Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-21 / 270. szám
19«». november 21. Folytatódnak a szovjet-amerikai tárgyalások AZ MTI TUDÓSÍTÓJA JELENTI: Csütörtökön Helsinkiben folytatták a stratégiai nukleáris fegyverkezési hajsza korlátozásának problémáival foglalkozó szovjetamerikai eszmecserét. Egynapos szünet után a Szenvjonov szovjet külügyminiszterhelyettes vezette szovjet és Gerard Smithnek, az amerikai leszerelési hivatal igazgatójának vezetésével Finnországban tartózkodó amerikai delegáció csütörtökön, magyar idő szerint tíz órakor harmadízben ült össze, hogy folytassa a nagy fontosságú megbeszéléseket. A tanácskozás ezúttal a szovjet nagykövetség klasszicista stílusú épületében folyik. Az előző két alkalommal, mint ismeretes, a delegációk a finn Államtanács palotájában, illetve az amerikai nagykövetségen találkoztak. Legközelebbi ülésüket ismét az Egyesült Államok nagykövetségén tartják. Bonyodalmak nélkül, türelmes munkastílusban zajlott le a szovjet—amerikai tárgyalások első hete. Helsinkiben átgondolt menetrend szerint történik a világ egyik legnehezebb katonapolitikai problémájának „körültapogatása”, azzal a céllal, hogy a mostani előzetes megbeszéléseken megjelölt mederben azután konkrét tárgyalások kezdődjenek a hadászati, fegyverkezési verseny megfékezéséről. Csütörtökön a helsinki szovjet nagykövetség tanácstermében találkozott a Vlagyimir Szemjonov külügyminiszterhelyettes vezette szovjet küldöttség a még mindig csonka amerikai küldöttséggel. Mindkét delegáció — történészekből, katonákból, diplomatákból, jogászokból álló — tanácsadói és szakértői kísérettel vonult fel, hogy folytassa a témával összefüggő kérdések megtárgyalását. A százperces, csütörtöki munkaülés után a tárgyaló felek semmiféle információt nem adtak a sajtónak. Nem közölték hivatalosan a következő munkaülés időpontját sem, de jól tájékozott körök szerint hétfőn találkozik ismét a két küldöttség, mégpedig a helsinki amerikai nagykövetségen. A helsinki tárgyalások sajtóközpontjában megcsappant a tudósítók száma. A hét elejére idesereglett közel 300 külföldi újságíró részben már visszatért Moszkvába, Stockholmba, Genfbe vagy hazai állomáshelyére. Párizsi jelentés Párizsban csütörtökön magyar idő szerint 10.30 órakor megnyílt a dél-vietnami béketárgyalások 43. ülése. Az ülés kezdete előtt Henry Cabot-Lodge, az amerikai küldöttség vezetője közölte a sajtó képviselőivel, javasolni fogja az ülésen, hogy vitassák meg a Hadifoglyok kölcsönös szabadon bocsátásának kérdését. Az amerikai küldöttségnek ez az indítványa tulajdonképpen válasz a VDK küldöttségének és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya küldöttségének múlt heti ilyen tárgyú javaslatára. Ugyancsak az ülés előtt Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy minden alapot nélkülöznek azok az amerikai forrásokból származó állítások, amelyek szerint magánjellegű megbeszélések voltak a VDK és az Egyesült Államok képviselői között Ho Si Minh elnök halála óta. A Dorogi Szénbányák Igazgatósága 18-45 év közötti férfiakat alkalmaz föld alatti bányamunkára, csillés munkakörbe Kereseti lehetőség havi 2000—2300 forintig. 44 órás munkahét, nyáron szezonális munkarend. Ingyenes munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 mázsa szén. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén Munkásszállás és étkezés kedvezményes térítés ellenében. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás a járási és városi tanács munkaügyi osztályán a fogadónapokon és Dorogon a Dorogi Szénbányák Munkaügyi Osztályán szóban vagy írásban Dorogi Szénbányák Igazgatósága 926 2 Vietnami veszteséglista A Vietnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnoksága csütörtökön adatokat tett közzé az amerikai és saigoni kormánycsapatok veszteségeiről. Az elmúlt hétre 113 amerikai halálát ismerik el, ami egyben azt is jelenti, hogy tizenhattal több amerikai katona esett el a múlt héten, mint egy héttel korábban és két hónap óta ez a legmagasabb