Békés Megyei Nap, 1998. július (5. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-16 / 165. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NAP Jószívűnek, játékosnak és a humort kedvelőnek gondolom azt a „rejtélyes Köjál-ellenőrt", aki az utóbbi napokban bukkant fel a megyében, és akinek ügyködéséről egyelőre sok mindent el lehetne mondani, de hogy garázdálkodna, a legkevésbé sem. Egy, az ügyben nyilatkozó rendőr szavai szerint nincs rejtély, mert tudni vélik az „elkövető” nevét. Emellett pedig, amit ez a valaki csinált, sokkal inkább egy burleszkfilmbe való, mint bűnügyi krónikákba. Erősen italos állapotban - mint hírlik - ellenőrzött közegészségügyileg egy cukrászdát, ahol mindent rendben talált. Rövid portyája alatt sok tapasztalatot gyűjthetett arról, miként viszonyulnak az emberek a hivatalos személyhez Hogyan lehet egy pillanat alatt - és persze csak pillanatokra - törpéből óriás. Mert ha valaki ellenőrnek megy el, bizonyára kíváncsi erre a belső élményre is. B. P. Pályázat a Tuskós-tóra DOBOZ Mint arról korábban már hírt adtunk, a nagyközség képviselő-testülete pályázat útján nyert forrásból elkészíttette a településen Tuskós-tó néven ismert, felhagyott vályoggödör rehabilitációját szolgáló tervet. A dobozi önkormányzat legutóbbi testületi ülésén ismertetett tájékoztató szerint, ezúttal már a rehabilitáció elvégzésére nyújtottak be pályázatot 12,6 millió forintnyi támogatásért. A pályázat címzettje a Központi Környezetvédelmi Alap, melynek tájrendezési célokra elkülönített pénzügyi keretéből remélnek támogatást a doboziak. V. K. äteSajBQ KÚ&MXS; Belvízre igen, patkányra nem DOBOZ A nagyközség képviselő-testülete a tavaszi, kora nyári csapadékos időjárás következtében kialakult belvíz elleni védekezési munkákhoz kért anyagi segítséget a közelmúltban a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácstól, mivel az évek óta forráshiányos település nem tudta kifizetni a vis maior helyzetben keletkezett számlákat. Ezzel egy időben a testület megállapította, hogy a néhány hónapja nagy sajtóvisszhangot kapott patkányirtással kapcsolatos, 2 millió 875 ezer forintnyi többletkiadás kiegyenlítéséhez szükséges összeget sem képes az idei költségvetésébe beépíteni, ezért ehhez is a területfejlesztési tanácstól kértek támogatást. Mint a képviselő-testület legutóbbi ülésén elhangzott, a belvízrendezési munkákra kért 5 millió 50 ezer forintból 4 millió 462 ezer forintot megkaptak, a rágcsálóirtásra kért összeget azonban - hatáskör hiányában - elutasította a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. V. K. Szarmata településmaradvány BÉKÉS - Még 1997 őszén érkezett a bejelentés a békéscsabai múzeumba arról, hogy a békési homokbánya bővítésre szánt területén emberi csontokat fordított ki a földből a markoló. A helyszínre érkező Nikolin Edit békéscsabai régész szarmata kori vasfibulával ellátott csontváz töredékét tárta fel, a leletmentést azonban nem lehetett folytatni az őszi időjárás miatt - adja hírül Békés kétheti lapja, a Békési Újság most megjelent legutóbbi száma, melynek idézett cikkében arról is beszámol a tudósító, hogy a végül idén május 11-étől június 25-éig elvégzett ásatás milyen eredménnyel járt. Mint az írásból kiderül, a hajdani szarmata település feltárása során az egyik legszebb lelet egy nő sírja volt, amelyben épségben maradtak a halottal eltemetett bronz és ezüst ékszerek is. A Békési Újság két nagyobb lélegzetű írása is kapcsolódik a közelmúltban zárult Békés-tarhosi Zenei Napok Szép Magyar Beszéd kurzusához. Az egyik interjú szerzője az elmúlt öt évben igen népszerűvé vált tábor szakmai vezetőjével, dr. Szathmári István egyetemi tanárral beszélgetett többek között arról, hogy hazánkban hol beszélik a legszebben a magyart, és hogy anyanyelvünket milyen torzulások veszélyeztetik, a másik írásban pedig Gortvay Erzsébet irodalomtörténész, az ungvári egyetem doncense nyilatkozik a kárpátaljai magyarság mai sorskérdéseiről. A Békési Újság mindezek