Bécsi Napló, 1988 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1988-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ ÚJÉVI SÍROK A SZALON VÉGLEG ZÁRVA! (Juhász Sári emlékének) Négy, vagy ötórai teára mindig nyitva állt az al­­sergrundi lakás. Rövid telefonhívás bőven megtette. Aligha akadt látogatói között olyan, aki a 48 órán belül mondandó köszönetről megfeledkezett volna. Hála a percekért, a gondolatokért, a félmondatokért, a meghallgattatásért, egyetlen szóval: a légkörért. Akik megfordultak nála, tudták mi a móres. Marton Lajos szavával, szalon volt lakása a szó legnemesebb értelmében. Szalon, amelyben még az átutazó vándor, az osztrák társadalomban olykor idegen, a peremember, esetleg az új avagy a legújabb menekült is - nemzetiségétől függetlenül - megér­tésre talált, amennyiben az egyetemes kultúra avagy emberség követségében kért bebocsátást. A művészeti, leginkább a zenei élet legjava járt hozzá. Az írókat messze megelőzték a színművé­szek, őket viszont behozhatatlan előnnyel a zene képviselői. Mondjam, vagy ne mondjam? Hagyatékában la­pozgatva előbb a dedikációkat kerestem. Koszorú­szalagokról úgysem adhatok majd számot, humani­tárius célokra kértek adakozást. Kötelez a család kívánsága, a kegyelet. Nem sorolhatom a személyes ismerősöket, noha erős a kísértés. De annyit be­vallok, hogy csodálattal, itt-ott némi kétellyel is mondtuk, hát valóban mindenkit ismert a Sári? Kérdésünkre ma választ kell adnom. Szégyellem magam, mert tudom, még többeket, még másokat, még különbeket is ismert, olyanokat, akikről nem is beszélt. Csak azok között válogatok, akikhez közös él­mények fűződnek, akikkel „valahol Ausztriában” összefutottunk, avagy együtt jártuk a terepet. Közö­sen vállaltuk a frontszolgálatot. Ő elsősorban a Bécsi Magyar Híradó kultúrrovatának íróasztal nélküli rovatvezetőjeként. Kányádi Sán­dorral végig Burgenlandon, Felsőpulyán a „megalá­zóan kedvesen" meghirdetett írói honoráriumper­selyt ő tartotta, s tanúként ellenőrizte az összeg számlálását... Ismételt találkozások Cs. Szabó Lász­lóval, akkor is, amikor a szerző első budapesti uta­zása nyomán megcsappant a bécsi közönség... Sütő András Herder-díja. Protokolláris találkozás a Pálffy-palotában Octavian Groza bécsi román követ­tel, a régi ismerőssel. Nyelvet kerestek, franciául, olaszul, angolul, németül, avagy tán mégis inkább magyarul beszéljenek egymással túlnyomórészt bécsi magyar környezetben? Előkerültek a régi családi fényképek, a teniszpartikról készültek Bukarest­ben, a világégés után. Amikor még nagy volt a re­mény, közösek a megoldandó feladatok, biztosíték­ká vált az együttesen avagy külön-külön megélt, át- vagy túlélt szenvedés a katasztrófa, az ellenállás idején... A félálomból szörnyű volt az ocsúdás román követségi fogadások alkalmával, közös hang­versenyeken, megmagyarázhatatlan a magyar-ro­mán, s az ausztriai magyar—román kulturális kapcso­latok fokozatos rosszabbodásakor, majd megszűnése­kor... Szertefoszlottak a remények. Ekkor jött a félmondatos szellemi párbajok mindenkori koro­názatlan győztese, a „liebling”, Lászlóffy Aladár... Mindez a múlté. Talán nem is volt igaz, annyira szép volt. Tanúi az évtizedeknek még járják Bécs utcáit. Csak hallgat a telefon. Nem veszi fel senki a kagylót. A szalon előbb csak ideiglenesen volt