Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

Százhetven év­vel ezelőtt, 1814. május 26-án született, min­t és 75 éves ko­rában, 1889-ben halt meg Ney Ferenc, a re­formkor és forradalom ha­n­ladó pedagógus nemzedékének egyik kiváló szervezője, a Tol­náról Pestre helyezett óvónőkép­ző intézet igazgatója. E funkciójában különösen so­kat tett a magyar nevelésügyért. Az intézet számára új szabály­zatot dolgozott ki, amelyben ki­jelölte az óvoda helyét a közne­velés rendszerében. Kiemelte, hogy az óvoda nem iskola, de nem is csak „óvó", hanem nevelő intézmény is egyben, amelynek komoly szerepe van az iskolára való előkészítésben. 1848-ban az újjáalakult Magyar Nevelési Tár­saság elnöke és szervezője, az el­ső egyetemes tanítói gyűlés elnö­ke volt. A szabadságharc idején nemzetőr-főhadnagyként küz­dött. 1849 őszén bebörtönözték, 1857-től a pesti főreáliskola ta­nára, majd igazgatója volt, az Országos Középiskolai Tanáregye­sület elnöke, s 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fontosabb munkái: Egy kis uta­zás s néhány szó a kisdedóvás ügyében, A testgyakorlás jelentő­ségéről, különösen nemzeti szem­pontból; Gyermekek könyve; Az önképzőkörökről stb. A meg-megújuló esőzések nyo­mán országszerte felüdült a ha­tár. A szakemberek szerint azon­ban a továbbiakban­ is folyama­tos­­ csapadék-utánpótlásra lesz szükség, mivel a nedvesség a ta­laj mélyebb rétegeiből sokfelé hiányzik, s így a növények mé­lyebbre ereszkedő gyökérzete ne­hezen „talál” majd vizet. A májusi határszemlék tanúsá­ga szerint az őszi gabona állapo­ta a Dunántúlon általában jó, va­lamivel kedvezőtlenebb a kép a Duna—Tisza közén, itt ugyanis sokáig hiányzott a csapadék. A Tiszántúlon­­ áprilisban még sa­nyargatott helyzetben voltak a növények, ebben az országrész­ben a búzára ugyancsak elkelt a csapadék. Ám május utolsó nap­jaiban már itt is megszépült határ. A kukorica gyorsan kelt ki,­­ és „jó erőben” van a zsenge nap­raforgó is. A burgonya egy részét az áprilisi fagyok — mintegy 2600 hektáron — elpusztították, ezért várhatóan két-három hetes ké­séssel jelenik meg a piacon az újkrumpli, a szabadföldről legko­rábban június derekán várnak nagyobb szállítmányokat. A kertészetekben most már or­szágos kép alakult ki az április 27—30-i erős fagyok következ­ményeiről. A helyenként mínusz 7, mínusz 8 fokos hőmérséklet a csonthéjasokat alaposan megtize­delte. A legnagyobb károk a kaj­szibaracknál mutatkoznak, a ter­mésnek 40—50 százalékát vitte el a fagy, valamivel kisebb a kiesés a korai őszibaracknál. Ugyancsak rontotta a terméskilátásokat az erős lehűlés a diónál és a meggy­nél. A földieper első kötése sok­felé megsemmisült, úgyhogy job­bára a másodikból lehet csak na­gyobb piaci felhozatal. A szőlő akkor még nem volt olyan álla­potban, hogy a fagy különösebb kártételt okozhatott volna, ám az ország egyes részein kisebb-na­­gyobb károk azért mégiscsak elő­fordultak. Ha tovább tart a ked­vező időjárás, remény van arra, hogy a terméskiesés egy részét a természet maga ellensúlyozza. SZOMBATON labdarúgás Nun­l­cs mérkőzések: ZTE—Rába ETO, Zalaegerszeg 18 órakor. Jv.: Hu­ták, MTK-VM—Haladás VSE, Bp. Hungária krt. 18 óraikor. Jv.: Maczkó, SZK­OL