Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-21 / 270. szám

19«». november 21. Folytatódnak a szovjet-amerikai tárgyalások AZ MTI TUDÓSÍTÓJA JELENTI: Csütörtökön Helsinkiben foly­tatták a stratégiai nukleáris fegy­verkezési hajsza korlátozásának problémáival foglalkozó szovjet­­amerikai eszmecserét. Egynapos szünet után a Szenv­jonov szovjet külügyminiszter­helyettes vezette szovjet és Ge­rard Smithnek, az amerikai lesze­relési hivatal igazgatójának veze­tésével Finnországban tartózkodó amerikai delegáció csütörtökön, magyar idő szerint tíz órakor har­madízben ült össze, hogy foly­tassa a nagy fontosságú megbeszé­léseket. A tanácskozás ezúttal a szovjet nagykövetség klasszicista stílusú épületében folyik. Az előző két alkalommal, mint ismeretes, a delegációk a finn Államtanács pa­lotájában, illetve az amerikai nagykövetségen találkoztak. Leg­közelebbi ülésüket ismét az Egye­sült Államok nagykövetségén tart­ják. Bonyodalmak nélkül, türelmes munkastílusban zajlott le a szov­jet—amerikai tárgyalások első h­e­te. Helsinkiben átgondolt me­netrend szerint történik a világ egyik legnehezebb katona­politi­kai problémájának „körültapoga­­­tása”, azzal a céllal, hogy a mos­­­­tani előzetes megbeszéléseken megjelölt mederben azután konk­rét tárgyalások kezdődjenek a ha­dászati, fegyverkezési verseny megfékezéséről. Csütörtökön a helsinki szovjet nagykövetség tanácstermében ta­lálkozott a Vlagyimir Szemjonov külügyminiszterhelyettes vezette szovjet küldöttség a még mindig csonka amerikai küldöttséggel. Mindkét delegáció — történészek­ből, katonákból, diplomatákból, jogászokból álló — tanácsadói és szakértői kísérettel vonult fel, hogy folytassa a témával össze­függő kérdések megtárgyalását. A százperces, csütörtöki mun­kaülés után a tárgyaló felek sem­miféle információt nem adtak a sajtónak. Nem közölték hivatalo­san a következő munkaülés idő­pontját sem, de jól tájékozott kö­rök szerint hétfőn találkozik is­mét a két küldöttség, mégpedig a helsinki amerikai nagykövetségen. A helsinki tárgyalások sajtó­­­­központjában megcsappant a tu­dósítók száma. A hét elejére ide­­sereglett közel 300 külföldi új­ságíró részben már visszatért Moszkvába, Stockholmba, Genf­be vagy hazai állomáshelyére. Párizsi jelentés Párizsban csütörtökön magyar idő szerint 10.30 órakor megnyílt a dél-vietnami béketárgyalások 43. ülése. Az ülés kezdete előtt Henry Cabot-Lodge, az amerikai kül­döttség vezetője közölte a sajtó képviselőivel, javasolni fogja az ülésen, hogy vitassák meg a Ha­difoglyok kölcsönös szabadon bo­csátásának kérdését. Az amerikai küldöttségnek ez az indítványa tulajdonképpen válasz a VDK küldöttségének és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradal­mi kormánya küldöttségének múlt heti ilyen tárgyú javaslatá­ra. Ugyancsak az ülés előtt Xuan Thuy, a VDK küldöttségének ve­zetője kijelentette a sajtó képvi­selőinek,­ hogy minden alapot nélkülöznek azok az amerikai forrásokból származó állítások, amelyek szerint magánjellegű megbeszélések voltak a VDK és az Egyesült Államok képviselői között Ho Si Minh elnök halála óta. A Dorogi Szénbányák Igazgatósága 18-45 év közötti férfiakat alkalmaz föld alatti bányamunkára, csillés munkakörbe Kereseti lehetőség havi 2000—2300 forintig. 44 órás munkahét, nyáron szezonális munkarend. Ingyenes munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 mázsa szén. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén Munkásszállás és étkezés kedvezményes térítés ellenében. