Bécsi Napló, 2009 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2009-01-01 / 1. szám

2009* január-február BÉCSI NAPLÓ Magyarországi helyzetkép Új évkor interjú készült Hankiss Elemér szocioló­gussal, amely „Magyarország megalázott ország” cím­mel a Hírszerzőben 2009. január 5-én jelent meg. Az értékkutató szociológus másutt az igazságosságról nyilatkozva kifejtette, hogy fel kell ébrednie a ma­gyar társadalomnak, az önszerveződő társadalomnak meg kell születnie Magyarországon, hogy megvédjük magunkat. Meg kell védenünk egymást és saját joga­inkat. A XIX. századi Magyarországra utalva úgy fo­galmazott: a magyarországi politikai osztálynak és közéleti értelmiségnek el kell kezdenie egyfajta re­formkori szellemet. Alábbiakban a Kósa András által készített a beszélgetés rövidített változatát közöljük. (Szerk.) Éppen tíz éve jelent meg az Egy ország arca című cikke, amelyben arról ír, Magyarországnak nincs ka­raktere, nem tudjuk felhívni a figyelmet, eladni magunkat a világnak. Azóta felkerültünk a világtér­képre, mint egy olyan ország, amely eltékozolta le­hetőségeit az elmúlt években - egyetért ezzel az érté­keléssel? A 90-es évek elején Magyarország dinamikus fiatal demokrácia képét sugározta a világba. Ma egy meggyö­tört, zavaros arcot lát az, aki ránk tekint­ ránk, egy válságból válságba bukdácsoló, vesztes országra. Azt is mondhatnám: megalázott országra. Megaláz saját kudarcunk és mások sikere. Jó lenne, ha előbb-utóbb mosolyra derülhetne ez az arc. Lát erre esélyt?Ezzel az állapottal párhuzamosan a politikai megosztottság is soha nem látott mélysé­geket ért el. Megosztottság mindenhol volt és van a világon. Voltak olyan korok és országok, ahol a szakadék a mai magyarországi szakadásnál mélyebb volt.­­ A mi tör­ténelmünkben is voltak a mainál mélyebb szakadékok. A hajdanvolt kurucok nemcsak szavakkal ölték egy­mást, mint ahogy mi tesszük manapság; 1956-ban is nagyobb feszültségek robbantak ki, mint a mi mai el­lentéteink. Ami persze nem azt jelenti, hogy a mai ál­lapot ne lenne káros és szégyenteljes, és ne kellene minden erőnkkel változtatni rajta. De van itt egy bökkenő. Túlontúl sokat beszélünk a politikai/ideológiai szakadásról a szociál-liberális és a konzervatív tábor között, és alig-alig veszünk észre egy ennél mélyebb és veszélyesebb szakadékot: a viszony­lagos jólétben és biztonságban élő két-három millió ember, és a mindennapi nyomorúsággal küszködő két­­három millió ember között húzódó mély szakadékot. Pedig ennek az utóbbinak a léte nagyobb baj annál, mint hogy mondjuk Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nem ül le egymással. Ez a szakadék 2009-ben még tovább mélyülhet, a szegények még szegényebbek lesznek, és többen ke­rülhetnek a létbizonytalanság állapotába. Lehet ezt valahogy tompítani? A társadalmi igazságtalanság és a szegénység nem fátum, amin ne lehetne változtatni. Voltak máshol is nagy társadalmi ellentétek, és voltak országok, ame­lyek képesek voltak a megújulásra, egy igazságosabb és méltányosabb társadalmi rend kialakítására. Társa­dalmi szerződés megkötésével, hatékony társadalom­­biztosítás és egészségügy megszervezésével, új okta­táspolitikával és így tovább. Ehhez persze józan, fele­lősségteljes társadalmi szereplőkre, politikusokra, tár­sadalmi szervezetekre, véleményformálókra, állam­polgárokra volt szükség. És ezen a téren mi ma nem állunk valami fényesen. Mi lenne a legsürgetőbb teendő? Egyet említek. Magyarországon ma elfogadhatatla­nul alacsony a társadalmi mobilitás, mint akár száz éve volt. Annak az esélye, hogy egy szegény gyerek polgá­ri életpályára léphessen, ma szinte alacsonyabb, mint száz éve volt. Igaz, annak idején a kis Arany Jánosnak se volt nagy esélye a fölemelkedésre.