Bárka, 2002 (10. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 6. szám - MŰHELY - Sebók Katalin: A történelem fikcionálása: Závada Pál: Milota című regényében

Sebők Katalin A történelem fikcionálása Závada Pál: Milota című regényében „ Összetépni a múltat, hogy be lehessen csomagolni, autóra, vasútra rakni, és elvinni innen messzire” Duba Gyula: ívnak a csukák A posztmodern kétségbe vonja a történelem magabiztos létezésmódját. Hayden White a történeti beszédmódokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a tudományos történeti szövegek poétikus jellegűek. Nem lehet éles határt húzni közéjük és az ereden­dően fikcionált irodalmi szöveg közé. Az irodalomtól kölcsönzött cselekményszövési technikák nemcsak a kompozícióban jelennek meg, de a beszédmódban is. A történe­lem értékelése a tudomány oldaláról is tele van szubjektív momentumokkal. Egyes ese­mények interpretációja attól függ, hogy a történész hová állítja a reflektort, mire fóku­szál, mit lát az adatok mögött. A posztmodern átértékeli és fölülírja a múltat. Új megvi­lágításba helyezi a véglegesnek hitt hivatalos történeti tudatot. Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi, amikor napjainkban az elmúlt ötven esztendő kerül nagyító alá és a fiú szembesül a hősnek hitt apa korántsem hős tetteivel. A múlttal való szembenézés, az elődök cselekedeteinek megítélése a ma szemszögéből magában hordozza a csalódás rizikóját, ugyanakkor a megtisztulás lehetőségét is. A történelem, a múlt, a magyarországi szlovákok életében kiemelt helyet foglal el. A múltban való önkeresés a hagyományok feltámasztásában, a múltban való folyamatos bennelétben fejeződik ki. Nagyszabású ünnepségeken, gálákon emlékeznek meg az éle­tüket jelentősen befolyásoló történelmi eseményekről, melyek főleg a letelepedéshez kötődnek. Ezt a fajta történelmi tudatformálást Ricoeur a történelem fikcionálása egyik módjának tartja. Olyan eseményekre gondol, amelyeket „Egy történelmi közösség neveze­tesnek tart, mert bennük eredetét vagy erőforrását látja. Ezek az események abból a hatalom­ból nyerik sajátos jelentésüket, amellyel a tárgyalt közösség azonosságtudatát, elbeszélt azonos­ságát megalapozzák vagy megerősítik. A fikcionált történelmi esemény jelentőségét Ricoeur abban látja, hogy képes betölteni azt a szerepet, ami magából a történelemből hiányzik. Ez az emlékeztető szándék. A megemlékezések olyan érzelmeket váltanak ki az emléke­­zőkből, melyektől a történész tartózkodik. A patetizmus, büszkeség, nosztalgia, keserű­­ség vagy bosszú nem valószínű, hogy segítik az adott esemény objektív értékelését. Az ünnepségek olyan múltban stabilizált eseményeket vesznek alapul, melyek a magyaror­szági szlovákság aktuális világának megkonstruálásához járulnak hozzá, amiknek már a puszta létük is azonosságmegtartó értékkel bír. Ez azonban látszat jellegű, passzív maga­tartásforma, mert az elődök érdemeiből próbál építkezni és megelégszik az emlékezés­sel, ami kevés a megújuláshoz. A letelepedési évfordulókhoz képzőművészeti kiállítás, szobor, emléktábla-avatás is kapcsolódik. A szobor, festmény vagy emlékmű szintén a történelem fikcionálásának egyik lehetséges formája. Egy fix jelentést rögzít és az emlé­kezést szolgálja. Kiváltja az ősök iránti tiszteletet, nosztalgiát kelt, fontos adaléka az önismeretnek. A probléma az, hogy a magyarországi szlovákság általában ennyivel meg 1 1 Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Budapest, 1999- 362—363. Sebők Katalin 89

Next