Bécsi Napló, 1988 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1988-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ ÚJÉVI SÍROK A SZALON VÉGLEG ZÁRVA! (Juhász Sári emlékének) Négy, vagy ötórai teára mindig nyitva állt az alsergrundi lakás. Rövid telefonhívás bőven megtette. Aligha akadt látogatói között olyan, aki a 48 órán belül mondandó köszönetről megfeledkezett volna. Hála a percekért, a gondolatokért, a félmondatokért, a meghallgattatásért, egyetlen szóval: a légkörért. Akik megfordultak nála, tudták mi a móres. Marton Lajos szavával, szalon volt lakása a szó legnemesebb értelmében. Szalon, amelyben még az átutazó vándor, az osztrák társadalomban olykor idegen, a peremember, esetleg az új avagy a legújabb menekült is - nemzetiségétől függetlenül - megértésre talált, amennyiben az egyetemes kultúra avagy emberség követségében kért bebocsátást. A művészeti, leginkább a zenei élet legjava járt hozzá. Az írókat messze megelőzték a színművészek, őket viszont behozhatatlan előnnyel a zene képviselői. Mondjam, vagy ne mondjam? Hagyatékában lapozgatva előbb a dedikációkat kerestem. Koszorúszalagokról úgysem adhatok majd számot, humanitárius célokra kértek adakozást. Kötelez a család kívánsága, a kegyelet. Nem sorolhatom a személyes ismerősöket, noha erős a kísértés. De annyit bevallok, hogy csodálattal, itt-ott némi kétellyel is mondtuk, hát valóban mindenkit ismert a Sári? Kérdésünkre ma választ kell adnom. Szégyellem magam, mert tudom, még többeket, még másokat, még különbeket is ismert, olyanokat, akikről nem is beszélt. Csak azok között válogatok, akikhez közös élmények fűződnek, akikkel „valahol Ausztriában” összefutottunk, avagy együtt jártuk a terepet. Közösen vállaltuk a frontszolgálatot. Ő elsősorban a Bécsi Magyar Híradó kultúrrovatának íróasztal nélküli rovatvezetőjeként. Kányádi Sándorral végig Burgenlandon, Felsőpulyán a „megalázóan kedvesen" meghirdetett írói honoráriumperselyt ő tartotta, s tanúként ellenőrizte az összeg számlálását... Ismételt találkozások Cs. Szabó Lászlóval, akkor is, amikor a szerző első budapesti utazása nyomán megcsappant a bécsi közönség... Sütő András Herder-díja. Protokolláris találkozás a Pálffy-palotában Octavian Groza bécsi román követtel, a régi ismerőssel. Nyelvet kerestek, franciául, olaszul, angolul, németül, avagy tán mégis inkább magyarul beszéljenek egymással túlnyomórészt bécsi magyar környezetben? Előkerültek a régi családi fényképek, a teniszpartikról készültek Bukarestben, a világégés után. Amikor még nagy volt a remény, közösek a megoldandó feladatok, biztosítékká vált az együttesen avagy külön-külön megélt, át- vagy túlélt szenvedés a katasztrófa, az ellenállás idején... A félálomból szörnyű volt az ocsúdás román követségi fogadások alkalmával, közös hangversenyeken, megmagyarázhatatlan a magyar-román, s az ausztriai magyar—román kulturális kapcsolatok fokozatos rosszabbodásakor, majd megszűnésekor... Szertefoszlottak a remények. Ekkor jött a félmondatos szellemi párbajok mindenkori koronázatlan győztese, a „liebling”, Lászlóffy Aladár... Mindez a múlté. Talán nem is volt igaz, annyira szép volt. Tanúi az évtizedeknek még járják Bécs utcáit. Csak hallgat a telefon. Nem veszi fel senki a kagylót. A szalon előbb csak ideiglenesen