Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1970. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT Ára 1 forint A felszabadó szovjet hadsereg útján Holnap: nagyszabású békemenet Battonyán Az európai béke és biztonság megteremtésének jegyében ren­dezik meg holnap, szeptember 20-án Battonyán az V. ifjúsági békemenetet. Ez alkalommal mintegy négyezer úttörőt és KISZ-est várnak hazánk első­ként felszabadult községében. A fiatalok azon az úton vonulnak majd végig, ahol 26 évvel ezelőtt a felszabadító szovjet katonák érkeztek Battonyára. Ezt köve­tően nagygyűlés lesz, melynek előadója Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese. Az ese­ményeken komszomolista fiata­lokat látnak vendégül. A nap keretében az építőipar­ban dolgozó fiatalok „árvizes házak” helyreállításában segíte­nek. Számos kulturális és sport­­programra is sor kerül. Fontos elvi és gyakorlati kérdések az Országos Történész Vándorgyűlés második napi tanácskozásain Az Országos Történész Ván­dorgyűlés nagy érdeklődéssel kí­sért második napjának esemé­nyeit Berend T. Iván, a Magyar Történelmi Társaság főtitkára nyitotta meg. Ezt követően két előadás hangzott el. Sisabad György egyetemi ta­nár, a Magyar Történelmi Tár­saság Helytörténeti Szakosztá­lyának idei megalakulásáról és elkövetkezendő programjáról beszélt. Hansúlyozta, hogy a Helytörténeti Szakosztály nem kívánja monopolizálni a kutató­munkát, nem kíván ebből má­sokat kizárni; célja elsősoron az hogy segítséget adjon a kutatók­nak, kutatócsoportoknak az együttműködéshez, hogy szer­vezze a területi és tematikai kooperációt. Szabó Ferenc, a Megyei Le­véltár igazgatója a helytörténet­­írás és az üzemtörténetírás kap­csolatát elemezte, különösen részletesen szólva az üzemtör­ténetírás aktuális országos és megyei problémáiról, e fiatal tu­dományág jövőjéről. Az előadásokat követő vitá­ban felszólalók elsősorban a gyakorlat oldaláról közelítették meg a helytörténetírás különbö­ző kérdéseit, s ezzel értékes ada­tokkal, tényekkel gazdagították a korábbi elvi felvetéseket. A tanácskozás befejezése után a vándorgyűlés vendégei ismer­kedési esten vettek részt a SZOT-szállóban. Az ismerkedési esten megjelent Jámbor István, az MSZMP gyulai városi bizott­ságának első titkára és dr. Vidó István, a városi tanács vb-elnö­­ke is. A város történetéről, mai helyzetéről, jövőjéről beszélget­tek az ország és a megye hely­­történészeivel. A vándorgyűlés utolsó nap­ján, szombaton Szarvas neveze­tességeivel ismerkednek a részt­vevők. Gördülő kiállítás Manchesteri cég termékbemutatója Békéscsabán Nagy érdeklődést váltott ki a szakemberek körében az a ki-­­állítás, amelyet tegnap, pénte-­­­ken délután Békéscsabán, a Gépipari Tudományos Egyesü­let Békés megyei szervezetének titkára, Hámori János nyitott meg a Technika Háza előtt A bemutatón az angol Flexibox cég ismertette a megjelentek­kel mechanikai tömítéseit, ru­galmas tengelykapcsolóit és loppoló gépeit A tájékoztató­ból, amelyet Arthur Baines üz­letkötő-mérnök és Michael Searls műszaki vezető tartott, megtudtuk, hogy a loppoló gé­pek a keményfémek, a mű­anyagok vagy hasonló puha anyagok optikailag sík felüle­­tének készítésére egyaránt al­kalmasak. Ezenkívül kiegészítő berendezéseket is bemutattak, mint például léghűtőberendezé­seket, szivárgás-érzékelőket, le­­váltottó ciklonokat, nyomásel­lenőrzőket és áramszabályozó­ikat Az üzletkötő mérnök arról is tájékoztatást adott, hogy be­mutató körútjuk célja piacku­tatás s az eddigi tapasztalatok alapján — jártak már Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregy­házán, megyénkből pedig Pécs­re mennek — bíznak abban, hogy a magyar iparral, keres­kedelemmel jó kapcsolatokat sikerül kialakítaniuk. Elmond­ta azt is, hogy cégüknek vala­mennyi nyugati országban van képviselete. Legutóbb a Szov­jetunióval kötöttek jelentős üz­letet. Érdekessége volt a kiállí­tásnak, hogy 30 négyzetméter­nyi területen, gépkocsin mutat­ták be termékeiket. A tengelyeken gördülő kiállí­tás ma, szombaton reggel in­dult el következő állomására, Pécsre. Világ proletárjai, XXV. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM Négyhavi részlet • Házhoz szállítják a burgonyát és a vöröshagymát a MÉR kedvezményes akciója során A gülbaba 3,30, a kisvárdai rózsa 3 forint, a vöröshagyma 3,60 kilogrammonként Mivel az idén a szélsőséges időjárás miatt a legtöbb helyen a házikertekben is kevesebb volt a termés, a lakosság bizton­ságos, kiegyensúlyozott ellátása érdekében a MÉK burgonya, és vöröshagymaakciót szervez. En­nek lényege, hogy egy-egy csa­lád egész évi szükségletét be­szerezheti, négyhavi részletfize­tési kedvezménnyel. Kétféle krumpli kerül forgalomba: a gül­baba kilogrammonként 3,30-ba, a kisvárdai rózsa 3 forintba ke­rül. A vöröshagyma egységára 3,60. Az akcióban a dolgozók ál­tal rendelhető áruféleségek érté­kének alsó határa 200 forint Békéscsabán, Gyulán és Oros­házán közvetlenül a MÉK bo­nyolítja le a­z akciót. Az AKÖV segítségével szombaton délután, illetve vasárnap délelőtt az árut díjmentesen házhoz szállítják. Kiválasztható azonban a burgo­nya és a vöröshagyma a MÉK szaküzleteiben is; kívánságra ilyenkor is házhoz szállítják, de maga a tulajdonos is hazaviheti. A krumplit 50 kilogrammos zsá­kokban szállítják (a 20 forint betétdíjat az első részlethez ad­ják hozzá, de a zsák bármikor visszaváltható), a vöröshagymát 5 vagy 10 kilogrammos nátron­zsákokban hozzák forgalomba. A papírzsákoikért a vásárlónak nem kell fizetnie. A községek közül Békésen, Mezőberényben, Sarkadon, Me­zőhegyesen és Szeghalmon az ÁFÉSZ-ek vállalják a lebonyolí­tó munkát. Egyes apró részletek a helyi viszonyoknak megfelelő­en változhatnak, az alapelv azonban itt is hasonló: az az ÁFÉSZ gondoskodik az áruk házhoz (esetleg munkahelyre) való szállításáról. A MÉK és az ÁFÉSZ-ek sze­mélyesen is felkeresik a válla­latok, közületek, intézmények vezetőit, hogy a szervezésben segítségüket kérjék. A lebonyo­lítást egyébként a legtöbb vál­lalatnál a szakszervezet végzi, ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy akit a kedvezményes ak­ció érdekel, bővebb felvilágosí­tásért az üzemi szakszervezeti titkárnál, illetve tsz-ek, ktsz-ek esetén a vezetőségnél jelentkez­zen. K. L MA, GONDOK ÉS MILLIÓK EGYMÁS MELLETT (3. oldal) • • * miért Azott be A TORONYHÁZ? (3. oldal) •• MINI MAGAZIN (6. oldal) M* A KIF NYOMÁBAN f1. oldal) JÖVŐ HETI RADIO­ÉS TV-MŰSOR (b­. oldal) Segítik a kémiában tehetséges diákokat • Jól működnek az agrárszakosztályok Két tudományos szervezet munkáját értékelték A Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége csütörtök délutáni ülésén két tu­dományos egyesület tevékenysé­gét értékelte. A békéscsabai Technika Házában megtartott tanácskozáson részt vett és felszólalt Pusztai Lajos, az MTESZ vidéki titkára is. Az elnökség ülésén először a Magyar Kémikusok Egyesülete Békés megyei csoportjának munkáját tárgyalták meg, s azt eredményesnek ítélték. 1968-tól rendszeresen tartanak előadáso­kat az analitikás kémia tárgy­köréből, s eközben arra töre­kednek, hogy érzékletesen be­mutassák annak legújabb ered­ményeit és gazdasági hatásait. Gyümölcsöző kapcsolatot építet­tek ki a soproni testvéregyesü­lettel, s ennek alapján valósí­tották meg az előadók cseréjét. A szegedi csoporttal az idén vet­ték fel a kapcsolatokat, s ha­sonló kísérletet tettek Győrött is. A tavasszal vitafórumot kez­deményeztek a szakembereknek. Az előadás-sorozatokon az üze­mi és vizsgáló laboratóriumok vezetői számoltak be intézmé­nyük munkájáról, s ismertették a munkaszervezésben jól bevált eljárásokat. A szervezet a ké­miában tehetséges diákok segí­tésére létrehozta az ifjú kémiku­sok körét. Ezzel azokat a fiata­lokat támogatják, akik élethi­vatásuknak tekintik a kémiát. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének munkáját szintén eredményes­nek ítélte az elnökség, mivel a csoportnak 1968-ban még csak 345 tagja volt, jelenleg pedig 622. Sok gondot fordítottak ar­ra is, hogy minél több, úgyne­vezett jogi tagja, pártoló üzeme legyen a szervezetnek. Sikerült elérni, hogy az 1968. évi négy pártoló üzem mellett ma újabb 14 támogatja anyagilag. Köve­tendő módszer, hogy a csoport vezetősége munkatervének ösz­­szeállításakor igényli e vállala­tok javaslatait, s azokat igyek­szik felhasználni. A szervezeten belül 1968-ig csak az állatorvosi társaság mű­ködött. Azóta újabb öt szakosz­tályt hoztak létre. Ezek közül különösen jól működik a nö­vényvédelmi szakosztály. A szakosztály szervezésében júni­usban egy küldöttség járt Zren­­janinban és Újvidéken szakmai tapasztalatszerzés céljából. A szakemberek segítésére ala­kították meg a mezőkovácsházi járási csoportot, s hasonló szer­vezet létrehozásán fáradoznak jelenleg Szarvason és Szeghal­mon is. MaSHS flaS MB •**■*" Kellemes, meleg őszí napok­, és akik kihasználják Fotó: Demény

Next