zárva, mintha ismét valamerre - mindig csak nyugaton! - járná lakója a világot. Utóbb elköltözött­­ Kloster­­neuburgba. Ott még olykor fogadott. De aztán, 1987 karácsonyán a bécsi szalon végleg bezárt. Bécs egyik magyar intézménye a múlté. Budapest szülöttét, a legszűkebb baráti körben, 1988. január 11-én búcsúztattuk. Emlékét kegyelet­tel őrizzük! SZÉPFALUSI ISTVÁN ROMHÁNYI ÁRPÁD CSENDES ELKÖLTÖZÉSE Kinek milyen az élete, olyan a halála - tartja a mondás. A hozzá hasonló jelentőségű tevékenysé­get folytató emigránsokról tekervényes méltatások hangzanak el, az újságok egymást túllicitálva léptetik őket elő haláluk után a legjobb magyarnak. Nem így Romhányi Árpád esetében. Ha a véletlen nem úgy hozza, nem állnának itt e sorok, mivel az innsbrucki csoport annyi fáradtságot sem vett magának, hogy legalább gyászjelentést küldjön ki a világba a 94 éves volt igazgató elhuny­táról. A helybéliek állítólag szá­mosan és meghatóan temették december 4-én a Prades-i temetőben. Vigasztalan, ha valaki érdemei ellenére még halálában is megreked helyi szinten. Romhányi Árpád emigráns és magyar törvény­­szerűséggel érdemelte ki ezt a „megtiszteltetést”. Nem is csoda, hiszen a felvidéki származású, Komá­romból gimnáziumi tanárként nyugatra sodródott vegyészmérnök csupán 1947-től 1963-ig, az Inns­brucki Magyar Reálgimnázium fel­oszlatásáig vezette ezt a fontos magyar intézményt, amelynek - saját számadása szerint - fennállása alatt (1945-1963) több mint 2000 tanulója volt és 530 érettségiző került ki padjai közül. Magyar szempontból ritka érdem. Romhányi Árpádnak szívügye volt a menekült magyar ifjúság megmentése, magyar műveltséggel való feltöltése, mert tudta, erős nemzeti tudat nélkül menthetetlenül elvész a nyu­gati világban. Ennek érdekében mindenről lemon­dott, nem törődve nyugdíjával sem. Dr. Inama-Sternegg, a menekültügyek tiroli megbízottja kegye­lemdíjat tudott csak kieszközölni számára. Jellemző volt Romhányi Árpád fegyelmezett igénytelenségére, tanártársaival szembeni szerénységére, hogy utolsó­ként hagyta el a barakkot, mert addig nem volt haj­landó kiköltözni, amíg minden tanára nem jutott megfelelő lakáshoz. Meghökkentő volt demokratizmusa, atyai megér­tése különösen a legveszélyeztetettebb diákjaival szemben. Ismeretes volt hungarista mivolta. De a ké­mián kívül, amit nagy odaadással oktatott és magya­rázott, soha nem tért ki napi politikai dolgokra. Csupán egyszer említette elérzékenyülten,­­ én már nem élem meg, fiúk, de ti biztosan megélitek, hogy szabad Magyarországra térhettek vissza. 1960 őszén a magyar forradalom 4. évfordulójára az egész iskola kivonult Solbad Hallba ájtatosságra. Néhányan, több­ségben lányok, nyűgösködtek a mintegy 20 km-es gyaloglás miatt. Romhányi Árpád közéjük csördített: - Ha én 67 éves fejjel bírom a gyaloglást, akkor nek­tek is bírnotok kell. Utolsó éveiben Innsbruckban tanuló unokája ápolta. Megtöpörödve, több mint kilencven évesen még az iskola történetének meg­írása foglalkoztatta. Aztán elindult csendesen a leg­hosszabb útra... Megérdemelné, hogy az iskola volt növendékei méltó síremléket állítanának neki, megörökítve rajta, mennyit tett a menekült magyar ifjúságért. (PANNONICUS) SOZÁN MIHÁLY (1938. aug. 26-1987. nov. 21.) Az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat igazgatósági tagja, a Pennsylvania állambeli Slippery Rock Uni­versity antropológia professzora, kutató és író, 49 éves korában leukémiával folytatott hosszú küzde­lem után meghalt. 