Állami gimnázium, Bártfa, 1911
II. készített gyönyörű hímzéseit. Az emeleten kiállított szép festményeket megtekintve az ősrégészeti gyűjteménybe mentünk át, ahol is a Miskolc melletti Bükk hegység barlangjaiban talált kőeszközei az itt élt ősembereknek: a szakócák keltettek élénk érdeklődést tanulóinkban, amelyet csak fokozott a sok óriás mammutfog s egy hatalmas mammut-agyar. A fegyver és egyéb régiségek gyűjteményét megtekintve elbúcsúztunk szívélyes vezetőnktől, hogy megebédelvén, idejekorán kijuthassunk a diósgyőri vas- és acélgyárba. Két órakor villamosra ülve, Miskolc egyre épülő és nagyobbodó külső városrészei között elhaladva, már messziről feltűnt a hatalmas sűrű füstöt ontó gyárkémények egész kis erdeje. Kiérvén a gyártelepre, az igazgatóságnál jelentkeztünk, ahol is Krompaszky Emil, intézetünk volt növendékét és Novák Kornél mérnök urakat bízták meg vezetésünkkel. Vezetőink szakértő, tanulságos magyarázatai, szíves előzékenysége nemcsak kellemessé, de hasznossá is tették látogatásunkat. Bámulattal néztük a kontinens egyik legnagyobb gyártelepének óriási arányait, amely összesen 11 ezer embernek ad kenyeret. A hatalmas gépek zúgása, a több tonna súlyú tüzes acél tömbökkel ide-oda szaladozó villamos daruk ügyes mozdulatai, az izzó levegőben arcuk verítékével dolgozó emberek megfeszített munkája, lebilincselő, csodálatkeltő látványt nyújtottak mindnyájunknak. A hengerműveket, az érdekes mintákba történő alakos acélöntést s az úgyszólván végtelen sok munkaterem közül vezetőinkkel igen sokat néztünk meg, hosszasabban azonban az acélgyártásra szolgáló Bessemer körtéknél állapodtunk meg. Az óriás, 29.000 kgot nyomó körtét bámulatos könynyedséggel forgatja az arra szolgáló gépezet. Az acélkészítés lényegét vezetőink tanulságosan ismertették meg velünk, miközben megindult a levegő átfuttatása a körtén, hogy a benne levő megolvadt vas széntartalma kellő mennyiségben elégjen, s ily módon acél legyen belőle. Csakhamar óriási lángoszlopok csaptak ki a körte