Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

I (Folytatás *2­­ oldalról) gyakran nehézségbe ütközik. Fel kell figyelni arra a nega­tív tendenciára is, hogy az alapszervezeti vezetőségekben csökken a fizikai munkások aránya. A pártszerveik, pártszerveze­tek a szocialista demokrácia fejlesztésén belül egyre inkább törődnek az üzemi demokrácia is. erősítésével, melyet segít egy­­ sor központi intézkedés és a helyi kezdeményezések egész sora egészíti ki. A vállalatok választott testületeiben sok ezer munkás tevékenykedik tagként, hiszen az üzemi demokrácia gyakorlásának fontos fórumai a szakszervezeti tanácsok, bizott­ságok és gyűlések, a műszaki és termelési tanácskozások. Ked­­vezően érezteti hatását és a demokratizmus irányába hat a szakszervezetek megnövekedett jogköre, a véleményezési, egyet­értési és vétójog, valamint az érdekvédelmi tevékenység. A fórumok rendszereiben jelentős helyet foglalnak el a szocia­lista brigádok. Általános ta­pasztalat, hogy a termelési ta­nácskozásokat célszerűbb kis­­­­sebb egységekben — műhely, műszak — megtartani. A mun­kások bátrabban, kritikusabban­­ beszélnek kisebb egységekben.­­ A termelési tanácskozásokat a munkások részéről gyakran éri jogos kritika azért, hogy ezek rendeltetésüket formálisan töl­­tik be. Gyakran érvényesül az a helytelen gyakorlat, hogy a 7* termelési értekezleteken — az­­ idő rossz beosztása miatt — a munkásoknak nincs lehetőségük­­■ érdemi kérdésekben a vélemé­nyük elmondására. A gazdasági vezetők egy­­jelentős részénél még nem vált gyakorlattá a döntések demokratikus előké­szítése, a kollektíva véleményé­nek kikérése. Ugyanakkor a munkások körében is erősíteni kell az egyszemélyi vezetés és felelősség elvének szükségessé­gét. Az üzemi demokrácia tovább­fejlődésének akadályozója, hogy a vezetők — elsősorban gazda­­g■­­­sági vezetők — nem élnek elég­gé az üzem munkásai között és életmódjukban is eltávolodnak a munkásoktól. Követelmény: a­­ vezetők legyenek többet a dol­­gti gőzök­ között, hallgassák meg ■«* véleményüket, vegyék azt ko­molyan figyelembe. Emberileg is jobban közeledjenek a mun­­kásokhoz, életmódjukban is igyekezzenek olyanok lenni,­­ hogy szimpátiát és tiszteletet­­ váltsanak ki a munkások köré­ben. Ugyanakkor a munkástö­­megekben erősíteni kell azt a szemléletet, hogy a termelés­ben nélkülözhetetlen a fegye­lem, az utasítás. A Központi Bizottság 1958. évi határozatában alapvető fel­adatnak jelölte meg a munkás­osztály életszínvonalának rend­szeres emelését. Azóta jelentő­­sen emelkedett a munkás — al­­kalmazottak egy főre jutó re­áljövedelme. 1968-ban országo­san 37 százalékkal haladta meg az 1960. évi szintet. Békés megyében az országos tendenciához hasonlóan jelentő­sen emelkedett a munkás — al­kalmazottak személyes rendel­kezésű reáljövedelme. Ebben az átlagkeresetek emelkedése és a családon belül a keresők szá­mának növekedése játszott szé­pet. A reálbéremelkedés 1965— 68 között 6—7 százalék volt. Az ágazatok közötti kereseti ará­nyok csak kis mértékben vál­toztak. 