Bécsi Napló, 1989 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1989-07-01 / 4. szám

BÉCSI NAPLÓ________________________________________________________________3 „ÉN AZ Ő VÉLEMÉNYÜKET TARTOM MÉRVADÓNAK.. ” Beszélgetés Orbán Viktorral, a FIDESZ vezető politikusával, a június 16-i megemlékezésekről ARA-KOVÁCS ATTILA: Külföldön hall­gattam június 16-i beszédedet, amit a Hősök terén mondtál Nagy Imre és mártírtársai te­metésén. Valamennyi közül ez a szöveg tűnt számomra akkor a legimpresszionálóbbnak és ezzel a véleményemmel, nem álltam egyedül ott. Haza­jövet aztán megdöbbenve hallottam azokról a támadásokról, amelyek épp e be­széd miatt értek, és eléggé értetlenül figye­lem azóta is, hogy vajon mi adhatott ennyire másmilyen akusztikát a szavaknak itthon? ORBÁN VIKTOR: A beszédem kiváltotta reakciókat osszuk három részre. Vegyük elő­ször a sajtóban megjelent publikációkat, melyek természetüknél fogva a legszembe­ötlőbbek. Ezek révén az ember egy nagyon egyértelmű képpel találkozik. A kommunista párt fajsúlyosabb emberei — Nyers Rezső, il­letve Pozsgay Imrét leszámítva — mind kom­mentálták beszédemet, a sajtó hangneme pedig ehhez igazodott. Ettől el kell választani az emberekben kia­lakult véleményeket. Igaz, hogy ezek mérle­gelése sok nehézségbe ütközik, de a hozzám eljuttatott üzenetek mégis egyértelmű képet festettek a többség álláspontjáról. A temeté­sen résztvevők java része igaznak és helyén­valónak találta mindazt, amit ott kimondtam. A kialakult és kinyilvánított hangulat jól tük­rözte ezt. Hasonlóképpen vélekedett beszédemről az utca, s itt nem a baráti, vagy a tágabb családi kör állásfoglalását idézem, hanem azon - méghozzá nagyszámú - ismeretlen emberét, akik az események után megkerestek, üzen­tek, vagy csak egyszerűen megállítottak az utcán. És akkor még nem említettem a FIDESZ Iroda címére érkezett sok levelet. Minden négy gratuláló levélre jutott csak egy-egy afféle — hogy is mondjam — kioktató hangvételű, illetve szándékú. A harmadik csoportba tartoznak — s meg kell mondanom, épp ezek a legérdekesebb reakciók — azon szervezetek, vagy pártok ál­lásfoglalásai, melyek tradicionálisan az ellen­zékhez tartoznak. ARA-KOVÁCS ATTILA: Valóban, azt hi­szem politikailag is ez lehet a legtanulságo­sabb, annál is inkább, mert a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, nem a párt, nem a kormány és nem is a társutasok részéről érte először támadás. Hanem a szélsőjobb egyik ,,markáns egyénisége" részéről... ORBÁN VIKTOR: A magam részéről szét­választanám azokat a konfliktusokat, melyek a TIB és más csoportok között zajlottak, a temetés előkészítése során, valamint a temeté­sen elhangzottak körül kialakult polémiát. Az előbbiek szervezési kérdések egész sorát jelentették, melyek persze nem nélkülöztek politikai felhangokat. A beszédek megítélése viszont már teljesen politikai ügy és ennyiben befolyásolja ennek az aktusnak a politikai utóéletét is. Több szempontot tudnék ebben a vonatkozásban is megemlíteni, melyek sze­rint a vélemények csoportosíthatók, így pél­dául, hogy igazak voltak-e azok a tények, amelyeket mondtam, vagy sem. Vannak olya­nok, akik azt mondják, hogy nem voltak iga­zak. Másik szempont, hogy politikailag hasz­nos volt-e amit mondtam, taktikus-e, vagy ki­fejezetten káros. Megítélésem szerint kevesen vannak, akik azt mondják, hogy beszédem hangvétele nem volt méltó az eseményhez; jellemző, hogy kik hangoztatnak ilyen véleményt, mindenek­előtt például a Hazafias Népfront főtitkára, Kukorelli István, vagy Vígh