Bárka, 2001 (9. évfolyam, 2-6. szám)

2001 / 5. szám - FIGYELŐ - Dusnoki-Draskovich József: „Hát amikor csak úgy beszél az ember, az micsoda?”: Narratívák 4. A történelem poétikája

Dusnoki-Draskovich József Dusnoki-Draskovich József „Hát amikor csak úgy beszél az ember, az micsoda?" Narratívák 4. A történelem poétikája A Narratívák című, Thomka Beáta által szerkesztett tematikus tanulmánykötetek­nek az elmúlt évben már a negyedik füzete látott napvilágot. A történelem poétikája al­cím Hayden White sok vitát kavart köny­vére utal, másrészt arra, hogy lehetséges a történetírás problémáival poétikai, azaz iro­dalomelméleti megközelítésből is foglalkoz­ni, a történelmi műveket, szövegeket iro­dalmi alkotásként megvizsgálni. Annak az olvasónak, aki nincs teljesen otthon a 20. századvégi irodalom- és történetelméleti, valamint filozófiai elméletekben, megpró­bálunk egy kis olvasási stratégiát fölvázol­ni, hiszen az említett kötet nyomban a tör­ténelmi elbeszélésről folytatott diskurzus kellős közepébe veti. A narratíva elbeszélést jelent, amely ese­ménysort, történetet (egyik meghatározása szerint: a mondat felett álló nagyobb nyelvi egység) mond el. Az elbeszélő műfajok el­méletét és elemzését a strukturalista poéti­ka (Barthes, Genette, Todorov) dolgozta ki és állította előtérbe. A narratívákkal foglal­kozó interpretációs és elméleti irányzatot Todorov narratológiának nevezte el. Nap­jainkig sokféle változata alakult ki, ame­lyek az elbeszélések nyelvi-grammatikai, illetve retorikai szintjére alapoznak, avagy a fikció elméletéből indulnak ki. A külön­böző irodalomelméleti irányzatok világos áttekintését adja Bókay Antal összefoglalá­sa (Irodalomtudomány a modern és a poszt­modern korban). A narrációelmélet a tár­gya Thomka Beáta most megjelent új kötetének is (Beszél egy hang. Elbeszélők, po­étikák). Az elbeszéléselméleti vagy prózaelméle­ti kutatások nem korlátozódnak az iroda­lom területére. A narratívák komplex kér­déskörei felől több más tudományág is megközelíthető. Ezt illusztrálja a Narratívák első kötete is, amely narratológia és művé­szettörténet, irodalmi elbeszélés és képi narráció találkozási pontjait térképezi fel. Az „olvasó szemléletmód” képzőművészeti alkotások széles körére is alkalmazható, amelyek történeteket mesélnek el. E prob­lémákba művészettörténeti szempontból még különösen Oskar Bätschmann (Beve­zetés a művészettörténeti hermeneutikába) és Svetlana Alpers (Hű képet alkotni. Holland művészet a XVII. században) nemrég meg­jelent könyvei vezethetik be az érdeklődőt. Az irodalmi elbeszéléseket meghatáro­zó fikcionalitást is átfogóbb kategóriaként (filozófiai, szemantikai, hermeneutikai, esztétikai, olvasáselméleti és narratológiai vonatkozásból) tárgyalja a Narratívák má­sodik kötete (Történet és fikció). Azóta nap­világot látott magyar fordításban Wolfgang Iser, a fikcióelmélet egyik német kidolgo­zójának alapvető munkája is (A fiktív és az imaginárius). Történet és fikció kapcsola­tának lényegi kérdését exponálja egyik re­génye elején Amin Maalouf, amikor meg­jegyzi: „ez egy igaz történet, már­­ amennyire bármely történet igaz lehet”.­­ Az eseményeket, a történeteket rögzít X­tő történész szintén :§ azzal a problémával­­ találja magát szem- H be, hogy ugyanarról 2 127

Next