1963 és 1968 között a munkáslétszámon belül jelen­tős eltolódás következett be a férfi, és női munkaerő ará­­á­nyában a nők javára. ■*: A nőik ipari foglalkoztatásá­nak növekedése a könnyűipari ágazatok nagy súlya és az adott munkaerőtartalék következté­ben nagyobb arányú volt az or­szágosnál. A munkások átlagos keresetének színvonalát a nők nagyobb arányú foglalkoztatása mérsékelte. A munkásnők túl­nyomó részének átlagkeresete alacsonyabb, mivel az általuk betöltött munkakörökben kiala­kult bérszínvonal ilyen keretet biztosít. Azonban ezt — ugyan­úgy, mint országosan — hátrá­nyosan befolyásolja a helyte­len szemlélet is. Az ipari keresetek­­feszegé­nek területek közötti nagyság­­rendi eltérése jelentős. Ez ösz­­szefügg azzal, hogy ezeken az ipartelepeken alacsonyabban fi­zetett munkát végeznek. (Ko­sárfonás, szőnyegszövés stb.). Nevezetesen az egy ipari fog­lalkoztatottra jutó kifizetett munka­bér a békési járásban 95,7 százaléka, a szeghalmi já­rásban 85,2, Szarvason pedig 73,8 százalék volt a megyei át­lagnak. A munkások havas ke­resete 1968-ban a szocialista iparban 1652 forint volt, 24,5 százalékkal magasabb, minit 1958-ban. A munkások részéről olyan kifogások is felmerültek —fő­leg a ktsz-eknél —, hogy a nor­mákat gyakran műszaki, tech­nikai változtatás nélkül korri­gálják, így nő a munkainten­zitás. Ez viszont nem fejeződik ki a bérekben. Néhány könnyű­ ipari üzemben az elmúlt 10 év alatt egyes munkáskategóriák­­bar­ a bérszínvonal alig emel­kedett (100—200 forinttal). A munkás-alkalmazotti rétegen belül az egyes családok jöve­delmi kategóriáját nagymérték­ben befolyásolja a családon be­­lüli kereső­v eltartott arány. A nagyobb családok egy főre jutó jövedelmi színvonala rend­kívül elmarad a kis családoké­tól. Kéttagú családban az egy személyre jutó havi jövedelem 1563 forint, hattagú családban pedig 796 forint. A tények azt mutatják, hogy a családi pót­lék és a nyugdíj színvonalának az elmúlt években történt mó­dosítása ellenére még igen kis mértékben ellensúlyozza a na­gyobb létszámból adódó több­letkiadásokat. 1968-ban megkezdődött a me­gye iparában a fokozatos átté­rés a heti 44 órás munkahétre. Az 1969. évi további fokozatos áttérés után 86 ipari vállalat­nál, gyáregységnél, illetőleg kis­ipari termelőszövetkezetnél a csökkentett munkaidőben dol­gozó ipari, építőipari alkalma­zottak, száma meghaladta a­ 36 ezer főt. A munkaidő-csök­kentést az érintett vállalatok dolgozói általában kedvezően fogadták. A bevezetés előfelté­telét azonban minden vonatko­zásban nem tudták biztosítani mindenütt. Negatív jelenség: több vállalatnál növekedett a túlóra-felhasználás, mint a Ga­bonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál, a Tégla- és Cse­répipari Vállalat rakodórészle­génél, az Orosházi Üveggyár­ban a ki- és berakásnál. A ter­melékenység több vállalatnál stagnál vagy csokiként, a ter­melési volumen visszaesett vagy csak túlórával volt bizto­sítható. A sütőipari vállalatok eleve csak létszámemeléssel tudták a munkaidő-csökkentést bevezetni, sőt emellett jelentő­sen növekvő túlóra-felhasználás is tapasztalható. Ugyanakkor a munkaidő­csökkentéssel párhuzamosan nem történtek megfelelő intéz­kedések a kereskedelemben, a vendéglátóipar, a közleked­és területén. Az üzemi szakszer­vezeti bizottságok és művelődé­si intézmények sem tettek meg mindent, hogy a megnöveke­dett szabad időhöz színvonalas kulturális, szórakozási és pihe­nési lehetőségeket biztosítsanak az ipari munkásoknak és al­kalmazottaknak. A munkásosztály és az egész lakosság egyik legfontosabb szociális kérdése a lakáshely­zet, azon belül is elsősorban a lakáshiány. A megye a múltból rendkívül kedvezőtlen lakásvi­szonyokat örökölt. 1960. január 1-i állapot szerint a lakások 29 százaléka 1900 előtt épült, 66 százaléka vályogból, sáralapon, az egyszobás lakások aránya 71­ százalék volt, és a vertföldes padozatú lakások aránya elérte a 64 százalékot. Vízzel a laká­soknak mindössze 4 százaléka, villannyal alig több mint a fe­le, gázzal pedig alig 1 százaléka volt ellátva. A Központi Bizottság határo­zata után a megyéiben is meg­gyorsult a lakásépítés üteme. 