Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-24 / 120. szám
t *püs* ^ -' i 1 SPORT• SPORT • SPORT Visszaélt a vendég joggal a Videoton Ritka az olyan kupadöntő, amely után mindkét fél ünnepel. A szerda esti, Real Madrid—Videoton UEFA Kupa finálé után a spanyolok és a magyarok is ezt tették, s joggal. A házigazdák a 19 év szünet után elnyert újabb európai trófeának örültek, fittyet hányva az elrontott befejezésre, míg a bravúros sorozatával nemzetközileg is jegyzett együttesé előlépett Videoton arra lehetett büszke, hogy emelt fővel zárta a talán legnehezebb — mert legtöbb csapatot pályára szólító — kontinentális kupaszériát. Hogy azonban ne vegyüljön üröm az általános örömbe, ahhoz egy, a küzdő felekhez méltó, Magyarországon ismeretlen mentalitású közönség is kellett. Egyetlen spanyol néző sem háborgott a hazai kedvencek gyengébbre sikerült előadása nyomán, csak a 3:1-es összesítést nézték, ugyanakkor nagylelkűen éljenezték, mi több, tiszteletkor futására bíztatták(!) a lovagias vesztest, a Videotont is. Egy dolgot azonban meg kell jegyezni, s ez ne tűnjön ünneprontásnak: az UEFA Kupa-döntők két mérkőzéses gyakorlata ezúttal csődöt mondott, hiszen — ez tagadhatatlan — tétnélkülivé vált a visszavágó a székesfehérvári 0:3 után. Ez a tény kétségkívül rányomta a bélyegét madridi 90 perc színvonalára. Az európai labdarúgás vezetői megfontolhatnák, hogy az UEFA Kupa is álljon be a sorba „egymenetes döntővel" a BEK és a KEK mellé. A szerdai összecsapás kiemelkedő egyénisége — magyar és spanyol vélemények szerint is — Disztl Péter volt. A szakállas kapus csodálatos teljesítményét mindkét madridi sportlap, az AS és a Marca is a maximális osztályzattal illette, egyedül a pályára lépett játékosok közül. — Ilyen este csak egyszer akad egy kapus életében — mondta a Videoton, egyben a válogatott „hálóőre”, már egyet aludva az eseményekre. — Amikor Valdano büntetőjét kivédtem a 6. percben — előre eldöntöttem, hogy a bal sarokra mozdulok — addig soha nem tapasztalt biztonságérzet szállt meg. Tudtam: i '-t :Hiá ••s'éhk-i‘:sem vághat nekemgólt. Pedig ötpercenként került veszélybe a háló, szerencsére általában nem helyezték" eléggé a labdákat Butraguenoék. Májer Lajos, a találkozó egyetlen góljának szerzője kéthónapos(!) kényszerű tétlenség után nem is álmodhatott szebb visszatérésről. — Meglepően frissnek éreztem magam, a második játékrész egy húsz perces szakaszát leszámítva — emlékezett a mérkőzésre. — Sajnálom, hogy az elején elpuskáztam az adódó lehetőséget, magam is zavarba jöttem, mert annyira egyedül álltam a kapussal szemben. Ami a gólomat illeti, Wittmann beadása kipattant Camachóról, pontosan elém, a 16-os vonaláról jobb külsővel úgy találtam el, hogy a labda bevágódott a kissé kint álló Miguel Angel fölött. A spanyol sajtó öles szalagcímekben, s több oldalas tudósításokban, kommentárokban foglalkozik a kupadöntővel. Az AS főcíme: „Bajnokok vagyunk — majd kisebb betűkkel,agyarországon elért 3:0-nak Maköszönhetően!” A továbbiakban a lap arról ír, hogy az esélyesség egyben a viszonylagos tétnélküliség elviselhetetlen terhet jelentett a Real Madrid számára. Disztl Péter parádéját a „kolosszális” jelzővel illeti a cikkíró, s nem hiányzik az ibériai országban megszokott túlzó magasztalás sem: „A Real újra Európa nagy csapata.” A Marcha így kezdi írását: „Már hétnél tartunk!”, ezzel a hat BEK-győzelem után elért első UEFA Kupa-sikerre célozva. Az alcím pedig a magyarokat dicséri „A 0:1-gyel a Videoton beváltotta ígéretét”. A Diario 16 hatalmas, színes, kétoldalas posztert közöl a kupagyőzelem mámorában úszó Realról, de fényképet szentel a találkozó hősének, Disztl