Bécsi Napló, 1993 (14. évfolyam, 2-6. szám)

1993-03-01 / 2. szám

HEGEDŰS JÁNOS RES NULLIUS A jogtudomány res nulliusnak nevezi az olyan jószágot, amelyet természeti okokból még senki sem sajátított ki, vagy pedig régi tulajdonosa felhagyott jogával. Báthori Csaba Holtverseny című verseskö­tetéből nem azért emeltem ki címként ezt a két latin szót, mert a szerző történetesen a jogtudományok doktora, hanem azért, mert meggyőződésem szerint ez a fiatal költő új ú­­ton jár, új területet hódít, a rés nulliusból res iudicata (lezárt ügy, jogerős ítélet) lesz meg­szenvedett, vajúdó, gyötrelmes mondatai nyo­mán. Néha a magvas irodalom olvasásakor — szinte gyerekes gondolatai támadhatnak az embernek. Azon merengtem a minap, a Holt­verseny olvasása közben, hogy milyen könnyű dolga is volt egykoron Orpheusznak. Bármi­lyen szörnyű csapás is érte, elégtételéül szol­gált az, hogy a vadállatokat, sőt, az alvilág fé­lelmetes alakjait bárányszelídekké varázsolta bűvös hangszerével. Természetesen ezért vál­hatott minden utána következő költő esz­ményképévé, s nem volt és nem is lesz na­gyobb költői álom a költészet hatalmának va­lamilyen formában történő megvalósításánál. Persze, a végzet nem követeli mindig ezt a természetes emberi logikát, ezért minden művész rejtett tudatában ott élhet a rettentő sejtelem: minden hiábavaló, a világ javíthatat­lan vagy legalábbis gyógyíthatatlan, ezért, minden virrasztás, minden öngyötrő vajúdás hiábavaló. Báthori Csaba verseit olvasva az a gyanúm támadt, hogy van egy másik, nagyon meredek művészlogika is, amely nem ezt a gondolati sémát követi, sőt, az ellenkező irányba halad. Nem elaltatni, hanem felébresz­teni kell az alvilág fúriáit, fel kell szabadítani a poklot, mert egyedül ez a végső figyelmez­tetés a célravezető. Nem akarom túlhajtani a hasonlatot, de Báthori „holtversenyét" csak ezzel a logiká­val tudom megközelíteni. Anélkül, hogy ille­téktelen és belemagyarázó lennék, szubjek­tív töprengésem eredményeként fogalmazom meg, hogy Báthori Csaba fordítva fújja az orpheuszi sípot vagy fuvolát, nem csendesít, nem altar se embert, se Istent, se ördögöt, egy­szóval néhai jó Orpheusz ellentéte, antinómá­­ja. „Ki kell csikarni megint a teremtést” — kez­di a kötet élére kiemelt Atlantisz című versét, s ez a kemény mondat nem holmi nagyjavítást vagy nagytakarítást sejtet, nem a tengelyéből kisiklott világ pályakorrekcióját, hanem azt követeli, hogy a félresikerült teremtést, a gaz­dátlanná vált jószágot, a „rés nulliust” kell fogcsikorgatva, véres verejtékkel, most már, ha ennyi évtizeddel túl vagyunk rajta, „hát­rálva ... haladni mint a rákok”, újrateremteni. (Atlantisz) A XX. századi modern lírát diagnosztizáló költészetnek is nevezik. Elsősorban azt tudja meg abból az értő olvasó, mi baj a világgal, milyen fekélyek rondítják az Ember arcát. Báthori Csaba fiatalokra jellemző bátorság­gal túllép ezen, s verseiből nem az derül ki, hogy beteg a világ, hanem az, hogy a világ maga is diagnózis, amelyet úgy kell tudomásul vennünk, mint Kafka bogárrá vált fiatalem­berét: félünk, irtózunk tőle, mert torz, s sze­retnünk kell, mert mi magunk vagyunk az: „Emberi alak amit szörnyeteggé tisztított a világjavítás csapadéka, egyetlen cápaszáj a földön fékezhetetlen ragadozó... Gyűlölni kell az anyát, hogy a gyermeket szeressük és gyűlölni kell az atyát hogy eltűrjük minden rettenetes ivadékait.” (Mizantróp) Nem ötletszerűen kiragadott sorok segítsé­gével igyekszem meghatározni Báthori költé­szetének legfőbb vonásait. Bármelyiket is ol­vasva e kötet 86 verse közül, az az érzésem tá­mad, hogy fizikai, biológiai, szellemi fennma­radásunk a tét, s bármilyen halvány is a re­mény, hogy