­­ Egy isten háta mögötti faluban született, szerény körülmények között élő családban. De volt egy olyan tanítója, aki kézen fogta és elvitte a debreceni kollégiumba. És annak ide­jén gyerekek ezrei kezdtek így felfelé lépegetni a tár­sadalmi létrán. Az 1930-as években is nagyobb volt a mobilitás, mint most. A Kádár-rendszer sok súlyos és maradandó kárt tett az országban, de az kétségtelen, hogy a hetvenes-nyolc­vanas években százezrek emelkedtek ki a proletár vagy paraszt-proletár létből és jutottak fel egy kispol­gári-polgári szintre. Felnőtt egy első generációs szak­­értelmiség is. 1989 után a helyzet rosszabbodott.­­ Pedig önsorsromboló az a társadalom, amely nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a társadalom minden rétegéből, mélyrétegeiből is felszínre hozza a tehetségeket. Az utóbbi egy-két évben szerencsére - Csermely Péter s mások hősies erőfeszítésének köszön­hetően - már elindult néhány kiváló tehetséggondo­zó program. Ma tömegek létélménye lehet, főleg a kistelepülése­ken, hogy az állam magukra hagyta őket, a minimális anyagi biztonságukat sem tudja garantálni például. Magyarországon az államszervezet hatalmasra da­gadt, mégis gyenge. Nem tud érvényt szerezni a törvé­nyeknek, nem tudja megvédeni polgárait, nem tesz eleget azért, hogy életük egyszerűbb s könnyebb le­gyen. Nem szolgáltató, hanem bürokratikus és paran­csolgató állam. Ide-oda rángatja, fölöslegesen bosszantja, gyakran megalázza polgárait. S legfőkép­pen: tehetetlenkedik. Ebből a szempontból 2008-ban javult, romlott, vagy stagnált a helyzet? Nehéz megmondani. A pénzügyi válság néhány gyors döntésre kényszeríttette a kormányt, az EU-s pénzek szétosztásánál is hatékonyabb ügyintézést ígérnek. De ha a szakértelemnek azt a hiányát, azt a zűrzavart és tehetetlenkedését látjuk, ami mondjuk a budapesti metró­építést vagy a kulturális főváros pécsi előkészítését veszi körül, akkor értetlenül áll az ember, és már-már elveszti a bizalmát ebben az országban. Különösen akkor, ha látja, hogy például Csehországban vagy Szlovákiában milyen gyors és szakszerű döntések születtek s születnek számos te­rületen. A gazdasági konszolidáció, a befektetési kedv visszatérésének egyik legfontosabb feltétele a kor­rupció visszaszorítása lenne, ebben éppen hogy visszacsúsztunk. Nem látok én sem javulást. Pedig lehetne, csak fe­lelősségteljes politikai vezetés kellene hozzá, és itt most nemcsak a kormánypártokra gondolok. Persze más országok is voltak ilyen helyzetben, és előbb­­utóbb kilábaltak belőle.