1­956-ban Budapesten érettségizett, a forradalom elfojtása után az Egyesült Államokban telepedett le, a New York állambeli Union College-ben szerzett egyetemi diplomát, majd az ugyancsak a New York állambeli Syracuse Universityn szerzett MA (1968) és PhD (1971) diplomát. 1971-től haláláig a Slippery Rock University fakultásának volt tagja. Első könyvét az University Press of America adta ki 1977-ben A magyar antropológia története címmel angol nyelven. A témavá­lasztás és a könyv tartalma jelezte Sozán Mihály érdeklődésének tárgyát és munkásságának irányát. Megismerve az amerikai tudományos életet, ezt a tudást nem egyéni érvényesülésre, hanem nemze­tünk szolgálatára kívánta gyümölcsöztetni. A máso­dik könyvét az Irodalmi Újság könyvei sorozatban magyar nyelven adta ki A határ két olda­­l­á­n címmel. Ebben a könyvben is világosan látszik az amerikai tudós aggódása a magyar nemzet sorsa iránt. Azt vizsgálja Során, hogyan alakul a magyar falusi élet és kultúra két homlokegyenest ellenkező társadalmi környezetben. Vizsgálatának tárgya ugya­nis a burgenlandi Alsóőr és a dunántúli Táp község lakossága. Sozán Mihály univerzalista is volt, még Indiában is folytatott antropológiai tanulmányokat, de az így táguló tudományos tapasztalataival ismét vissza­tért fő témájához a magyar társadalmi és kulturális változásokhoz. Az antropológusok amerikai szaklap­jában 1977-ben tette közzé tanulmányát angol nyel­ven „Etnikai genocídium Romániában” címmel. A cikk nagy feltűnést keltett az amerikai tudományos életben és lényegében úttörő tett volt abban a tekin­tetben, hogy a tudósok figyelmét is a romániai nép­irtásra terelte. Sozán Mihály magyar menekült, a nyugati világ szabadságát arra gyümölcsöztette, hogy a tudomány eszközével küzdjön nemzetünk jó híréért és jövőjé­ért. Minden magyarban, bárhol éljen is, e tudós magyar halála méltán ébreszthet gyászt. KIRÁLY BÉLA Dr. TELEKY BÉLA (1921-1987) Hosszú szenvedés után, 66 éves korában elhunyt Dr. T­e­leky Béla az őriszigeti (Burgenland) evangélikus gyülekezet nyugalmazott lelkésze. Fele­ségével évtizedeken át folytattak kifárasztó harcot az ottani magyarság megtartásáért. Sok értetlenség­ben és csalódásban volt részük. A nyugati magyarok részéről több volt a kioktató tanácsadó mint a tény­leges segítő. A kisebbségi lét válságos korszakában Dr. Teleky Béla vállára nehezedett az a nyomasztó felelősség, hogy el kellett viselnie nyája, a vegyes házasságok révén különösen az ifjúság felszívódását. Amíg a hetvenes években még magyarul játszadoz­tak a gyerekek az utcán, udvaron, napjainkban el­némult a magyar szó. Mindezért a bajok valóságos okai helyett többször a magára hagyott lelkész­házaspárt vádolták olyan személyek, akik látogatá­saik során nem segítség után néztek, hanem elma­rasztaló megjegyzéseikkel nagyban hozzájárultak a visszahúzódáshoz, magába zárkózáshoz. Dr. Teleky Béla szigorúan ragaszkodott pl. az istentiszteletek magyar nyelvűségéhez. A beállt változást mi sem mutatja inkább, mint az, hogy jelenlegi utóda be­vezette a német nyelvű istentiszteletet is, amelyre elsősorban a német ajkú házastársak és a gyerme­kek, fiatalok