a költői szó szerepet játszhat eb­ben, férfias, komoly nekife­szüléssel vállalja a lármafa szerepét. Nyíltabb, nyitottabb vallo­más is szól a feladatvállalásról, a formailag, rit­­mikailag is remekbe sikerült Ars poetica: „Csak olyan látomást, amelynek köze van a szemhez. Csak olyan mondatot, amelyben másként, de örökké funkcionálnak a szavak. Mondom: magából kifele mutat a költészet!" Valóban látomásos költészettel van dolgunk, elvont, a konvencionális képzettársításoktól távol eső, gyakran meghökkentő gondolati lí­rával. S mintha csak a képzelet rakoncátlan száguldását akarná ellensúlyozni, olyan feszes, fegyelmezett sorokban és strófákban fogal­maz, hogy nagy formaművészeinknek sem válna szégyenére. Sarkítottan azt is mond­hatnám, hogy Báthori nemcsak verset tud írni, hanem verselni is megtanult. De tulaj­donképpen ez is foglalás, pontosabban vissza­foglalás, a poétai mező elhanyagolt területé­nek, a műformának a visszaperelése. De talán szükség is van erre, különösen a kötet máso­dik, Rafinbábuk című ciklusában. Huszonegy, úgynevezett nonszensz verset tartalmaz ez a rész, amely a kevésbé edzett olvasó gyomrát megfeküdheti. Itt a gondozott versforma, a bravúros rímhasználat, s a népi nyelv, sőt, nyelvjárás izgalmas ellentéte az abszurd gon­dolatfűzésnek, s a szándékolt lehetetlenkedés­nek. A nonszensz versek közül az Antyuk gaz­da­ érdemesíthető külön kiemelésre, mely tudatos archaizálásával nyelvemlékeinkre emlékeztet: „imát durmolok én, gyökér-imákat m­dveket kiverek, teremtök odvas sík meszőn aratott marék füvekbül.” De — az az érzésem — Báthori csak cezú­rának vagy intermezzonak szánta a Rafia­­bábukat, mert a harmadik ciklusban, a Forró territóriumban visszatérnek rendtartó, precíz mondatai, s gondolatvezetése sem jelenti min­dig a logika szabályainak fölrúgását. Báthori már „civil” szakmája révén is ismeri a tör­vényt, s mint költő, nemcsak a jog, hanem az élet törvényeit is, tehát tudja, hogy sem a makro-, sem a mikrokozmoszban nincs vé­letlen: „Véletlent ez a territórium Nem tűr meg bármilyen világi som: Egyetlen birtoka egyetlen íve Kezek lüktetése közt röpülve!" (Változatok egy emberre) Érdekes és izgalmas helyzet jön létre így. Adva van egy abszurdba, nonszenszbe hajló költői koncepció, s egy precizitás, fegyelmet és verstani kötöttségeket ismerő, s elfogadó művészi attitűd. A kettő csak látszólag mond ellent egymásnak, s éppen ezért Báthori nem is törekszik arra, hogy azt feloldja. Elfogadja a lét determináltságát, s fel is dolgozza azt, mint annyi más XX. századi költő. Ez­ a leg­gyakrabban visszatérő motívum a kötetben, több esetben maga a vershelyzet is ez, s a determináltsággal akkor is konok elszántsággal néz­ szembe, ha az­ maga a megsemmisülés. A kötet címadó, kulcsfontosságú verséből idé­zek: „Ha visszanézek: célok intenek Ha előre: motívum a tükröm. Cél magam vagyok: megsemmisülés. Ha nem leszek: emlékem születés. Te benned futok túl megélt, halálomon. Életed kavicsán rovod holtversenyem.” (Holtverseny) Milyen újdonsággal lepett meg tehát min­ket a Holtverseny szerzője? Nagyon nehéz rö­viden válaszolni erre a kérdésre, hisz a világon százezrek virrasztanak a fehér írópapír fölött, mindenik abban a reményben, hogy addig nem látott tájakat fedez­ fel. Kezdő költőnél már az nagy érdem, ha el tudja kerülni a lírai közhelyeket. Báthori köl­tészetében nyoma sincs az­ utánérzéseknek, magabiztos és határozott a legnehezebb vers­helyzet kibontásában, kimunkálásában, s a kö­tetből egy olyan fantasztikus világ körvonalai bontakoznak ki, amely túl van az utolsó ka­taklizmán, amely az Atlantisz sorsát már meg­élte. A jó költő partnerként kezeli az­ olvasót. Báthori is bizonyára elvárja az olvasótól, hogy kezdjen valamit ezzel a vízióval. *­ Báthori Csaba: Holtverseny. I érsek. Sodalitas, Bécs 1992. 