Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-04 / 49. szám

kirohanások csak olyan igen nagy messzeségben, — messzeségben városunktól és a józan ész kritikájától a — játszódnak le, mint valami távoli menydörgé­s, amely azonban megle­het, hogy csak onnét származik, mert tolatnak az állomáson. És legtöbbször így is van : 2 BALATONVIDÉK Treháp Ferenc í | 1841—1910.­­ Közel három hete már annak, hogy boldogult Veháp Ferenc tetemét impozáns részvét mellett örök nyugalomra helyezték a szent Miklósról nevezett temetőben. Talpig becsületes, nagy jellemű és értékű embert ragadott ki benne közülünk a halál. Igazi típusa volt ő a régi iparosoknak. Nem a mai nemzetköziség minden idealiz­must, minden szépért és jóért való lelke­sedést megfojtó szellemében, hanem a régi céhrendszer igazi, bensőséges vallásos lég­körében nevelkedett fel és itt forrt ki oly szép jellemmé, mint a­milyennek ismer­tük őt. lemet ily nemes és tiszteletet parancsoló jel­mutason föl a mai kérkedő inter­nacionálé! Életéből, mint nyitott könyvből, meg­tanulhatjuk, hogy mire lehet vinni oly élettel, mint a milyen az övé is volt. Az ő élete a szorgalmas és tisztessé­ges munka élete volt, amelynek útjait a mély vallásosság és az istenfélelem sugara világította meg. Ritka vallásos volt, Li szent hitének tanait nemcsak ajkán hordozta, hanem azo­kat meg is valósította életében. S mert ennyire szerette Urát Istenét, azért nem is maradt el egy munkájáról sem az Isten áldása. Az ő élete csattanós válasz ama köz­mondás igazsága mellett. Hiába az ember munkálkodása, ha nem járul hozzá Isten áldása. Ez az áldás nem hiányzott az ő éle­téből. Mint egyszerű, szegény kőműves le­gény kezdte meg életmunkáját. S hogy folytatta ? Úgy, hogy egyike lett városunk leg­előkelőbb polgárainak, kit felekezet­ és rangra való tekintet nélkül városunkban mindenki csak tisztelt és becsült nem an­­nyira vagyonáért, mint inkább ritka szép jellembeli tulajdonságaiért. Hogy milyen nemesen gondolkodó, páratlan jóságú sziv dobogott abban a már kihűlt, kebelben, mutatja azt végrendelete, amelyben becsületes, szorgalmas munká­jával megszerzett és józan, takarékos élet­módjával megőrzött vagyonának nagy ré­szét jótékony célra hagyta. Dolgozott, fáradozott nem tisztán azért, hogy nagy vagyont gyűjtsön és h­ogy azután abban lelje egyedüli örömét és bol­dogságát, mölcsével hanem, hogy munkájának gyü­másoknak örömöt szerezzen, hogy használjon a közjónak. Hogy ezt tar­totta élete céljául, amellett legfényesebben végrendelete tanúskodik. Különös nagy szeretettel viseltetet a kath. legényegylet iránt, amelynek helyi­ségében­ gyakran megjelent és ott a fiatal­ság között mindannyiszor jól érezte magát. Tudta azt, hogy a mai kor ama rengeteg sok veszélyével szemben, amelyek különö­sen az iparos ifjak erkölcsi életét teljes aláásással fenyegetik, legsikeresebben le­gényegyesületek védelmezhetik meg az if­júságot, amely a legényegyesületben csak Isten és hazaszeretetet, józanságot és ta­karékosságot tanulhat. Már pedig ezek azok az elvek, amelyek az egyén és így a társadalom boldogságához vezetnek. Ezért szere­te és becsülte a legényegyesületet. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért épen a legényegyesületről végrendeletében a legszebben­ gondoskodott Összesen 29 ezer koronát hagyomá­nyozott, jótékony célokra, mely összeg igy oszlik meg : a kath. legényegyesületnek 10,000 kor, az ipartestületnek­­ 6000 kor., az elemi iskolának 3000 kor., a főgimná­ziumnak, zárdának, szegényalapnak, nő­egyletnek és iparos dalkörnek 2000—2000 korona. Ő megérdemli, hogy nevét még a leg­később kor gyermekei is hálás tisztelett­l em­litsék. Eltávozott ugyan körünkből, de emléke élni fog szivünkben. h B­ALATONVILLÉK TAHCAJA. 3 n­o­v­e 1. Fiókomban egész mélyen Találtam egy régi képet. Körös-körül már-már sárga, De hófehér kis arcára Az idő még alig nézett. És azóta minden este Előveszem azt a képet. Nézem soká, soká hosszan, Elmerengve gondolatban... S akkor jó éjt, Isten véled. Szép csendesen, gyöngéd kézzel Betakarom mindég újra... Foszladozik már a széle, Arcocskája sárgul véle, S ezt én érzem, lelk­em tudja. Elfáradtam, kimerültem, Hangos, lármás éltem alatt... Csendes est van! Újra nézem Egymagamban régi képem És kezem közt ketté szakad. Gnom. 1910 december 4. Te pedig édes Istenünk, adj testének csendes nyugalmat, lelkének meg örök bol­dogságot ! Mulatság. A gazdasági akadémia hallgatói, il­letve azoknak csak egy­ része — az egyik része ! — az elmúlt, november hó utolsó szombatján, 26-án­­artotta meg azt az éven­kénti táncestélyét, a­melyet rendszerint » hölgyismer­kedőnek» szoktak nevezni. A rendezőség a mulatság számára a «Hungá­ria* termeit