AK—Ferencváros, Szeged 18 ,mikor. Jv.: Lázin, Vasas—Videoton­, Un. Fáv­oí. l­B órakor. Jv.: Büki, NYVSSC—PMSC, Nyíregyháza, 1­8 óra­kor.,Jv.: Nagy L, Csepel—DVTK, Csa­pol /]11 órakor. Jv.: Szávó, Bp. Hon­vé­d—Tatabánya, Kispest, Honvéd pá­lya 16 órakor. Jv.: Divinyi, II. Dó­zsa—Volán SC, Bp. Megyeri úti Dó­zsa st action 16 órakor. Jv.: Győri­ Megyei I. o. labdarúgó-bajnokság: KiflKi­.i Szövet­k­ezsti SE—Tiszakécske 18 órakor. Jv.: Mátyus­ Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: Honvéd Szamuely SE— Honvéd Radnóti­ SE, Kalocsa 1­ 8 óra­kor. Déli csoport: Honvéd Kinizsi SE—Hajós 17 órákon. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport: Lajosmizse II.— K­i­sliázi Húsos 18 órakor. Országos ifj. bajnokság: Szekszárd, Baja 16 órakor. Jv: BSK— Mé­száros. Országos serdülő bajnokság: BSK— Szek­szárd, Baja 14 órakor. Jv.: Szak­oil, KSC—DMVSC, Kecskem­ét is 1.31­. Jv.: Csenik­. Megyei serdülő bajnokság: Bajai csoport, kezdés 16 órakor: Herceg­szántó— Katymár, Bácsborsód—Vaskút, Hajai Tsz SK—Gara, Nagybaracska— Csátalja, Kalocsai csoport. Kezdés 17 órakor: Kalocsai SE I.—Császártöltés, Dunapataj—­Fájsz, Miske—Hajós, Úszód—3 ükos­d. Kiskőrösi csoport. Kezdés 13 órakor: Akasztó—Kecel, Solt—Tass, Csengőd—Lott vádiként, Kis- körös—Kunszen­tmiklós. Barátságos mérkőzés: Izsáki öreg­fiúk—Dunaújvárosi Kohász öreg­fiúk, Izsák 13 órakor. ATLÉTIKA Nemzetközi maratoni futóverseny: Szeded, Széchenyi tér, 17 órakor. Országos ifjúsági ügyességi csapat­bajnokság:­Bp. Szilágyi út, 9 órai­kor.­ , BIRKÓZÁS Úttörő „A” kategóriás szabadfogású országos verseny: Baja, Vasvári Pál u. csarnok, 13 órakor. Területi meghívásos, szabadfogású serdülő verseny: Tisza­kecske, \­ óra­kor. , Győzelem Napja nemzetközi kötött­fogású úttörő verseny: Cegléd, 10 óra­kor.. . CSELGÁNCS Atom Kupa Úttörő III. és II. orszá­gos verseny: Paks, 11 órakor. GOKART Az országos bajnokság II. futama: Kecskemét, DUTÉP gokart pálya, 14 órakor. KÉZILABDA NB II-es női mérkőzések: János­halmi Spartacus—M. Kábel, Jánoshal­ma, 11 órakor. DUTÉP SC—Szegedi Tanárképző, Kecskemét, 16 órakor. NB II-es férfi mérkőzés: I SC—Taurus SE, Kecskés Megyei férfi bajnokság: —-----------­M !•­ SC. m 3 3-kor. Bács­al­m­ás—K­A­C -MKD037 1­6 órakor. Kalocsa—Kecel 15 ó­ra­ko­r. Tiszakécsks—Laj­osmizs­e 1S órakor. Csávoly—Gara 16 órakor. Kis­­kunmajsa—Kifházi Műanyag 16 óra­kor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi mérkőzés: Salgótarjá­ni TC —Klkfh­ázii Lenin Tsz SK, Salgó­tarján, K­b.38-k­or. NB II-es női mérkőzés: Salgótarjáni TC—Kifházi Vasas, Salgótarján 15 órakor. DUSE—Bajai Tanítóképző, Dél?recen, 14 órakor. LOVASSPORT Borbáspusztai kor: Kezdő­ lovak Lovasnapok: 9 óra­díjugratása. Ifjú­­í sasi lovasok díjugrató versenye. Or­i<6 órakor.­kőzés: DUTÉP kém át, 14.11c-kor. ág: Soltvadkart— szágos parkolóverseny. 