­­értőktől egyaránt széles körű, megbízható ismereteket a tudásanyag elsajátítása igényel, csak folyamatos és tervszerű tovább­képzéssel lehetséges. Mostani ren­dezvényünk is ezt a célt szolgál­ja. Az ülésen — ahol az ország minden részéből jövő, életvéde­lemmel foglalkozó kriminalisták és rendőrorvosok lesznek jelen — néhány, szakmai szempontból bonyolult eset elemzésére és meg­vitatására kerül sor. — Mit neveznek önök szak­mai szempontból bonyolult esetnek? — Ilyenről akkor beszélünk, amikor rutinszerű nyomozással a bűncselekmény végrehajtásának mechanizmusa nem tisztázható, vagy éppen a bonyolultság miatt keresni­ kell a helyes irányt. • Milyen meggondolásból hozták Kecskemétre a konfe­renciát? Remélhetőleg nem Bács-Kiskun rossz bűnügyi helyzete indokolta a helyszín megválasztását. — A megye bűnügyi helyzeté­ről érdemben nyilatkozni nem vagyok illetékes. Az ülést azért rendezzük itt, mert a bűnüldözés és a bűnügyi orvosi munka eb­ben a megyében magas színvona­lú és jól­ szervezett. Az itt szer­zett tapasztalatok és módszerek érdemesek országos ismertetésre és terjesztésre. — A bűnüldözésben milyen feladatok hárulnak a rendőr­orvosokra? Mekkora a fele­lősségük az objektív igazság megállapításában? — A munkafolyamatba a rendőr­orvosok szaktnácsadókként vagy szakértőkként kapcsolódnak be. Ami azt jelenti, hogy a nyomo­zás végén, majd később, a bíró­ságon szakvéleményükön is ala­pul a határozat, illetve az ítélet. Ilyenformán rendkívül nagy felelősségük, hiszen állásfoglalá­­­saik nagymértékben befolyásol­ják ügyek megszüntetését, vagy éppen emberek elmarasztalását, megbüntetését. — Milyen speciális követel­ményeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy egy orvos rendőrségnél dolgozhasson, és a mi vonzza erre a pályára a friss diplomásokat? — A felvételhez egyrészt bizo­nyos speciális belügyi, másrészt szakmai-orvosi vizsgákon kell megfelelni. Ezek természetesen csak az alapkívánalmak. A to­vábbiakban megköveteljük az igazságügyi orvostani szakképesí­tés megszerzését és a rendőri munka alapvető ismereteinek el­sajátítását is. A magas szi­ntű bűnügyi orvosi és orvosszakértői munkát, a kollégák rendszeres képzését a Belügyminisztérium vezetői messzemenően támogatják sőt meg is követelik. A képzésbe természetesen polgári társszerveket — elsősor­­­ban a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem Igazságügyi Orvos­tani Intézetét — is bevonjuk. Te­kintettel arra,­­hogy rendőrorvo­saink jövedelme — csakúgy, mint az egészségügy más, hasonló te­rületein ténykedőké — elmarad a gyógyító orvosokétól, jogos a feltételezés: szakembereinket mindenekelőtt a hivatástudat, a szakmaszeretet és a érdeklődés tartja meg, rendkívüli illetve ugyanez hozza a fiatal mediku­sokat közénk. Egyébként állítha­tom: e feltételezést megnyugta­tóan igazolják a gyakorlatban. — Ezredes elvtárs vélemé­nye szerint a bűnügyi orvosi pálya az úgynevezett nehéz orvosi szakok közé tartozik? — A belügyi szolgálat speciális követelményeit is figyelembe vé­ve ez a munka igen komoly szel­lemi és fizikai megterhelést je­lent. Alkalmanként olyant is, amivel a polgári egészségügyi szolgálat szakorvosai nem talál­koznak. — Kikből lehetnek igazság­ügyi orvosszakértők? — Az ő képzésüket­ és minősí­tésüket jogszabályok határozzák meg. Ezek