vette igénybe, ahol a bár nem nagyszámú fiatalság a legjobb és legszívé­lyesebb hangulat közepette egész a reggeli órákig vigadott, » igy a fényesen sikerült kis mulatság a keszthelyiek jóval nagy­obb érdeklődését határozottan megérdemelte volna. Nem akarom itt kritika alá venni az akadémia ifjúságának kettészakadását, de kell, hogy rámutassak erre a sajnálatos kö­rülményre már csak egyedül azért is, mert meg vagyok arról győződve, hogy — bár alig észrevehetően, de valamelyest mégis — befolyásolta a szép estély kedélyeit, sőt talán egyesek eljövetelét, illetve el nem jövetelét is. Ám, ahol ifjú vér, ügyes ren­dezőség és jó hangú cigány van együtt, ott a lelkek, a szívek megmelegedésén, a levegő édesen mámoros meglangyosodásán sosem múlik. És ez az akadémia hallgatói­nak lezajlott estélyen, mint minden eszten­dőben, ugy az idén is fényesen bebizonyo­sodott. A leány­ok csaknem pihenés nélkül karból karba kerültek és amilly szivesen, fáradhatatlanul lejtettek végig a parkette­ken a párok, oly szivesen és fáradhatatla­nul húzta hozzá a derék tapolcai cigány a szebbnél-szebb csárdásokat és keringőket — reggelig. Mert c­ak hajnali 4 óra ve­tett véget a táncnak Az estély tiszta jövedelme, mintegy 100 korona, az akadémia segélyegylete ja­vára fog forditatni. Ré­z­vettek : Asszonyok : Búzás .ala­josné, Csikós Józsefné, Gaál Józsefné, dr. Illés Ignácné, özv. Mesterich Elekné, Mol­nár Jánosné, Stegmüller Ferencné. Leányok: Bozzay­ Ilonka, Bozzay Irénke, Búzás Emmuska, Búzás Iduska, Csikós Bel­luska, G­aál Janka, Gaál Annuska, Illés Ilmi, Hodászi Klárika, Mesterich Dudus, Steg­müller Gizella, Stegmüller Bebike.­­ A keszthelyi társaskör 25 éves története. (Részlet Spartam Pál ny. akad. tanár ur ünnepi felolvasásából.) A keszthelyi társaskörnek tulajdon­képeni alapitója Farkas Miklós premontrei kanonok, gimnáziumi igazgató volt, a ki néhány hason gondolkozású házatyával, 1885 szept. 4-én felhívást bocsátott közzé egy Keszthelyen igen nélkülözött társaskör létesítése ügyében, ezen lelkes felhívás viszhangra talált, ugy a mennyiben a ki­bocsátott ívet csakhamar 5- en írták alá, hogy lehetővé lett az ideiglenes alakuló közgyűlést 1885. évi szeptember hó 16-án Reischl Vencel akkori városbíró korelnök­lete alatt a Gyarmati-féle vendéglő helyi­ségeiben megtartani, mely alkalommal egy héttagú bizottság küldetett házszabályok kidolgozására, ki az alap­ és A kör ügyeit eleinte az évenkint meg­újuló választmánnyal együtt Farkas Mik­lós háznagy vezette. Farkas Miklós háznagy 1890. évi ápril 21-én elhalálozván, 1890. junius hó 15-én tartott rendkívüli közgyűlés alkal­mával Lénárd Ernő elnöknek és dr. Dunst Ferenc apát alelnöknek egyhangúlag meg­választattak. Ugyan ez évben a kör a mos­tani Hungária szállóba hurcolkodott át, 1893. évi október hó 1-én pedig jelenlegi helyiségeket foglalta el, melyeket Bozzay Pál tulajdonos egyenesen a kör céljaira építtetett. Az 1893 évi február hó 26-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvét már Bo­gyay Máté mint társasköri elnök írta alá. Ugyan­ezen évben választotta meg közünk egyhangú lelkesedéssel disztagokus gróf Festetics Tassilo ur őnagyi méltóságát és Svastics B-nő Zala vármegy­e akkori főis­pánját. Ezen kiváló egyéniségek neveinek megörökítésére szorítkozom, kik mint el­nökök vezérei voltak körünknek és mű­ködésük körünk történetének főbb korsza­kait jelzik, a dísztagok pedig, állásuk fé­nyével és pártfogásuk hathatóságával, az elnökök nehéz feladatának teljesítését nagy mértékben előmozdították. Az 1899. évi november hó 1- én tar­tott rendes közgyűlés alkalmával pedig dr. Dezsényi Árpád lett egyhangúlag a kör elnökévé megválasztva, mely diszes állá­sában f. évi szeptember hó 7-én bekövet­kezett gyászos haláláig megmaradt. Utóda Takách Imre a kör eddigi alelnöke lett. Bár a köteles, valamint a színbeli kegyelet megkívánná, hogy ezen ritka alkalommal a kör azon kimagasló alakjairól is tiszte­letteljesen megemlékezzem kik, e felsorolt elnökökön kívül, e kör alapvetői és bölcs előrelátásukkal későbbi fejlődésének és vi­rágzásának főtényezői voltak és azokról, kik jelenleg is körünket biztos kézzel és az ügy iránt való önzetlen lelkesedéssel kormányozzák. Sajnos, ezen szerény értekezésem szűk keretje nem engedi, valamennyiük becses nevét egyenkint ségem a kör iránt felsorolni, mégis köteles­vala hervadhatlan ér­demeiket rögzíteni, leljék jutalmukat, akik még életben vannak, a kör és a keszthelyi társadalom érdekében kifejtett eredményes munkásságuk öntudatában. Azoknak emlékét pedig, kiket a kö­nyörületlen halál kiragadott körünkből, zárjuk szivünkbe és soha el nem évülő ke­gyeletünk zálogául tegyünk sirhantjaikra nefelejts koszorút.

Next