Bécsi Napló, 2009 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2009-01-01 / 1. szám
2009* január-február BÉCSI NAPLÓ Magyarországi helyzetkép Új évkor interjú készült Hankiss Elemér szociológussal, amely „Magyarország megalázott ország” címmel a Hírszerzőben 2009. január 5-én jelent meg. Az értékkutató szociológus másutt az igazságosságról nyilatkozva kifejtette, hogy fel kell ébrednie a magyar társadalomnak, az önszerveződő társadalomnak meg kell születnie Magyarországon, hogy megvédjük magunkat. Meg kell védenünk egymást és saját jogainkat. A XIX. századi Magyarországra utalva úgy fogalmazott: a magyarországi politikai osztálynak és közéleti értelmiségnek el kell kezdenie egyfajta reformkori szellemet. Alábbiakban a Kósa András által készített a beszélgetés rövidített változatát közöljük. (Szerk.) Éppen tíz éve jelent meg az Egy ország arca című cikke, amelyben arról ír, Magyarországnak nincs karaktere, nem tudjuk felhívni a figyelmet, eladni magunkat a világnak. Azóta felkerültünk a világtérképre, mint egy olyan ország, amely eltékozolta lehetőségeit az elmúlt években - egyetért ezzel az értékeléssel? A 90-es évek elején Magyarország dinamikus fiatal demokrácia képét sugározta a világba. Ma egy meggyötört, zavaros arcot lát az, aki ránk tekint ránk, egy válságból válságba bukdácsoló, vesztes országra. Azt is mondhatnám: megalázott országra. Megaláz saját kudarcunk és mások sikere. Jó lenne, ha előbb-utóbb mosolyra derülhetne ez az arc. Lát erre esélyt?Ezzel az állapottal párhuzamosan a politikai megosztottság is soha nem látott mélységeket ért el. Megosztottság mindenhol volt és van a világon. Voltak olyan korok és országok, ahol a szakadék a mai magyarországi szakadásnál mélyebb volt. A mi történelmünkben is voltak a mainál mélyebb szakadékok. A hajdanvolt kurucok nemcsak szavakkal ölték egymást, mint ahogy mi tesszük manapság; 1956-ban is nagyobb feszültségek robbantak ki, mint a mi mai ellentéteink. Ami persze nem azt jelenti, hogy a mai állapot ne lenne káros és szégyenteljes, és ne kellene minden erőnkkel változtatni rajta. De van itt egy bökkenő. Túlontúl sokat beszélünk a politikai/ideológiai szakadásról a szociál-liberális és a konzervatív tábor között, és alig-alig veszünk észre egy ennél mélyebb és veszélyesebb szakadékot: a viszonylagos jólétben és biztonságban élő két-három millió ember, és a mindennapi nyomorúsággal küszködő kéthárom millió ember között húzódó mély szakadékot. Pedig ennek az utóbbinak a léte nagyobb baj annál, mint hogy mondjuk Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nem ül le egymással. Ez a szakadék 2009-ben még tovább mélyülhet, a szegények még szegényebbek lesznek, és többen kerülhetnek a létbizonytalanság állapotába. Lehet ezt valahogy tompítani? A társadalmi igazságtalanság és a szegénység nem fátum, amin ne lehetne változtatni. Voltak máshol is nagy társadalmi ellentétek, és voltak országok, amelyek képesek voltak a megújulásra, egy igazságosabb és méltányosabb társadalmi rend kialakítására. Társadalmi szerződés megkötésével, hatékony társadalombiztosítás és egészségügy megszervezésével, új oktatáspolitikával és így tovább. Ehhez persze józan, felelősségteljes társadalmi szereplőkre, politikusokra, társadalmi szervezetekre, véleményformálókra, állampolgárokra volt szükség. És ezen a téren mi