járnak. -kő 2 BURGENLAND A Napló postája AZ tJJ TARTOMÁNYFŐNÖK SZÉKFOGLALÓ BESZÉDE. Johann Lipötz az új tartománygyűlés első ülésén részletesen ismertette programját. Ennek egyes pontjai a következőkben foglalhatók össze: Burgenlandnak új politikára van szüksége - a gazda­sági életben átalakításokat kell eszközölni - az ide­genforgalomban az eddigi gyakorlat folytatása - a mezőgazdaságban jobb minőségre kell törekedni - óvintézkedések foganatosítása a környezetvédelem­ben - művelődési téren a sokoldalúság és az egyéni kezdeményezés erősítése - magyarázkodás helyett az ifjúság felkarolása - a falu mint életforma újjá­élesztése - a társadalompolitikában leépítés helyett átszervezés.­­ Lipetz tartományfőnök programja utolsó pontjaként - egyetértés, egységesség a sok­féleségben - az etnikai, vallási és kulturális sok­féleség kérdésével foglalkozott. Állította, hogy ez Burgenlandban adottság, éppen ezért nem jelent ütközést, sokkal inkább egészen természetes, a bur­genlandi identitás tartozéka. Többek között szó sze­rint a következőket mondta:­! népcsoportok együtt­élését ezért nem szabad kívülről megbolgatni. Nem akarunk kényszermegoldásokat és olyan képviselő­ket, akiket nem mi választottunk. A népcsoportok fejlődésének a helyi önigazgatás és a jövő nemzedék érdekei követelményeinek megfelelően kell tovább­haladnia. A kulturális és nyelvi identitás megőrzésé­nek - amiként ezt szövetségi alkotmányunk alap­törvényként szavatolja - sérthetetlennek kell marad­nia. Türelem és szabadelvűség azok az alapelvek, amelyekhez idevágó intézkedéseinknek igazodniuk kell. Ez minden társadalmi intézményre, különösen a művelődésre egyaránt érvényes. Kulturális téren az­ eddig alkalmazott támogatási gyakorlat folytató­dik. Különösen a burgenlandi sokféleségben talál­hatók meg azok a közös vonások és különbözőségek, amelyek hazánk arculatát pozitív módon alakítják. A HORVÁT NYELV HIVATALOS BEVEZETÉSE. A horvát egyesületek együttes és kitartó törekvé­sének köszönhetően az alkotmányügyek legfelső bírósága (Verfassungsgerichtshof) úgy döntött, hogy Burgenlandban a hivatalos német nyelv a horváttal egészül ki. Ezáltal elestek az 1976. évi nemzetiségi törvény korlátozó intézkedései, és így az 1955. évi államszerződés idevágó utasítása közvetlen érvénye­sül.­­ A döntésnek megfelelően a tartománygyűlés január 13-i ülésén határozott ebben az ügyben. A kormányzóság utasította az egyes községi, járási és tartományi hivatalokat, foganatosítsanak intézkedé­seket olymódon, hogy az egyes hivatalokban az ügyfelek a hivatalos érintkezésben szóban és írásban élhessenek a horvát nyelvvel.­­ Nagy sikerrel mutatták be az Oberwart/felsőőri vá­rosháza dísztermében dr. Barsi Ernő Daloló Őrvi­dék című kétkötetes népdalgyűjteményét. A győri szerző 380 oldalas művében 210 dalt, számos gyer­mekjátékot adott közre. Az értékes kulturális hagya­tékot őrző köteteket szemléletes adattár egészíti ki. A bemutatót a tartományi kormány és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület jelentős eseményként mél­tatta.e N­ KULTÚRA SOKOLDALÚSÁGÁNAK HANG­SÚLYOZÁSA. Dr. Krammer az új tartományi kor­mányban a kulturális ügyek tanácsosa egy az Eisen­­stadt/kismartoni Esterházy kastélyban megrendezett kiállítás megnyitóján a kultúra sokoldalúsága meg­őrzését és további kiépítését helyezte érvelése középpontjába. A hagyományos türelem és szabad­elvűség jegyében kívánja mint illetékes tanácsos ki­fejteni tevékenységét - mondotta Dr. Krammer. ® DECEMBERBEN 21 burgenlandi művész, köztük a magyar Prihoda-Borsos Anikó Pinkaföld/Pinkafőn kiállítást rendezett. A kiállítás célja az Amnesty International anyagi támogatása volt; az eladott képek árát a nemzetközi emberjogvédő szervezet rendelkezésére bocsátották.