1953—1900 között 8 év alatt 10 550 lakást építettek a megyé­ben, 1961—1968 között ugyan­annyi idő alatt 15 535-öt. (Ebből 11 400 lakás magánerőből épült.) Az utóbbi 8 év alatt 510 millió forintot fordítottak a szocialista szektorban lakásépítésre. A ma­gánlakás-építkezések értéke pe­dig megközelítette az egymil­­liárd nyolcszázmillió forintot. 1960 óta a lakásépítés üteme meggyorsult, mégis a lakásállo­mány kisebb mértékben növe­kedett az országosnál, mivel a megyében sok lakást meg kel­lett szüntetni avulás, szanálás miatt. 1961—68 között épített 15 535 lakással szemben 6176 lakást meg kellett szüntetni. Ezért a lakásállomány a megyé­ben 1968-ig csak 7 százalékkal, s az országban 1967-ig 11 szá­zalékkal emelkedett 1960-hoz viszonyítva. A lakásépítés gyorsulását az állami és a magánépítkezési forma mellett elősegítette a szö­vetkezeti lakásépítés és az OTP saját beruházás kifejlesztése. Országosan Békés megyében épül a legtöbb OTP-lakás és december elején került átadás­ra az ezredik. Ennyi öröklakás — Budapest kivételével — egyetlen megyében sem épült. A vizsgálat során az ipari munkások az első helyen emlí­tették a lakáselosztás igazság­talanságait, ami abban nyilvá­nul meg, hogy csak nagyon ke­vés fizikai munkás kap állami lakást. Házat építeni vagy OTP-öröklakást venni pedig kis fizetésű, esetleg nagyobb családú munkásoknál elérhetet­len; a magas építőanyag-árak és az előnytelen hitelfelvételek miatt egy munkáscsalád nagyon takarékos életmóddal tud egy családi házat felépíteni, ame­lyet 25—30 évig törleszt. Ugyanakkor vannak rétegek, melyek kedvezményes kölcsönt kapnak. A harmadik ötéves terv ed­dig eltelt szakaszában a pénz­beli társadalmi juttatások tö­megében — a munkával kap­csolatos jövedelmeket — jóval meghaladó mértékben nőttek. Az SZTK a megyében 1968-ban a munkás­­ alkalmazottak ré­szére 27 százalékkal több táp­pénzt,54 százalékkal több csalá­di pótlékot fizetett ki, mint 1965-ben. A gyógyszerkiadások 23, a gyógyászati segédeszközök kiadása pedig 45 százalékkal volt magasabb. A béren kívül jövedelmi forrás a vállalatok­nál képződő nyereségből való részesedés is. Az iparban 1968- ban 1679, az építőiparban 2163, a kereskedelemiben 1700, a kom-­ munális vállalatoknál 2124 fo­rint nyereségrészesedést fizettek ki átlagosan egy személynek. 1968-ban a munkás — alkal­mazotti háztartások a megnöve­kedett jövedelmüket csaknem egészében bővülő fogyasztásaik­ra fordították. De takarékos­kodtak is, valamivel többet, mint 1965-ben. A lakosság, de ezen belül elsősorban a mun­kás — alkalmazotti népesség fogyasztásának jelentős részét vásárlásból fedezi, így a jöve­delmek növekedésének megfe­lelően emelkedett a kiskereske­delmi forgalom is. A kiskeres­kedelmi eladási forgalom — fogyasztói árakon számítva — 1968-ban 4,1 milliárd forint volt, 69 százalékkal több, mint 1960-ban. A lakosság fogyasztási szer­­­kezetének megfelelően a kiske­reskedelmi forgalomban to­vábbra is 44 százalékos arányt képviselnek az élelmiszerek és élvezeti cikkek. Az élelmiszer­fogyasztáson belül azonban je­lentős volt a változás. A la­kosság (főként a munkás­­ al­kalmazottak) táplálkozása kul­turáltabb lett. A mennyiségi növekedés mellett a fogyasztás­nak egyre nagyobb részét tette ki a több, igen fontos fehérjét tartalmazó állati termék, a zöld­ség és gyümölcs. A ruházati cikkek forgalma 8 év alatt mindössze 11 százalékkal