139 old. Ára 125- ös. OLVASÓNAPLÓ ÜDVÖZLET PRÁGÁBA Kissé irigykedve, de igaz örömmel lapozga­tom át újra meg újra az új évre megjelent Prá­gai Tükör — Kulturális és közéleti lap legelső számát. Valamikor a hatvanas években integra­­tio címmel mi is hasonlóan indítottunk itt Bécsben, igaz, nagyon szerényen, sokszorosí­tott formában, de azért bizakodva az Európa­­gondolat tudat és jövőt formáló erejében. Mint annyi minden, ez a kísérlet is annyi változáson, csonkuláson ment át, hogy a ma még megjelenő időközönkénti kötetek inkább a szándék ébrentartására, mintsem megvalósu­lására utalnak. Annál kellemesebb most kézbe venni ezt a, neve után ítélve, képes újságot sej­tető vállalkozást, hiszen folyóirat formátum­ban mindjárt bemutatkozásul azt kapja az ol­vasó Prágából, ami elvetélt Bécsben: (közép-) európaiságot elméletben és gyakorlatban. Kö­­zép-Európa keresése címmel Morvay Péter be­szélgetése olvasható az 1968-ban emigrált Mi­lan Hauner történésszel. Két további írás is ezt hirdeti: Közép-európaisággal a nacionaliz­mus ellen és Fejezetek Közép-Európa törté­nelméből Rudolf Kucera hasonló címmel meg­jelent könyvéből és könyvéről, természetesen magyar fordításban. Ugyanezen szerzőről egy másik írás is olvasható, Szomszédaink — első­sorban a magyarok címmel, szintén magyar fordításban. Hasonló tárgyat érint Petr Priho­­da A cseh-magyar jövő c. rövid tanulmánya. Mindkettőt megelőzi F. X. Saidának a Zápis­­ník VI. évfolyamában (1933-34) közölt írása Mi és a magyarok címmel. Amennyire meg­hökkentően figyelemreméltó a szándék, két dolog kissé túltengően zavaró: egyrészt ügyel­ni kellett volna arra, hogy ugyanazon szerzőt nem okvetlen épületes három változatban összesen 13 oldalon szerepeltetni, másrészt jobban kell törekednie a Prágai Tükörnek a jö­vőben arra, hogy minél több írást közölhessen első kézből. Emellett viszont tiszta, nemes a szándék, a közvetítő szerep már a lap alakításában is, hiszen ott vannak a cseh nyelvű összefoglalók az egyes írások után, de külön cseh és angol nyelvű rezümé a legvégén. Napjainkban, az - enyhén szólva - elkülönülés légkörében kel­lemes meglepetés így, ilyen szándékkal lapot indítani, hiszen megszokhattuk már, különö­sen a magyar kisebbségek felől, hogy a kiútke­resés helyett a növekvő bezárkózás, bizalmat­lanság, a súlyosbodó rosszkedvűséget szülő panaszkodás vált uralkodóvá. Pedig ki kell húzni a fejeket a kiúttalanság hurkából. És erre szolgáltat példát a Prágai Tükör. Érdemes idézni a szerkesztőség szándéknyilatkozatát a lap küldetéséről a Beköszöntőből: „Egy közös múltú területen, „Európa szívében" hitet ten­ni a polgári gondolat mellett, az emberi jogok sérthetetlensége mellett. Távolabb a súrlódá­sok voltaképpeni színterétől, de mégis elég kö­zel hozzájuk megismerni és megismertetni az olvasókkal a térséget közösen lakók közös problémáit: országokét, polgárokét, nemze­tekét. A lap szellemi missziója, íme a kezdet kezdetén ennyit legalább előre láthatunk: a to­lerancia és megértés szigetévé válni ,,a dulako­dás felett"." A negyedévenkénti megjelenésre tervezett folyóiratot az 1990-ben alakult Cseh- és Mor­vaországi Magyarok Szövetsége adja ki Lucie Szymanowská és Morvay Péter szerkesztésé­ben. Megrendelhető: Vinohradská 46, 120 00 Praha■ -de- AZ IDŐ FÉNYLŐ NYOMA A Győr—Moson—Sopron megyei Enesén él Gu­lch Csaba, aki Az idő fénylő nyoma cím­mel jelentetett meg interjúkötetet a minap, azokat a beszélgetéseket gyűjtve csokorba, amelyeket a Nyugat és a tengerentúli ma­gyar irodalom jeleseivel készített az elmúlt években. Bár ma