Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

Bemutatjuk az SZMT-díjasokat Miskolczy Ferenc A bajai festőművész évtizedek óta részt vesz városa kulturális, művészeti életében. Mint lelkes lokálpatrióta, tekintélyt, elisme­rést szerzett önmagának több­irányú tevékenységével. Baja város díszpolgára. Eddig kiérde­melte elhivatott munkájával Szocialista Kultúráért kitüntetést, a a „Pro Urbe" érmet, valamint a megyei művészeti díjat. Nagy szerepe volt a bajai múzeum megalapításában. A tanítóképző nyugalmazott rajztanára, Terescsényi Endre Rajztanár, a kiskunfélegyházi szakmaközi művelődési ház kép­zőművész körének a vezetője, ő vezeti a művelődési ház Holló László Képzőművészeti Szakkö­rét. Ez a szakkör immár húsz éves múltra tekinthet vissza. Tag­jai rendszeresen bemutatják mű­veiket a nagyközönségnek. Sokoldalúságára jellemző, hogy egy személyben költő, festőművész és szerkesztő, a Forrás egyik ál­landó m­unkatársa. Tagja a Kép­zőművészeti Alapnak. Egyebek mellett alkotói munkájával kiér­demelte a megyei tanács művé­szeti díját. Másfél évtizeden ke­resztül vezette a népszerű Mátis Kálmán Képzőművészeti Mindenkor segítette a fiatal kört, te­hetségeket. Rendszeresen szere­pel egyéni és csoportos tárlatokon. Több hazai és külföldi kiállításon mutatkozott be sikerrel.­­ Karnagy, a jánoshalmi kulturá­lis élet kiemelkedő személyisége. Megalakította iskolájában az ének-zene tagozatot. Jelenleg is több kórust vezet. Egyik eredmé­nyes résztvevője az éneklő ifjú­ság mozgalomnak. Énekkarai több alkalommal szerepeltek rá­dióban is. Az általa irányított együttes tavaly megkapta az „Év kórusa” címet. Rendszeresen kö­zönség elé lépnek kórusai Bács- Kiskunban és a megyén kívül. Többek között kiérdemelte eddig a Szocialista Kultúráért kitün­tetést. A kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskola tanára. A Kép­zőművészeti Alap tagja, a megyei tanács ösztöndíjasa. Művészi te­vékenységét, grafikai műveinek színvonalát jelzi, hogy Bács-Kis­­kun határain kívül is felfigyeltek rá. Ízlésformáló, művészetet nép­­szerűsítő tevékenysége sokoldalú. Közreműködik a munkahelyi mű­velődés gazdagításában is. Egyik szervezője a Fiatal Alkotók Köre elnevezésű csoportosulásnak. Ak­tívan részt vesz a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat mun­kájában. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnökségének tíz év­vel ezelőtti döntése alapján kétévenkénti művészeti díjban részesítik azokat az alkotókat, akik huzamosabb időn át ki­emelkedő munkájukkal eredményesen járultak hozzá Bács- Kiskun szellemi életének gazdagításához. A napokban átad­ták a megtisztelő díjakat azoknak, akik sokoldalú tevékeny­ségükkel erre rászolgáltak. Az ÉDOSZ „Tánczos Péter” népdalköre és citerazenekara Gerhát László Csáky Lajos Goór Imre Az együttes hét év óta működik Pribolyszky Má­tyás citeraművész és dr. Kálmán Lajos népdalku­tató vezetésével. 1978-ban női karral gyarapodott­, és felvette Tánczos Péter, egykori mátkás népdal­énekes nevét. Fellépéseiket mindig nagy tetszéssel fogadja a közönség. Lelkesen hirdetik, terjesztik, népszerűsítik a magyar népi kultúrát, a közkedvelt alföldi népdalokat. A többi között már Ausztriá­ban is vendégszerepeltek. Képünkön: a népdalkör. WEÖRES SÁNDOR: Naphimnusz Vidám a Nap szeme, vigyáz reánk, még akkor is, míg éjszakában alszunk, s ha nyugtalan zene mint pók-furánk siklik rajtunk, hogy álmunkban viharzunk. Boldog a Nap szeme, vigyáz reánk, sok éber és alvó boldogtalanra. Függő tekintete szűztiszta láng, míg élünk és míg beborít a kamra. Erős a Nap szeme, vigyáz reánk, , kik botorkálva hordjuk gyöngeségünk. Hatalmas ereje fölénk, alánk s belénk hatol folyton, mind benne égünk. BENJÁMIN LÁSZLÓ: Tavaszi köszöntés Hosszú álma után ruhátlanul még, a langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi ünnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, ízek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld, a nap, a felhők. Körülötte a szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. Ha szólni tudnának, talán a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat, hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott kezek tűznek a lányok hajába virágot, ők adnak kényesen­ fehér asztalukra zsenge salátát, csípős fiatal hagymát, vérbélű körtét, arany húsú duránci szilvát Ezek a kezek írják a verset, rakják fel vászonra a színt meg a formát, ők termelik a lelket . E kezek által van örömünk is belőle, hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtől szemben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyen. Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendők! Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellek! Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálni! Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégis csak jónapottal köszöntöm a kertészt. Köszönésemre kurtán biccent, — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. EGY FELETTÉBB „GYANÚS” GYÁRIGAZGATÓ A szövött virágének alkotója — Várja meg az irodában. Ki­csit elhúzódott az értekezlet. Fő­zök egy kávét, s mikorra elké­szül, bizonyára az igazgató elv­társ is megérkezik — így foga­dott a Budaprint dunavecsei kon­fekciógyárának titkárságán Gő­zön Éva, akinek telefonon jötte­met jeleztem. Nem is bántam a csúszást. A frissítőre várakozva legalább ala­posan szemügyre vehettem a „gya­núsított” irodáját. Minden ahogy lenni szokott. Az asztalon ceruza­­tartó, felbontásra váró levelek és egy ALÁÍRANDÓ feliratú map­pa. A falakon munkaverseny­­eredménylista, bérfejlesztési terv, falinaptár és egy nagy méretű, különös színvilágú, egymásba font virágszálakat ábrázoló textilkép. Egy szövött virágénak. Kezdek gyanakodni! A kép sarkából mo­nogramot betűzök ki i K. S. G. Tu­dom: Kun-Sebestyén Géza — a gyár igazgatójának alkotása. To­vább azonban nem kémlelődhet­­tem. A kávézáshoz és a beszélge­téshez partnerül, megérkezett a vendéglátóm. — Mit szól az ötlethez, önről mint „gyanús" gyárigazgatóról szeretnék írni? — Egyáltalán nem meglepő az ötlet. Tapasztalataim megtanítot­ták, értsem a címadás logikáját. Úgy is írhatná, beszélgetés egy „gyanús” művésszel. Pályám so­rán gyakran így is gyanúba ke­rültem. Az Iparművészeti Főisko­la elvégzése után bentmaradtam a főiskolán tanársegédnek. A mű­vészeti pedagógiát és az alkotást remekül össze tudtam egyeztetni, de ezt annak idején nem n­agyon hitték el nekem. Gyanús volt! Háromévi várakozás után 1965- ben kaphattam csak lehetőséget a Fényes Adolf-termi bemutat­kozásra. Később, amikor egy nagyvállalat főosztályvezetője let­tem, évekig kellett harcolnom, amíg elfogadtak mint műszaki szakembert. Nem értették, keres ott egy művész. Pedig mit az Iparművészeti Főiskolán az esz­tétikai tárgyak mellett kifejezett műszaki képzést is kaptunk. Ké­sőbb egy vidéki vállalkozás veze­tésére kértek fel. A Békés megyei kisvárosban, ahova kerültem, egy kétezer fős szövetkezet elnöké­nek, azt tartották rejtélyesnek, vajon miért jön egy kvalifikált szakember Budapestről vidék­re? S most Dunavecse... A nem­rég megrendezésre került kiál­lításomat megnézték a Budaprint vezetői. Már az első percekben láttam, nagy a meglepetés. Az elképzelt tenyérnyi szövetek he­lyett, kétszer három méteres go­belinekkel találkoztak. Amikor azt is megtudták, hogy saját ma­gam szövöm a képeimet, számol­tak : több mint tizenhét alkotás... Rengeteg idő! Vajon ledolgozza ez az igazgató a napi nyolc órá­ját? — Milyenek a vidékre települt művész tapasztalatai? — Elöljáróban annyit: vidék és vidék között különbség van, miénk majdhogynem családi kö­­­zösség. A gyári dolgozók néhány éve még a mezőgazdaságból él­tek,­ most válnak ipari munkás­sá. Több a hittel dolgozó mun­kás, a természetes jószándék, ke­vesebb a rafináltság, mint má­sutt. Kiállításom kapcsán jól összeismerkedtem a községgel, ugyanígy sok ismerősöm lett a szőnyegszövő tanfolyam szervezé­se révén is. Itthon érzem magam Dunavecsén... — Végül kérem, említsen né­hány jellemző gondot, gon­dola­­tot, témát az alkotó művész és a gyárigazgató mindennapos­­ esz­­mélkedéseiből. — Kezdem az utóbbival: a Budaprint Vállalat tervéből ránk eső részt minden körülmé­n­­yek között teljesíteni szeret­nénk. Ezen belül személyes fel­adatom, hogy újabb külső ipari­­ társegységeiket szervezzek a gyá­runkhoz, a környező községek közös gazdaságaiból. Szeretném elérni, hogy felgyorsuljon a ter­mékszerkezet-váltás üteme, hogy a hozzánk érkező, a konfekcio­nálással kapcsolatos újabb bel- és külföldi igényeket magas szin­ten, európai igénnyel tudjuk ki­elégíteni. — Alkotóként mindenkor az emberiség alapi problémái izgat­tak. Képekben elmondani, társadalom elé tárni a történe­­­lemben újra és újra visszatérő kérdéseket, mint a születés és a halál, a megállíthatatlan fejlő­dés, az emberi kapcsolatterem­tés lehetőségei, gondjai, a nő és a férfi karaktere, kapcsolata. Az utóbbi időkben korunk paradox helyzetei is vizsgálódásra, alko­tásra késztetnek. — Visszatérő témám a világ békevágya, a világ elpusztítha­­tóságának kísértő réme, a hábo­rú és béke kérdése. Még egy té­mára szeretnék kitérni, amelyik közvetve mindkét említett „stá­tuszommal” kapcsolatos. Itt Du­­navecsén újra lehetőségem nyílt, hogy művészetpedagógiai tudá­­somat kamatoztassam, ősztől két tagozatban oktatok a művelődési ház textilműhelyében. A követ­kező időkben minden érdeklődő dunavecseit szeretnék megtaní­tani a textilszövés történetére, technikájára és ezek kapcsán a fontosabb művészet-esztétikai is­meretekre. Úgy hiszem, megta­láltam azt a közösséget, amely­ben egészséges lesz lehetőségem.alkotómunkára Farkas P. József • Készül a perzsaszőnyeg. A dunavecsei textilműhely első nagyobb közös alkotása.

Next