Bécsi Napló, 1993 (14. évfolyam, 2-6. szám)
1993-03-01 / 2. szám
HEGEDŰS JÁNOS RES NULLIUS A jogtudomány res nulliusnak nevezi az olyan jószágot, amelyet természeti okokból még senki sem sajátított ki, vagy pedig régi tulajdonosa felhagyott jogával. Báthori Csaba Holtverseny című verseskötetéből nem azért emeltem ki címként ezt a két latin szót, mert a szerző történetesen a jogtudományok doktora, hanem azért, mert meggyőződésem szerint ez a fiatal költő új úton jár, új területet hódít, a rés nulliusból res iudicata (lezárt ügy, jogerős ítélet) lesz megszenvedett, vajúdó, gyötrelmes mondatai nyomán. Néha a magvas irodalom olvasásakor — szinte gyerekes gondolatai támadhatnak az embernek. Azon merengtem a minap, a Holtverseny olvasása közben, hogy milyen könnyű dolga is volt egykoron Orpheusznak. Bármilyen szörnyű csapás is érte, elégtételéül szolgált az, hogy a vadállatokat, sőt, az alvilág félelmetes alakjait bárányszelídekké varázsolta bűvös hangszerével. Természetesen ezért válhatott minden utána következő költő eszményképévé, s nem volt és nem is lesz nagyobb költői álom a költészet hatalmának valamilyen formában történő megvalósításánál. Persze, a végzet nem követeli mindig ezt a természetes emberi logikát, ezért minden művész rejtett tudatában ott élhet a rettentő sejtelem: minden hiábavaló, a világ javíthatatlan vagy legalábbis gyógyíthatatlan, ezért, minden virrasztás, minden öngyötrő vajúdás hiábavaló. Báthori Csaba verseit olvasva az a gyanúm támadt, hogy van egy másik, nagyon meredek művészlogika is, amely nem ezt a gondolati sémát követi, sőt, az ellenkező irányba halad. Nem elaltatni, hanem felébreszteni kell az alvilág fúriáit, fel kell szabadítani a poklot, mert egyedül ez a végső figyelmeztetés a célravezető. Nem akarom túlhajtani a hasonlatot, de Báthori „holtversenyét" csak ezzel a logikával tudom megközelíteni. Anélkül, hogy illetéktelen és belemagyarázó lennék, szubjektív töprengésem eredményeként fogalmazom meg, hogy Báthori Csaba fordítva fújja az orpheuszi sípot vagy fuvolát, nem csendesít, nem altar se embert, se Istent, se ördögöt, egyszóval néhai jó Orpheusz ellentéte, antinómája. „Ki kell csikarni megint a teremtést” — kezdi a kötet élére kiemelt Atlantisz című versét, s ez a kemény mondat nem holmi nagyjavítást vagy nagytakarítást sejtet, nem a tengelyéből kisiklott világ pályakorrekcióját, hanem azt követeli, hogy a félresikerült teremtést, a gazdátlanná vált jószágot, a „rés nulliust” kell fogcsikorgatva, véres verejtékkel, most már, ha ennyi évtizeddel túl vagyunk rajta, „hátrálva ... haladni mint a rákok”, újrateremteni. (Atlantisz) A XX. századi modern lírát diagnosztizáló költészetnek is nevezik. Elsősorban azt tudja meg abból az értő olvasó, mi baj a világgal, milyen fekélyek rondítják az Ember arcát. Báthori Csaba fiatalokra jellemző bátorsággal túllép ezen, s verseiből nem az derül ki, hogy beteg a világ, hanem az, hogy a világ maga is diagnózis, amelyet úgy kell tudomásul vennünk, mint Kafka bogárrá vált fiatalemberét: félünk, irtózunk tőle, mert torz, s szeretnünk kell, mert mi magunk vagyunk az: „Emberi alak amit szörnyeteggé tisztított a világjavítás csapadéka, egyetlen cápaszáj a földön fékezhetetlen ragadozó... Gyűlölni kell az anyát, hogy a gyermeket szeressük és gyűlölni kell az atyát hogy eltűrjük minden rettenetes ivadékait.” (Mizantróp) Nem ötletszerűen kiragadott sorok segítségével igyekszem meghatározni Báthori költészetének legfőbb vonásait. Bármelyiket is olvasva e kötet 86 verse közül, az az érzésem támad, hogy fizikai, biológiai, szellemi fennmaradásunk a tét, s bármilyen halvány is a remény, hogy a