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás a járási és városi tanács munkaügyi osztályán a fogadónapokon és Dorogon a Dorogi Szénbányák Munkaügyi Osztályán szóban vagy írásban Dorogi Szénbányák­ Igazgatósága 926 2 Vietnami veszteséglista A Vietnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnok­sága csütörtökön adatokat tett közzé az amerikai és saigoni kormánycsapatok veszteségei­ről. Az elmúlt hétre 113 amerikai halálát ismerik el, ami egyben azt is jelenti, hogy tizenhattal több amerikai katona esett el a múlt héten, mint egy héttel korábban és két hónap óta ez a legmagasabb szám. A saigoni kormánycsapatok veszteségeit a közlemény 497 halottban hatá­rozta meg, ami szintén a leg­magasabb heti veszteség, kilenc hét óta. A sebesültek száma az elmúlt héten az amerikaiaknál 643, a saigoni csapatoknál pedig 1091 volt. 1961. január 1-e óta az Egye­sült Államok Vietnamban har­coló erőinek 39 442 halottjuk volt Saigon állítása szerint, se­besültjeik száma pedig 258 126. A saigoni kormánycsapatok ugyanez idő alatt több mint százezer katonát vesztettek ha­lottakban. (MTI) elz „Apillosok” megtalálták a Surveyort komoly munkát végzett. Az Intre­pid holdkomp két utasa több kü­lönböző kisebb és nagyobb kráter környékéről összesen mintegy 25 kilogrammnyi kőzetmintát gyűj­tött be, felkereste a Surveyor au­tomatikus űrállomás Holdon levő részét és leszerelte annak tv-ka­meráját, valamint több más alkat­részét, hogy a Földre hozza visz­­sza azokat. A második Hold-séta egyik leg­fontosabb manővere volt a Sur­veyor felkeresése. Az automatikus űrállomás 1967 áprilisában simán szállt le a Holdra és több mint hatezer felvételt továbbított a f­öldre az égitestről. Az űrállomás mechanikus berendezése kisebb árkot is ásott, a Hold felszínének tanulmányozására. Conrad és Bean teljes épségben találta a Surveyort, amelytől holdkompjuk csak mintegy 200 méterre szállt le. Az űrhajósok eredetileg azt jelentették a földi irányítóközpontnak, hogy az űr­állomás külseje elszíneződött, az eredeti kék és fehér helyett vilá­gosbarna lett, de később úgy vél­ték, hogy csak portakaró borítja s egy helyen óvatosan le is töröl­­­­ték azt.­­ Az űrhajósok védőöltözete ki­­­­fogástalanul működött és mind-­­ végig igen jó volt rádiókapcsola­­­­tuk egymással és a Földdel. Nem­­ sikerült azonban a televíziós köz­vetítés: a tv-kamera még az első közvetítésnél elromlott s nem­­ tudták megjavítani. Befejeződött Conrad és Bean második Hold-sétája is. A „séta” megjelölés azonban ebben az esetben kevéssé helytálló mert a két űrhajós — bár csak mindösz­­sze másfél kilométeres utat tett meg az égitest felszínén a csak­nem négyórás expedíció alatt —. Péntek Bunkó sztaniolban A Egyesült Államok kormá­nya új alapokra helyezi latin-ame­rikai politikáját. A Kennedy­­időkben született „Szövetség a haladásért” terv helyét átveszi a Nixon-korszak jelszava, amely a „Szövetség” szót az „Akció”-val cseréli fel. Ezúttal azonban — minden jel szerint — többről van szó, mint egyszerű cégtábla­­átfestésről. Nixon elnök, aki november első napján beszédé­ben vázolta fel, mit ért az „Ak­ción a haladásért”, a korábban hirdetett „segélypoliká”-ról lé­nyegében a „segíts magadon” lo­vára nyergett át. Külön­megbízottja, Rockefeller kor­mányzó pedig, aki a nyáron la­tin-amerikai ténymegálapító körúton járt, a napokban nyil­vánosságra hozott javaslataiban az elnöki programot katonai vonakozások kiemelésével egé­szítette ki. Nyilvánvaló, hogy a Rockefeller-jelentés szervesen illeszkedik a Nixon-kormányzat — hivatalosan esetleg kimon­datlan — elképzeléseibe. Egyszerű volna most arra utalni, hogy a Kennedy-időkben született latin—amerikai segély­program nyilvános eltemetésé­vel — mert a Nixon-terv volta­képpen ezt jelenti — Washing­ton beismerte a nyolc éve in­dult program kudarcát. Ez két­ségtelenül igaz, hiszen közis­mertek azok az adatok, amelyek bizonyítják, hogy a „Szövetség a haladásért” — a segélyezés feltételei révén — többet segített a latin—amerikai piacokon ér­dekelt észak-amerikai monopó­liumoknak, mint a megsegített országoknak. A Kennedy-terv azonban — eredménytelenségétől függetle­nül — kísérlet volt arra, hogy a kubai forradalom diadalát kö­vetően tőkés reform-elképzelé­sekkel fogja ki a szelet a forra­dalmi változások vitorlájából. Ebben az az elgondolás is bele­tartozott, hogy a katonai dik­tatúrákkal szemben az alkotmá­nyos polgári rendszereket támo­gatják elsősorban. A Nixon-terv ezzel szemben a Rockefeller-jelentésnek abból a tételéből indul ki, hogy a „Szövetség a haladásért” elve­télt reform tervei ellenére foko­zódik a szembenállás az Egye­sült Államokkal és növekszik az „újabb Kubák” megszületé­sének — Washington számára nem kellemes — esélye. A Rockefeller-jelentés ezért nyíl­tan, a katonai segélyek növelésére szólított fel, a hivatalos Nixon­­program pedig — Washington­tól szokatlan „reálpolitikával — a fennálló latin-amerikai rendszerek tudomásulvételére, akkor is, ha a legsötétebb ka­tonai diktatúrákról van szó, így válik igazán érthetővé a „segíts magadon” elvének elő­térbe helyezése. A londoni Ti­mes nem véletlenül minősítette Nixon-programját finom cél­zással „alku”-nak, amire — sze­rintünk —, a „burkolt fenyege­tés” kifejezés jobban illenék. Arról van ugyanis szó, hogy a latin—amerikai országok idén nyáron gazdasági természetű ultimátumot intéztek Washing­tonhoz. Az „Akció a haladásért” lényegében erre az ultimátumra válaszol. Mégpedig igen jelleg­zetes módon. Látszólag enged­ményeket tesz a latin—amerikai országok javára, valójában azon­ban ezek az engedmények csu­pán homályos ígéretek. A latin—amerikai országok azt sé­relmezik, hogy eddig­ a kölcsö­nöket 90 százalékban az Egye­sült Államokban kellett levásá­rolniuk. Nixon ezen most úgy változtat, hogy Latin-Ameriká­­ban is elkölthetik a pénzt —, de másutt, iparilag fejlettebb or­szágokban nem. A latin-ameri­kai országok kifogásolják, hogy — zömmel nyersanyagszállítók lévén — termékeik árát gyakor­latilag az Egyesült Államok sza­bályozza, és Washington hiva­talos megkötöttségekkel tartja kordában a Latin-Amerikából származó USA-importot. A Nixon-program utal rá, hogy az amerikai tőke aligha fog új hiteleket adni olyan orszá­goknak, ahol az államosítás ve­szélye fenyegeti. Ez a figyelmez­tetés nyilván azt jelenti, hogy Washington a jövő hónapban esedékes amerikaközi tárgya­lások küszöbén ezt mondja majd partnereinek: ha tetszik, elfo­gadjátok a felajánlott feltétele­ket, ha nem, úgy is jó. De, ha válaszul esetleg perui típusú ál­lamosításon törnétek a fejete­ket, magatokra vessetek.” Így találkozik a Rockefeller-jelentés a Nixon-program mélyén meg­húzódó „rámenősebb” politikai elképzeléssel. Az Egyesült Államok latin­amerikai politikáját, úgy látszik, egyfajta ciklusosság jellemzi. Előbb volt a furkósbot. Az nem vált be, erre jött a reformterv. Most kiderült, hogy az sem se­gített. Előkerül tehát újra — bár egyelőre még némi szta­­niolba csomagolva — a korábbi bunkó. A kérdés csak az, hogy Washington csupán „megmutat­ni” akarja-e vagy használni is. Mert Latin-Amerikában az utóbbi tíz esztendőben — egyik sem vált be. S. P. fl csehszlovák művészekről A művészeti élet legégetőbb problémáit taglalja a Rudé Právo csütörtöki számában megjelent írásában Miloslav Bruzek cseh művelődésügyi miniszter. Kiemeli a párt és a kormány politikáját támogató tudósok és művészek nyilatkozatának fontos­ságát, de emlékeztet arra, hogy a tavalyi év tapasztalatai alapján a változatlanul tartó politikai küz­delemben nagyon is számítani le­het a jobboldal összehangolt vá­laszadására, fenyegetéseire és megfélemlítő akcióira. Ennek tu­lajdonítható és egyben érthető is, ha a jobboldal által megfélemlí­tett számos művész nehezen szán­ja rá magát a nyilvános állásfog­lalásra. A művelődésügyi minisztérium jelenleg azon fáradozik — írja Bruzek —, hogy a törvényesség tiszteletben tartásával helyreál­lítsa az állam irányító szerepét a kultúrpolitikában, s némelyek ál­lításával ellentétben, korántsem kíván visszatérni az ötvenes évek gyakorlatához. A szövetségek egyes kulturális dolgozói ellenzé­ki magatartást tanúsítottak és ta­núsítanak mind a mai napig. Ezek esetében tapintatos és tü­relmes eljárásra van szükség. Ám a művészeti szövetségek vezeté­séért felelős személyektől meg kell követelni az elvhű magatar­tást, a minisztérium nem várhat egy fél vagy akár egy teljes évig, amíg a fejekben végérvényesen ki nem tisztulnak a nézetek. A kultúrpolitikát már most irányí­tani kell, tekintet nélkül a hely­zet bonyolultságára. Nem visszavágásra vagy meg­torlásra törekszünk s örömmel fogadunk mindenkit, aki kész se­gíteni ebben. Szerencsénkre már­is egyre több ilyen művész akad. — hangoztatja a cseh művelődés­­ügyi miniszter a Rudé Právoban. (MTI)

Next