Béke és Szabadság, 1952 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1952-01-06 / 1. szám

• * • Tie kednes áfén IRTA: ASZTALOS SÁNDOR Te kedves újév, itt vagy ismét nálunk, még úgy teszel, még úgy állsz, mint a vén­yedig közötted mi is éppúgy állunk, Idég, mintha vendégek és nem gazdák lennénk. De furcsa is vagy: rádtekint az ember, s te úgy nézel rá vissza, mint a gyermek, majd hirtelen megfordulsz, megöregszel és végtelen szakállad mindent ellep. Te gazda­ vendég, aggastyán időnek örökké ifjú, színváltó varázsa, kit pókfonalnál gyengébb szálak szőnek megmérhetetlen, úszó sziklagátba. Köszöntelek, mint szép húgát a felnőtt, köszöntelek, mint gyermek dédnagyapját, s mint kedves vendégek között legelsőt, köszöntelek, mint vendég a bölcs gazdát. Az órák rendje már hirdette jötted, s te léptél, léptél, mint a jó kaszások; köszöntünk hát, mert íme ránk köszöntött újesztendőnek mondott mozdulásod. Már úgy szólaljon rólad ének, mint a boldog szerelmes kezdi énekét és mintha telt marokkal érces, tiszta vetőmag-búzát szórnék, hintenék.­­özép családok ülnek körbe megterített asztalokhoz, kinn a szélnek széles, görbe kése erre-arra csapdos. Jár a szél, még nem szelidebb, nem javult meg indulatra, végigver fodrán a víznek s még az utast megharapja. Készül már az év nagy útra, már a vizek készen állnak, nagy szelek fakadnak zúgva s lágy esők sorukra várnak. Sorra vár már minden évszak, ez susogva, az morogva, ennek búza, annak jégcsap díszével terül a csokra. Sorra várnak már a szélnek rétegei sziklaágyban, markolók, s robajló gépek sorra várnak mindahányan. Hidak, tornák, részletrajzok várnak roppant láncba fogva s felmosolygó munkásarcok néznek boldog parasztokra. Szép családok ülnek körbe megterített asztalokhoz, csillogó a villa körme, hófehér a hímes abrosz. Hús piroslik, hurka ser­ceg, tűznek lángra teát sorral, férfiak kancsót emelnek megtelitve bársony borral. Jó kenyérrel, dús örömmel lesz az asztal színe ékes, férfiének mennydörög fel, asszonyének hangja mézes, úttörők kiáltják: éljen­ lányok, ifjak dalba fognak, s mint szivárvány nyári égen. Íve hajlik új daloknak. íme, itt az újesztendő, itt az újév első napja, szárnyat bont a szép jövendő, s mint a jó gép, száll magasra. Végtelenből ömlő évek, végtelenbe így ömölnek, s velük terveink megérnek s formálják a népet, földet. Formálják az ég nagy útját, gátat szabnak vak vizeknek, sáska száját összezúzzák évezredes rettenetnek, s emberségünk tiszta fényit tündökölje minden versünk: mert kinn s benn egyszerre érik drága, szép ötéves tervünk. gy­ár az óra körbe, körbe, eveinket percre vágja és a másodpercek gyöngye úgy pereg, mint köleskása. Sírjunk hát, hogy életünket fürge másodpercek őrlik? Sírjunk hát, hogy reggelünknek fénye este hajlik földig? Szent igaz, hogy minden perccel­­ rövidebb az ember élte; éltet oszt, de éltet elnyel mindnyájunk hű szívverése Szent igaz, hogy egyszer eljön múló napjainknak vége, mégis mondjuk százezerszer,­­ mégse sírjunk, mégse, mégse. Jár az óra körbe, körbe, éveinket percre vágja és a másodpercek gyöngye úgy pereg, mint köleskása. Ám­de tervünk drága percek gyöngyszemében érlelődik, percek osztják, másodpercek érlelik, de fel nem őrlik. Gazdagabb lesz minden gyönggyel, egyre ékesebbé válik, szikla robban, lánc hörög fel, rizs terül ott, csille jár itt, s nincsen olyan rózsabimbó nem lehet rét oly virágos, amilyen már most kibomló büszkeségünk: Sztálinváros. Még csak két év múlt el eddig, bontva milliom másodpercre, s munkaórák százszor ezrit szőtte, szőtte már a tervbe, s óriások nőnek itt a percek rendjén, óriások, értük pattan minden szikra, értük gyullnak lángvirágok. És ahol a gyapotföldet hinti már napunk sugára, és ahol olajdús völgyek drága kincse már kitárva, és ahol dolgos parasztok egybefonták már a földet, s kombájnoknak szárnya csattog, gazdagabb a terv, s erősebb. * Részlet a költő »Érlelő idő . . .« c. művéből. Kezében a szabadság zászlajával, ajkán a béke üzenetével halt hősi halált 1944. december 29-én Budapest határában azon a ponton, ahol ma ez a szobor áll, I. A. Osztapenko kapitány, szovjet parlamen­ter. A szabadságot elhozták nekünk tár­sai, a szovjet katonák, a békét védjük ma, ők és mi és velünk együtt a világ népei. Hét év múltán a magyar nép fel­szabadított és békésen építő hazájában Kerényi Jenő szobrászművésznek ezzel a szép alkotásával és a szívében örök lánggal égő hálával emlékszik vissza Osztapenko kapitányra és a Szovjet Hadseregre.

Next