költői szó szerepet játszhat ebben, férfias, komoly nekifeszüléssel vállalja a lármafa szerepét. Nyíltabb, nyitottabb vallomás is szól a feladatvállalásról, a formailag, ritmikailag is remekbe sikerült Ars poetica: „Csak olyan látomást, amelynek köze van a szemhez. Csak olyan mondatot, amelyben másként, de örökké funkcionálnak a szavak. Mondom: magából kifele mutat a költészet!" Valóban látomásos költészettel van dolgunk, elvont, a konvencionális képzettársításoktól távol eső, gyakran meghökkentő gondolati lírával. S mintha csak a képzelet rakoncátlan száguldását akarná ellensúlyozni, olyan feszes, fegyelmezett sorokban és strófákban fogalmaz, hogy nagy formaművészeinknek sem válna szégyenére. Sarkítottan azt is mondhatnám, hogy Báthori nemcsak verset tud írni, hanem verselni is megtanult. De tulajdonképpen ez is foglalás, pontosabban visszafoglalás, a poétai mező elhanyagolt területének, a műformának a visszaperelése. De talán szükség is van erre, különösen a kötet második, Rafinbábuk című ciklusában. Huszonegy, úgynevezett nonszensz verset tartalmaz ez a rész, amely a kevésbé edzett olvasó gyomrát megfeküdheti. Itt a gondozott versforma, a bravúros rímhasználat, s a népi nyelv, sőt, nyelvjárás izgalmas ellentéte az abszurd gondolatfűzésnek, s a szándékolt lehetetlenkedésnek. A nonszensz versek közül az Antyuk gazda érdemesíthető külön kiemelésre, mely tudatos archaizálásával nyelvemlékeinkre emlékeztet: „imát durmolok én, gyökér-imákat mdveket kiverek, teremtök odvas sík meszőn aratott marék füvekbül.” De — az az érzésem — Báthori csak cezúrának vagy intermezzonak szánta a Rafiabábukat, mert a harmadik ciklusban, a Forró territóriumban visszatérnek rendtartó, precíz mondatai, s gondolatvezetése sem jelenti mindig a logika szabályainak fölrúgását. Báthori már „civil” szakmája révén is ismeri a törvényt, s mint költő, nemcsak a jog, hanem az élet törvényeit is, tehát tudja, hogy sem a makro-, sem a mikrokozmoszban nincs véletlen: „Véletlent ez a territórium Nem tűr meg bármilyen világi som: Egyetlen birtoka egyetlen íve Kezek lüktetése közt röpülve!" (Változatok egy emberre) Érdekes és izgalmas helyzet jön létre így. Adva van egy abszurdba, nonszenszbe hajló költői koncepció, s egy precizitás, fegyelmet és verstani kötöttségeket ismerő, s elfogadó művészi attitűd. A kettő csak látszólag mond ellent egymásnak, s éppen ezért Báthori nem is törekszik arra, hogy azt feloldja. Elfogadja a lét determináltságát, s fel is dolgozza azt, mint annyi más XX. századi költő. Ez a leggyakrabban visszatérő motívum a kötetben, több esetben maga a vershelyzet is ez, s a determináltsággal akkor is konok elszántsággal néz szembe, ha az maga a megsemmisülés. A kötet címadó, kulcsfontosságú verséből idézek: „Ha visszanézek: célok intenek Ha előre: motívum a tükröm. Cél magam vagyok: megsemmisülés. Ha nem leszek: emlékem születés. Te benned futok túl megélt, halálomon. Életed kavicsán rovod holtversenyem.” (Holtverseny) Milyen újdonsággal lepett meg tehát minket a Holtverseny szerzője? Nagyon nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre, hisz a világon százezrek virrasztanak a fehér írópapír fölött, mindenik abban a reményben, hogy addig nem látott tájakat fedez fel. Kezdő költőnél már az nagy érdem, ha el tudja kerülni a lírai közhelyeket. Báthori költészetében nyoma sincs az utánérzéseknek, magabiztos és határozott a legnehezebb vershelyzet kibontásában, kimunkálásában, s a kötetből egy olyan fantasztikus világ körvonalai bontakoznak ki, amely túl van az utolsó kataklizmán, amely az Atlantisz sorsát már megélte. A jó költő partnerként kezeli az olvasót. Báthori is bizonyára elvárja az olvasótól, hogy kezdjen valamit ezzel a vízióval. * Báthori Csaba: Holtverseny. I érsek. Sodalitas, Bécs 1992. 