­­ ISMÉT MEGJELENIK A BURGENLANDI VÁRO­SOK KÖNYVE. Az Osztrák Tudományos Akadémia gondozásában szerkesztett Osztrák Városok Könyve a Burgenlandi Városok Könyvének 2. kiadásával újabb kötettel bővül. Az új kiadás azért indokolt, mert az 1., 1970-ben készült kiadás 1978-ban ki­fogyott, azontúl pedig a tartományban időközben 4 település emelkedett városi rangra. A vállalkozás kivitelezése a tudományos közreműködés mellett a tartományi kormány anyagi támogatásával válik lehetővé.­­ MEGJELENT A MOGERSDORFI SZIMPÓZIUM 1984-ES KÖTETE. A szentgotthárdi csata 300. évfordulójára létrejött Nemzetközi Mogersdorfi Szimpózium évenként megrendezett tudományos konferenciája a pannóniai térség történeti kérdései­nek sokoldalú ábrázolását öleli fel az egyes népek kölcsönös egymásra hatása alapján. Az eddigi talál­kozók mind tudományos szempontból, mind az em­beri kapcsolatok terén gyümölcsözőek voltak. Az 1984-ben sorra került 15. szimpózium tárgya Állam és társadalom a dualizmus korában volt. Az ebben a tárgykörben megtartott előadások gyűjteményes kötete decemberben került ki a nyomdából. ÚJ KORMÁNYZATI HANG MAGYARORSZÁ­GON (Bécsi Napló 1907(6. szám). Keveset tudok Kende Péterről, mindössze a Magyar Október címet viselő nagyszerű videofilmben láttam őt. A Szabad Nép volt munkatársának szavai, azok nyugodtsága reális, józan ítélettel rendelkező ember benyomását keltette. Pár hete vagyok Ausztriában, és örömmel vásároltam meg az odahaza nagy-nagy ritkán elő­forduló Bécsi Naplót. A múlt évi utolsó számban találkoztam Kende Péter írásával. Elgondolkodtató írás volt. Elgondolkodtató, mert kissé meglepő kö­vetkeztetéseket közöl a szerző. Elöljáróban el kell mondani, hogy a magyaror­szági gazdasági káoszért egyedül a szovjet irányítás alatt álló MSZMP a felelős, nem pedig a sokszor napi 10-12 órát robotoló, gürcölő, kínlódó magyar nép. Grósz Károly 1956 óta csak a pártapparátusban dolgozott, semmiféle államigazgatási vagy bármi­lyen gazdasági vezetői gyakorlata nincs, így a kor­mány is koncepció nélkül áll a jövő elé. Ne feledjük, hogy Grósz Károly 1986. aug. 20-án azt nyilat­kozta a magyar TV munkatársának, „nehogy azt gondolják most az emberek, hogy a kormány velük ünnepel. A kormány kemény munkával tölti ezt a 3 napot.” Hátborzongató, némi cinizmussal azt mondhatnánk, hogy ideje dolgozni, mert 40 évig csak ünnepeltek. Nem sok érdeklődéssel vártuk a kormány prog­ramját, nem sok újat, és semmi komoly koncepciót nem reméltünk. Ebben nem is csalódtunk. A kor­mány programja nem volt más, mint az MSZMP jú­lius 2-i közhelyekkel teli, semmitmondó állásfogla­lása. Nagy csalódás volt a parlament őszi ülésszaka is, ahol legalább azt remélhettük, hogy a felelősök néven nevezése, de legalább a 40 éve alapjaiban el­hibázott politika valamelyest helyes vagy legalább helyesebb irányba mozdul el. Nem ez történt. Sőt, felemás intézkedések