Béke és szocializmus, 1971. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1971-01-01 / 1-2. szám
A belső tényezők közt az első helyen kell említenünk a fináncoligarchia hatalmának az utóbbi években kiéleződött válságát, a gazdasági, társadalmi és politikai válságot, amely meggyőzte a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket pártunk megállapításainak helyességéről, egyebek közt arról, hogy az országban nemzeti demokratikus hatalmat kell teremteni. A válság éleződése együtt járt azzal, hogy erősödött a népi ellenállás, fokozódott pártunk és más haladó erők szerepe az ország életében, ami megnyilvánult például a nagy munkássztrájkokban, a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedő kommunisták sikeres akcióiban, amelyek a dolgozó tömegek egységének megteremtésére irányultak. Az ország egész története folyamán első ízben az államapparátus hivatalnokai is bekapcsolódtak a sztrájkmozgalomba, sztrájkoltak a mérnökök, a pedagógusok, a postaügyi minisztérium tisztviselői, az állambiztonsági hivatal munkatársai és mások. Folytatódott az ország gazdasági helyzetének gyors rosszabbodása, ami különösen érezhető volt pénzügyi téren a libanoni gazdaság legfontosabb szférájában. Sok bank csődbe jutott, a betétállomány rohamosan csökkent, a kölcsönfolyósítás és más pénzügyi műveletek mind nagyobb nehézségekbe ütköztek. A fináncoligarchia rendszerének politikai válsága különösen markánsan megmutatkozott 1969-ben a hét hónapos kormányválságban, amely megbénította a törvényhozási szerveket. Kiéleződtek az ellentétek a fináncoligarchiának a kormányon belüli és kívüli képviselői között is, ami megkönnyítette a demokratikus erők tevékenységét, mivel nagyobb szabadság és demokrácia légkörét teremtette meg. Pánarab viszonylatban a párt legalizálását előmozdító legfőbb tényező az 1967 júniusában Izrael által kirobbantott háború volt, megannyi következményével — a népnek az imperializmus, a cionizmus és a reakció elleni felsorakozásával, a tömegek balrafordulásával. A tömegekben fokozatosan és spontán módon érlelődött az a felismerés, hogy a kispolgárság képtelen vezetni a felszabadító mozgalmat, biztosítani e mozgalom fő céljainak kivívását, s hogy a burzsoázia politikai programjai korlátozottak. Más szavakkal, mind jobban érezhetővé vált, hogy a tömegek keményebb és határozottabb vezetést akarnak, radikálisabb és harmonikusabb politikai programot követelnek. A gyakorlatban fokozatosan megértek annak feltételei, hogy a munkásosztály és pártjai mind nagyobb szerepet játsszanak az arab nemzeti felszabadító mozgalomban. A pánarab tényezőnek az ország politikai életére gyakorolt hatását az is fokozta, hogy Libanon területén megnövekedett a palesztinai ellenállási mozgalom. Az ellenállási mozgalomnak a kommunista párttal, más haladó népi erőkkel és pártokkal alkotott szövetsége hozzájárult ahhoz, hogy az országban új politikai erőviszonyok alakuljanak ki a népi mozgalom javára, megszilárduljanak a demokratikus szabadságjogok és csökkenjenek a reakciós erők korlátlan akcióinak lehetőségei. Döntő jelentőségű nemzetközi tényező volt, hogy fokozódott a Szovjetunió szerepe ebben a térségben, amit valamennyi antiimperialista erő elismer. Döntő tényező ez egyszersmind az arab nemzeti felszabadító mozgalom, a haladó rendszerek erősítésében és fejlesztésében is. A tömegek megértették a Szovjetunió jelentőségét, s ez megteremtette a libanoni demokratikus mozgalom erősödésének feltételeit. A fentebb említett belső és külső tényezők tehát elősegítették a demokrácia elmélyítéséért vívott harc feltételeinek érlelődését. A rendszer képviselői bizonyos engedményekre kényszerültek, hogy tompítsák az ellen- tétek élét a népi mozgalommal, a haladó arab országokkal és a palesztinai ellenállási mozgalommal való kapcsolataikban, és ily módon próbáljanak