ma nem állunk valami fényesen. Mi lenne a legsürgetőbb teendő? Egyet említek. Magyarországon ma elfogadhatatlanul alacsony a társadalmi mobilitás, mint akár száz éve volt. Annak az esélye, hogy egy szegény gyerek polgári életpályára léphessen, ma szinte alacsonyabb, mint száz éve volt. Igaz, annak idején a kis Arany Jánosnak se volt nagy esélye a fölemelkedésre. Egy isten háta mögötti faluban született, szerény körülmények között élő családban. De volt egy olyan tanítója, aki kézen fogta és elvitte a debreceni kollégiumba. És annak idején gyerekek ezrei kezdtek így felfelé lépegetni a társadalmi létrán. Az 1930-as években is nagyobb volt a mobilitás, mint most. A Kádár-rendszer sok súlyos és maradandó kárt tett az országban, de az kétségtelen, hogy a hetvenes-nyolcvanas években százezrek emelkedtek ki a proletár vagy paraszt-proletár létből és jutottak fel egy kispolgári-polgári szintre. Felnőtt egy első generációs szakértelmiség is. 1989 után a helyzet rosszabbodott. Pedig önsorsromboló az a társadalom, amely nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a társadalom minden rétegéből, mélyrétegeiből is felszínre hozza a tehetségeket. Az utóbbi egy-két évben szerencsére - Csermely Péter s mások hősies erőfeszítésének köszönhetően - már elindult néhány kiváló tehetséggondozó program. Ma tömegek létélménye lehet, főleg a kistelepüléseken, hogy az állam magukra hagyta őket, a minimális anyagi biztonságukat sem tudja garantálni például. Magyarországon az államszervezet hatalmasra dagadt, mégis gyenge. Nem tud érvényt szerezni a törvényeknek, nem tudja megvédeni polgárait, nem tesz eleget azért, hogy életük egyszerűbb s könnyebb legyen. Nem szolgáltató, hanem bürokratikus és parancsolgató állam. Ide-oda rángatja, fölöslegesen bosszantja, gyakran megalázza polgárait. S legfőképpen: tehetetlenkedik. Ebből a szempontból 2008-ban javult, romlott, vagy stagnált a helyzet? Nehéz megmondani. A pénzügyi válság néhány gyors döntésre kényszeríttette a kormányt, az EU-s pénzek szétosztásánál is hatékonyabb ügyintézést ígérnek. De ha a szakértelemnek azt a hiányát, azt a zűrzavart és tehetetlenkedését látjuk, ami mondjuk a budapesti metróépítést vagy a kulturális főváros pécsi előkészítését veszi körül, akkor értetlenül áll az ember, és már-már elveszti a bizalmát ebben az országban. Különösen akkor, ha látja, hogy például Csehországban vagy Szlovákiában milyen gyors és szakszerű döntések születtek s születnek számos területen. A gazdasági konszolidáció, a befektetési kedv visszatérésének egyik legfontosabb feltétele a korrupció visszaszorítása lenne, ebben éppen hogy visszacsúsztunk. Nem látok én sem javulást. Pedig lehetne, csak felelősségteljes politikai vezetés kellene hozzá, és itt most nemcsak a kormánypártokra gondolok. Persze más országok is voltak ilyen helyzetben, és előbbutóbb kilábaltak belőle. Magyarországon még nem következett be ez a fordulat. S hadd tegyem hozzá: a korrupció bizonyos mértéke nálunk is elviselhető volna. Ezt hogy érti? Például úgy, hogy ha a korrupció révén egyébként hozzáértő, az ország javáért is dolgozni képes és hajlandó emberek kerülnének kulcspozíciókba, nem lenne ennyire rossz a helyzet. Akkor van nagy baj, ha a közélet szereplői nemcsak korruptak, hanem alkalmatlanok is arra, hogy az ország ügyeit jól, szakszerűen, sikeresen