139 old. Ára 125- ös. OLVASÓNAPLÓ ÜDVÖZLET PRÁGÁBA Kissé irigykedve, de igaz örömmel lapozgatom át újra meg újra az új évre megjelent Prágai Tükör — Kulturális és közéleti lap legelső számát. Valamikor a hatvanas években integratio címmel mi is hasonlóan indítottunk itt Bécsben, igaz, nagyon szerényen, sokszorosított formában, de azért bizakodva az Európagondolat tudat és jövőt formáló erejében. Mint annyi minden, ez a kísérlet is annyi változáson, csonkuláson ment át, hogy a ma még megjelenő időközönkénti kötetek inkább a szándék ébrentartására, mintsem megvalósulására utalnak. Annál kellemesebb most kézbe venni ezt a, neve után ítélve, képes újságot sejtető vállalkozást, hiszen folyóirat formátumban mindjárt bemutatkozásul azt kapja az olvasó Prágából, ami elvetélt Bécsben: (közép-) európaiságot elméletben és gyakorlatban. Közép-Európa keresése címmel Morvay Péter beszélgetése olvasható az 1968-ban emigrált Milan Hauner történésszel. Két további írás is ezt hirdeti: Közép-európaisággal a nacionalizmus ellen és Fejezetek Közép-Európa történelméből Rudolf Kucera hasonló címmel megjelent könyvéből és könyvéről, természetesen magyar fordításban. Ugyanezen szerzőről egy másik írás is olvasható, Szomszédaink — elsősorban a magyarok címmel, szintén magyar fordításban. Hasonló tárgyat érint Petr Prihoda A cseh-magyar jövő c. rövid tanulmánya. Mindkettőt megelőzi F. X. Saidának a Zápisník VI. évfolyamában (1933-34) közölt írása Mi és a magyarok címmel. Amennyire meghökkentően figyelemreméltó a szándék, két dolog kissé túltengően zavaró: egyrészt ügyelni kellett volna arra, hogy ugyanazon szerzőt nem okvetlen épületes három változatban összesen 13 oldalon szerepeltetni, másrészt jobban kell törekednie a Prágai Tükörnek a jövőben arra, hogy minél több írást közölhessen első kézből. Emellett viszont tiszta, nemes a szándék, a közvetítő szerep már a lap alakításában is, hiszen ott vannak a cseh nyelvű összefoglalók az egyes írások után, de külön cseh és angol nyelvű rezümé a legvégén. Napjainkban, az - enyhén szólva - elkülönülés légkörében kellemes meglepetés így, ilyen szándékkal lapot indítani, hiszen megszokhattuk már, különösen a magyar kisebbségek felől, hogy a kiútkeresés helyett a növekvő bezárkózás, bizalmatlanság, a súlyosbodó rosszkedvűséget szülő panaszkodás vált uralkodóvá. Pedig ki kell húzni a fejeket a kiúttalanság hurkából. És erre szolgáltat példát a Prágai Tükör. Érdemes idézni a szerkesztőség szándéknyilatkozatát a lap küldetéséről a Beköszöntőből: „Egy közös múltú területen, „Európa szívében" hitet tenni a polgári gondolat mellett, az emberi jogok sérthetetlensége mellett. Távolabb a súrlódások voltaképpeni színterétől, de mégis elég közel hozzájuk megismerni és megismertetni az olvasókkal a térséget közösen lakók közös problémáit: országokét, polgárokét, nemzetekét. A lap szellemi missziója, íme a kezdet kezdetén ennyit legalább előre láthatunk: a tolerancia és megértés szigetévé válni ,,a dulakodás felett"." A negyedévenkénti megjelenésre tervezett folyóiratot az 1990-ben alakult Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége adja ki Lucie Szymanowská és Morvay Péter szerkesztésében. Megrendelhető: Vinohradská 46, 120 00 Praha■ -de- AZ IDŐ FÉNYLŐ NYOMA A Győr—Moson—Sopron megyei Enesén él Gulch Csaba, aki Az idő fénylő nyoma címmel jelentetett meg interjúkötetet a minap, azokat a beszélgetéseket gyűjtve csokorba, amelyeket a Nyugat és a tengerentúli magyar irodalom jeleseivel készített az elmúlt években. Bár