Károly a Bajcsy- Zsilinszky Baráti Társaság tisztségviselője. Ez a dolgok egyik oldala. Viszont még ugyan­azon a napon alkalmam volt a mártírok csa­ládtagjaival találkozni, akik — nem kell mon­danom — egészen másként ítélték meg beszé­demet. Én az ő véleményüket tartom mérv­adónak, s nem annyira a magam szempont­jából, mint inkább az övékéből. Ennyit a ke­gyeletsértésről. ARA-KOVÁCS ATTILA: Érdekelne, mely pártok nem foglaltak állást, illetve jelezték hogy beszéded kényelmetlen helyzetbe hozta őket. ORBÁN VIKTOR: Valóban érdekes képlet azoké, amelyek mintegy kitértek az állásfog­lalás elől. Nem reagált a Kisgazda Párt, a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt, a Nép­párt és hivatalosan persze a Magyar Demok­rata Fórum sem. A Műcsarnok főbejárata a mártírok koporsóivá! (Tarcsay Csaba felvétele) ARA-KOVÁCS ATTILA: Melletted expo­nálta-e magát valamelyik párt vagy szervezet? ORBÁN VIKTOR: Hogyne. A Szabad De­mokraták Szövetsége például és saját szerve­zetem a FIDESZ is teljes mértékben felvállalta beszédemet. Az Ellenzéki Kerekasztal ülésein ugyanakkor senki felrórólag nem szólt, pedig erre több esetben is alkalom lett volna. Egyetlen kísérlet volt arra, hogy az Ellen­zéki Kerekasztalon belül konfrontációt kreál­janak. Kónya László, a Néppárt képviselője, akkor, amikor a kommunistákkal való tárgya­lás résztvevőit kiválasztottuk, nekem támadt és épp a beszéd miatt személyemet alkalmat­lannak próbálta nyilváníttatni a párttal való tárgyalásokra, de ezt a többi szervezet nagyon határozottan visszautasította. ARA-KOVÁCS ATTILA: Mi magyarázhat­ja egyes új pártok magatartását, mely ennyire nyilvánvalóan ellentmond a politikai szoli­daritásnak. ORBÁN VIKTOR: Az engem támadók java része lelke mélyén reformkommunista. Tehát olyan politikus, vagy csoport, aki, illetve amely stratégiailag nélkülözhetetlennek tartja, hogy az egész ország, és személyekre lebontva minden ember a kommunista párton belüli reformszárnyat támogassa. Nos­­­ vélemé­nyem szerint — nem az a baj, hogy ezek az emberek és csoportok a reformkommuniz­musban megoldást látnak, hanem az, hogy a reformkommunizmust végcélnak tekintik. Nagy tévedés azt hinni, hogy az ellenzéknek, meg mindenkinek, aki Magyarországon poli­tikával foglalkozik, az lenne a célja, hogy a párton belül hatalomra segítse a reformkom­munistákat. Az ellenzék célja az kell legyen, hogy a kommunistákat megverjük a választá­sokon, vagy minimum, hogy erős ellenzék ke­rüljön be a Parlamentbe. Egyébként persze jó az, ha Pozsgayék nyernek a párton belül, de ne nyerjenek a választásokon. Ebben van különbség például Vígh Károly és közöttem. ARA-KOVÁCS ATTILA: Az a tény, hogy a FIDESZ, úgymond ,,felvállalta" a beszéde­det, alighanem intézményes döntés eredmé­nye. De egyhangú döntés volt-e ez; nem vol­tak olyan hangok, amelyek beszédedet a FIDESZ-en belül is kifogásolták volna? ORBÁN VIKTOR: Valóban intézményes döntésről van szó. A FIDESZ legfelsőbb vá­lasztott fóruma jelölt ki engem a beszéd el­mondására. És az Országos Választmány a­­dott szempontokat, hogy mi legyen benne ebben a beszédben. A szöveget magam írtam ugyan, de ők elmondták, hogy ők milyet szeretnének. Ebben egyetértés volt közöt­tünk, mert amilyet ők szerettek volna, olyat szerettem volna én is. A FIDESZ mérsékelt szárnya is akkceptálta beszédemet, bár volt egy megjegyzésük. Ők jobbnak tartották volna a szovjet csapatok kivonására vonatkozó rész mellőzését. Hogy a FIDESZ tagságának mi a vélemé­nye, ez már más kérdés. Azokban a FIDESZ csoportokban, melyeket