volt zárva, mintha ismét valamerre - mindig csak nyugaton! - járná lakója a világot. Utóbb elköltözött Klosterneuburgba. Ott még olykor fogadott. De aztán, 1987 karácsonyán a bécsi szalon végleg bezárt. Bécs egyik magyar intézménye a múlté. Budapest szülöttét, a legszűkebb baráti körben, 1988. január 11-én búcsúztattuk. Emlékét kegyelettel őrizzük! SZÉPFALUSI ISTVÁN ROMHÁNYI ÁRPÁD CSENDES ELKÖLTÖZÉSE Kinek milyen az élete, olyan a halála - tartja a mondás. A hozzá hasonló jelentőségű tevékenységet folytató emigránsokról tekervényes méltatások hangzanak el, az újságok egymást túllicitálva léptetik őket elő haláluk után a legjobb magyarnak. Nem így Romhányi Árpád esetében. Ha a véletlen nem úgy hozza, nem állnának itt e sorok, mivel az innsbrucki csoport annyi fáradtságot sem vett magának, hogy legalább gyászjelentést küldjön ki a világba a 94 éves volt igazgató elhunytáról. A helybéliek állítólag számosan és meghatóan temették december 4-én a Prades-i temetőben. Vigasztalan, ha valaki érdemei ellenére még halálában is megreked helyi szinten. Romhányi Árpád emigráns és magyar törvényszerűséggel érdemelte ki ezt a „megtiszteltetést”. Nem is csoda, hiszen a felvidéki származású, Komáromból gimnáziumi tanárként nyugatra sodródott vegyészmérnök csupán 1947-től 1963-ig, az Innsbrucki Magyar Reálgimnázium feloszlatásáig vezette ezt a fontos magyar intézményt, amelynek - saját számadása szerint - fennállása alatt (1945-1963) több mint 2000 tanulója volt és 530 érettségiző került ki padjai közül. Magyar szempontból ritka érdem. Romhányi Árpádnak szívügye volt a menekült magyar ifjúság megmentése, magyar műveltséggel való feltöltése, mert tudta, erős nemzeti tudat nélkül menthetetlenül elvész a nyugati világban. Ennek érdekében mindenről lemondott, nem törődve nyugdíjával sem. Dr. Inama-Sternegg, a menekültügyek tiroli megbízottja kegyelemdíjat tudott csak kieszközölni számára. Jellemző volt Romhányi Árpád fegyelmezett igénytelenségére, tanártársaival szembeni szerénységére, hogy utolsóként hagyta el a barakkot, mert addig nem volt hajlandó kiköltözni, amíg minden tanára nem jutott megfelelő lakáshoz. Meghökkentő volt demokratizmusa, atyai megértése különösen a legveszélyeztetettebb diákjaival szemben. Ismeretes volt hungarista mivolta. De a kémián kívül, amit nagy odaadással oktatott és magyarázott, soha nem tért ki napi politikai dolgokra. Csupán egyszer említette elérzékenyülten, én már nem élem meg, fiúk, de ti biztosan megélitek, hogy szabad Magyarországra térhettek vissza. 1960 őszén a magyar forradalom 4. évfordulójára az egész iskola kivonult Solbad Hallba ájtatosságra. Néhányan, többségben lányok, nyűgösködtek a mintegy 20 km-es gyaloglás miatt. Romhányi Árpád közéjük csördített: - Ha én 67 éves fejjel bírom a gyaloglást, akkor nektek is bírnotok kell. Utolsó éveiben Innsbruckban tanuló unokája ápolta. Megtöpörödve, több mint kilencven évesen még az iskola történetének megírása foglalkoztatta. Aztán elindult csendesen a leghosszabb útra... Megérdemelné, hogy az iskola volt növendékei méltó síremléket állítanának neki, megörökítve rajta, mennyit tett a menekült magyar ifjúságért. (PANNONICUS) SOZÁN MIHÁLY (1938. aug. 26-1987. nov. 21.) Az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat igazgatósági tagja, a Pennsylvania állambeli Slippery Rock University antropológia professzora, kutató és író, 49 éves korában leukémiával folytatott hosszú küzdelem után meghalt. 