nőtt. A vegyes iparcikkek kiske­reskedelmi forgalma minden más árucsoportnál nagyobb mértékben nőtt. 1968-ban 106 százalékkal volt nagyobb, mint 1900-ban. Ezen belül különösen a tartós fogyasztási cikkek iránt igen élénk volt a keres­let. A porszívógép vásárlása ki­lencszeresére, a mosógép két­szeresére, a centrifuga 77-szere­sére, a hűtőszekrény 16-szoro­­sára, az új személyautó, a tele­vízió 7­7-szeresé­re, a bútoré kétszeresére nőtt. A személy­autó kivételével a fenti tartós fogyasztási cikkek az átalagos keresetű munkáscsaládoknál is megtalálhatók. A lakosság keresetét jelentő­sen befolyásolta a hitellevelek értékesítés kiszélesítése is. Ez­zel a kedvezménnyel a mun­kásháztartások mind szélesebb köre is meg tudta vásárolni a nagyobb értékű tartós fogyasz­tási cikkeket. A munkásosztály életkörül­ményeinek alakulásában egyik igen fontos tényező az egész­ségügyi ellátás színvonala. A megyében az 1960-as évek ele­jén meglehetősen alacsony szín­vonalú volt az orvosellátottság, 10 ezer lakosra 1960-ban 9 or­vos jutott, az országos 16-tal szemben. Ez 1968-ig ugyan 13- ra emelkedett, de az ellátás vi­szonylagos elmaradottsága nem változott, mivel országosan köz­­ben 21-re emelkedett ez a mu­tató. Az egészségügyi intézmények közül főként az anyák munka­­vállalása szempontjából fontos a bölcsődei ellátás fejlesztése. A megyében 1960 óta az állandó jellegű bölcsődék férőhelyeit csaknem kétszeresére növelték, így számuk 1968-ban meghalad­ta az 1400-at, de ez az igények­től messze elmarad. A dolgozók egészségeinek vé­delmét, a pihenést és a szóra­kozást szolgálja az állam ked­vezményes üdültetési program­ja, amelyhez elsősorban a SZOT, de az egyes vállalatok is jelen­tősen hozzájárultak. 1968-ban az ipar, építőipar területéről több mint 2800-an vettek részt a SZOT és vállalati kedvezményes üdültetésben. A munkaidőcsök­kentéssel megnőtt a dolgozók szabad ideje. A hétvégi pi­henés, de a vállalati üdül­tetés érdekében is az ipar­­vállalatok, a ktstt-ek, az utóbbi években egyre több üdülőt, hét­végi pihenőt építettek a Bala­ton mellett, az ország legszebb üdülőhelyein és a megye erre alkalmas vidékein (Szarvas, Gyopáros, Gyula, Szanazug). A kedvezményes­­ üdültetésben résztvevők közül 1968-ban a munkások 56 százalékban, a mű­szakiak 12 százalékban részesül­tek az ipar, építőipar területé­ről. Az elmúlt években jelentős intézkedések történtek társada­lombiztosítási és egészségügyi vonatkozásban. Ilyen intézkedés volt az üzemegészségügy javítá­sa, a jobb betegellátás érdeké­ben a 400 ágyas orosházi kór­ház felépítése, több üzemorvosi rendelő korszerűsítése, felszere­lésének bővítése. A városi be­tegellátás javítására a békés­csabai V. kerületi rendelőinté­zet felszerelése és beindítása mellett a békéscsabai városi rendelőintézet bővítésének meg­kezdése is ezt a célt szolgálja. A reumatikus betegségek gyógyí­tása céljából a Társadalombiz­tosítási Igazgatóság a megyében 7 fürdővel kötött szerződést. A fejlődés ellenére a munká­sok nagyon sok jogos kritikai megjegyzést fűztek az egészség­­ügyi ellátottság színvonalához. A rendelőintézetek túlzsúfoltak. Egyes üzemekben az üzemorvosi tevékenység formális, csak az elsősegélynyújtásig és esetleges gyógyszer felírásáig terjed. Ki­fogásolják egyes orvosok lélek­telen vizsgálati módszerét, anya­giasságát. Egy-egy munkásnak nehéz bej­utani a kórházba, kli­nikára, a szanatóriumokról nem is beszélve. Bár ez részben ösz­­■aefügg az alacsony kórházi fé­rőhellyel le. A munkásosztály kulturális és műveltségi