Állami Balassi Bálint gimnázium, Balassagyarmat, 1932
A bergsonizmus a francia irodalomban. Bevezetés. Az irodalomtörténeti kritika szempontjából mindig érdekes egy kor kimagasló íróinak és vezető filozófusainak összevetése. Ilyenkor az irodalomtörténészt nem az a szempont vezeti, hogy egy észrevett valamilyen irányú hatásból az író eredetiségére vonatkozólag vonjon le kellemetlen következtetéseket. Az író ugyanis hivatásánál fogva nem filozófus, épen ezért vagy nem vág magának külön utat a filozófia erdejében és ekkor egy vagy több filozófus által kiépített rendszer alapján dolgozik, vagy ha van önállónak látszó bölcseleti felfogása, az írónak az élettel, a múltal, saját korával való kötelező érintkezése alapján föltétlenül összefügg valamely közvetlenül megelőző, vagy épen egykorú bölcsészeti rendszer eredményeivel. A legtöbb író nem is követ kitartóan és minden részletében felfogva egy filozófiát. Életfelfogása sohasem olyan egységes és zárt, mint a bölcselőé. A bölcsészeti tételekben szabadon választ, kiragad belőlük egyeseket, a rendszerből részeket, melyeket saját képzelete, művészi alkotó ereje kiegészíthet, melyek alkotása alapjai lehetnek, háttérül, esetleg kiinduló pontul szolgálhatnak, végeredményben azonban csak másodrendű szerepük lehet abban a teremtő cselekvésben, melyet művészi vagy irodalmi alkotásnak nevezünk. Érdekes és fontos azonban az ilyen összehasonlítás egy kor szellemtörténete szempontjából, melynek mindig az irodalom a legbiztosabb kifejezője. Ebből a szempontból a filozófia feladja egységét. Mint a mindenkori „kor filozófiája“, mint régi és modern kerül így egymással szembe, hogy a szellemi élet, így az irodalom is a ható a modern bölcselet köré csoportosuljon, mely végeredményben szintén nem más, mint egy lehetőleg szellemes egyéni összefoglalása és rendszerezése annak, ami az új generáció lelkében többé-kevésbé tudat