Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-03 / 129. szám

PETŐFI NÉPEM 3-án született, és 64 éves korában, 1948-ban halt meg Kozma Lajos Kossuth-díjas építész, bútorter­vező és grafikus, a magyar sze­cesszió egyik legeredetibb hangú képviselője. Műegyetemi tanulmányait Bu­dapesten végezte, majd 1909—10- ben Franciaországban járt ta­nulmányúton. Hazatérése után Lajta Béla tervezőirodájában dolgozott, és az iparrajziskola ta­­­nára volt. 1913-ban megszervezte belsőépítészettel foglalkozó Budapesti Műhelyt. Közben so­kat foglalkozott a népművészet­tel; egykori építészeti és grafikai munkái az erdélyi népművészet hatását tükrözik. A Tanácsköz­társaság idején a művészeti di­rektórium tagja, s a Műegyetem professzora volt. A népi barokk­hoz és a népművészethez kap­csolódó grafikai munkáinak, il­lusztrációnak zömét a gyomai Kner-nyomda számára készí­tette. A harmincas évektől építésze­ti és lakberendezői működése ke­rült előtérbe. Bútorterveinek itt­hon és külföldön egyaránt nagy sikerük volt. Színpadi díszlete­ket is tervezett. 1946-tól az Ipar­­művészeti Főiskola tanára és igazgatója; 1947-ben visszakapta műegyetemi katedráját is. m­mm Június 3-án, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor: HÁRY JÁNOS: Bérletszünet. Tv-felvétel ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI központ 10—12.30 óráig: Pop-jazz-rock feszti­vál. Előzetes Június 6-án, szerdán 19 órakor Kocsis Zoltán hangversenye: von: Bach—VI. Brandenburgi Műso­ver­seny. Mozart D-dúr zongoraverseny K. 283. Schubert—Op. posth. szonáta. A jövő héten nyitvatartó kiállítás: Ezermester-kiállítás. (Június 8-tó.) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: KELLY HŐSEI. Amerikai film. Árpád mozi: fél 4 órakor: ÖRDÖG­­FAJZAT. Szovjet film. Háromnegyed 8 és 8 órakor: BŰNTUDAT. Csehszlo­vák film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ESZKIMÓ ASSZONY FAZIK. Magyar film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: KACOR KIRÁLY. Magyar mesefilm. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SOK PÉNZNÉL TÖBB. Sz., mb., francia film.JOBB A Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: IN­­DIÁN KALAND ONTARIOBAN. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: EGY ZSARU BORÉÉRT. Sz., mb., francia bűnügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: BOSZOR­­KÁNYSZOMBAT. Magyar—amerikai film: 8 és 8 órakor: MEGBILINCSEL­TEK. Amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: FEL A FEJJEL. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap.­­ KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZUPERZSARU. Sz., mb., olasz film­­vígjáték. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: HU­GO A VÍZILÓ. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed és 8 órakor: KONVOJ. Sz., mb„ ame­­­rikai kalandfilm. TISZAKECSKE Művelődésiház-mozi: 6 és 8 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Magyar film. JÚNIUS 4-ÉN, HÉTFŐN. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1984. június 4-től: NYÁRI­ SZÜNET. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Népzenei est a Nemzeti Színház javára. Műsorvezető: Pribojszky Mátyás citeraművész. Előzetes Június 11-én, hétfőn 19 órakor Ed­ward Albee: Nem félünk a farkastól. Szereplők: Vass Éva, Gábor Miklós, Sára Bernadette, Trokán Péter. Ren­dezte: Mrlán János. MOZI A mozik műsora azonos a vasár­napiéval, kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: HÓFE­HÉR. Díszelőadás. Árpád­­ mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NAGY ZSÁKMÁNY. Francia—olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: NAGY ZSÁKMÁNY. Francia—olasz film. Fél 6 és fél 8 órakor: FOJTO­­GATÁS. Japán film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KACOR KIRÁLY. Magyar mesefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: TÜKÖR. Ma­gyar film. BAJA Központi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: PATAKFIA ÉS A NAP. Csehszlovák mesefilm: 6 és 8 órakor: KÉM­O KALIFORNIÁBA KÉSZÜL. Sz., mb., amerikai film.­ KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: FUTÁ­SOD VÉGET ÉR. Színes, mb., NDK film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: HALÁ­LOS TÉVEDÉS. Sz., NDK film. 6 és 8 órakor: VERONIKA VOSS VÁGYA­KOZÁSA. NSZK film. ( Bács-Kiskun megyei krónika Május 28-tól június 2-ig HÉTFŐ: A megye több városában és községében pártaktívákon vi­tatták meg az ifjúságpolitika megvalósulásának tapasztalatait. KEDD: A kajszitermelők jövő évi nemzetközi szimpóziumának elő­készítésére alakult bizottság megkezdte munkáját. SZERDA: A bugaci Aranykalász Mezőgazdasági Szakszövetkezet tagjai átvették a MÉM által adományozott Kiváló Szövetkezet okle­velet. — A jugoszláviai Vajdaságból küldöttség érkezett megyénkbe. — A településfejlesztési munkáért Baja lakosságának nemzeti zász­lót adományozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. — Ülése­zett a megyei tanács végrehajtó bizottsága. CSÜTÖRTÖK. Az országgyűlés kulturális bizottsága Bács-Kiskun megye művelődési­­ helyzetéről tanácskozott. — Harminc üzem nő­­dolgozói tartottak békenagygyűlést a Habselyem és Kötöttárugyár kecskeméti gyárában. PÉNTEK: A megyei pedagógusnapi ünnepélyen köszöntötték az ok­tatásügy dolgozóit, és átadták a legjobbaknak járó kitüntetéseket. — Bácsbokodon tejüzemet avattak. Kiskunhalason a Vörös Október Tsz immár hetedszer vette át a Kiváló Szövetkezet címet jelképező ok­levelet. nfi : A számítógépes műszaki ter­vezési szekció nemzeti képvise­lőinek e heti kecskeméti talál­kozója a nyolc KGST-ország kö­zös álláspontját összegező ok­mány aláírásával fejeződött be. A tanácskozás elnöke, a szovjet küldöttség vezetője, Vitalij Va­­sziljevics Bojko, a Szovjetunió Tudományos Műszaki Állami Bi­zottságának osztályvezetője hi­telesíti kézjegyével a dokumen­tumot. • Kiskőrös város Tanácsa a héten a kereskedelemfejlesztés tenni­valóiról tanácskozott. Az üzlethálózat bővítése folyamatos, nemrégi­ben a Bács-Kiskun megyei SZÖVTEK Vállalat és a kesztölci tapéta­gyár nyitott közösen szaküzletet (képünkön). • Gázvezetéknek ásnak árkot Lakiteleken a tanácsi költségvetési üzem dolgozói. E heti munkájukkal négy kilométerre nőtt a vezeték hossza. CIKKÜNK NYOMÁN Tiszta az óvoda környéke Szerkesztőségünkbe érkezett tegnap egy levél, melyet kom­­mentár nélkül ismertetünk az alábbiakban: „Végső elkeseredésemben és eredménytelen jegyzőkönyvek felvétele után kerestem meg a szerkesztőséget, hogy, legye­nek segítségünkre egy szá­munkra kellemetlen ügy elin­tézésében. Elmondtam, mint az intézmény vezetője, hogy a kecskeméti műkertvárosi óvoda mellett az építők ott­hagyták a hulladékot, amelyet jócskán megnagyobbítottak a környék lakói, mivel oda hordták ezentúl a szemetet, illegális lerakóhelyet csinál­va a gyermekintézmény köz­vetlen szomszédságában. Fenn­állott annak a veszélye — mi­vel az elpusztult állatokat is idedobták —, hogy a meleg gyors beálltával fertőzött lesz a környék. Lapjukban kéré­semre képes kritikai írás je­lent meg, minek következté­ben a DUTÉP dolgozói gyor­san cselekedtek: szabaddá és tisztává tették az óvoda mel­letti területet. Örömömet és köszönetemet fejezem ki ezért, a szülők és a nevelők, valamint a népfront körzeti bizottsága nevében. Elvtársi