Béke és Szabadság, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-18 / 3. szám
PRÓBA A SZÍNPADON — ÉS A SZABÁSZMŰHELYBEN. A baloldali felvétel a színpadi próbán készült Mészáros Ágiról és a gyerekszereplőkről. A jobboldali kép a szabászműhelyben játszódik. »Jó lesz a válla?« — kérdi Csáky püspök (Kálmán György) Nagyajtai Teréztől (Dolezsár László felvételei) A VARRÓMŰHELYBEN - A „DÓZSA“ BEMUTATÓJA ELŐTT osszas és alapos előkészületek után január 20-án mutatja be a Nemzeti Színház Illyés Gyula új drámáját, a »Dózsa György«-öt. Egy héttel a premier előtt látogattunk el a Nemzeti Színház varrodájába (impozáns méreteit és jelentékeny feladatait tekintve, inkább nagy ruhaszalon ez, mint varroda). SMemkHemevemkét ember lép színpadra a ~Dózsá~-ban, ezek közül — színházi nyelven szólva — 52 a »szereplő« és 140 a »néma személyzet«, vagyis a statiszta. 192 embert kell tehát a XVI. század korabeli ruhákba »öltöztetnie« a színház varrodájának, Nagyajtai Teréz kosztümtervező elgondolásai szerint. Tekintsük át röviden ezt a munkafolyamatot. — Mindenekelőtt természetesen a darabot olvasom el, hiszen a színpadon mindennek a drámát kell szolgálnia — mondja Nagyajtai Teréz, őszhajú, karcsú, finom arcú asszony. Miközben beszélgetünk, szinte percenként félbeszakítják. Hol egy szabász, hol egy varrólány, hol egy kosztümöt próbáló színész keresi — minden legkisebb részlet is az ő kezében összpontosul — Azután a rendezővel beszélem meg a dolgot — folytatja —, s amikor közös nevezőre jutottunk, megrajzolom a terveket. — Az író nem szól bele? — szakítom félbe. — Úgyszólván soha. Természetesen mindig megmutatom az írónak a vázlatokat, s rendszerint azt mondja, hogy ő ehhez nem ért, elképzelését amúgy is megírta már a darabban. — És a színészek? — Hát azok már inkább beleszólnak. Én természetesen igyekszem mindig egyeztetni a darab követelményeit, s a magam elképzeléseit a színészek egyéni óhajaival. Annyira ismerem már színészeink alkatát, hogy szinte mindig előre tudom: következő szerepükben hogyan is képzelik el önnönmaguk külső megjelenését. Kosztümös daraboknál mindenesetre több probléma adódik, mint a maiaknál. Tudja, mennyivel nehezebb például p arkmnisrával „kömlekedni* a msAnpmdam, mint anélkül? Vagy vigyázni arra, hogy a ruha stílusos, a sisak, a kard »passzens legyen, de ne zavarja a színészt a játékban. Itt a tervezőnek az az elsődleges szempontja, hogy a színésznek segítsen. — Melyik színészt a legnehezebb »öltöz tetni«? A kérdés meglehetősen indiszkrét, a jelmeztervező nem is ad rá egyenes választ, de anynyit elárul, hogy — a férfiakkal sokkal több baj van, mint a nőkkel. Ha lehet, egy fokkal még hiúbbak... E sorok írója berzenkedik is a kijelentés ellen, de hiába. Nagyajtai Teréznek hinni kell. Tavaly múlt negyedszázados jubileuma. Az Operaházban kezdte, első munkája a »Pierette fátyla« volt. Egy év múlva került a Nemzetihez. Itt a »Szentivánéji álom« kosztümjeivel mutatkozott be. — Akkor ízleltem meg a sikert — emlékezik. — A második felvonás után girlandban jöttek ki a színészek, egymás után. Hatalmas tapsot kaptak, s abban a pillanatban még nem is tudtam, hogy ez most a jelmezeknek szól. Hevesi Sándor világosított fel róla. Zavartan, szerényen hozzáteszi: — Persze, azért sikerült a dolog, mert éppen a »Szentivánéji álom«-ról, Shakespearenek erről a csodálatos, meseszerű játékáról volt szó. S ki termékenyítené meg egy tervező fantáziáját, ha nem Shakespeare, a színpad leggazdagabb képzeletű mestere? — Huszonöt év alatt melyik volt a kedvenc munkája? — Egy sokgyermekes anya sem tud válaszolni, ha megkérdik, melyik a legkedvesebb gyereke. Sok száz darab kosztümjét terveztem pályám során. Sohasem a darab akedvence, mindig a feladat. S rendszerint: a mindenkori feladat. Vagyis jelenleg: a »Dózsáé. Lent a színpadon Gellért Endre főrendező és Bessenyei Ferenc, Mészáros Ági, Ladányi Ferenc, Bihari József, meg a többi színész küzd az anyaggal, hogy egy hét múlva, a premieren, megrázó erővel elevenedjék meg Dózsa kora. Fent, a szabászteremben Nagyajtai Teréz vezetésével komoly apparátus dolgozik azon, hogy jelmez és kellék ugyancsak híven szolgálja az író elképzelését, a rendező felfogását, a színész alakítását és a mondanivalót kiegészítve segítsen megteremteni a korhű, történelmi levegőt. Barabás Tamás