szerint állandó igaz­ságügyi orvosszakértő az aki igazságügyi orvostani lehet, szak­vizsgával rendelkezik­ és ezt a te­vékenységet főhivatásként gya­korolja. Örömmel jelenthetem, hogy Magyarországon a legna­gyobb létszámú állandó igazság­ügyi orvosszakértői gárdája — a bűnügyi rendőrorvosok személyé­ben — a Belügyminisztériumnak van. — Milyen színvonalú tech­nikai eszközökkel dolgoznak? — Az elmondottakból is követ­kezik, hogy a magas színvonalú bűnügyi orvosi és orvosszakértői munkához fejlett technika is szük­séges. Ez, a célszerűségi elveknek megfelelően telepítve, rendelke­zésünkre áll. A bennünket segí­tő intézményeket nyilvánvalóan nem kizárólag a Belügyminiszté­rium irányítja, így például toxi­kológiai problémákkal, a vizsgá­latok megrendelésével az Orszá­gos Igazságügyi Vegyészeti Inté­zethez fordulunk, de állandó munkakapcsolatot tartunk­ fenn a Központi Fizikai Kutatóintézet­tel és más intézetekkel is. A szak­értői bázist az Országos Rendőr­­főkapitányság Bűnügyi-Techni­kai Intézete adja. Itt a napi ru­tinfeladatok megoldásán túl legbonyolultabb tudományos vizs­­­gálatok elvégzésére is van mód. — Mondana néhány esetet? — Az év elején az egész orszá­got foglalkoztatta az a súlyos bűncselekmény, melynek áldoza­ta egy 8 éves budapesti kisfiú volt. Kreibich Tamást feltehető­en kóros szexuális indítékkal öl­ték meg. A gondos helyszíni vizs­gálat biológiai anyagmaradványo­kat és ismeretlen eredetű szőr­szálakat mutatott ki. Az előbbi­­­ekből a bűnügyi-technikai inté­zet orvosi alosztálya — az­ ország­ban első ízben — az úgynevezett HLA-antigén vizsgálattal vércsoport-tulajdonságokra olyan vetkőztetett, melyek alapján kö­töttel személye azonosítható volt.a A szőrszálak gondos analízise után megállapították, hogy azok­­ a fanszőrzet részét képezik, s a részletes laboratóriumi elemzés megerősítette a szerológiai vizsgá­lat által is bizonyítottakat. Más. Bűncselekmények elkövetésekor gyakran gondot okoz a felhasz­nált eszközök azonosítása. Bács- Kiskunból hozok példát. Egy gaz­dálkodót borospincéjében megöl­tek. Az illetőt bántalmazták, ami­­­re rendkívül sok külsérelmi­­ nyom mutatott, úgy hogy többfé­le ütlegelő tárgy szóba került. A közelben levő gyanús eszközök szerológiai vizsgálata során a hordócsapon, fedeztek fel vérszennyeződést, melynek olyan vér­csoport-tulajdonságai megegyez­tek az elhunytéval. Ez volt az el­ső lépés a tettes kézrekerítésé­­hez.­­ A bűnüldözésben tehát egyre nagyobb szerep jut a modern technikának, a fizi­kai, kémiai és más laborató­riumi metodikának. Ilyen kö­rülmények között vajon nem csökken-e a rendőrorvosok szerepe, jelentősége? — Az élet bármely területén a legfejlettebb technika sem nél­külözheti a szakember közvetlen részvételét, beavatkozását. A bűnügyi orvosi tevékenység je­lentős része nem gépesíthető. Ép­pen ezért, véleményem szerint, a jól képzett rendőrorvosok min­dig a bűnüldözés legfőbb táma­szai lesznek. Ezt bizonyítja az a tény is,­­hogy a nyomozati szak­ban messze a leggyakrabban igénybe vett tanácsadók az or­vosszakértők, azaz a rendőrorvo­sok. Kutasi Ferenc FEJLESZTÉSI TERVEK A KISKÖZSÉGBEN Vezetékes víz és gáz Kunadacson A községekben lakóknak, —­ ha mégoly kicsi is településük — sem kell nélkülözniük otthonaik­ban a komfortot. Különösen, ha az igyekezet, a