Állami Balassi Bálint gimnázium, Balassagyarmat, 1937
BALASSI BÁLINT. (1554-1594.) Ki az a férfiú, akinek nevét büszkén viseli címében a balassagyarmati gimnázium? Ki az a lantpengető és kardforgató hős, akinek emléktáblájával ékeskedik a lelkes múzsafiak végvárának komor fala? A magyar költészet egén az első ragyogó csillag. A fejét lehajtó bűnbánatos magyar lélek szivetmegmarkoló hangú dalosa. A lovas magyarság napfényes mezőkön vágtató vitézlő hadnagya. A szerelmes magyar asszonyszivek meghódoltatására termett villogó szemű dalia. Kékkői és balassagyarmati Balassi Bálint. Vallásos és hazafias válságok közt vergődő korának igazi fia. Benne van féktelenkedő korának minden erénye és hibája. Születése, neveltetése hozzák ezt magukkal s fejlesztik ki végzetes irányban. Műveltsége európai színvonalú. Beszél latinul, németül, törökül, horvátul, lengyelül; széles látókörű humanista; éles szemével felismeri és megbecsüli a magyar föld minden nemzetségének költői erejét és értékét. De a Balassik erőszakosan sűrű vére lobog ereiben és ütközik ki minden cselekedetében. A sorscsapások alatt alázatos fővel hajlik meg a magasságban lakozó Ura előtt. Lehajtja bűnös fejét, szentséges kezéből várja lelki békességét, hogy a legközelebbi alkalommal már újra kirobbanjon szenvedélyes természete. Egyforma kegyetlen kemény kézzel bánik jobbágyaival, rabjaival, rokonaival, de nemesen gondolkozó jó szíve halálig ragaszkodó híveket és barátokat szerez neki. Forró gyűlölet lakik szivében hazája megcsonkítói ellen, fáradhatatlan lángoló bátorsággal tör a végbeli vitézek élén ellenük. Könnyen fellobbanó s hamar izzó szerelem hevíti minden szép lány és asszony láttára, lankadatlan hévvel ostromolja udvarlásával és udvarló verseivel bájos kegyeseit. Családja s a maga hányatott sorsa egyik válságból a másikba kergeti. Szive kapott sebeit a költészet ezerjófüvével próbálgatja gyógyítani. Hazája áldatlan állapota, családja hagyományai a magyar nemes ifjak egyetlen útjára viszik. Egerbe kerül a végvári vitézek iskolájába. Teljes szívvel-lélekkel éli a végbeli vitézek daliás életét. A természet életre pezsdülésével az ellenség hírére ott gyakorta felbuzdul. Véres zászlók alatt hordozza lobogós kópjáját; széles mezőn vígan futtatja jó szerecsen lovát; öli-vágja a törököt; nem sajnálja vére csordulását; strázsát állni, lest vetni, éjjen-éjjel virrasztani, kemény földön hálni neki csak mulatság. A harcok után, vagy a kénytelen pihenés napjaiban boros kupákkal hűti forró vérét, amelyet amúgy is túlon-túl tüzel első eszményképének, Losonczy Annának, ekkor már az egervári kapitány, Ungnád Kristóf feleségének látása. Édesen epekedő versekkel próbálja magához hódítani kemény szívét. De hiába! Egy-két hitegető szó, majd szívtelen fagyosság a jutalma. Megkísérel felejteni, vigasztalódni, de minden asszonyban Annát öleli. Ez a végzete. Ez hajtja a Békési-féle kalandba, ez juttatja Báthori fogságába. Itt mintha felejtene. Becsületszóra teljes szabadságot élvez az erdélyi szép asszonyok kegyeltje, a daliás, lobogó szemű, jó táncos, jó mulató, jó verselő fogoly poéta. Báthori maga is kegyébe fogadja. Nem adja ki a követelődző török portának, inkább haza bocsátja. Az ismerős vidék látása felgyújtja régi tüzét. Hamarább siet Anna látására Egerbe, mint haraggal haladó apja kiengesztelésére. De újra csak hidegségre, visszautasításra talál. Dacos szívvel távozik Egerből. Házasságban keres teljes felejtést. Elveszi fiatal özvegy unokahugát, Dobó Krisztinát s egyik bajt a másik után zúdítja fejére. Erőszakos vére mindjárt esküvője napján kitör, magának akarja lefoglalni Sárospatakot, pedig felesége után is csak a fele illette volna meg. Ezzel örök ellenségévé teszi sógorát, Dobó Ferencet, a híres egri kapitánynak messze fajzott fiát. Ez egyik port a másik után akasztja Balassi nyakába. Már nem is Sárospatak erőszakos megtámadása a fővád.