üdvözlettel: Málnás Mária vezető óvónő.” TV-MOZI KECSKEMÉTEN Szeptembertől kísérleti jelleg­gel tv-fi­lmeket is vetítenek a kecskeméti Otthon moziban. Magyar Televízió és a Bács-Kis­­­­kun megyei Moziüzemi Vállalat között létrejött megállapodás ér­telmében az év utolsó negyedé­ben a fiatal művészek stúdiójá­nak 10 filmjét tűzik műsorra. A minden hónap harmadik hétfő­jén sorra kerülő vetítés után a közönség találkozhat a filmek al­kotóival. DIÁKKIRÁLYT VÁLASZTOTTAK Csaba, Géza, István Horthy, Tádé? Melyikük is kapja majd meg a város kulcsát a fordított napon? — töprenghettek tegnap délig a vá­ros hét középfokú iskolájának diákjai — már akik eljöttek —, amíg a királyválasztás kortesműsorai tartottak. Közben a főtéren felállí­tott sátrakban kinyitott az állatkert, a palacsintabár, a jósda. Végül a szavazáson Tádé győzött (képünkön). Délután humoristák léptek föl, néptáncegyüttes adott műsort, majd Country-muzsikával, népze­nével szórakoztatták a jelenlévőket. Az egy napig tartó diákkirály­ság este utcabállal fejeződött be. 1 KI TUD TÖBBET A NAGY UTAZÓRÓL? Kalocsaiak a döntőben Az Erdei Ferenc Művelődési Központban mérték össze tegnap tudásukat a középiskolák csapa­tai a kétszáz éve született nagy magyar utazóról, Körösi Csom­a Sándorról. Az izgalmas vetélke­dő során a kalocsai I. István Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak, így ők képviselhetik majd megyénket az országos ve­télkedőn. A kiskunfélegyházi Varga Jenő Közgazdasági Szak­­középiskola diákjai második,­­bajai III. Béla Gimnázium kép­a­viselői pedig harmadik helyezést értek el. Könyvek féláron Június 5-től (kedd) Kecske­méten a Petőfi Sándor utcai Univer Könyvesboltban 50 százalékkal olcsóbban árulják a könyveket, amíg a készlet tart. • HÍREK- HÍREK NAPTÁR 1984. június 3. vasárnap Névnap: Klotild Napkelte: 4 óra 50 perc Napnyugta: 20 óra 35 perc Holdkelte: 7 óra 58 perc Holdnyugta: 0 óra 25 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Túl­nyomóan napos, meleg idő vár­ható. Felhősödés és futó zápor legfeljebb vasárnap a délutáni óráktól a Dunántúlon lehet. A délnyugatira forduló szél meg­élénkül, vasárnap Nyugaton időnként megerősödik. A legma­gasabb nappali hőmérséklet va­sárnap 24 és 29 fok között alakul. (MTI) LOTTÓ — ÖTÖS A LOTTÓN! A Sport­­fogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 22. lottó játék­héten egy darab 5 találatos szel­vény volt, nyereménye 1 876 933 forint. 4 találatos szelvény 80 darab, nyereményük egyenként 93 847 forint, 3 találatos szelvény 8196 darab, nyereményük egyenként 573 forint, a 2 találatos szelvé­nyek száma 232 020 darab, ezek­re egyenként 25 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek. Phenjani döntés A KNDK központi hírügynök­sége jelenti Phenjanból­ A Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saság olimpiai bizottsága határo­zatot fogadott el arról, hogy az ország sportolói nem vesznek részt a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon. A döntésről a KNDK olimpiai bizottságának szombaton közzétett nyilatkozata szól. (MTI) — PSOTA IRÉN ÖNÁLLÓ ESTJE. A Pódium 83—84 so­rozat utolsó előadását június 5-én, 17.30 és 19.30-kor láthat­ják a bérlettulajdonosok és az érdeklődők a kiskunhalasi mű­velődési központban. Az est cí­me: Psota Bakerről, avagy a banánhéjról dióhéjban. SANDOKAN MAGYARORSZÁGON • A közkedvelt tv-sorozat fő­szereplője, Kabir Bedi a megér­kezés után. (MTI — Telefotó —• KS) Ide Blinov figyelj, — mondta a mű­helyvezető —, itt­ van egy nyomtatvány. Minden nap ráírod, mit csináltál és hány órán­ ke­resztül ... Blinov esztergályos sóhajtva tette be a