Péternek is, akiről ezt írja: „kolosszus a kapuban”, a Y a címe: „A Real 7. európai trófeájával koronázta meg teljesítményét”, s bár nem hoztatja a hazai gárdát az márelmaradt győzelemért, elismeri, hogy a teljesítmény jobb is lehetett volna ... Ci Az UEFA Kupa-győztes Real Madrid együttese. RÖVIDEN • A SZŰR-ra készülő színészválogatott az elmúlt vasárnap Soltvadkerten játszotta utolsó előkészületi mérkőzését a soltvadkerti öregfiúk ellen. Az eredmény 3—3 arányú döntetlen volt. A Kecskeméten a Sallai István amatőr tenisz-emlékversenyen népes mezőnyök indultak a megye városaiból, községeiből, sőt akadt budapesti, sőt külföldi résztvevő is. Eredmények: Férfi egyes: 1. Vörös István (Kecskemét), 2. Lénárt (Kecskemét), 3. Rácz (Budapest). Férfipáros: 1. Horváth Z. RÖVIDEN Takács (Budapest), 2. Vörös Lénárt (Kecskemét), 3. Vatai, dr. Nádas (Kecskemét). Férfi vigaszverseny: 1. Vízi (Kecskemét), 2. E. Békés (olasz), 3. Mucsi. Női egyes: 1. Lesznyák M. (Kecskemét), 2. Sutis (Kecskemét), 3. Paál (Kecskemét). A Debrecenben a serdülő vízilabda vidékbajnokság második fordulóján a KVSC négy mérkőzést játszott. KVSC—Nagykanizsa 14—5, KVSC—Debrecen 8—5, KVSC—Békéscsaba 7—7, Szentes —KVSC 14—10. i 1985. május 24. péntek # PETŐFI NÉPE 0 7 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.35: Idősebbek is elkezdhetik (ism.) 8.40: Iskolatévé. Német nyelv. Willkommen in der DDR 19. 9.00: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz (Alsó tagozatos magyar irodalomhoz) / 9.25: Kamera. Kortárs filmművészet: Makk Károly 9.55: Az élet ereje. Szovjet dokumentumfilm (ism.) 10.50: A lehetetlen lefilmezése. Walesi rövidfilm 11.30: Képújság 13.40: Iskolatévé. Deltácska. A kőolaj (FF) 14.00: A boldogság. A Világnézet sorozatból ajánljuk az ált. isk. 7—8. és a középisk. I. osztályosainak az osztályfőnöki órákhoz (FF) 14.40: Oldjuk meg! Biológia 15.45: Hírek 15.50: Száz híres festmény, múzeumok gyűjteményeiből Külföldi Angol rövidfilm 18.05: Mihail Solohov-sorozat. Feltört ugar. Szovjet film — III 2. rész 17.40: Három nap tévéműsora 17.45: Reklám 17.55: Képújság 18.00: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Gogol: Holt lelkek. Tévéjáték 21.45: Péntek esti randevú. Az Ifjúsági szerkesztőség műsora 22.45:Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz TV I. MŰSOR: 16.10: Képújság 16.15: Csörgősipka. X 9. rész: Egyszer csak ... (ism.) 16.25: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. XXXIX/33. rész: Búcsú Barataria szigetétől 16.55: Keresztkérdés. Fejtörőjáték 17.25: Labdarúgó UEFA-torna elődöntő 19.00: A lipicai ménes. Jugoszláv rövidfilm 19.15: Eugen Suchon, a zeneszerző. » Csehszlovák film (ism.) 19.40: A Kreml ősi falainál, szovjet rövidfilm (ism.) 20.00: A barokk világa. Osztrák ismeretterjesztő filmsorozat. VI,3. rész: Terjeszkedés Észak felé 21.00: Tv-híradó 2. 21.£ 0: Gondolkodó. Tudományos magazin 22.10: A Scraples Divatház. Ameririkai tévéfilmsorozat,VI/3. rész 22.50: Súlyemelő Európa-bajnokság Közvetítés Katowicéből, felvételről 23.45: Képújság 11 MOSZKVAI TV 1. MAGYAR IDŐ SZERINT 6.00: Híradó 6.35: Gyerekeknek a kisállatokról 7.00: Solohov — dokumentumfilm 8.00: Koncert 8.55: Hírek 12.30: Hírek 12.50: Orosz beszéd 14.10: Hírek 14.15: Moszkva — fesztivál 14.45: ,,Ez a fantasztikus világ." 