14 órakor: Országos kettesfogathajtó verseny (imiara­ton­). Serdáslólovak díjugratása, csiklósbemutató, pusztaötös, stafétán u­grás, VÍZHAlBDA OB II. A osztály: Tipográfia—Kecs­kem­éti Vízmű SC, Bp. Komjádi uszo­da, 9.1451-k­or. Jv.: Medveczki, Dob­­rossy. Országos ifjúsági bajnokság: Szen­tesi Vízmű SC—­Kecskeméti Vízmű SC, Szentes, 12 órakor. Jv.: Bíró, Fe­­renczi. VASÁRNAP LABDARÚGÁS - NB II-es mérkőzések: Kecskeméti SC—Debreceni MVSC, Kecskemét, 17 óraikar Jv.: Dri­gán. Bajai SK—Soproni SE, Baja, 17 órakor. Jv.: Dr. Rákóczi. Területi labdarúgó-bajnokság: Kö­rös csoport. Kezdés 18 órakor: Kecs­keméti­­ TE—DÉLÉP SC. Kiskunhalasi AC-MEDOSZ—Orosházi MTK, Gyula— Lajosmizse, Szegedi VSE—Honvéd Kun Béla SE. 4 Megyei I. o.Jv. lab­darúgó-bajnokság: Kezdés 16 óraér’: Kiskőrös—Bajai Tsz 9K. Jv. Sükösd—Bács­borsód. Jv.: Papp. Akasztó—Harta. Jv.: Zsigó, Kunszentmiklós—Jánosi­­halmai. Jv.: Szent­györgyi, Izsák— Tass. Jv.: Miklós, Miske—Soltvad­kert. Jv.: Czencziik, Keceli—Kalocsa. Jv.: Kiss B. , , Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság: Bajai csoport. Kezdés 17 órakor: Her­cegszántó—Vaskút, KatymáT— Gara, Kisszállás—Uszó­d, B­ácsal más—F­ajsz, Tompa—Kelebia, Tataháza—Császár­­töltés. Északi csoport: Spartacus—Kiskun­m­ajsa Kiskunhalasi 10 Hetényegyháza—H. Gábor Áron órakor. SE 16 órakor. Solt—Csengőd 18 órakor. Helvéciai MEDOSZ—Harkakötöny 18 órakor. Kerekegyháza—Tiszaalpár 16 órakor. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport. Kezdés 19 órakor: Ja­­kabszáll­ás—Helvéciai Petőfi, Kun­szállás—Ny­árlőrinc,­ Lakitelek—Bu­gac. Kalocsai csoport. Kezdés 18 óra­kor: Homokim­égy—Dunapataj, Szalk­­szentmárton—Dunavecse, Öregcser­tő—Dusnak. Kiskunhalasi csoport: Jánoshalma II.—Kunbaja, Jánoshal­ma 10.30-kor. ATLÉTIKA Országos ifjúsági ügyességi csapat­­bajnokság: Bp. Szilágyi út, 9 órakor. BIRKÓZÁS Ifjúsági I. korcsoportos szabadfogá­sú országos verseny: Bp., Csepel, 9 órakor. Úttörő A kategóriás szabadfogású országos verseny: Baja, Vasvári Pál u. cs­arn­ok 9 órakor. Szakmunkástanulók országos egyé­ni bajnoksága: Szeged, SZVSE sport­csarnok, 9 órakor. CSELGÁNCS Atom Kupa úttörő III.—II. országos verseny: Paks, 9 órakor.. GOKART Országos bajnokság II. futama: Kecskemét, DUTÉP gokart stadion, 10 órakor. AS­ZTALITENISZ Megyei férfi csapatbajnokság: Kez­dés 10 órakor: Kalocsa—Kósháza II. Dun­avecse—­Kiskőrös, Tiszakécske— Érsekcsanád II., Kiskunhalas—Solt­­vadikert, Laj­osmizse—Kiskunma­jsa, Kecskemét—Sükösd. KÉZILABDA­­ Megyei női bajnokság: Kezdés 10.30- kor: Soltvadkert—N­emesnádudvar, Kecel—Kiskunm­­aj­sa, Kiss­zállás—La­josm­izse, Kiskőrös—Kiskunhalas , II., Szánk—Bajai Tanítóképző, Harkakö­töny—DUTÉP, II., Jánoshalma H.— Miéntelak- LOVASISPORT Borbáspusztai lovasnapok: 9 óra­kor: Kezdőlovak díjugrató versenye, szimultán-ugratás, felnőttlovak díj­ugrató versenye,­­puszitaötösr bemutató. 14 órakor: Ünnepélyes megnyitó az országos kettesfogathajtó-verseny aka­­dályhaj­tása, nég­yesfogatok akadály­­hajtása. Voltizs-csoport, pusztaötös és esik­ósb­emut­at­ó. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: DUTÉP SC— Kaposvári Vasas Izzó, Kecskemét, Ár­pádvárosi sportcsarnok, 11 órakor. Jv.: Bíró, Újhelyi. SAKK Országos férfi és női I. o. csapat­­bajnokság 9. fordulója. DUTÉP SC— Volán SC, Kecskemét, Kuruc krt. DUTÉP sa­kkterem, 10 órakor. . VÍZILABDA Országos ifjúsági bajnokság: Kecs­keméti Vízmű SC—V. Dózsa. Kecs­kemét, fedett uszoda, 13 órakor. Jv.: Medveczki, Dobrossy. ÚSZÁS Az ORV (olimpiai reménységek ver­senye) II. fordulója: Kecskemét, fe­dett uszoda, 9 órakor. Megyénk az