1956-ban Budapesten érettségizett, a forradalom elfojtása után az Egyesült Államokban telepedett le, a New York állambeli Union College-ben szerzett egyetemi diplomát, majd az ugyancsak a New York állambeli Syracuse Universityn szerzett MA (1968) és PhD (1971) diplomát. 1971-től haláláig a Slippery Rock University fakultásának volt tagja. Első könyvét az University Press of America adta ki 1977-ben A magyar antropológia története címmel angol nyelven. A témaválasztás és a könyv tartalma jelezte Sozán Mihály érdeklődésének tárgyát és munkásságának irányát. Megismerve az amerikai tudományos életet, ezt a tudást nem egyéni érvényesülésre, hanem nemzetünk szolgálatára kívánta gyümölcsöztetni. A második könyvét az Irodalmi Újság könyvei sorozatban magyar nyelven adta ki A határ két oldalán címmel. Ebben a könyvben is világosan látszik az amerikai tudós aggódása a magyar nemzet sorsa iránt. Azt vizsgálja Során, hogyan alakul a magyar falusi élet és kultúra két homlokegyenest ellenkező társadalmi környezetben. Vizsgálatának tárgya ugyanis a burgenlandi Alsóőr és a dunántúli Táp község lakossága. Sozán Mihály univerzalista is volt, még Indiában is folytatott antropológiai tanulmányokat, de az így táguló tudományos tapasztalataival ismét visszatért fő témájához a magyar társadalmi és kulturális változásokhoz. Az antropológusok amerikai szaklapjában 1977-ben tette közzé tanulmányát angol nyelven „Etnikai genocídium Romániában” címmel. A cikk nagy feltűnést keltett az amerikai tudományos életben és lényegében úttörő tett volt abban a tekintetben, hogy a tudósok figyelmét is a romániai népirtásra terelte. Sozán Mihály magyar menekült, a nyugati világ szabadságát arra gyümölcsöztette, hogy a tudomány eszközével küzdjön nemzetünk jó híréért és jövőjéért. Minden magyarban, bárhol éljen is, e tudós magyar halála méltán ébreszthet gyászt. KIRÁLY BÉLA Dr. TELEKY BÉLA (1921-1987) Hosszú szenvedés után, 66 éves korában elhunyt Dr. Teleky Béla az őriszigeti (Burgenland) evangélikus gyülekezet nyugalmazott lelkésze. Feleségével évtizedeken át folytattak kifárasztó harcot az ottani magyarság megtartásáért. Sok értetlenségben és csalódásban volt részük. A nyugati magyarok részéről több volt a kioktató tanácsadó mint a tényleges segítő. A kisebbségi lét válságos korszakában Dr. Teleky Béla vállára nehezedett az a nyomasztó felelősség, hogy el kellett viselnie nyája, a vegyes házasságok révén különösen az ifjúság felszívódását. Amíg a hetvenes években még magyarul játszadoztak a gyerekek az utcán, udvaron, napjainkban elnémult a magyar szó. Mindezért a bajok valóságos okai helyett többször a magára hagyott lelkészházaspárt vádolták olyan személyek, akik látogatásaik során nem segítség után néztek, hanem elmarasztaló megjegyzéseikkel nagyban hozzájárultak a visszahúzódáshoz, magába zárkózáshoz. Dr. Teleky Béla szigorúan ragaszkodott pl. az istentiszteletek magyar nyelvűségéhez. A beállt változást mi sem mutatja inkább, mint az, hogy jelenlegi utóda bevezette a német nyelvű istentiszteletet is, amelyre elsősorban a német ajkú házastársak és a