­­ Magyarországon még nem következett be ez a fordulat. S hadd tegyem hozzá: a korrupció bizonyos mértéke nálunk is elviselhető volna. Ezt hogy érti? Például úgy, hogy ha a korrupció révén egyébként hozzáértő, az ország javáért is dolgozni képes és haj­landó emberek kerülnének kulcspozíciókba, nem len­ne ennyire rossz a helyzet. Akkor van nagy baj, ha a közélet szereplői nemcsak korruptak, hanem alkalmat­lanok is arra, hogy az ország ügyeit jól, szakszerűen, sikeresen intézzék­. Ön szerint mikor lesz akkora társadalmi nyomás a pártokon, hogy komolyan nekifogjanak a korrup­ció letöréséhez? Egyelőre nem érzékelek ilyen “társadalmi nyomást”. Inkább csak panaszkodunk, káromkodunk. Egy szét­zilált társadalom nem tud igazi nyomást gyakorolni politikusaira, ha már egyszer meggondolatlanul meg­választotta őket. És van a korrupciónál egy talán még nagyobb baj. A “korrupciós neurózis”. Az, hogy ma már az emberek többsége úgy érzi, hogy minden hiábava­ló, mert úgyis mindenki korrupt. S ha mindenki kor­rupt, “miért legyek én” tisztességes, így fertőz­ő bénít meg a korrupció egy egész társadalmat. Ennek tudja be, hogy a VII. kerületi ingatlan­­panamák ügye szinte csak ideiglenesen tudott a fő­áramú média részévé válni, míg a Tocsik-botrány­­ba még belebukott az akkori második legnagyobb párt, az SZDSZ elnöke? Pedig nagyságrendileg ugyanakkora pénzről is szó lehet. Korrupt politikusok, bankárok, üzletemberek min­denütt vannak, de jól működő demokráciákban, ha valakit rajtakapnak, szigorúan megbüntetik. Emlék­szik, hogy amikor néhány éve Amerikában fény derült egy több milliárdos korrupcióra (az Enron-ügy - a szerk.), az igazságszolgáltatás keményen lecsapott a magas rangú tettesekre, pedig George W. Bush elnök ismerősei is köztük voltak. Ez sem védte meg őket a tíz-húsz-harminc év, vagy akár életfogytig tartó börtön­­büntetéstől. Nálunk az a közhit­e­s lehet, hogy a tény is az -, hogy a kis tolvajt szigorúan megbüntetik, a milli­árdos csaló pedig, ha megfelelők a kapcsolatai, meg­ússza a dolgot. Ez a hit vagy gyakorlat is rombolja, ron­csolja a társadalmat. Mennyire lenne fontos az elit példamutató szere­pe? Nálunk sem a párt-, sem a kampányfinanszíro­zást, sem a képviselői juttatásokat nem lehet évek óta rendbe tenni. Egy ország vezetőinek - országgyűlési képviselők­nek, politikusoknak, vezető tisztségviselőknek - nem­csak az a kötelességük, hogy jól kormányozzák az or­szágot, hanem az is, hogy példát mutassanak törvény­tiszteletből, polgári kötelességtudatból, önmérséklet­ből. Nálunk ez még nem divat. Pedig már egy-két lát­ványos gesztus is segítene. Például, ha azt mondanák (tudom, képtelenség): csődbe vittük az országot, ezért egy éven keresztül összjövedelmünk felét fel­ajánljuk mondjuk a tehetséges szegény gyerekek is­koláztatására. (A Ford vezetői, bár ők csak egy autó­gyárat futtattak zátonyra, egy évig 1 dollárért dolgoz­nak.) Egy ilyen gesztus után az emberek egy kicsit el­kezdenének hinni abban, hogy a demokrácia akár működhet is. Mert a demokrácia jól működésének egyik előfeltétele a hatalmon lévők önkorlátozása. Amíg egy ország vezetői is a “kaparj kurta, neked is jut” elve alapján élnek, addig aligha várható el az, hogy a társadalom bármiféle áldozatot vállaljon a “közjó” érdekében. Van bármi biztató előjel ezek után 2009-re? Szerencsére a világ változik. A hullámvölgyek se tartanak örökké. 