szorgalom, az ös­­­szef­ogás mellé némi szerencse is párosul, mint Kunadacson. Hal­taik Antal tanácselnök elmondta, hogy a VI. ötéves tervidőszakban a községi vezetékes vízszolgálta­tás kiépítésére fordítják a fejlesz­tési alapot. Persze ahhoz öt évig kell­ spórolni, hogy összejöjjön a tanács által vállalt kétmillió fo­rint. De ez még kevés a tízhez. Szükség van a lakosság hozzájá­rulására, a megyei tanács és a kivitelező Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat segítségé­re is . A két kút közül az egyik már kész, ehhez — a biztonságos ellá­tás érdekében — fúrni kell egy másikat is. A második félévre el­készül a teljes tervdokumentáció, s még az idén felállítják­ a 100 köbméteres glóbuszt, majd össze­kötik a kutat a toronnyal. Kun­­adács kis település, így összesen 8 kilométer elosztóvezetékkel a község minden házához eljuttat­ható a víz. Ahogyan a faluban számolják, legkésőbb a jövő év végére. A másik, a szerencsés lehető­ség: a gáz. A szabadszállási Le­nin Tsz-szel közösen épít Kun­­ad­acs egy átadó állomást,­és in­nen kell a vezetéket a házakhoz vinni. Mivel erre a munkára a községnek pénze nincs, azt teljes egészében a lakosság befizetései­ből valósítják meg. A tanácselnök szerint olyan nagy az érdeklődés, hogy könnyű­ lesz a szervezés. A tervek szerint 1983 őszén már gázzal lehet fűteni a lakásokban. A két nagy feladat mellett foly­tatódik a járdaépítés az Ady Enek­e, a Zalka Máté és a Kos­­­suth Lajos utcában, mégpedig a szokott módon: anyagot a tanács ad, a munkát az utcabeliek vég­zik. A járdák mellett egy útra jut pénz: szilárd burkolatot kap a Széchenyi utca. V. T. Autóstúrák a Mátrába A­ TOURINFORM jelenti: szállj ki és gyalogolj! — ez a mottója az egyéni autósok részére szerve­zett túrának, amelyen április 30- tól május 2-ig vehetnek részt az érdeklődők. Az autóstúra prog­ramja: ÁPRILIS 30: találkozás a mát­­rafüredi Sóstó-kempingben 18— 19 óra között. Elhelyezés két­ágyas motelszobákban. 7 órakor vacsora, amelyet mindenki maga készít el. Nyersanyagot biztosíta­nak.­ Este tábortűz várja az ér­deklődőket. MÁJUS 1: reggeli a Kemping étteremben, majd túra a Mátrá­ban autóval és gyalog. Parádon a kocsimúzeum és a palócház megtekintése, majd fürdés és ebéd a bükkszéki strandon. Ez­után a siroki várhoz gyalogolnak fel a résztvevők. Este borkósto­lás vacsora Egerben, majd autó­busszal utaznak tovább. Szállás a kempingben. MÁJUS 2: reggeli a kemping éttermében, majd városnézés Egerben. Ezután autóval Szilvás­váradra mennek a résztvevők, majd­ gyalogtúra következik Szalajka-völgyben. Ezt követi a a közös ebéd, majd hazautazás a késő délutáni órákban. A részvételi díj személyenként 674 forint. Jelentkezés a megyei idegenforgalmi hivatalnál. * 1982. április 22. • PETŐFI NÉPE • 3 KIVITELEZŐKET KERESNEK­ Sétálóutcából világórás udvarba A múlt század utolsó negyedében alaposan át­formálták a kecskeméti városközpontot a­ templo­mokhoz ragasztott bazárok. A gazdasági fellendü­lést kihasználó egyházak jó áron adták bérletbe a telkeiken épített üzletsorokat. A kalmárszellemű kor mit se törődött a városképpel. Szívfájdalom nél­kül takarták el legszebb épületeiket. Még a Pártos Gyula tervei szerint 1878-ban készült mostani Cent­rum Áruház sem tartozik az építész főművei közé. A többi bazáron sem sok dicsérnivalót