16.05: Vidám hangjegyek 16.20: Dokumentumfilm 16.45: Ma a világban 17.00: ,,Együttműködés" 17.25: „Doni elbeszélés." — film 19.00: Híradó 19.35: Televíziós dalverseny 21.15: Ma a világban 21.30: Nehézatlétikai Európa-bajnokság ORBITA-PROGRAM: 1. Bemondó 2. ..A Győzelem stratégiája." Film, X. rész (71 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Koncert (74 perc) 5. Bemondó ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Tv-magazin — szlovákul 16.05: Intermezzó 16.10: Tv-napló — magyarul 16.25: Reklám 16.30: Bejelentkezés és akció 16.25: Tv-napló 18.55: Zenés műsor: Zágrábi szólisták 17.25: Jugoszláv labdarúgó-kupadöntő . Közvetítés magyar nyelvű kommentárral 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Mike Hammer — amerikai sorozatfilm 20.50: Reklám 20.55: ZdravkovCsokics showja 21.40: Tv-napló 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Tudomány és gyakorlat (Ism.) 8.S0: Szebenyi János fuvolázik 9.33: Erdőszélen vadrózsa. Óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás 10.05: Az öröm. Verhaeren versei 10.10: Zenekari muzsika 11.00: Gondolat. 11.45: Népdalok 12.30: Ki nyer ma — Orosházán? 12.45: Szocializmus. Könyvszemle 12.55: A zene is összeköt 14.10: Válogatott perceink 15.30: Brahms: Esz-dúr trió 18.05: Nemzetközi mese- és gyermekrádiójáték-fesztivál. Az oroszlános macska 16.55: örömhír. Tamkó Sirató Károly versei 17.00: Neveletlenek II. rész 17.25: Nóták 17.45: Szabó Ede emlékezete 19.15: Embermesék 20.15: Fejezetek a magyar zenei előadóművészet négy évtizedéből. 21.00: Johann Strauss-művek 21.40: Egy történelmi nyomozás. Az ismeretlen Szende István 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Szemben egymással 23.00: Két zongoraverseny 0.10: Rácz Aladár cimbalmozik PETŐFI: 8.05: Zenés játékokból 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Fúvószene 12.25: Édes anyanyelvűek (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00— 17.30: Péntektől péntekiff. Ajánlóműsor sok muzsikával 17.30: Ötödik sebesség: Ifjúság, politika, kultúra 18.20: Közvetítés a labdarúgó UEFA- tornáról és a balatonfüredi Soling Európa-bajnokságról 19.05: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Gáti József rádiós szerepeiből. A hódítás iskolája 22.18: Az élő népdal. Béres János műsora (ism.) 22.28: Jereb Ervin szerzeményeiből 23.20: Offenbach. A tamburmajor lánya. Részletek 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOR: 9.08: Operarészletek 10.00: Mesedélelőtt: Aranyhajszál (Ism.) 10.27: Csak fiataloknak (ism.) 11.22: Barokk szonáták 11.54: Századunk zenéjéből 13.05: Hogyan tartott jól egy paraszt két generálist? Szaltikov-Scsedrin szatírája 13.30: Népdalfeldolgozások 14.00: Bécsi klasszikus muzsika 14.20: Verdi: A végzet hatalma Közben: 15.40: Ritmus, rend. zene (ism.) 15.52: Az operaközvetítés folytatása 17.30: Egész évben Bach: XX/19. rész Közben: kb. 18.10: Szocializmus (ism.) kb. 18.20: A hangversenyközvetítés folytatása 19.05: Zenekari muzsika 20.30: Sorsfordító pillanatok 21.00: Operaest 22.00: Napjaink zenéje. Századunk zenéjében VI/G. (befejező) rész A „veszélyzóna" közelében a BSK Néhány hete Novák Dezső még azt nyilatkozta, hogy bár kiesési gondjai nem lehetnek, mégis elégedetlen együttese teljesítményével. Ha most megkérdeznénk a bajai NB II-es csapat szaktanácsadóját, valószínűleg megemlítené a kiesés „rémét” is, hiszen a kék-sárgák legutóbbi, Nagykanizsán elszenvedett vereségüket követően már mindössze két pont előnyt élvezhetnek a kiesőhelyen tanyázó Szekszárddal szemben. Ráadásul vasárnap a második vonal egyik legkiegyensúlyozottabban szereplő együttese, a Debreceni Kinizsi látogat a Sugovica partjára. A „cívisváros” kettes számú gárdája a hétközi fordulóban a 22. sz. Volán hálóját terhelte meg négy góllal, s ez eredmény is igazolni látszik az táblázaton elfoglalt 5. helyezést. a A csapatban élvonalat megjárt rutinos és nagyon tehetséges fiatal labdarúgók játszanak. Brúder, László, Magyar, Andrikó és Vajda neve jól ismert a labdarúgás értői előtt, Vadon, Takács és Szűcs pedig a jövő embere lehet. A debreceniek edzője, Makray Balázs hosszú időn keresztül játszott a „Lokiban”, amelynek utódja a DMVSC jelenleg az élvonalban szerepel. Előre is elmondhatjuk: nem lesz egykönnyen bevehető Baján a Kinizsi hálója. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a BSE amúgy is meglehetősen gyengécske csatársorából — kiállítása miatt — hiányozni fog Horváth, a középpályáról pedig Evanics. Pedig ahhoz, hogy a hátralevő fordulókban valamivel nyugodtabban lépjenek pályára a bajaiak, nyerniük kell(ene)! Hiszen a következő mérkőzéseken olyan ellenfelekkel játszanak a kék-sárgák, mint a Dunaújváros, a Vác, a Keszthely és a Kazincbarcika ... A Délép botlására várva... A területi labdarúgó-bajnokságban szereplő Bács-Kiskun megyei együttesek közül, tulajdonképpen a KTE és a H. Kun Béla SE számára érdekes még a hátralevő néhány forduló. A kecskeméti lilák a szegedi Délép „bakizását” remélik, mert csak így lehet esélyük a bajnoki cím elnyerésére. A félegyháziak pedig még nem lélegezhettek fel: nagyon közel tanyáznak a kiesőhelyekhez. A KTE Békéscsabára utazik, hogy megmérkőzzön a csoport Dávidjának számító Agyagiparral, amelyik már az első dulóban kibérelte magának felaz utolsó helyet, s azóta is két kézzel „ragaszkodik” hozzá. Persze a lajosmizseiek tudnának mesélni néhány meglepő dolgot a csabaiak gyengének tartott együtteséről, amely nemrégiben arányban legyőzte őket!...3—1 Hazai pályán szerepel a Miske és a Kecskeméti SC. A harmadik helyen tanyázó újonc ellenfele a Szegedi Dózsa lesz, az a csapat, amelyik hasonló taktikával lepi meg vetélytársait, mint Ónodi Tamás legénysége. Így azután érdekes lesz, hogy melyik együttes tudja érvényre juttatni akaratát a másikkal szemben ... A KSC a Nagyszénást fogadja. Az ellenfél számára fontos még a találkozó, így ha a kecskemétiek is akarják, jó mérkőzést láthat a Széktói Stadion szurkolóserege. A Lajosmizse Gyulára, HKBSE az SZVSE otthonába látogat. Egyik csapatnak sem jelent egyet a rá váró kilencven perc egy kellemes nyár eleji napfürdőzéssel. Az SZVSE például foggalkörömmel küzd a bentmaradásért, alaposan megkeserítette KTE „életét” is az elmúlt vasáranap. A Gyula eddigi gyengébb szereplését szeretné feledtetni híveivel. Hajtóderbi Borbáson Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Kecskemét melletti Borbáspusztán a lovasnapokat. Ezúttal tizennégy fogatot neveztek. Közöttük világ- és Európabajnokokat is láthat a közönség. Az országos négyesfogathajtóbajnokság első fordulójának külön rangot ad, hogy a bordási vetélkedő hajtóderbi lesz. A megyei egyesületek képviseletében bakra ül Juhász László, világbajnok (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK), Bálint Mihály, (Kósházi Lenin Tsz SK), Muity Ferenc (Kecskemét-Szikra MEDOSZ) világbajnoki bronzérmesek. Fülöp Sándor, a KTE versenyzője, aki Frauenfeldben állt a világbajnoki dobogó legmagasabb fokára, nem vállalta a versenyzést és a rendezést is. Ezúttal az utóbbi mellett döntött. A KTE képviseletében Nyúl István mutatkozik majd be, aki korábban kettesfogat-hajtásban már bizonyította rátermettségét. A megyebeli versenyzők legnagyobb ellenfele várhatóan most is a szilvásváradi lipicai ménest képviselő világ- és Európa-bajnok Bárdos György lesz. Persze beleszólhat az elsőségbe a rutinos versenyző hírében álló Fintha Gábor (Hortobágy) és a tehetséges Bozsik József (Tápiószentmárton) is. Ma 10, illetve 13 órától a bírálatot és a díjhajtást bonyolítják le. Délután 17 órától a Kertészeti Főiskolán lovas szakemberek részvételével tartanak tanácskozást, melynek dr. Papócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a