gyermekek, fiatalok járnak. -kő 2 BURGENLAND A Napló postája AZ tJJ TARTOMÁNYFŐNÖK SZÉKFOGLALÓ BESZÉDE. Johann Lipötz az új tartománygyűlés első ülésén részletesen ismertette programját. Ennek egyes pontjai a következőkben foglalhatók össze: Burgenlandnak új politikára van szüksége - a gazdasági életben átalakításokat kell eszközölni - az idegenforgalomban az eddigi gyakorlat folytatása - a mezőgazdaságban jobb minőségre kell törekedni - óvintézkedések foganatosítása a környezetvédelemben - művelődési téren a sokoldalúság és az egyéni kezdeményezés erősítése - magyarázkodás helyett az ifjúság felkarolása - a falu mint életforma újjáélesztése - a társadalompolitikában leépítés helyett átszervezés. Lipetz tartományfőnök programja utolsó pontjaként - egyetértés, egységesség a sokféleségben - az etnikai, vallási és kulturális sokféleség kérdésével foglalkozott. Állította, hogy ez Burgenlandban adottság, éppen ezért nem jelent ütközést, sokkal inkább egészen természetes, a burgenlandi identitás tartozéka. Többek között szó szerint a következőket mondta:! népcsoportok együttélését ezért nem szabad kívülről megbolgatni. Nem akarunk kényszermegoldásokat és olyan képviselőket, akiket nem mi választottunk. A népcsoportok fejlődésének a helyi önigazgatás és a jövő nemzedék érdekei követelményeinek megfelelően kell továbbhaladnia. A kulturális és nyelvi identitás megőrzésének - amiként ezt szövetségi alkotmányunk alaptörvényként szavatolja - sérthetetlennek kell maradnia. Türelem és szabadelvűség azok az alapelvek, amelyekhez idevágó intézkedéseinknek igazodniuk kell. Ez minden társadalmi intézményre, különösen a művelődésre egyaránt érvényes. Kulturális téren az eddig alkalmazott támogatási gyakorlat folytatódik. Különösen a burgenlandi sokféleségben találhatók meg azok a közös vonások és különbözőségek, amelyek hazánk arculatát pozitív módon alakítják. A HORVÁT NYELV HIVATALOS BEVEZETÉSE. A horvát egyesületek együttes és kitartó törekvésének köszönhetően az alkotmányügyek legfelső bírósága (Verfassungsgerichtshof) úgy döntött, hogy Burgenlandban a hivatalos német nyelv a horváttal egészül ki. Ezáltal elestek az 1976. évi nemzetiségi törvény korlátozó intézkedései, és így az 1955. évi államszerződés idevágó utasítása közvetlen érvényesül. A döntésnek megfelelően a tartománygyűlés január 13-i ülésén határozott ebben az ügyben. A kormányzóság utasította az egyes községi, járási és tartományi hivatalokat, foganatosítsanak intézkedéseket olymódon, hogy az egyes hivatalokban az ügyfelek a hivatalos érintkezésben szóban és írásban élhessenek a horvát nyelvvel. Nagy sikerrel mutatták be az Oberwart/felsőőri városháza dísztermében dr. Barsi Ernő Daloló Őrvidék című kétkötetes népdalgyűjteményét. A győri szerző 380 oldalas művében 210 dalt, számos gyermekjátékot adott közre. Az értékes kulturális hagyatékot őrző köteteket szemléletes adattár egészíti ki. A bemutatót a tartományi kormány és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület jelentős eseményként méltatta.e N KULTÚRA SOKOLDALÚSÁGÁNAK HANGSÚLYOZÁSA. Dr. Krammer az új tartományi kormányban a kulturális ügyek tanácsosa egy az Eisenstadt/kismartoni Esterházy kastélyban megrendezett kiállítás megnyitóján a kultúra sokoldalúsága megőrzését és további kiépítését