talál érte szakember. Különösen a piacok kitelepítése után kiáltott egyik-másik bontócsákányért. Megszűnt ko­rábbi funkciójuk. A legkésőbben készült Hornyik utcai kapcsoló­dott legszervesebben a telektulajdonos egyház templomához. Juhász István főmérnök szíves infor­mációjából tudom, hogy a fiatal Zaboretzky Ferenc helybeli építőmester neve található a tervdoku­mentumokon. Fenntarthatónak vélem korábbi föl­tevésemet: Lechner-­tanítványt dicsérnek a raktár­ként sokáig elszürkített üzlet szép arányai. A len­gyel származású vállalkozó szoros munkakapcsolat­ban állt a magyaros irány legtekintélyesebb képvi­selőjével, mint városház-tervének kivitelezője. Mindkét épület bokrétaünnepélyét a millennium előtt tartották. Tóth Tamás, a Szevterv mérnöke öt éve foglal­kozik a volt PIÉRT-raktár felújításával. Megbízója, a városi tanács építési és műszaki osztálya jó ér­zékkel figyelt föl arra, hogy a Kiskörút új nyom­vonala megnöveli az egykori bazársor jelentőségét. Az ebből adódó lehetőségek föltárására szabad ke­zet kapott a program készítője. Azonnal új sétálóutca kialakítására gondolt Tóth Tamás: a Hornyik utcából a belső körútra terelődik a forgalom, és pótolni kell a közelben lebontott üz­leteket. Az illetékesek örömmel fogadták javasla­tát: a Széchenyi tér 9., a Hornyik János utca 2-es számú házzal félig „kerített”­­teret zárják le a Kis­körútra néző, a régi üzletsorhoz nyaktaggal csatla­kozó épülettel. Ez a tetőbeépítéses üzletház minden tekintetben illeszkedik környezetéhez. A hangulatos belső udvarra a volt raktár közép­ső traktusában kibontott boltív alatt juthatnak el a járó­kelők, akik esős időben is zavartalanul né­zegethetik majd a nagyméretű kirakatokat, az üz­letek árukészletét. A meghosszabbított, megnyújtott tető ugyanis megvédi a tűző naptól, nyári zivatar­tól, téli havazástól a helybélieket, a turistákat. Az Aranyhomok, a Kerámia Stúdió körül kialakuló népi épületegyüttes, a szálloda közelsége alaposan megemeli ennek a várostájnak idegenforgalmi je­lentőségét. Bizonyára sok látogatót vonz majd Hanga Márton órásmester gyűjteményéből létesülő a óramúzeum és a belső térről jól megfigyelhető vi­lágóra. A három épületből álló vásárlóközpont költsé­geit már vállalták az érdekeltek. A Bács-Kiskun megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat gyermek­cipőboltot, elegáns divatáru-elárusítóhelyet létesít. A bérlőkijelölési jogot fenntartó városi tanács meg­állapodott már a jelmezkölcsönző vállalattal. A ma­gánkereskedők körében is élénk érdeklődés mutat­kozott az új épület üzlethelyiségei iránt. Főként ajándéktárgyak vásárlására teremtenek itt lehető­séget. Hamarosan átköltözik a halbolt a Budai utcában kijelölt helyére. Még az idén megkezdik a Széche­nyi tér 11-es számú ház bontásával a kiskörút nyom­vonalának szabaddá tételét. 