születtek; a parlament elé csak olyan javaslat került, mely önmagában nem old meg semmit. A kormány tagjai régiek, de az időközben átszervezett kormány új tagjai is ismert régi párt­apparátusi emberek. Elég csak Maróthy Lászlót em­líteni, aki a KISZ KB első titkára, majd a Budapesti KB első titkára volt, majd miniszterhelyettesi rang­jában a Tervhivatal elnöke lett, és most az újonnan alakult Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Mi­nisztérium minisztere lett. úgy látszik, felső szinten nem az ész számít. A kis kitérő után szeretném megjegyezni, hogy Grósz Károly a nyár folyamán másként gondolko­dókról, ősszel ellenzékiekről beszélt, akik ellen megvannak az eszközei. Decemberben már nyíltan ellenségről beszélt és keményen fenyegetőzött. Kende Péter örömmel üdvözli Grósz Károly szavait, melyeket az otthoniak másként látnak. A kommunista hatalom propagandája hihetetlenül sok­rétű, alapos és jól szervezett. Ennek a propagandának nyugat mindig hitelt adott, és csak akkor ébredt a valóságra, mikor már késő volt. Ilyen Grósz Károly minden beszéde, ilyen az új útlevél-intézkedés is. Szomorú az, hogy Magyarországot politikailag és gazdaságilag elemzik. Pedig a gazdasági csőd mellett ott hatalmasodik a sötétség, az erkölcsökben, a kul­túrában, a műveltségben. A magyar nemzet erkölcsi, kulturális és műveltségi válsága súlyosabb és kataszt­­rofálisabb minden gazdasági válságnál. Úgy érzem, a hatalom színjátékénak nem szabad bedőlni. Kende Péter szívesen idéz magyarországi újságokból - helyeselni tudom ezt de egy idézetet neki és azoknak ajánlok, akiknek még mindig vannak illúzióik a hatalommal szemben. 1987. aug. 20-án a Népszabadságban Eötvös Pál fogalmazta meg a párt jelenlegi ars poeticáját: ,,A szocializmus századvégi átalakulásának lé­nyege, hogy miután kifogyni látszanak a felülről szervezés, igazgatás tartalékai, az új fejlődési sza­kasznak megfelelő, új erőforrásokat kell találni: az egyetértő tömegek aktivitásán alapuló, olyan alulról történő építkezést kell végrehajtani, amely egyszers­mind lehetővé teszi a központi akarat újbóli érvé­nyesítését is.” Az idézet önmagáért beszél. Tudva azt, hogy a hatalom erkölcse még alacsonyabb szintű, mint a magyarországi közerkölcsök állapota, én félek. Félek attól, ami majd Magyarországon bekövetkezik, és félek a nyugattól, a nyugati magyar emigrációtól. Ne feledjük, hogy Grósz Károly azok ellen emelt szót, akik másként gondolkodnak, vagyis a ma­gyar nép ellen. Semmiképp nem tudunk hitelt adni Grósz Károly szavainak; annak az embernek, aki Szentendrén lévő házát súlyos milliókért adta el, s míg a kormányfő a saját kis piszkos ügyeit rendez­geti, ki figyel a nép, a nemzet érdekeire? A. B. C * * Az olvasólevél írójának nevét érthető okokból nem adhatjuk meg. LAPZÁRTA minden páratlan hónap 5-én! 0 SZERKESZTŐSÉGÜNK EZÚTON FEJEZI KI KÖ­SZÖNETÉT MINDAZON ELŐFIZETŐINKNEK, AKIK KÉRÉSÜNKRE FELÜLFIZETÉSSEL, TÁ­MOGATÁSSAL JÁRULTAK HOZZÁ LAPUNK ZAVARTALAN MEGJELENÉSÉHEZ. © BÉCSI MAGYAR KÖNYVESBOLT A‘1010 WIEN. DOMGASSE 8 lel.: 0222, 51 27 315 SZÁLLÓ ÁSOKAI A VILÁG WINDLN I­ÁJÁRA VÁLLALUNK KÉRJl LEGÚJABB DÍJ TALÁN KA­TALÓGUSUNKAT! Széles könyv- és hanglemezkészletünk mellett nyelvkönyvek és szótárak nagy választékban kaphatók. Nyitvatartási idő: hétfő péntek 14 18 óra között.

Next