már, ha lassan is a határokon kívül élő magyar alkotók létjogosultságot nyertek hazai irodalmunkban, azért nem ha­szontalanok az ilyen kötetek sem, hisz ennek az­ irodalomnak az „értékteremtő szerkeze­te” még nem nagyon ismert. Gülch Csaba így ajánlja az­ András Sán­dorral, Borbándi Gyulával, Csepelyi Rudolf­fal, Csiky Ágnes Máriával, Domahidy András­sal, Domahidy Miklóssal, Ferdinandy György­­gyel, Forrai Eszterrel, Gosztonyi Péterrel, Gömöri Györggyel, Horváth Elemérrel, Kocsis Gáborral, Major-Zala Lajossal, Saáry Évával, Szabó Ferenccel, Szépfalusi Istvánnal, Tollas Tiborral, Vándor Györgyivel és Vitéz György­­gyel készített beszélgetést olvasói figyelmébe: „Annak a személyes felfedezésnek az­ örömét szeretném megosztani másokkal is, amelyet a kötetben megszólaló alkotók műveinek megismerése, bebarangolása jelentett nekem. Törekvésemben benne sóhajt a remény, hogy a magyar irodalom „hatágú sípja” mos­tantól immár mindig együtt szólhat, és a san­da szándékú, megkülönböztető válogatások kora végleg lejárt.” Ez a fajta belső öröm, a kérdező beleélő magatartása teszi a kötetet igazi irodalmi cse­megévé. BÖRÖNDI OFFEN LEGUNG Az 1982-ben életbe lépett osztrák sajtótörvény értelmében az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé: Offenlegung gemäß § 25 des Mediengesetzes: Medieninhaber: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Öster­reich, A-1040 Wien, Danhausergasse 6/1. Untemehmensgegenstand: Interessenvertretung der Österreicher ungarischer Sprach­­und Kulturzugehörigkeit. Vorstand: Dr. Ernő Deák (Präsident), Dr. András Smuk (Generalsekretär), János Kántás (Kassier). Beteiligung: 100%. Grundlegende Richtung: Pluralistisch demokratische Meinungsbildung der Ungarn, Wahrung einer mit Österreich verbundenen Identität des Volkstums. 12 BÉCSI NAPLÓ AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Levelezési cím: A-1011 Wien, Postfach 358. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Eigentümer, Herausgeber, Hersteller und Ver­leger: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. A-1040 Wien, Danhausergasse 6/1. SZERKESZTŐK: Báthori Csaba, Brandenstein Mária, S. Csorna János, Deák Ernő, Gecsényi Lajos, Kántás János, Vándor Györgyi. FŐMUNKATÁRS: Hanák Tibor. BANKKONTO: 004-46793 Die Erste öster­reichische Spar-Casse-Bank, Wien I., Graben ELŐFIZETÉS egy évre: Ausztriában 90,- US, Magyarországon 210,- Ft, Németországban 25,- DM, Svájcban 22,- Str. Más európai országokban 25,- DM vagy annak megfelelő összeg. Amerikában, Kanadában (légipostával) 15,- US dollár, Dél-Amerikában és Ausztrá­liában 17,­ US dollár. TERJESZTŐNK Amerikában: Püski-Corvin Hungarian Books, 251E 82 Street, New York, N. Y. 10028. - FRAMO Et LYRA Books, 561, W. Driversey Parkway Room 219, Chicago, IL 60614. Angliában: Hungarian Books Agency, 87 Sewardstone Road, London E2 9HN. Szlovákiában: A Hét, Obchodná 7, 815 44 Bratislava. Hollandiában: Ács Zoltán, Drakestein 14, NL-2352 JV Leiderdorp. Kanadában: Pannónia Books Ltd., 472 Bloor St. W. 2nd­floor, Toronto, Ontario M5S 1X8. Magyarországon: Püski Kiadó Könyvesháza, Krisztina körút 26, H-1013 Budapest, Bank­számlaszám: 202-80871 Magyar Hitel Bank Rt. Németországban: Musica Hungarica, Romann Strasse 4, D-8000 München 40, Bayerische Vereinsbank, Konto­ Nr.: 339—792. Svájcban: SMIKK Versand, Im Zentrum 21, CH-8604 Volkerswil, Postkonto: 84-14738- 0, Postscheckamt: Winterthur. (A befizetőlap hátuljára kérjük feltüntetni: BÉCSI NAPLÓ) Svédországban: Szöllősi Antal, S-127 04 Skar­­holmen, Box 4062. Postai csekkszámla: 75 69 87­4. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Druck: ALWA Druckerei Ges. m. b. H. A-l 140 Wien. Flachgasse 5

Next