nyomtatványt a mun­kapad fiókjába. A műszak után ráírta: „Alkatrészek esztergálá­­csa — 8 óra”. — Mi ez, Blinov?! — korholta másnap a vezető. — A nyomtat­ványra mindig pontosan rá kell írni, miről van szó, hogy érthető legyen,­miért kapod a prémiumot! Ezen a n­apon Blinov ezt írta a nyomtatványra: „Alkatrészek esztergálása a 258/41 B számú megrendelés alapján, és a munkahely kitakarítása ...” — Na, ez már jobb — dicsérte meg őt a vezető — csakhogy ide figyelj, Blinov! A 258/41 B meg­rendelés a mezőgazdasági gép­gyár sürgős megrendelése ... Az aratás a küszöbön van. Szóval tudnod kell, hogy amikor te en­nek a gyárnak alkatrészeket csi­nálsz, tulajdonképpen fegyver van a kezedben, amivel a termé­sért harcolsz...! Blinov fel­­sóhajtott, és a következő na­pon ezt írta a ványra: „A termésért nyomtat­harcolva kezdtem meg a műszakot. Az al­katrészek, amelyeket esztergál­tam, az új kenyérért vívott kitar­tó harc fegyverei...” — Ez az, Blinov, belevaló srác vagy — örvendezett a vezető —, most már csak próbáld meg, hogy amit írsz, politikailag is fejlett legyen... Nem sokkal később Blinov már ezt írta a nyomtatványra: „Mun­ka közben hideg fény villogott a szemem előtt... Az esztergagép nagy fordulatszámmal működött. Kése alól puhán göndörödő, ezüs­tös forgácsok hullottak szét. A villogó szikrákban az új termés ígérete csillogott... Fogadd el tőlünk, hazánk áldozatos mun­kánkat!" Nem egészen egyy hónap múlva Blinov esztergályos elment az üzemből. Alkotói ösztöndíjat kapott az írószövetségtől. Andrej Logvinov (Ford.: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) A tehetség Meghalt Gyurkó Géza Gyurkó Géza Rózsa Ferenc­­díjas újságíró, a Heves megyei Népújság főszerkesztője, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­ségének alelnöke június 2-án vá­ratlanul elhunyt. A Rózsakiállítás nyílt szomba­ton Nagytétényben, a Gyümölcs­ös Dísznövénytermesztési Fej­lesztő Vállalat kertjében, ös­­­szesen 2200 fajta rózsát, közöt­tük számos különlegességet lát­hatnak a látogatói. A 26. alka­lommal rendezett bemutatón a hazai nemesítők mellett­­ külföl­diek is képviseltetik magukat; a többi között szovjet, csehszlová­kiai, spanyol és angol rózsáik­kal is megismerkedhet a­­ közön­ség. A bemutató június 10-ig tart nyitva, s naponta reggel 9 órától este 7 óráig várja a lá­togatókat. — TELEFONDOKTOR. A múlt hé­ten a magas vérnyomással összefüggő betegségekről hall­hattunk előadást. A következő napokban­ megtudhatjuk, hogy ezeket a betegségeket hogyan le­het kezelni, gyógyítani. A tele­fondoktor — Kecskeméten — a 082-es számon hívható fel. BALLAGÁS — FÉLIDEJÉHEZ ÉRKEZETT a XII. vitorlázórepülő Budapest­­bajn­oksáság. Három versenyszá­mot teljesítettek eddig a résztve­vők. A Csatorday Károly emléké­re kürt vándorkupát Hegedűs László­ (MALÉV-repülőklub) őriz­heti egy évig vitrinjében. 0­ 31: Keddi lapszámunkból A negyedik oldalon ker­tészeti újdonságokról, köz­tük a burgonya palánták útján történő szaporításá­ról számolunk be. Ugyan­itt foglalkozunk a kisvál­lalkozások pénzügyi sza­bályozásában várható vál­tozásokkal. Az 5. oldalon sorozatot e xindítunk Társas­­úton a Balkánon címmel, bemutatjuk a solti műve­lődési ház igazgatóját, a­­ lemezfigyelővel is jelent­kezünk. »ETOFI NÉPE­K Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalt, felelős kiadó: Preiszínger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 1001 telefon: 20-111 ‘ telexszám: 26-218 bml­ b terjeszti a Magyar Posta Előfizethető­t hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 5001 telefon: 20­ 466 igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. í.

Next