színvonalának ala­kulása szoros összefüggésben van a megye gazdasági és tár­sadalmi viszonyaiban végbement változással. Pártunk IX. kong­resszusa művelődéspolitikánk egyik fontos feladatként a dol­gozók művelődésének sokrétű­ségét és változatosságát jelölte meg. , A közoktatásban az elmúlt évek során a fő figyelmet a fel­nőtt oktatás bővítésére irányí­tottuk. Az üzemi dolgozók köré­­ben az általános iskolai végzett­ség megszervezését tekintettük alapvető feladatnak. Ennek eredményeképpen 1960—1968 között körülbelül 10 ezren vé­gezték el az általános iskola nyolc osztályát, zömükben mun­kások. Ezenkívül nagyon, sokan középfokú végzettséget szerez­tek, technikumokban és általá­nos gimnáziumokban. Jelentős változás történt a munkások szakképzettségében is. Az állami iparban az utóbbi öt évben a szakmunkások ará­nya 11,2 százalékkal nőtt, a be­tanított munkásoké 5,7 száza­lékkal csökkent. A szövetkezeti iparban ellenkező folyamat ját­szódott le. A fiatal munkások jelentős számban történő bekapcsolása a termelésbe kedvezően befolyá­solja a munkások műveltségi színvonalát, mivel egyre na­gyobb számban vannak közöt­tük, akik magasabb szakmai tu­dással és középiskolai végzett­séggel rendelkeznek. Fontos fel­adatként szerepelt és jelenleg is az a szakmunkásképzés mennyi­ségi és minőségi fejlesztése. Ezt szolgálja a szakmunkásképző­ in­tézetekben folyó oktatás, vala­­mint az üzemek által saját munkásaiknak szervezett szak­munkásképző tanfolyamok. Tény, hogy a szakmunkástanu­lók képzése az utóbbi években magasabb szintűvé vált és a ta­nulók egy része korszerűen fel­szerelt tanműhelyekben sajátít­ja el a szakmát. Eredmény, hogy egyre több fiatal választja a szakmunkás életpályát érett­ségi után is. A fizikai dolgozók gyermekei­nek tanulmányi segítése, a hát­rányos helyzetű tanulókkal való törődés több alkalommal szere­pelt a megyei párt vb előtt. Legutóbb múlt év júniusában került sor megtárgyalásra, mi­nek alapján több fontos intéz­kedés született. Ennek ellenére a munkások körében van olyan vélemény, hogy az egyetemi és főiskolai felvételeknél a mun­kás-paraszt fiatalok hátrányos helyzetben vannak. Külön gondot okoz a bejáró munkások kulturális és művelt­ségi színvonalának emelése, mi­vel ezek szabad idejük jelentős részét úton töltik. Az eddigiek­nél nagyobb gondot kell fordíta­ni a munkások e rétegének to­vábbképzésére , mert ezeknek hangja lakóhelyükön jelentős befolyással bír. A művelődési vonatkozásban sajátos a munkásszállón lakók helyzete, sem művelődési, sem pedig szórakozási lehetőségük nincs megoldva. A munkások általános műve­­lőd­ésének növelésében pozitív szerepet töltenek be a szocialis­ta és munkabrigádok. A külön­böző kulturális rendezvénye­ken, ismeretterjesztő előadáso­kon, tájékoztatókon ők jelennek meg szervezetten és rendszere­sen. Az üzemek könyvtárainak is látogató és olvasói. Az általános műveltség növe­lésének másik fontos területe a népművelés, kulturális nevelő­tevékenységünk legtöbb nehéz­séggel küzdő területe, amely azonban az utóbbi évtizedben jelentősen fejlődött. Ezt minde­nekelőtt a technika gyors fej­lődése, az életszínvonal emelke­dése és ezzel járó kulturális igényesség,, a politikai, állami és társadalmi szervek aktív te­vékenysége tette lehetővé. A legfőbb népművelő eszköz a tv, amelyre 52 800-an fizetnek elő megyénkben. Az általános műveltség és világnézet alakí­tásában fontos szerepet töltenek be a könyvtárak, az i­sm­erettel­­(Folytatás a 3. oldalon) A párt megyei bizottságának ülése

Next