intézzék. Ön szerint mikor lesz akkora társadalmi nyomás a pártokon, hogy komolyan nekifogjanak a korrupció letöréséhez? Egyelőre nem érzékelek ilyen “társadalmi nyomást”. Inkább csak panaszkodunk, káromkodunk. Egy szétzilált társadalom nem tud igazi nyomást gyakorolni politikusaira, ha már egyszer meggondolatlanul megválasztotta őket. És van a korrupciónál egy talán még nagyobb baj. A “korrupciós neurózis”. Az, hogy ma már az emberek többsége úgy érzi, hogy minden hiábavaló, mert úgyis mindenki korrupt. S ha mindenki korrupt, “miért legyek én” tisztességes, így fertőző bénít meg a korrupció egy egész társadalmat. Ennek tudja be, hogy a VII. kerületi ingatlanpanamák ügye szinte csak ideiglenesen tudott a főáramú média részévé válni, míg a Tocsik-botrányba még belebukott az akkori második legnagyobb párt, az SZDSZ elnöke? Pedig nagyságrendileg ugyanakkora pénzről is szó lehet. Korrupt politikusok, bankárok, üzletemberek mindenütt vannak, de jól működő demokráciákban, ha valakit rajtakapnak, szigorúan megbüntetik. Emlékszik, hogy amikor néhány éve Amerikában fény derült egy több milliárdos korrupcióra (az Enron-ügy - a szerk.), az igazságszolgáltatás keményen lecsapott a magas rangú tettesekre, pedig George W. Bush elnök ismerősei is köztük voltak. Ez sem védte meg őket a tíz-húsz-harminc év, vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetéstől. Nálunk az a közhites lehet, hogy a tény is az -, hogy a kis tolvajt szigorúan megbüntetik, a milliárdos csaló pedig, ha megfelelők a kapcsolatai, megússza a dolgot. Ez a hit vagy gyakorlat is rombolja, roncsolja a társadalmat. Mennyire lenne fontos az elit példamutató szerepe? Nálunk sem a párt-, sem a kampányfinanszírozást, sem a képviselői juttatásokat nem lehet évek óta rendbe tenni. Egy ország vezetőinek - országgyűlési képviselőknek, politikusoknak, vezető tisztségviselőknek - nemcsak az a kötelességük, hogy jól kormányozzák az országot, hanem az is, hogy példát mutassanak törvénytiszteletből, polgári kötelességtudatból, önmérsékletből. Nálunk ez még nem divat. Pedig már egy-két látványos gesztus is segítene. Például, ha azt mondanák (tudom, képtelenség): csődbe vittük az országot, ezért egy éven keresztül összjövedelmünk felét felajánljuk mondjuk a tehetséges szegény gyerekek iskoláztatására. (A Ford vezetői, bár ők csak egy autógyárat futtattak zátonyra, egy évig 1 dollárért dolgoznak.) Egy ilyen gesztus után az emberek egy kicsit elkezdenének hinni abban, hogy a demokrácia akár működhet is. Mert a demokrácia jól működésének egyik előfeltétele a hatalmon lévők önkorlátozása. Amíg egy ország vezetői is a “kaparj kurta, neked is jut” elve alapján élnek, addig aligha várható el az, hogy a társadalom bármiféle áldozatot vállaljon a “közjó” érdekében. Van bármi biztató előjel ezek után 2009-re? Szerencsére a világ változik. A hullámvölgyek se tartanak örökké. 