országos sajtóban Számvitel és Ügyviteltechnika 4. szám: Mundweil József: A számvitel­­ és a termelés kapcsolata. (A madarasi Béke Tsz fő­könyvelőjének tapasztalatai.) Somogyi-könyvtári Műhely, 1—2. szám: Fekete János: Móra f.erenc félegyházi alakjai. Magyar Mezőgazdaság 21. szám: Teleky Amália — Pintér Bálint dr.: A lóbab terméskötődésének növelése NEVIROL-lal. (A szalkszentmártoni Petőfi Tsz tapasztalatai.) Kertészet és Szőlészet 21. szám: Gecsényi Árpád: Orbán-nap Hajóson. (Képösszeállítás a szokásos május 25-i vidámságokról.) Gazdálkodás 5. szám: Laczkó Tibor dr.: A szárazvirág tőkés exportjának fokozása. (A GENERÁLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat kecskeméti megbízottja a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben és a kerekegyházi Kossuth Szakszövetkezetben végzett tevékenységet külön is kiemeli.) A mezőgazdaság diákszemmel A Magyar Mezőgazda­­sági Múzeum korábban meghirdetett „Hazánk mezőgazdasága diákszem­mel” című pályázatán dí­jat nyert gyermekrajz, grafika és butik anyagá­ból rendez kiállítást Keceli Nevelési Központ. a A tárlatot dr. Szabó Ló­ránt, a múzeum főigazga­tója május 28-án (hétfőn), 12 órakor nyitja meg. A ■ három hétig látható tár­laton több Bács-Kiskun megyei — soltvadkerti, kiskunfélegyházi, kecske­méti, kunszentmiklósi és keceli — diák alkotása is látható. Görög szövetkezeti vezetők látogatása A Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának vendégeiként gö­rög szövetkezeti vezetők tartóz­kodnak hazánkban. Látogatásuk célja a kapcsolatteremtés a ma­gyar szövetkezeti mozgalommal, amely elősegíti az agrár­turizmust is a két ország között. Pénteken a TOT képviselőinek kíséretében Kecskemétre, érkeztek a görög vendégek, hogy ismerkedjenek a kiskunsági közös gazdaságok mű­ködésével, s a területi szövetség munkájával. A küldöttséget E. Skoulas, Mezőgazdasági Szövetkezeti Szer­­­vezetek Pánhellén Szövetségének (PASEGES) elnöke vezeti. A ven­dégeket, a PASEGES igazgatóta­nácsának és felügyelőtanácsának tagjait, a mezőgazdasági szövet­kezetek házában dr. Kása An­tal, a Magyar—Szovjet Barátság Tsz és a Kiskunsági Területi Szö­vetség elnöke, valamint Magony Imre, a szövetség titkára fogadta. A küldöttség tájékozódott Bács­Kiskun megye mezőgazdaságának eredményeiről, a szövetkezeti de­mokrácia fórumairól, azoknak működéséről. A vendégek meg­tekintették a megyeszékhely ne­vezetességeit és a Magyar—Szov­jet Barátság Termelőszövetkezet­ben üzemlátogatáson ismerkedtek a szövetkezet termelési ágazatai­val, az ott dolgozók munkájával. • Beszélgetés a PASEGES igazgatótanácsának, felügyelő-tanácsának tagjaival. Védekezés a szőlőben A tarka szőlőmoly rajzása április utolsó dekádjában kezdődött és Bács- Kiskun megyében is tömegessé vált. A hónap végéig várhatóan valamennyi szőlőültetvényben megjelennek a her­nyók, ezért időszerű felkészülni a védekezések elvégzésére. Az alföldi szőlőkben tavaly sokfelé tömegesen lépett fel a harmadik nemzedék, azért most fokozott figyelmet kíván az első nemzedék károsításának meg­előzése. A nyerges szőlőmoly lárváinak ke­lésére előreláthatóan május utolsó júni­us első­ napjaitól kezdődően lehet számítani. Azokban a szőlőkben ezért, ahol ez a