mellett beszámol az eltelt két hét legfontosabb eseményeiről: a város képviselő-testületének legutóbbi üléséről, rendőrségi ügyeiről és kulturális rendezvényeiről is. Vincze Károly Napközisek a túzokrezervátumban DEVAVANYA A művelődési ház évek óta nyári napközis tábort szervez a szünidei program nélkül maradt gyerekeknek. A napokban a Körös-Maros Nemzeti Park réhelyi központjában - közismert nevén a túzokrezervátumban - szalonnasütés közben találkozott munkatársunk a táborozó gyerekekkel és Kovács Jánosáéval, a művelődési központ dolgozójával. Megtudtuk, hogy idén június 29-étől augusztus 14-éig működik a tábor, a gyerekek itt 178 forintért háromszori étkezést kapnak, illetve naponta ötven forintot fizetnek a különböző programokra, így például már megtekintették az Endrődi Tájházat, Szeghalmon a Sárréti Múzeumot, Körösladányban a fából készült játszóteret próbálták ki a gyerekek. Minden héten egyszer strandra mennek, heti programjuk a főzés is, rendszeresen megünneplik a születésnapokat, illetve a túzokrezervátumban megnézték a bemutatótermet. A napokban a gyerekek maguk által összeállított műsort mutattak be a szülőknek. A napközis táborban általában húsz gyerek van. Kovács Jánosné munkáját Hajdú Henrietta főiskolai hallgató segíti. Molnár Lajos Fotós kollégánk a szalonnasütés után kapta lencsevégre a tábor résztvevőit KISS ZOLTÁN FELVÉTELE 1998. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK Könyvkiadás, Ady-napok SZEGHALOM - Kolozsvárott a „Korunk" szerkesztősége adja ki a népi író Szabó Pál lánya, a Biharugrán élő Bertalan Ágnes önéletrajzi ihletésű regényét, Szentjánosbogár címmel - tudtuk meg Makráné Farkas Annától, a szeghalmi polgármesteri hivatal főtanácsosától, aki szeghalmi delegáció tagjaként a napokban érkezett haza Erdélyből, Kalotaszeg környékéről. A főtanácsos asszony elmondta, rendkívül eredményes tárgyalásokat folytattak az Erdélyben élő magyar barátaikkal, hiszen a Bertalan Ágnes-regény utómunkái, a lektorálás még tart, ám megjelenése - 500 példány - ez év szeptemberében már várható. A kiadáshoz egyébiránt a szerző, Vésztő nagyközség és Szeghalom város önkormányzata járult hozzá. A delegáció tagjai ellátogattak Szeghalom testvérvárosába, Kalotaszentkirályra. Innen egy kedves meghívóval tértek haza, amiben az áll, hogy szívesen látják a térség országgyűlési képviselőjét, Szeghalom város polgármesterét és a művelődési központ egyik művészeti csoportját az augusztus 2-án és 3-án rendezendő kalotaszentkirályi Ady-napokra. Az erdélyi látogatáson a szeghalmiak előzetes tárgyalást folytattak annak érdekében, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló turistautazások szervezése beindulhasson a Sárréti Tourinform Iroda jóvoltából. A tapogatózó tárgyalások kecsegtető eredményét egy hónapon belül végleges formába öntik, aminek alapján a két országrész között a szervezett turistaforgalom elkezdődik. Oravszki Ferenc Corini- és Kohán-kiállítás GYOMAENDRŐD - Corini Margit és Kohán György közös kiállítása nyílik július 16-án 16 órakor a Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjteményben. Az augusztus 15-éig megtekinthető tárlatot Gyarmati Gabriella művészettörténész nyitja meg. M. L. Bizakodó szövetkezet GERENDÁS - A gerendási Munkácsy Mezőgazdasági Szövetkezetnél is folyik az aratás. A gerendásiak bizakodóak: eddig a szövetkezet 800 hektárnyi területéből mintegy 300 hektárról takarították be a búzát - tudtuk meg Szász Jánostól, a szövetkezet elnökétől. Az esőzések és a belvíz miatt későn foghattak csak az aratásnak, s most nagyon bíznak benne, hogy pár napig még napos idő lesz. Tegnapelőtt öt kombájnnal dolgoztak az aratók, szerdától azonban nyolc gépet állítottak munkába. A learatott gabonát azonnal fedett színbe, szárítóba teszik, sőt még lánggal is melegítik, hogy minél hamarabb kiszáradjanak a vízzel teli szemek. Ez ugyan növeli a költségeket, de az eddigi eredmények igen biztatóak: szárítás után első osztályú, malmi I-es búzával rendelkeznek. Az