1825-ben ugyanilyen, vagy még ne­hezebb s reménytelenebb helyzetben volt az ország, de... másfél-két évtized alatt kibontakozott a nagysze­rű reformkor. Másfél évtizedes kábulatból mintha ma is kezdene feltápászkodni a magyar társadalom. Lehet, hogy a népszavazás nem a legfontosabb kérdésekre összpontosított; lehet, hogy a sztrájkok, sztrájkolók még ügyetlenkednek; lehet, hogy azok a polgármeste­rek, akik - látva a kormány tehetetlenkedését - ma­guk keresnek új megoldásokat, nem feltétlen lesznek sikeresek; lehet, hogy ma még elvesznek azoknak a szakértőknek és polgároknak a gondolatai, akik klu­bokban, bizottságokban, társas körökben már lázasan keresik az ország lehetséges kiútjait. De a jégzajlás mintha már megindult volna. Bibi Hány magyarországi diák tanul Ausztriában? Legújabb kimutatások szerint ezer fölé emelke­dett az Ausztria különböző egyetemein tanuló ma­gyar állampolgárok száma. A 2007/2008. évfolyam téli szemeszterében 2074-en iratkoztak be. Megosz­lásuk egyetemi városok szerint: Bécs 871, Graz 143, Leoben 5, Linz 28, Salzburg 38, Innsbruck 25, Kla­genfurt 15. A 2005/2006. téli szemeszterben 833 magyarországi egyetemista tanult Ausztriában; 702, ill. 89 diákkal akkor is Bécs és Graz vezetett. Nagyságrendben a legtöbben (429) a társadalom- és közgazdaság tudományokat választották, őket követik a szellemtudományokat tanulók (367), de 206-tal jelentős a zenészek száma is. A következő, százon felüli csoportokat a műszaki tudományokat választók (138), ill. a jogászok (106) képezik. Az egyes szakok összeadásából származó „többlet“ abból adódik, hogy sokan több irányú tanulmányo­kat folytatnak egyidejűleg. (Forrás: Statistik Austria) • Karácsony Bécsben A „Bécsi Magyar Iskola“ és a 72. sz. Széchenyi Ist­ván cserkészcsapat tavaly is együtt tartották immár hagyományos karácsonyi ünnepélyüket, ezúttal a Bécs VII. ker. Lindengasse-i evangélikus templom­ban. Vendéglátó volt az Ausztriai Magyar Evangé­likus Gyülekezet. Solymár Mónika lelkésznő üd­vözölte az egybegyűlteket és vezette le a műsort, amelyet a soproni evangélikus líceum diákjai ad­tak elő. A cserkészek Betlehemes játékot mutattak be. A „Bécsi Magyar Iskolát“ Hofferné Mentsik Szil­via ismertette, a soproni Berzsenyi gimnáziumról Tölli Balázs igazgató tartott bemutatót. Ebben a középiskolában német nyelvű tagozat is működik. KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT Folytatás az I. oldalról mániái magyar „mór”, az RMDSZ is megtette a köte­lességét, és elkezdheti ellenzéki tevékenységét, ami­nek következtében több száz magas beosztású hiva­talnoka el fogja veszíteni azt az állását, amely révén tehetett valamit a magyarok ügyeiért. Sajátos Magyarország viszonya az Egyesült Ál­lamokhoz, illetve a nagyhatalmakhoz. A minden­kori hivatalos kormánypolitika szorosan kötődik a legnagyobb szövetségeshez, de a politikai elit egyes szegmenseiben és a társadalom mélyrétege­iben komoly Amerika- ellenesség tapasztalható. El­sőként arra gondolhatnánk, hogy az elmúlt politi­kai rendszer, a posztkommunista erők utóvédhar­cáról van szó. Konkrétan azonban az a helyzet, hogy kevés politikai kérdésben áll egymáshoz olyan közel a bal- és jobboldali mentalitás, mint ebben. Miközben a média oldalai zsúfoltak az iraki és az afganisztáni háború híveivel, vagy Bush elnök bírálatával, addig a Kaukázusról és a moszkvai al­világról alig esik szó, Putyin elnök, majd miniszter­­elnök tevékenységének értékeléséről nem is szól­va. Az ellenzék sajtójának vezérhajója, a Magyar Nemzet, nemzetközi rovatában évek óta követke­zetesen bírálja az Egyesült Államokat, miközben mind a grúz kérdésben, mind a gázvitában Moszk­vának adott igazat. Ezzel szemben a FIDESZ feltű­nően kritikus Oroszország nemzetközi megnyilvá­nulásaival kapcsolatban. Kérdéses lehet tehát, hogy van-e a legnagyobb