faj domináns, illetve jelen­tős mértékben fordul elő, a kezelések időzítésénél külön figyelmet kell for­dítani rá. Az elmúlt napok csapadékos időjárá­sa, valamint a tartósan 11 Celsius-fok feletti éjszakai átlaghőmérséklet mi­att számítani kell a szőlőperonoszpóra fellépésére. A védekezést a helyi in­kubációs idő figyelembevételével kell megkezdeni. Amennyiben a fertőzés­hez tartósan kedvező lesz az időjárás, a kezelésekhez elsősorban szisztema­tikus készítményeket alkalmazzanak (Ridomil Plus 50 WP, Mikai 75 WP). IDŐJÁRÁS/ Várható időjárás ma estig: Kevesebb felhő, jobbára napos idő lesz, csak néhány helyen alakul ki zápor, zivatar. A déli, délnyuu­,­gati szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 21, 26 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti. Május 24-én Kecskeméten a közép­­hőmérséklet 13,9 (az 50 éves átlag 17) a legmagasabb hőmérséklet 18 Celsi­us-fok­­ volt, a nap 6,3 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 13,6, 14 órakor 19,7 Celsius-fokot mérte­k. A legala­csonyabb hőmérséklet 11,6, a tenger­­szintre átszámított légnyomás 1003,4 millibar (gyengén ememelkedő) volt, 1,5 milliméter csapadék hullott. Május 24-én Baján a középhőmér­séklet 13,3 (az 50 éves átlag 17,3), legmagasabb hőmérséklet 17,8 Celsius- a fok volt, a nap 5,3 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 13. 14 órakor 19,8 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 9,5, a tengerszint­re átszámított légnyomás 1004,2 milli­bar (süllyedő) volt, 9,3 milliméter csapadék hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 21. heti lottó­­sorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, 17, 18, 64, 87 A május havi szelvények juta­lomsorsolásán a 20. heti lottószel­vények vesznek részt. HÍREK • HÍREK HA-HA-HA . .. EGÉSZSÉGÉRE!­­­ Versenylázsban égünk. Már a reklámfilmek is nemes összecsapásban mé­rik­ össze erejüket, teszik próbára „egymást” és nem kevésbé a nézők tűrőképességét. A filmek csokrának legtöbbje már többször borzolta ideg­­rendszerünket, de néhány még meglepetést, sőt megdöbbenést is okozott. Megjelenik a képernyőn két cowboyna­k álcázott úr, mélyen és hosszan egymás szemébe néznek, kezeik a pisztolytáskán . •. lélegzetelállító pilla­natok ... és most, hát igem -most tüsszentenek és udvari­asan egymás egészségére kívánják! Majd jön a felirat: köhögj, tüsszents zsebkendőbe! Több dolog nem fér a fejembe. Először is, tudomásom szerint, valamelyest már kulturálódtunk, annyira, hogy gyerekkorban kezdjük tanítani a fen­tieket (nem pedig késő este sugárzott reklámösszeállításban). Másodszor: vajon mit reklámoznak? Talán az állandó hiánycikként is­mert papír zsebkend­őt? —sem — A személyi számokról. A la­kosság ügyeinek intézésében gon­dot okozhat a személyi szám hiá­nya, vagy az abban szereplő ada­tok pontatlansága. Akinek szemé­lyi számával kapcsolatos problé­mája gyors megoldást igényel, személyesen, levélben vagy táv­beszélőn közvetlenül az Állami Népességnyilvántartó Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájához for­dulhat a következő címen: Állami Népességnyilvántartó Hivatal Bu­dapest, IX., Márton u. 15. Pf. 81. 