értékesítéssel, remélik, nem lesz gondjuk a szövetkezetieknek, hiszen már korábban leszerződtek az értékesítésre. Vándor Andrea Védőoltás önkormányzati támogatással DOBOZ - A nagyközség képviselő-testülete a helyi gyermekorvos kérésének helyt adva 62 ezer 800 forinttal támogatta a dobozi gyerekek egészségének védelmében a Pedvax HIB vakcinádét, illetve a Broncovaxom immunstimuláló kúrát. Mint dr. Zentayné dr. Szirovicza Éva gyermekorvostól megtudtuk, a Pevax HIB egy Nyugat- Európában kötelező védőoltás, amelyet a csecsemők gennyes agyhártyagyulladásának megelőzésére adnak. Magyarországon ez az oltás nem kötelező, viszont meglehetősen drága, ezért volt szükség az önkormányzat támogatására, amelynek révén 40 csecsemő kaphatta meg a vakcinát. A másik készítmény a hurutos megbetegedésekkel gyakran küszködő gyerekek immunrendszerének erősítésére szolgál, és a támogatás révén 10 óvodás, illetve kisiskolás gyermek számára biztosították a kúrához szükséges gyógyszeradagot. V. K. Személyszállítás, teherfuvarozás, autómentés ÉJJEL-NAPPAL. Telefonos rendelés esetén a legkisebb tarifát alkalmazzuk! 444-111 - 444-922 444-555 Anyakönyv OROSHÁZA Házasságkötések: Győri Ildikó és Tóth Róbert Miklós, Ravasz Tünde Ilona és Varga László András, Kunos Gabriella (Orosháza) és Homonnai László Gábor (Boldogkőváralja). Születések: Palvecz Lajos és Ficzere Erzsébet Julianna leánya Nikolett, Pilesz Zoltán és Vincze Mária leánya Alexandra, Zvolenszki Attila József és Szlopóczki Julianna fia Attila Zsolt, Soós Pál és Kóczi Erzsébet leánya Annamária (Mezőhegyes), Popol István és Gömöri Mónika leánya Melissza Mónika (Csorvás), Varga Ákos és Lippai Mónika leánya Virág Mónika (Mezőhegyes), Fazekas Mihály és Haliczki Judit Éva fia Zsolt Krisztián (Csabacsüd), Kovács Zoltán és Czövek Szilvia fia Patrik Zoltán (Tótkomlós), Mile Csaba és Ajtai Mária leánya Cintia Aida (Kardoskút). i épül a téren? GYULA - A címben feltett kérdésre egy szóval is lehet válaszolni: semmi. Több arra járó gyulai is feltette a kérdést mostanában: talán építenek valamit az Eszperantó tér végében? Hiszen a közelmúltban átvágták a nem túl régen, mondhatni frissen aszfaltozott 44-es út ottani szakaszát. Nem betervezett munkáról van szó, mondta Szabó Árpád, a város alpolgármestere. A Közüzemi Kft. munkatársai dolgoznak a helyszínen csőtörés miatt. Arra a kérdésre, hogy miért áll napok óta a munka, az alpolgármester elmondta: ugyanolyan műanyagból, illetve acélból készült csatlakozót kell beszerezni, mint amilyen korábban is volt a rendszerben. Szabó Árpád a főmérnöktől kapott tájékoztatás alapján elmondta: a csatlakozót Debrecenben gyártatják le, mert nem sikerült beszerezni. Feltételezhetően már a szerdai - tegnapi - napon megérkezik a csatlakozó, s akkor napokon belül helyreáll a rend a helyszínen. K. O. Traffipax Ezen a napon reggel 6 órától 14 óráig Békéscsabán és környékén, délután 14 órától este 22 óráig Gyulán és környékén járőröznek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság traffipaxos kocsijai. A változtatás jogát fenntartják! Újabb jegyzői pályázat GÁDOROS - Az önkormányzat néhány hétig, esetleg hónapig arra kényszerül, hogy jegyző nélkül működtesse polgármesteri hivatalát. Ennek oka - mint már arról írtunk -, hogy dr. Hart Zsolt július 15-ével lemondott tisztségéről, a továbbiakban a Szentesi Városi Bíróságon fog dolgozni. A képviselő-testület korábbi pályázatára három pályamunka érkezett, ám az ezek elbírálására összehívott rendkívüli ülésen nem sikerült kiválasztani az új jegyzőt, ezért újabb pályázatról született döntés. Lapunknak Fábri István polgármester elmondta: Szabó Lajost, a szomszédos Nagyszénás jegyzőjét kérték fel, hogy az állás betöltéséig lássa el a gádorosi hivatal vezetését is. Időközben ugyanis az aljegyzői poszt is megüresedett Gádoroson: Varga József az orosházi földhivatal vezetője lett. A megüresedett széket a testület határozata nyomán Barcsikné Debreceni Rozália foglalta el a napokban. Korbely György