ellenzéki pártnak befo­lyásos sajtója, netán a Magyar Nemzet mögött még­sem az ellenzék áll? Ami önmagában nem lenne baj, ha létezne olyan színvonalas, elemző és független média­világ, amely nélkülözhetetlen támpontokat lenne képes nyújtani a gyakran csak szuverén kom­mentátori segítséggel kibogozható nemzetközi összefüggések megértéséhez. Amíg a kormány megpróbál egyensúlyozni az Egyesült Államok és Oroszország között, észrevehe­tően módosítva a korábbi kormányok egyértelmű­en Amerika-barát felfogását, addig a FIDESZ - kor­mányképességét bizonyítandó - hangsúlyozza elkö­telezettségét Amerika irányában. A nemzetközi op­tikai csalódásban szenvedő magyar közegben ez ke­vésnek látszik. Jellemző, hogy miközben a Baltikum, Lengyelország, Csehország és nem utolsósorban az ortodox Románia kritikusan viszonyul az orosz kül­politikához, a magyar kormány, a közvélemény je­lentős részének a támogatásával - igaz, a gázfegy­ver közvetlen árnyékában - meglehetősen megér­tően értelmezi Moszkva törekvéseit. Bármennyire is meghatározó formailag Brüsszel nemzetközi szerepe, valójában továbbra sem elha­nyagolható az európai nagyhatalmakhoz való vi­szony kérdése. Gyurcsány Ferenc kevéssé viszonzott vonzódása a munkáspárti vezetésű Nagy Britannia felé Blair távozása óta csökkent. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége, hiszen a szigetország továbbra is közömbös az Európa hátsó udvarában történtekkel kapcsolatban. Franciaország már na­gyobb érdeklődést mutat, de az nem lehet vitás, hogy Románia mögött bármelyik régióbeli ország is csak másodhegedűs lehet Párizsban. Meglepő a német közömbösség a térség és Magyarország iránt, pedig gazdaságilag vezető szerepe van. Bármennyire ride­gek is a német-lengyel és a német-cseh kapcsolatok, ettől nem lett jobb a magyar-német viszony. A nagy­koalíciós Berlinből nézve nyilván nem szimpatikus az erős magyar politikai megosztottság. Koncepciótlanság és zavar mutatható ki a szom­szédságpolitika terén. Kifejezetten hűvösek a ma­gyar-szlovák viszonyok. Ezzel szemben nyugvópont­ra jutott a magyar-román kapcsolatrendszer. Ukraj­na sajnálatos módon az erős és nyugtalan orosz ki­sebbség megrendszabályozására hozott korlátozó kisebbségi intézkedéseit Kárpátalján is végre kívánja hajtani. A Gyurcsány-kormány nem folytatta az Orbán­­kormány erőteljes nyitását az egykori társország, Horvátország felé. A szintén történelmi és szintén ambivalens osztrák-magyar kapcsolatot mintha megint az ambivalencia uralná. A magyar oligarchia, amely még néhány külföldi tulajdoni többségű nagy­­vállalat menedzsmentjét kézben tartja, megriadt az osztrák felvásárlási kísérletek miatt (Magyar Érték­tőzsde, MOL). A tavalyi politikai élet kivételes pillana­ta volt, amikor a Parlament túlnyomó többsége, azaz a kormánypártok és az ellenzék együtt szavazta meg az ún. Lex MOL-t­, ami nemzeti értéknek minősítette, és törvényi védelem alá helyezte a legnagyobb, for­mailag még magyarnak tekinthető vállalatokat. Szabó A. Ferenc 3 Hurrá! Beindult a HU-RÁ Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének magyar nyelvű hálórádiója! Az aktuális friss adás meghallgatható: www.hungaronetvoice.net Új adás heti 3 alkalommal kerül föl a rendszerre. A régiek az archívumból hallgathatók meg. Munkatársai a nyugat-európai magyar szervezetek tagjai, műsorvezető-szerkesztő Fejes Kata.

Next