1450; telefon: 335-380. — JOGI ESETEK-ANKÉT DU­NA­VECSÉN. A dunavecsei Pető­fi Sándor Művelődési Ház előadó­termében — az „Első kézből.. című ankétsorozat következő ren­dezvényén­ — kedden, 18 órától dr. Erős Pállal, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjé­vel, a televízió Jogi esetek mű­sorának népszerű munkatársával találkozhatnak az érdeklődők. — GÉPKOCSIVEZETŐK FI­GYELMÉBE! Holnap 8—21 óráig Orbán napi rendezvény lesz Ha­jóson. Fenti időpontban az 54. sz. Kecskemét—Sükösd főúton, a ka­­locsa—bácsalmási összekötő út kereszteződésétől számított 500— 500 méterre 40 km/óra sebesség­­korlátozás; az összekötő út hajósi átkelési szakaszán megállási tila­lom lesz. — KÓTA-KÖZGYŰLÉS: Ma délelőtt tíz órakor az Erdei Fe­renc Művelődési Központban tart­ja közgyűlését a Kórusok Orszá­gos Tanácsa Bács-Kiskun megyei Szervezete. A tanácskozáson végzett munka értékelésén­­ és a a további feladatok megbeszélésén kívül a szervezet ügyrendjének megvitatására és az elnökség új­raválasztására is sort kerítenek. — SZÜV-ös gyermekprogram. Holnap délelőtt 10 órától a SZÜV sportpályáján játszóház, gyöngy­fűzés, bábkészítés, kacsavadászat várja a gyerekeket. Délután 2 órá­tól Beregszászi János dramatikus játékokat, a Letes—Papp—Lépés trió megzenésített verseket ad elő, majd játékos gyermekdiszkóval fejeződik be a program. NAPTÁR 1984. május 26. szombat Névmip: Fülöp Napkelte: 4 óra 55 perc Napnyugta: 20 óra 27 perc Holdkelte: 2 óra 1­3 perc Holdnyugta: 1­5 óra 52 perc MŰSOR 1* Május 28-án, szombaton ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT dili óraikor: Ciróka Bábszínház. A KISKONDÁS. 17 órakor: Aprók tánca. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 6 óraikor: SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBB. Francia film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GRÁCS FIVÉREK. Szov­jet film. Otthon mozi: délelőtt 10 óraikor: SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBB. Fran­cia film. Fél 6 és fél 8 órakor: KLAP­KA LÉGIÓ. Magyar film.­­ Pajtásmozi: fél 4 órakor: HATTYÚK TAVA. Japán film.. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: VUK. Magyar mesefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: TALÁLKOZ­TAM BOLDOG CIGÁNYOKKAL IS. Jugoszláv film.­­ BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél órakor: NAPLÓ GYERMEKEIMNEK. 8 Magyar film. , Központi mozi: 4 órakor: PATAK­* * 1 FIA és a NAP. Sz., mb. csehszlovák mesefilm. 6 és 8 órakor: AZ UT. Sz., török—svájci film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: IST­VÁN, a KIRÁLY. Sz., mb., magyar­­ film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: KINCS, AMI NINCS. Sz., mb., olasz filmvíg­­játék. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: BO­­SZORKÁNYSZOMBAT. Sz., amerikai —magyar mesefilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: PROFI. Sz., mb., fran­­­­cia bűnügyi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: KON­VOJ. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 6 TIN-TIN ÉS A CÁPÁK. Sz., órakor: rajzfilm. 