helyezte érvelése középpontjába. A hagyományos türelem és szabadelvűség jegyében kívánja mint illetékes tanácsos kifejteni tevékenységét - mondotta Dr. Krammer. ® DECEMBERBEN 21 burgenlandi művész, köztük a magyar Prihoda-Borsos Anikó Pinkaföld/Pinkafőn kiállítást rendezett. A kiállítás célja az Amnesty International anyagi támogatása volt; az eladott képek árát a nemzetközi emberjogvédő szervezet rendelkezésére bocsátották. ISMÉT MEGJELENIK A BURGENLANDI VÁROSOK KÖNYVE. Az Osztrák Tudományos Akadémia gondozásában szerkesztett Osztrák Városok Könyve a Burgenlandi Városok Könyvének 2. kiadásával újabb kötettel bővül. Az új kiadás azért indokolt, mert az 1., 1970-ben készült kiadás 1978-ban kifogyott, azontúl pedig a tartományban időközben 4 település emelkedett városi rangra. A vállalkozás kivitelezése a tudományos közreműködés mellett a tartományi kormány anyagi támogatásával válik lehetővé. MEGJELENT A MOGERSDORFI SZIMPÓZIUM 1984-ES KÖTETE. A szentgotthárdi csata 300. évfordulójára létrejött Nemzetközi Mogersdorfi Szimpózium évenként megrendezett tudományos konferenciája a pannóniai térség történeti kérdéseinek sokoldalú ábrázolását öleli fel az egyes népek kölcsönös egymásra hatása alapján. Az eddigi találkozók mind tudományos szempontból, mind az emberi kapcsolatok terén gyümölcsözőek voltak. Az 1984-ben sorra került 15. szimpózium tárgya Állam és társadalom a dualizmus korában volt. Az ebben a tárgykörben megtartott előadások gyűjteményes kötete decemberben került ki a nyomdából. ÚJ KORMÁNYZATI HANG MAGYARORSZÁGON (Bécsi Napló 1907(6. szám). Keveset tudok Kende Péterről, mindössze a Magyar Október címet viselő nagyszerű videofilmben láttam őt. A Szabad Nép volt munkatársának szavai, azok nyugodtsága reális, józan ítélettel rendelkező ember benyomását keltette. Pár hete vagyok Ausztriában, és örömmel vásároltam meg az odahaza nagy-nagy ritkán előforduló Bécsi Naplót. A múlt évi utolsó számban találkoztam Kende Péter írásával. Elgondolkodtató írás volt. Elgondolkodtató, mert kissé meglepő következtetéseket közöl a szerző. Elöljáróban el kell mondani, hogy a magyarországi gazdasági káoszért egyedül a szovjet irányítás alatt álló MSZMP a felelős, nem pedig a sokszor napi 10-12 órát robotoló, gürcölő, kínlódó magyar nép. Grósz Károly 1956 óta csak a pártapparátusban dolgozott, semmiféle államigazgatási vagy bármilyen gazdasági vezetői gyakorlata nincs, így a kormány is koncepció nélkül áll a jövő elé. Ne feledjük, hogy Grósz Károly 1986. aug. 20-án azt nyilatkozta a magyar TV munkatársának, „nehogy azt gondolják most az emberek, hogy a kormány velük ünnepel. A kormány kemény munkával tölti ezt a 3 napot.” Hátborzongató, némi cinizmussal azt mondhatnánk, hogy ideje dolgozni, mert 40 évig csak ünnepeltek. Nem sok érdeklődéssel vártuk a kormány programját, nem sok újat, és semmi komoly koncepciót nem reméltünk. Ebben nem is csalódtunk. A kormány programja nem volt más, mint az MSZMP július 2-i közhelyekkel teli, semmitmondó állásfoglalása. Nagy csalódás volt a parlament őszi ülésszaka is, ahol legalább azt remélhettük, hogy a felelősök néven nevezése, de legalább a 40 éve alapjaiban elhibázott politika valamelyest helyes vagy legalább helyesebb irányba mozdul el. Nem ez történt. Sőt, felemás