Magyar Lovas Szövetség elnöke lesz az előadója. Szombaton 8 órától a megyei díjlovagló-bajnoksággal kezdődik a program. A kovácsműhelyben pedig a legjobb patkolókovácsok kelnek versenyre. A délelőtt folyamán a lovaspályán az országos voltizsbajnokság kötelező gyakorlatait mutatják be a versenyzők. Ezenkívül lesz kezdő lovak díjugratása, csikósbemutató és pusztaötös is. Délután 14 órától rendezik a négyesfogathajtó-bajnokság egyik legizgalmasabb versenyszámát, a maratonhajtást. Közben a lovasstadionban a voltizscsoportok a szabadon választott gyakorlatokkal lépnek a közönség elé. Az ifjúsági lovasok pedig díjugratásban vetélkednek. Vasárnap délelőtt díjugratásokat és egyéb látványos bemutatókat láthatnak az érdeklődők. Délután 14 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó. A kettesfogatok akadályhajtása után jelentkezők részére akadályversenyt rendeznek. Közben számos bemutatásra is sor kerül. Hagyomány hogy az általános iskolások már, óvodások 9—11 és 14—16 óra között díjtalanul ülhetik meg a pónikat, kocsikázhatnak. A tombola érdekessége, hogy egy póniló a főnyeremény. Ezenkívül rackabirka, kölyökkutya és egyéb kisállatok sorszáma kerül a szerencsekerékbe. A műsor keretében a pásztorkutyafajtákból kiállítást és bemutatót rendeznek. A népi iparművészek a lovaspálya mellett mutatják be termékeiket. A távolsági autóbuszok a MÁVAUT-pályaudvarról indulnak a műsorkezdés előtt fél órával, majd az érdeklődéstől függően folyamatosan. A bérletek ezúttal nem érvényesek. Ma lép dobogóra Messzi A lengyelországi Katowicében javában tart a súlyemelők Európa-bajnoksága. Ma este a 75 kg és a 82,5 kg versenyszámaira kerül sor. Az előbbi súlycsoportban Messzi István, a Spartacus súlyemelője Kecskeméti képviseli hazánk színeit. Elutazása előtt azt nyilatkozta, hogy az 5., hely környékén szeretne végezni, ennyire „jónak” tartja magát az erős nemzetközi mezőnyben is. — Nagyon bízom abban, hogy Pista kitesz magáért — mondta Kasza György, Messzi kecskeméti edzője. — A szakításban egyéni rekordot remélünk. Valószínűleg 155 kg-on kezd, s ha ez sikerül 5 kilót ráteszünk erre, ami már a csúcsot jelentené. Lökésben nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. A szovjetek, az NDK-beliek, a bolgárok és a lengyelek versenyzője is jobb, mint Pista, így a szakításban kellene előnyre szert tennie. Jó erőben van, így mindenképpen méltóképpen képviselheti hazánk színeit a kontinensviadalon. Csak technikai hibát ne vétsen! ... A televízióban is nyomon követhetjük Messzi EB-szereplését, ma este a második csatornán, a 22 óra 50 perckor kezdődő sportadásban. Gokart-gála Kecskeméten Szombaton és vasárnap a Dutép SC gokartpályáján nagyszabású nemzetközi versenyeket rendeznek. Szombat délután — a pályát kibérelve — az Osztrák Bajnokság futamaira kerül sor. Ennek a nagyszerű kezdeményezésnek remélhetőleg folytatása is lesz, hiszen a nemzetközi minősítésű pálya kihasználása eddig korántsem volt optimális. Vasárnap a már hagyományos „Dutép Kupa 1985” és az első ízben kiírt IBUSZ Nagydíj versenyeit bonyolítják le. A három nyílt verseny mezőnyét és létszámát illetően nem panaszkodhatnak a rendezők. A magyar élgárda mellett nyolc ország legjobbjai jelezték résztvételüket! Különösen a csehszlovákok érkeznek erős csapattal Milan Simák volt Európa-bajnokkal az élen. Az osztrák Rainer Wimmer kéthengeres MBAr-ja, mint technikai újdonság is nagy érdeklődésre tart számot. A Dutép SC gokartozói közül Farkas Tibor és Szigetvári Mátyás az egyik legerősebb mezőnyű léghűtéses C—2-es kategóriában ■* indul — nem esélytelenül. Érdekes színfoltnak ígérkezik az 50 köbcentiméteres kategóriában