1825-ben ugyanilyen, vagy még nehezebb s reménytelenebb helyzetben volt az ország, de... másfél-két évtized alatt kibontakozott a nagyszerű reformkor. Másfél évtizedes kábulatból mintha ma is kezdene feltápászkodni a magyar társadalom. Lehet, hogy a népszavazás nem a legfontosabb kérdésekre összpontosított; lehet, hogy a sztrájkok, sztrájkolók még ügyetlenkednek; lehet, hogy azok a polgármesterek, akik - látva a kormány tehetetlenkedését - maguk keresnek új megoldásokat, nem feltétlen lesznek sikeresek; lehet, hogy ma még elvesznek azoknak a szakértőknek és polgároknak a gondolatai, akik klubokban, bizottságokban, társas körökben már lázasan keresik az ország lehetséges kiútjait. De a jégzajlás mintha már megindult volna. Bibi Hány magyarországi diák tanul Ausztriában? Legújabb kimutatások szerint ezer fölé emelkedett az Ausztria különböző egyetemein tanuló magyar állampolgárok száma. A 2007/2008. évfolyam téli szemeszterében 2074-en iratkoztak be. Megoszlásuk egyetemi városok szerint: Bécs 871, Graz 143, Leoben 5, Linz 28, Salzburg 38, Innsbruck 25, Klagenfurt 15. A 2005/2006. téli szemeszterben 833 magyarországi egyetemista tanult Ausztriában; 702, ill. 89 diákkal akkor is Bécs és Graz vezetett. Nagyságrendben a legtöbben (429) a társadalom- és közgazdaság tudományokat választották, őket követik a szellemtudományokat tanulók (367), de 206-tal jelentős a zenészek száma is. A következő, százon felüli csoportokat a műszaki tudományokat választók (138), ill. a jogászok (106) képezik. Az egyes szakok összeadásából származó „többlet“ abból adódik, hogy sokan több irányú tanulmányokat folytatnak egyidejűleg. (Forrás: Statistik Austria) • Karácsony Bécsben A „Bécsi Magyar Iskola“ és a 72. sz. Széchenyi István cserkészcsapat tavaly is együtt tartották immár hagyományos karácsonyi ünnepélyüket, ezúttal a Bécs VII. ker. Lindengasse-i evangélikus templomban. Vendéglátó volt az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet. Solymár Mónika lelkésznő üdvözölte az egybegyűlteket és vezette le a műsort, amelyet a soproni evangélikus líceum diákjai adtak elő. A cserkészek Betlehemes játékot mutattak be. A „Bécsi Magyar Iskolát“ Hofferné Mentsik Szilvia ismertette, a soproni Berzsenyi gimnáziumról Tölli Balázs igazgató tartott bemutatót. Ebben a középiskolában német nyelvű tagozat is működik. KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT Folytatás az I. oldalról mániái magyar „mór”, az RMDSZ is megtette a kötelességét, és elkezdheti ellenzéki tevékenységét, aminek következtében több száz magas beosztású hivatalnoka el fogja veszíteni azt az állását, amely révén tehetett valamit a magyarok ügyeiért. Sajátos Magyarország viszonya az Egyesült Államokhoz, illetve a nagyhatalmakhoz. A mindenkori hivatalos kormánypolitika szorosan kötődik a legnagyobb szövetségeshez, de a politikai elit egyes szegmenseiben és a társadalom mélyrétegeiben komoly Amerika- ellenesség tapasztalható. Elsőként arra gondolhatnánk, hogy az elmúlt politikai rendszer, a posztkommunista erők utóvédharcáról van szó. Konkrétan azonban az a helyzet, hogy kevés politikai kérdésben áll egymáshoz olyan közel a bal- és jobboldali mentalitás, mint ebben. Miközben a média oldalai zsúfoltak az iraki és az afganisztáni háború híveivel, vagy Bush elnök bírálatával, addig a Kaukázusról és a moszkvai alvilágról alig esik szó, Putyin elnök, majd miniszterelnök tevékenységének értékeléséről nem is szólva. Az ellenzék sajtójának vezérhajója, a Magyar Nemzet, nemzetközi rovatában évek óta következetesen bírálja az Egyesült Államokat, miközben mind a grúz kérdésben, mind a gázvitában Moszkvának adott igazat. Ezzel szemben a FIDESZ feltűnően kritikus Oroszország nemzetközi megnyilvánulásaival kapcsolatban. Kérdéses lehet tehát, hogy van-e