8 órakor: BOMBANŐ. mb., Sz., mbi, amerikai Bűn§ij LOTTÓ TÁRGYNYEREMÉNY­­SORSOLÁS A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság a május havi tárgynyere­­mény-sorsolást a 20. heti szelvé­nyek között rendezi meg. A sor­solás időpontja: május 20. Kisor­solnak összesen 1290 nyereményt. Főnyeremények: egy Lada 1300 S, és egy Skoda 120 GLS típusú sze­mélygépkocsi. Ezenkívül külföldi hifi-tornyok, rádiómagnó, video­játék, 107 darab 40 ezer forintos vásárlási utalvány kerül a szeren­csés nyertesekhez. A június havi lottószám-sorsolásokat az alábbi helyeken rendezik meg: június 1.: Szentpéterfa (Vas megye), 8.: Nagyoroszi (Nógrád megye), 15.: Tiszadob (Szabolcs megye), 22.: Aldebrő (Heves megye), 20.: Ózd (Borsod megye). — Súlyos sérülés. Jánoshalma külterületén, az 5412-es számú úton Pécsi László József 24 éves kereskedő, (Budapest, XVIII., Tóth Árpád u. 18. sz.) személygépkocsi­jával, nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett. A figyel­metlen autós nem tudta befejezni az előtte haladó fogatolt jármű előzését és annak nekiütközött. A személygépkocsi vezetője és két utasa könnyű, a fogaton ülő Ki­rály Illés 56 éves éjjeliőr (János­halma, Kiserdő 213­. sz.), súlyos sérülést szenvedett. — KÖZLEMÉNY: A Dél-Bács- Kiskun megyei Vízmű Vállalat értesíti fogyasztóit, hogy Kiskun­halas ivóvíz-hálózatán május 28- tól június 1-ig fertőtlenítést vé­gez. Fenti időtartam alatt a víz helyenként erősen klórízű lesz, ezért kérik a lakosságot, hogy ivó­­tvsz-szükségletüket elő­tárolással biztosítsák. Az MLSZ szigorú ítélete Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága vizsgálatot folytatott az 1984. május 5-én lejátszott Cseipekr— Nyíregyháza NB I-es bajnoki mér­kőzés ügyében. A bizottság meg­állapította, hogy Karaffa László a Nyíregyháza technikai vezető­je és Szijjártó Lajos, a klub szö­vetségi képviselője ■ megkeresték Kun Jenőt, a Csepel SC labda­rúgó-szakosztály elnökét, és m­érkőzés eredményét befolyásoló a ajánlatot tettek. Az ajánlatról Kun Jenő a szövetséget kellő idő­ben nem­­ tájékoztatta. Az MLSZ Fegyelmi Bi­zottságia ezért Karaf­­fa Lászlót és Szijjártó Lajost 10 évre, Kun Jenőt 5 évre minden­nemű sporttevékenységtől eltil­totta. Az ügyben további vizsgá­lat folyik. (MTI) Holnapi lapszámunkbólÍ­ Holnap, május utolsó va­sárnapja lesz, amikor or­­­­szágszerte a gyermekeket­­ ünneplik, s ünnepelnek ők maguk is, így róluk, nekik s írtuk a PN-magazint, ahol , — többek között — egy­­­mondatos • véleményeket közlünk az ember életének , e legszebb szakaszáról. Be­mutatjuk­ az ügyeskezű, Ma­­­­darason élő Rajnai Virágot; I fotóriporterünk képösszeál­lításának címe pedig: Vál­tozatok egy témára. Az ötö­dik oldalon a Művelődés— irodalom!—művészet című összeállításban az ünnepi hét újdonságaiból ajánlunk­­ két kötetet olvasóink fi­­­­gyelmébe. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun­­ megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: 1 Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó:: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal, Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bml­ h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető ■ a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— , negyedévre 102,— forint egy évre 400,“ forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20­ 460 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next