az utánpótláskorúak részére kiírt verseny. A Dutép SC és az IBUSZ Bács-Kiskun megyei Igazgatósága által szervezett nagy nemzetközi viadalon még a futamok között is gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról: repülőgép-modellező és négyütemű motorkerékpáros bemutatókat rendeznek mindkét napon. Európa keményöklű sportolói Budapesten Újabb nagy esemény színhelye lesz szombattól kezdődően a Budapest Sportcsarnok. Itt adnak egymásnak randevút a kontinens keményöklű sportolói a 26. alkalommal megrendezett ökölvívó EB alkalmából. A nevezési lista szerint 23 nemzet 182 sportolója lép kötelek közé, a több mint egy hét folyamán. Az 57 kg-os súlycsoportban a Kecskeméti SC kétszeres EB- bronzérmes öklözője, Gönczi Róbert képviseli hazánk színeit. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy Robi súlycsoportjában a címvédő és VB-bronzérmes Nurkazov helyett a szovjetek Hacsatojant indítják. Azt hiszem, így megnőttek Gönczi esélyei az éremszerzésre, ám ehhez még jól jönne egy kedvező sorsolás is — mondta Balzsay Károly, a KSC edzője. A leginkább „érdekelt”, Gönczi Róbert így nyilatkozott: — Bár a felkészülés időszakában többször is megsérültem, úgy érzem, sikerült bepótolnom az edzéskimaradásokat. Jó erőben érzem magam, nincs probléma a súlyommal sem. Egy jó sorsolással azt hiszem, az eddigieknél fényesebb érmet is szerezhetnék a budapesti EB-n. Kosarasok találkozója Az első kosárlabdacsapat 1947- ben alakult Kecskeméten a K MÁV színeiben és azóta, folyamatosan szerepelnek a férfi- és női csapatok a bajnokság különböző osztályaiban. A Kecskeméti Sport Club május 25-én rendezi meg Kecskeméten a mindenkori kecskeméti kosárlabdások találkozóját az Aranyhomok szálló éttermében. Az 1947 óta eltelt 38 év alatt több százan voltak tagjai a kecskeméti kosárlabdacsapatnak. Közülük sokan lettek válogatottak, elismert szakvezetők és többen a közéletben is komoly helyet vívtak ki maguknak. Most a csaknem négy évtized kecskeméti kosárlabdázói találkoznak, s emlékeznek a régi közös küzdelmekre, élményekre és mérkőzésekre. A találkozó 10 órakor az Aranyhomokban fogadással majd 11 órakor Fekete kezdődik. László, az MSZMP Kecskeméti városi Bizottságának titkára, aki egykor maga is tagja volt a kosárlabdacsapatnak, mond köszöntőt. Délután a találkozó résztvevői megtekintik a sportlétesítményeket, majd dr. Mező Mihály, a városi tanács elnöke fogadja a kosárlabdázókat. Úszóverseny a fedettben Kecskeméten, a fedett uszodában rendezik meg szombaton és vasárnap a vidéki úszó-csapatbajnokság idei második fordulóját. A Kecskeméti Vízmű SC úszói az elmúlt héten az ORV-n igen jó teljesítményt nyújtottak és két korcsoportban is megnyerték pontversenyt. A vidéki CSB természetesen komolyabb követelményeket állít, hiszen itt csupán két korosztályban, felnőtteknél és úttörőknél folyik a verseny. A BVSC úszói közül Bálla legutóbb a 400 m vegyesúszásban ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesített, így most is jó eredményt várnak tőle, hasonlóan az IBV-kerettag Gáli Tibortól és Danyitól is. Egyéb események Kecskeméten rendezik meg a Nemzetközi Tóth László Kupa úttörő kosárlabdatornát, amelyre nyolc leány- és hat fiúcsapat küldte el nevezését. A mérkőzéseket a Forradalom I. Iskolában és a Városi Sportcsarnokban rendezik meg, a döntőkre vasárnap kerül sor ezen a két helyszínen. Szombaton és vasárnap 9.30 órai kezdettel kerül sor Kecskeméten a Széktói Stadionban a serdülő korú atléták (13—14 évesek) megyei egyéni bajnokságára. A Dutép SC férfi kézilabdacsapata szombaton 14.30 órakor a Lánchíd utcai Iskola tornacsarnokában játssza soron következő, Kunhegyes elleni mérkőzését.