szám. A saigoni kormánycsapatok veszteségeit a közlemény 497 halottban határozta meg, ami szintén a legmagasabb heti veszteség, kilenc hét óta. A sebesültek száma az elmúlt héten az amerikaiaknál 643, a saigoni csapatoknál pedig 1091 volt. 1961. január 1-e óta az Egyesült Államok Vietnamban harcoló erőinek 39 442 halottjuk volt Saigon állítása szerint, sebesültjeik száma pedig 258 126. A saigoni kormánycsapatok ugyanez idő alatt több mint százezer katonát vesztettek halottakban. (MTI) elz „Apillosok” megtalálták a Surveyort komoly munkát végzett. Az Intrepid holdkomp két utasa több különböző kisebb és nagyobb kráter környékéről összesen mintegy 25 kilogrammnyi kőzetmintát gyűjtött be, felkereste a Surveyor automatikus űrállomás Holdon levő részét és leszerelte annak tv-kameráját, valamint több más alkatrészét, hogy a Földre hozza viszsza azokat. A második Hold-séta egyik legfontosabb manővere volt a Surveyor felkeresése. Az automatikus űrállomás 1967 áprilisában simán szállt le a Holdra és több mint hatezer felvételt továbbított a földre az égitestről. Az űrállomás mechanikus berendezése kisebb árkot is ásott, a Hold felszínének tanulmányozására. Conrad és Bean teljes épségben találta a Surveyort, amelytől holdkompjuk csak mintegy 200 méterre szállt le. Az űrhajósok eredetileg azt jelentették a földi irányítóközpontnak, hogy az űrállomás külseje elszíneződött, az eredeti kék és fehér helyett világosbarna lett, de később úgy vélték, hogy csak portakaró borítja s egy helyen óvatosan le is törölték azt. Az űrhajósok védőöltözete kifogástalanul működött és mind- végig igen jó volt rádiókapcsolatuk egymással és a Földdel. Nem sikerült azonban a televíziós közvetítés: a tv-kamera még az első közvetítésnél elromlott s nem tudták megjavítani. Befejeződött Conrad és Bean második Hold-sétája is. A „séta” megjelölés azonban ebben az esetben kevéssé helytálló mert a két űrhajós — bár csak mindöszsze másfél kilométeres utat tett meg az égitest felszínén a csaknem négyórás expedíció alatt —. Péntek Bunkó sztaniolban A Egyesült Államok kormánya új alapokra helyezi latin-amerikai politikáját. A Kennedyidőkben született „Szövetség a haladásért” terv helyét átveszi a Nixon-korszak jelszava, amely a „Szövetség” szót az „Akció”-val cseréli fel. Ezúttal azonban — minden jel szerint — többről van szó, mint egyszerű cégtáblaátfestésről. Nixon elnök, aki november első napján beszédében vázolta fel, mit ért az „Akción a haladásért”, a korábban hirdetett „segélypoliká”-ról lényegében a „segíts magadon” lovára nyergett át. Különmegbízottja, Rockefeller kormányzó pedig, aki a nyáron latin-amerikai ténymegálapító körúton járt, a napokban nyilvánosságra hozott javaslataiban az elnöki programot katonai vonakozások kiemelésével egészítette ki. Nyilvánvaló, hogy a Rockefeller-jelentés szervesen illeszkedik a Nixon-kormányzat — hivatalosan esetleg kimondatlan — elképzeléseibe. Egyszerű volna most arra utalni, hogy a Kennedy-időkben született latin—amerikai segélyprogram nyilvános eltemetésével — mert a Nixon-terv voltaképpen ezt jelenti — Washington beismerte a nyolc éve indult program kudarcát. Ez kétségtelenül igaz, hiszen közismertek azok az adatok, amelyek bizonyítják, hogy a „Szövetség a haladásért” — a segélyezés feltételei révén — többet segített a latin—amerikai piacokon érdekelt észak-amerikai monopóliumoknak, mint a megsegített országoknak. A Kennedy-terv azonban — eredménytelenségétől függetlenül — kísérlet volt arra, hogy a kubai forradalom diadalát követően tőkés reform-elképzelésekkel fogja ki a szelet a forradalmi változások vitorlájából. Ebben az az elgondolás is beletartozott, hogy a katonai diktatúrákkal szemben az alkotmányos polgári rendszereket támogatják elsősorban. A Nixon-terv ezzel szemben a Rockefeller-jelentésnek abból a tételéből indul ki, hogy a „Szövetség a haladásért” elvetélt reform tervei ellenére fokozódik a szembenállás az Egyesült Államokkal és növekszik az „újabb Kubák” megszületésének — Washington