Bán István: Az X-es - Az osztályidegen (2008)
1956 Forradalom
Az iskolai élet közben zökkenő nélkül folyik. Óra után repülnek a hetek, gyűlnek az osztályzatok, halmozódnak a kimenő elvonások. Az osztály egyhangúlag megválaszt osztálytitkárnak. Baromi szép tőlük, hogy így kiállnak mellettem, mert a hivatalos diákszervezet és az iskolaigazgatóság engem nem szeretne. Nyíltan nem mondják ki, hogy miért, de mindenki tudja az igazi okot, ami az X-es osztályidegen számlázásom. A fiúk ennek ellenére is engem választanak. Osztályfőnökünk szintén elfogadja a jelölésemet, ami kemény szigorát tekintve nagyon jól esik. Mint osztálytitkár képviselem valamennyiünk érdekét az étkezés beosztástól kezdve, a ruhamosatás megszervezésén keresztül egészen egy-egy általunk igazságtalannak vélt tanári döntés kritizálásáig. Egyik nap futótűzként terjed a hír, hogy kitört a forradalom. Piros-fehér-zöld karszalagos főiskolás küldöttséget látunk tízperces szünetben a folyosón, akik komoly, de boldog arccal köszönnek valamennyiünknek és az igazgatói irodába mennek. Október vége felé jár, de hogy pontosan hányadika van, azt nem tudom. Óra alatt stencilezett és kézzel írott röplapok járnak kézről-kézre, amiből a SZABADSÁG és a RUSZKIK HAZA ragad meg igazán. Magyaróván Bogi bácsi teljesen „véletlenül” hazafias verseket olvastat és elemeztet velünk. Érezni a levegőben, hogy „helyzet” van. Következő napokban szünetel az oktatás, a kollégiumban maradunk. Párunkat a főiskolások mellé járőröknek osztanak be. Tihamérral mi is kapunk nemzetiszínű karszalagot és eligazításra az Erdészeti Főiskolára megyünk. Nagy tömeg van, s az az érzésem, hogy senki nem tud semmit. Most látok először civilek kezében fegyvereket. Céllövő kispuskák, vadászfegyverek, géppisztolyok vannak a járőröknél. Engem a Kossuth L. utca sarkánál lévő bolthoz osztanak be. Kérdezik, hogy milyen fegyverre van szükségem. Eszembe jut nagyapa bibliai idézete, hogy aki fegyverrel harcol, az fegyver által vész el. Nem kell nekem semmiféle harci eszköz. Futárként rohangálok a városban, s időnként a pékségből hordjuk szét a kenyeret. Ma reggel mindenkit a pincébe parancsolnak. A vaságyakat is levisszük ágyneműkkel együtt. Az épületben lakó tanárok családostul költöznek le. Stefi bácsiéknál pici baba van. Órák múlva derül ki, hogy pár dolgot a lakásban felejtettek. Kint az utcán lánctalpasok dübörögnek, az egész épület remeg. A pici sírdogál, anyukája hiába dajkálja. Mindenki fél, a rettenet rém szorítja gúzsba a szíveket. Kellene a fent felejtett anyatejpótló. A férj Stefi bácsi menne fel, de felesége könyörög neki, hogy ne hagyja őket itt egyedül. Jelentkezem, mert nekem nincs veszteni valóm, s szerintem gyereket kevésbé bántanak, mint felnőtt férfit. Először mindenki megpróbál lebeszélni az akcióról, de a pici kitartóan sír, kell a kaja neki is. Végül belátják igazamat. A felnőttek összeírják lakásonként a lehozandó cuccokat és azok helyét. A pici sírása ad bátorságot. Babi néni picije jut eszembe és az a szörnyűség, ami akkor történt. A lehetősége most is megvan. Nem tudom mi vár odafent. A vonuló nehéz harci gépekről lőnek-e mozgó alakokra, vagy gyalogság követi-e őket. Csupa bizonytalanság. Intek a fiúknak, sápadtan néznek