ma már, ha lassan is a határokon kívül élő magyar alkotók létjogosultságot nyertek hazai irodalmunkban, azért nem haszontalanok az ilyen kötetek sem, hisz ennek az irodalomnak az „értékteremtő szerkezete” még nem nagyon ismert. Gülch Csaba így ajánlja az András Sándorral, Borbándi Gyulával, Csepelyi Rudolffal, Csiky Ágnes Máriával, Domahidy Andrással, Domahidy Miklóssal, Ferdinandy Györgygyel, Forrai Eszterrel, Gosztonyi Péterrel, Gömöri Györggyel, Horváth Elemérrel, Kocsis Gáborral, Major-Zala Lajossal, Saáry Évával, Szabó Ferenccel, Szépfalusi Istvánnal, Tollas Tiborral, Vándor Györgyivel és Vitéz Györgygyel készített beszélgetést olvasói figyelmébe: „Annak a személyes felfedezésnek az örömét szeretném megosztani másokkal is, amelyet a kötetben megszólaló alkotók műveinek megismerése, bebarangolása jelentett nekem. Törekvésemben benne sóhajt a remény, hogy a magyar irodalom „hatágú sípja” mostantól immár mindig együtt szólhat, és a sanda szándékú, megkülönböztető válogatások kora végleg lejárt.” Ez a fajta belső öröm, a kérdező beleélő magatartása teszi a kötetet igazi irodalmi csemegévé. BÖRÖNDI OFFEN LEGUNG Az 1982-ben életbe lépett osztrák sajtótörvény értelmében az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé: Offenlegung gemäß § 25 des Mediengesetzes: Medieninhaber: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, A-1040 Wien, Danhausergasse 6/1. Untemehmensgegenstand: Interessenvertretung der Österreicher ungarischer Sprachund Kulturzugehörigkeit. Vorstand: Dr. Ernő Deák (Präsident), Dr. András Smuk (Generalsekretär), János Kántás (Kassier). Beteiligung: 100%. Grundlegende Richtung: Pluralistisch demokratische Meinungsbildung der Ungarn, Wahrung einer mit Österreich verbundenen Identität des Volkstums. 12 BÉCSI NAPLÓ AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Levelezési cím: A-1011 Wien, Postfach 358. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Eigentümer, Herausgeber, Hersteller und Verleger: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. A-1040 Wien, Danhausergasse 6/1. SZERKESZTŐK: Báthori Csaba, Brandenstein Mária, S. Csorna János, Deák Ernő, Gecsényi Lajos, Kántás János, Vándor Györgyi. FŐMUNKATÁRS: Hanák Tibor. BANKKONTO: 004-46793 Die Erste österreichische Spar-Casse-Bank, Wien I., Graben ELŐFIZETÉS egy évre: Ausztriában 90,- US, Magyarországon 210,- Ft, Németországban 25,- DM, Svájcban 22,- Str. Más európai országokban 25,- DM vagy annak megfelelő összeg. Amerikában, Kanadában (légipostával) 15,- US dollár, Dél-Amerikában és Ausztráliában 17, US dollár. TERJESZTŐNK Amerikában: Püski-Corvin Hungarian Books, 251E 82 Street, New York, N. Y. 10028. - FRAMO Et LYRA Books, 561, W. Driversey Parkway Room 219, Chicago, IL 60614. Angliában: Hungarian Books Agency, 87 Sewardstone Road, London E2 9HN. Szlovákiában: A Hét, Obchodná 7, 815 44 Bratislava. Hollandiában: Ács Zoltán, Drakestein 14, NL-2352 JV Leiderdorp. Kanadában: Pannónia Books Ltd., 472 Bloor St. W. 2ndfloor, Toronto, Ontario M5S 1X8. Magyarországon: Püski Kiadó Könyvesháza, Krisztina körút 26, H-1013 Budapest, Bankszámlaszám: 202-80871 Magyar Hitel Bank Rt. Németországban: Musica Hungarica, Romann Strasse 4, D-8000 München 40, Bayerische Vereinsbank, Konto Nr.: 339—792. Svájcban: SMIKK Versand, Im Zentrum 21, CH-8604 Volkerswil, Postkonto: 84-14738- 0, Postscheckamt: Winterthur. (A befizetőlap hátuljára kérjük feltüntetni: BÉCSI NAPLÓ) Svédországban: Szöllősi Antal, S-127 04 Skarholmen, Box 4062. Postai csekkszámla: 75 69 874. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Druck: ALWA Druckerei Ges. m. b. H. A-l 140 Wien. Flachgasse 5