1984 elejére kedves sé­tálóutcával, igen-igen hiányzó üzletekkel gyarapod­­na a megyeszékhely, ha sikerülne az akadályok el­hárítása. Véglegesen tisztázni kellene a létesítendő üzletek számát. Félő, hogy a kisszerű, csak a pillanatnyi helyzetre ügyelő vélt kereskedelmi érdekek elsze­gényítik az üzletközpontot, csökkentik városképi értékeit. Föl kellene ismerni végre, hogy a környe­zet eredetisége, sajátos szépsége vonzza elsősorban a látogatókat. A szokványos boltok nemcsak kör­nyezetüket sápasztják, olykor csúfítják, hanem le­hetséges vásárlóik egy részét is továbbhaladásra késztetik. Remélhető, hogy a döntésre illetékesek kellő nagyvonalúsággal megvédik az eredeti elgon­dolásokat, problémákat,mérlegelik a parkírozást a városképi Amíg nincs végleges állásfoglalás, nem fejezhető be az új ház tervezése. Ez annál is inkább sürgető, mert a kivitelezési szerződések megkötése sem megy egyik napról a másikra. A városi tanács és a vá­rosi pártbizottság fáradozásai ellenére eddig csak a mindig készséges BÁCSÉFSZER vállalta az adódó munkák egy részét. Mint jó ügyeket hivatalból is szolgáló újságíró, ezúton is javaslom, hogy a szak­ipari munkákban segítsék szövetkezetek, kisiparo­sok Kecskemét tanácsát. Egy ilyen mutatós feladat­ban való részvétel növeli tekintélyüket, és nyilván számításaikat is megtalálják. Ígérjük, folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a görög-keleti templom és a Komszomol tér közötti teret hitem szerint megemelő, megszépítő üzletsor építéséről. Heltai Nándor ÉVENTE KÉTEZER HALLGATÓ • A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézeté­ben tízéves az európai színvonalú nyelvi laboratórium. Évente több, mint kétezer hallgató tanul itt különböző nyelveket. EGRI ADONISZ • Az egri AGRIA Bútorgyárban az idén ötven százalékkal több ADONISZ ülőgarnitúrát készítenek, mint az­­ elmúlt évben. A négy darabból álló kényelmes, elegáns bútoregyüttesből ebben az évben 1500 kerül forgalomba. A képen: minőségi ellenőrzés. A Katona József Társaság közgyűlése Ifjúsági tagozat, klubélet, évfordulók A Katona József Társaság áp­rilis 20-án tartotta Kecskeméten, az Erdei közgyűlését Művelődési Központban. Ferenc Elnöki megnyitójában Fehér Sándor megemlékezett Simonka György költő és újságíró haláláról. vezetőség beszámolóját a társaság­ 1981. évi munkájáról és javasla­tát az 1982. évi munkatervre Orosz László ügyvezető alelnök terjesztette elő. Somogyi György titkár a taglétszám alakulását. Molnár János pénztáros az 1981. évi pénzügyi gazdálkodást és az 1982. évi költségvetést ismertet­te. Számos hozzászólás után a tag­ság elfogadta mind a beszámoló­kat, mind a munkatervet, s dön­tött új tagok felvételéről is. Arany János halálának 100. év­fordulója alkalmából októberben a társaság vers- és prózamondó versenyt rendez a kecskeméti is­kolák tanulói számára, csak erre az évfordulóra Ugyan­emlé­kezve hagyományos novemberi emlékülésen Arany János és Ka­tona József címmel, tervez elő­adást, előadóul Setér István aka­démikust kívánja felkérni. A kö­zépiskolások irodalmi érdeklődé­sének fokozására a város közép­iskolai tanulói számára meg kí­vánja alakítani a társaság ifjúsá­gi tagozatát. Tervezik a klubélet újraélesztését, fellendítését is az­zal a céllal, hogy lehetőséget biz­tosítsanak a megyeszékhely iro­dalom és művészetek iránt ér­deklődő értelmiségének rendsze­res találkozásokra, beszélgeté­sekre, vitákra. A vezetőség munkatervi javas­lata néhány ötletet vetett fel Ka­tona József 1991-i, 200 éves szü­letési évfordulójának megünnep­lésére is. Azt tervezik, hogy ez alkalomból nagyobb terjedelem­ben jelentetik meg a társaság év­könyvét, elkészítik a Katona-bib­liográfiát, szorgalmazzák a Kato­na-emlékház­ kiállításának felújí­tását és a színházban a Bánk bán előadását.

Next