értelmiségiek domi­nálnak, s főképp a budapesti értelmiségi cso­portokban igen nagy fenntartás mutatkozott beszédemmel szemben. És általában megfi­gyelhető, hogy akik a legvehemensebben el­lenezték a mondandómat, azok a vezető bu­dapesti értelmiségi körökből kerültek ki. Ezek úgy gondolják, hogy a politika, amire ma szükség van, az elitpolitika. Nekem nem ez a véleményem; nem vagyok hajlandó elfo­gadni azt a nézetet, hogy a véleményünket, mondandónkat mindig ahhoz a körülmény­hez mérjük és hasonlítsuk, ahogyan a politikai elitek egymáshoz való viszonya alakul, vagy harcuk áll. És különösen vonatkozik az a június 16-án elmondott beszédekre. Ezeknek nem politi­kai méricskéléseket kellett volna tartalmaz­niuk, hanem azokat az igazságokat, amelye­ket harminc éven keresztül nem mondtak ki, és amelyeket többségükben ma sem mon­danak ki. Ma, amikor erre lehetőség lenne. A beszédek többségében ugyanis — véleményem szerint — csak részigazságok hangzottak el. ARA-KOVÁCS ATTILA: Ha nem ismerné­lek, akár egyfajta értelmiségel­lenességet is ki­hallhatnék szavaidból. S annak ellenére hogy az SZDSZ — tehát az a szervezet, ame­lyik nélkül a magyar értelmiség elképzelhe­tetlen — egyetértett a mondandóddal, való­színűnek tartom, hogy ezzel a váddal még szembe kell nézz, illetve ki kell védened. ORBÁN VIKTOR: Igen, ez egy fontos szempont és fontos korrekció. Az SZDSZ ki­állt mellettem... És ez ebben a vonatkozásban is fontos, mert ők tisztában vannak azzal, hogy nem egyszerűen indulatoknak engedel­meskedtem június 16-án. Vásárhelyi Miklós, a Veszprémi Tévétalálkozón elmondott beszé­de például nyílt hitvallás mindamellett, amit június 16-án el „merészeltem” mondani. Az viszont egy másik tény, hogy a sajtóban csak azok kaptak teret, akik támadtak, s akik a legharsányabban támadtak, azok a már em­lített értelmiségi rétegek reprezentánsai... ARA-KOVÁCSA ATTILA: Végezetül hadd kérdezzek rá a szóban forgó esemény, tehát a megemlékezés és az ünnepség megszervezé­sében eleve benne lévő ellentmondásra. Még­pedig arra, hogy végül is egy temetésről volt szó, olyan temetésről, mely nyilvánvalóan és csakis politikai demonstráció lehetett. Kü­lönben semmi értelme sem lett volna, mi több: méltó sem lett volna Nagy Imréhez és 1956 szelleméhez, örökségéhez. Ugyanakkor már a legelején elhangzott az, hogy ez nem lehet politikai demonstráció. Senki nem tiltako­zott — ti sem, te sem­­ eme képtelenség ellen? ORBÁN VIKTOR: A temetéselőkészítő bi­zottságban a FIDESZ is benne volt. Szerveze­tünk álláspontja már az elején az volt, hogy a temetés politikai demonstráció kell legyen. Nemcsak azt jelentettük ki, amit te most itt kimondták hogy képtelenség egy százezres tömeg jelenlétében, az áldozatok koporsói előtt olyan beszédet mondani, ami úgymond nem politikai. De mi azt is mondtuk, hogy nem kell összekeverni a kettőt, a temetést és a demonstrációt. Legyen egy politikai nagy­gyűlés valahol — mondjuk —, beszédekkel és demonstrációval és transzparensekkel és min­dennel. És legyen egy temetés, a temetőben, a szűk családi kör részvételével. Ahogy ez meg is történt. Mi emellett voltunk, de minket le­szavaztak, a FIDESZ-t leszavazták. A TIB ke­resztülvitte azt az akaratát, hogy ez ne így legyen. És azt a képtelenséget erőltette és fogadtatta el, hogy legyen egy százezres tö­meggyűlés beszédekkel, politikai gyilkosságok áldozatainak ravatalával, a Hősök terén, de ennek ne legyen semmilyen politikai jellege. Ezt a képtelenséget a TIB találta ki, ehhez ne­künk semmi, de semmi