intézkedések születtek; a parlament elé csak olyan javaslat került, mely önmagában nem old meg semmit. A kormány tagjai régiek, de az időközben átszervezett kormány új tagjai is ismert régi pártapparátusi emberek. Elég csak Maróthy Lászlót említeni, aki a KISZ KB első titkára, majd a Budapesti KB első titkára volt, majd miniszterhelyettesi rangjában a Tervhivatal elnöke lett, és most az újonnan alakult Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium minisztere lett. úgy látszik, felső szinten nem az ész számít. A kis kitérő után szeretném megjegyezni, hogy Grósz Károly a nyár folyamán másként gondolkodókról, ősszel ellenzékiekről beszélt, akik ellen megvannak az eszközei. Decemberben már nyíltan ellenségről beszélt és keményen fenyegetőzött. Kende Péter örömmel üdvözli Grósz Károly szavait, melyeket az otthoniak másként látnak. A kommunista hatalom propagandája hihetetlenül sokrétű, alapos és jól szervezett. Ennek a propagandának nyugat mindig hitelt adott, és csak akkor ébredt a valóságra, mikor már késő volt. Ilyen Grósz Károly minden beszéde, ilyen az új útlevél-intézkedés is. Szomorú az, hogy Magyarországot politikailag és gazdaságilag elemzik. Pedig a gazdasági csőd mellett ott hatalmasodik a sötétség, az erkölcsökben, a kultúrában, a műveltségben. A magyar nemzet erkölcsi, kulturális és műveltségi válsága súlyosabb és katasztrofálisabb minden gazdasági válságnál. Úgy érzem, a hatalom színjátékénak nem szabad bedőlni. Kende Péter szívesen idéz magyarországi újságokból - helyeselni tudom ezt de egy idézetet neki és azoknak ajánlok, akiknek még mindig vannak illúzióik a hatalommal szemben. 1987. aug. 20-án a Népszabadságban Eötvös Pál fogalmazta meg a párt jelenlegi ars poeticáját: ,,A szocializmus századvégi átalakulásának lényege, hogy miután kifogyni látszanak a felülről szervezés, igazgatás tartalékai, az új fejlődési szakasznak megfelelő, új erőforrásokat kell találni: az egyetértő tömegek aktivitásán alapuló, olyan alulról történő építkezést kell végrehajtani, amely egyszersmind lehetővé teszi a központi akarat újbóli érvényesítését is.” Az idézet önmagáért beszél. Tudva azt, hogy a hatalom erkölcse még alacsonyabb szintű, mint a magyarországi közerkölcsök állapota, én félek. Félek attól, ami majd Magyarországon bekövetkezik, és félek a nyugattól, a nyugati magyar emigrációtól. Ne feledjük, hogy Grósz Károly azok ellen emelt szót, akik másként gondolkodnak, vagyis a magyar nép ellen. Semmiképp nem tudunk hitelt adni Grósz Károly szavainak; annak az embernek, aki Szentendrén lévő házát súlyos milliókért adta el, s míg a kormányfő a saját kis piszkos ügyeit rendezgeti, ki figyel a nép, a nemzet érdekeire? A. B. C * * Az olvasólevél írójának nevét érthető okokból nem adhatjuk meg. LAPZÁRTA minden páratlan hónap 5-én! 0 SZERKESZTŐSÉGÜNK EZÚTON FEJEZI KI KÖSZÖNETÉT MINDAZON ELŐFIZETŐINKNEK, AKIK KÉRÉSÜNKRE FELÜLFIZETÉSSEL, TÁMOGATÁSSAL JÁRULTAK HOZZÁ LAPUNK ZAVARTALAN MEGJELENÉSÉHEZ. © BÉCSI MAGYAR KÖNYVESBOLT A‘1010 WIEN. DOMGASSE 8 lel.: 0222, 51 27 315 SZÁLLÓ ÁSOKAI A VILÁG WINDLN IÁJÁRA VÁLLALUNK KÉRJl LEGÚJABB DÍJ TALÁN KATALÓGUSUNKAT! Széles könyv- és hanglemezkészletünk mellett nyelvkönyvek és szótárak nagy választékban kaphatók. Nyitvatartási idő: hétfő péntek 14 18 óra között.