a legnagyobb ellenzéki pártnak befolyásos sajtója, netán a Magyar Nemzet mögött mégsem az ellenzék áll? Ami önmagában nem lenne baj, ha létezne olyan színvonalas, elemző és független médiavilág, amely nélkülözhetetlen támpontokat lenne képes nyújtani a gyakran csak szuverén kommentátori segítséggel kibogozható nemzetközi összefüggések megértéséhez. Amíg a kormány megpróbál egyensúlyozni az Egyesült Államok és Oroszország között, észrevehetően módosítva a korábbi kormányok egyértelműen Amerika-barát felfogását, addig a FIDESZ - kormányképességét bizonyítandó - hangsúlyozza elkötelezettségét Amerika irányában. A nemzetközi optikai csalódásban szenvedő magyar közegben ez kevésnek látszik. Jellemző, hogy miközben a Baltikum, Lengyelország, Csehország és nem utolsósorban az ortodox Románia kritikusan viszonyul az orosz külpolitikához, a magyar kormány, a közvélemény jelentős részének a támogatásával - igaz, a gázfegyver közvetlen árnyékában - meglehetősen megértően értelmezi Moszkva törekvéseit. Bármennyire is meghatározó formailag Brüsszel nemzetközi szerepe, valójában továbbra sem elhanyagolható az európai nagyhatalmakhoz való viszony kérdése. Gyurcsány Ferenc kevéssé viszonzott vonzódása a munkáspárti vezetésű Nagy Britannia felé Blair távozása óta csökkent. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége, hiszen a szigetország továbbra is közömbös az Európa hátsó udvarában történtekkel kapcsolatban. Franciaország már nagyobb érdeklődést mutat, de az nem lehet vitás, hogy Románia mögött bármelyik régióbeli ország is csak másodhegedűs lehet Párizsban. Meglepő a német közömbösség a térség és Magyarország iránt, pedig gazdaságilag vezető szerepe van. Bármennyire ridegek is a német-lengyel és a német-cseh kapcsolatok, ettől nem lett jobb a magyar-német viszony. A nagykoalíciós Berlinből nézve nyilván nem szimpatikus az erős magyar politikai megosztottság. Koncepciótlanság és zavar mutatható ki a szomszédságpolitika terén. Kifejezetten hűvösek a magyar-szlovák viszonyok. Ezzel szemben nyugvópontra jutott a magyar-román kapcsolatrendszer. Ukrajna sajnálatos módon az erős és nyugtalan orosz kisebbség megrendszabályozására hozott korlátozó kisebbségi intézkedéseit Kárpátalján is végre kívánja hajtani. A Gyurcsány-kormány nem folytatta az Orbánkormány erőteljes nyitását az egykori társország, Horvátország felé. A szintén történelmi és szintén ambivalens osztrák-magyar kapcsolatot mintha megint az ambivalencia uralná. A magyar oligarchia, amely még néhány külföldi tulajdoni többségű nagyvállalat menedzsmentjét kézben tartja, megriadt az osztrák felvásárlási kísérletek miatt (Magyar Értéktőzsde, MOL). A tavalyi politikai élet kivételes pillanata volt, amikor a Parlament túlnyomó többsége, azaz a kormánypártok és az ellenzék együtt szavazta meg az ún. Lex MOL-t, ami nemzeti értéknek minősítette, és törvényi védelem alá helyezte a legnagyobb, formailag még magyarnak tekinthető vállalatokat. Szabó A. Ferenc 3 Hurrá! Beindult a HU-RÁ Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének magyar nyelvű hálórádiója! Az aktuális friss adás meghallgatható: www.hungaronetvoice.net Új adás heti 3 alkalommal kerül föl a rendszerre. A régiek az archívumból hallgathatók meg. Munkatársai a nyugat-európai magyar szervezetek tagjai, műsorvezető-szerkesztő Fejes Kata.