közünk. Álláspontun­kat ismerték és ennek ellenére bíztak meg minket, ők maguk, tehát a TIB, hogy beszé­det mondjunk az ünnepségen. De legyünk őszinték, nemcsak az én beszé­demnek volt ott politikai jelentése. Az ünnep­ségen minden beszéd politikai volt. Még a Vá­sárhelyi Miklóséra és a Király Béláéra is vo­natkozik ez, akik a legmérsékeltebbek voltak. Csakhogy ezek a beszédek más politikai el­képzeléseket fejeztek ki, mint az enyém. Olyan nézeteket, melyek egybeesnek a hata­lom politikai nézeteivel. Általános vélemény szerint a Nagy Imre és mártírtársainak rendezett gyászünnepélyen a f­ia­­talok nevében beszélő Orbán Viktor fogalmazott a legélesebben. Hangnemét tekintve kétség­telen, az ő beszéde volt a leghatározottabb, legszenvedélyesebb. Mint ismeretes, Románia és Csehszlovákia kormánya tiltakozott, a TASSZ szovjetellenes hangokról adott jelentést. Erről az oldalról tekintve Mécs Imre említette, hogy a Szovjetunió akkori vezetői bánt, „óriási törté­nelmi hibát követtek el” a magyar forradalom vérbefojtásával. (Azóta ezt visszaigazoló kije­lentések hangzottak el szovjet részről is.) Rácz Sándor a szovjet csapatok jelenlétét okolta 1956-ért, s azért, ami azóta Magyarországon történt. Ezért szükségesnek tartotta minél hama­rabbi kivonásukat. Király Béla Nagy Imre tanításával kapcsolatosan a semlegesség mellett a szomszédnépekkel­ konföderációt, az „idegen uralom alatt élő magyar milliók” nemzeti és emberi jogainak visszaállítását emlegette. Hozzájuk mérten Orbán Viktor csupán annyit mon­dott, olyan kormányt kell majd szabadon választani, „amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.” Igaz viszont, ő kijelentette, „hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.” Azt is mondta, „nem érjük be a kommunista politikusok semmire nem kötelező ígéretével”, s az ún. reformkommunistákról is azt állította, nemrég még Nagy Imre gyalázói közé tartoztak, ma reformpolitikája folytatói­ként adják ki magukat, „ma szinte tülekednek, hogy — mintegy szerencsehozó talizmánként­­ megérinthessék” a koporsókat. AZ ALAPÍTVÁNY A MAGYAR KULTÚRA FEJ­LESZTÉSÉRE KÜLFÖLDÖN Intézőbizottsága dön­tést hozott, miszerint Bibó István államminiszter emlékére egy-egy főiskolai, illetve egyetemi vég­zettségű jogász, vagy történész részére tízhónapos ösztöndíjat hirdet meg. A jelölt a tanulmányi évét a Genfi Egyetem Európai Intézetében, vagy a Nem­zetközi Tudományok Főiskoláján, — ahol Bibó István is egy évet tanult — töltené el. — A 15 000,— Sfr összegű ösztöndíjat olyan magyar diplomás to­vábbképzésére kívánjuk fordítani, aki Bibó István szellemében munkálkodik ma Magyarországon. Az ösztöndíjat az 1989/90 illetve az 1990/91 évfolyam­ra ítéljük oda. Jelentkezni lehet az Intézőbizottság elnökénél, Dr. Luka Lászlónál (16 plateau de Cham­­pel, CH-1206 Geneve, Schweiz) • Bibó István halálának 10. évfordulóján, május 11-én a Genfi Egyetem Európai Intézetében a „BECSÜ­LETADÓ" ALAPÍTVÁNY A MAGYAR KULTÚRA FEJLESZTÉSÉRE KÜLFÖLDÖN megemlékezést tartott. Bibó Istvánt Luka László, az Alapítvány intézőbizottságának elnöke méltatta, majd Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fó­rum választmányi tagja tartott előadást „A nemzeti öntudat alakulása" címmel.­­ A jelenlévők egy cso­portja megalakította a Magyar Demokrata Fórum Baráti Körét azzal a célzattal, hogy a Fórumot tá­mogassa a demokratikus kibontakozás elősegítésé­ben Magyarországon. GALERIE VERLAG MAGYAR KÖNYVEK Kovács Kálmán műkereskedése és könyvkiadója A-1 010 Wien Dominikanerbastei 19 Telefon: 535-99-30

Next