számára nem kellemes — esélye. A Rockefeller-jelentés ezért nyíltan, a katonai segélyek növelésére szólított fel, a hivatalos Nixonprogram pedig — Washingtontól szokatlan „reálpolitikával — a fennálló latin-amerikai rendszerek tudomásulvételére, akkor is, ha a legsötétebb katonai diktatúrákról van szó, így válik igazán érthetővé a „segíts magadon” elvének előtérbe helyezése. A londoni Times nem véletlenül minősítette Nixon-programját finom célzással „alku”-nak, amire — szerintünk —, a „burkolt fenyegetés” kifejezés jobban illenék. Arról van ugyanis szó, hogy a latin—amerikai országok idén nyáron gazdasági természetű ultimátumot intéztek Washingtonhoz. Az „Akció a haladásért” lényegében erre az ultimátumra válaszol. Mégpedig igen jellegzetes módon. Látszólag engedményeket tesz a latin—amerikai országok javára, valójában azonban ezek az engedmények csupán homályos ígéretek. A latin—amerikai országok azt sérelmezik, hogy eddig a kölcsönöket 90 százalékban az Egyesült Államokban kellett levásárolniuk. Nixon ezen most úgy változtat, hogy Latin-Amerikában is elkölthetik a pénzt —, de másutt, iparilag fejlettebb országokban nem. A latin-amerikai országok kifogásolják, hogy — zömmel nyersanyagszállítók lévén — termékeik árát gyakorlatilag az Egyesült Államok szabályozza, és Washington hivatalos megkötöttségekkel tartja kordában a Latin-Amerikából származó USA-importot. A Nixon-program utal rá, hogy az amerikai tőke aligha fog új hiteleket adni olyan országoknak, ahol az államosítás veszélye fenyegeti. Ez a figyelmeztetés nyilván azt jelenti, hogy Washington a jövő hónapban esedékes amerikaközi tárgyalások küszöbén ezt mondja majd partnereinek: ha tetszik, elfogadjátok a felajánlott feltételeket, ha nem, úgy is jó. De, ha válaszul esetleg perui típusú államosításon törnétek a fejeteket, magatokra vessetek.” Így találkozik a Rockefeller-jelentés a Nixon-program mélyén meghúzódó „rámenősebb” politikai elképzeléssel. Az Egyesült Államok latinamerikai politikáját, úgy látszik, egyfajta ciklusosság jellemzi. Előbb volt a furkósbot. Az nem vált be, erre jött a reformterv. Most kiderült, hogy az sem segített. Előkerül tehát újra — bár egyelőre még némi sztaniolba csomagolva — a korábbi bunkó. A kérdés csak az, hogy Washington csupán „megmutatni” akarja-e vagy használni is. Mert Latin-Amerikában az utóbbi tíz esztendőben — egyik sem vált be. S. P. fl csehszlovák művészekről A művészeti élet legégetőbb problémáit taglalja a Rudé Právo csütörtöki számában megjelent írásában Miloslav Bruzek cseh művelődésügyi miniszter. Kiemeli a párt és a kormány politikáját támogató tudósok és művészek nyilatkozatának fontosságát, de emlékeztet arra, hogy a tavalyi év tapasztalatai alapján a változatlanul tartó politikai küzdelemben nagyon is számítani lehet a jobboldal összehangolt válaszadására, fenyegetéseire és megfélemlítő akcióira. Ennek tulajdonítható és egyben érthető is, ha a jobboldal által megfélemlített számos művész nehezen szánja rá magát a nyilvános állásfoglalásra. A művelődésügyi minisztérium jelenleg azon fáradozik — írja Bruzek —, hogy a törvényesség tiszteletben tartásával helyreállítsa az állam irányító szerepét a kultúrpolitikában, s némelyek állításával ellentétben, korántsem kíván visszatérni az ötvenes évek gyakorlatához. A szövetségek egyes kulturális dolgozói ellenzéki magatartást tanúsítottak és tanúsítanak mind a mai napig. Ezek esetében tapintatos és türelmes eljárásra van szükség. Ám a művészeti szövetségek vezetéséért felelős személyektől meg kell követelni az elvhű magatartást, a minisztérium nem várhat egy fél vagy akár egy teljes évig, amíg a fejekben végérvényesen ki nem tisztulnak a nézetek. A kultúrpolitikát már most irányítani kell, tekintet nélkül a helyzet bonyolultságára. Nem visszavágásra vagy megtorlásra törekszünk s örömmel fogadunk mindenkit, aki kész segíteni ebben. Szerencsénkre máris egyre több ilyen művész akad. — hangoztatja a cseh művelődésügyi miniszter a Rudé Právoban. (MTI)