Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-03 / 79. szám

Kitüntetések, jutalmak a Jókai Színházban, felszabadulásunk évfordulóján Április első­ napján harmadszor osztották ki a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának, Justh Zsigmond­ plakettjét a Jókai Színház arra érdemes művészé­nek. Ebben az esztendőben Sán­dor János, a színház főrendező­je vehette át a díjat és a vele járó magas pénzjutalmat Nagy Jánostól, a Megyei Tanács el­nökhelyettesétől. Ugyanezen a napon ünnepi társulati ülésen emlékeztek meg a színház művészei, műszaki és adminisztratív dolgozói hazánk felszabadulásának 28. évfordu­lójáról. Az ünnepségen megje­lentek a társulat tagjain kívül Nagy János, Bocskai Mihályné, az SZMT titkára, Mizó Mihály, az MSZMP Békés megyei Bi­zottságának munkatársa, dr. Becsei József, az MSZMP békés­csabai bizottságának titkára és Csende Béla, a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának csoportvezetője. Sándor János ünnepi megemlékezése után Nagy János köszöntötte a tár­sulat tagjait, majd átadta a Szo­cialista Kultúráért kitüntetést Cseresnyés Rózsának, a Kiváló Dolgozó jelvényt Kabódi Sán­dornak a festőműhely vezetőjé­nek, a a Miniszteri Dicséretet Borda Emi­lné főkönyvelőnek. Ezután a II. Richárd előadásá­val kiérdemelt minisztériumi nívódíjat nyújtotta át a produk­ció résztvevői közül Sándor Já­nosnak, a darab rendezőjének, Vágvölgyi Ilona jelmeztervező­nek, a színészek közül pedig Szoboszlai Sándornak, Körtvé­­lyessy Zsoltnak, Gálfy Lászlónak és Lengyel Jánosnak, majd a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya nevében pénzjutalom­ban részesítette Miszlay Istvánt, Sándor Jánost és Szilágyi Péter gazdasági igazgatót. A társulati ülés befejezéseként Miszlay Ist­ván pénzjutalmakat adott át a színház tagjainak. Április 2-án Budapesten ed­digi művészi munkája elismeré­seként Szenti­rmay Éva megkap­­ta a Jászad Mari-díj III. fokoza­tát. Ugyanezen a napon dr. Ha­raszti János, a végrehajtó bizott­ság elnöke átadta a békéscsabai városi tanács nívódíjait Máté Lajos rendezőnek, valamint Székely Tamás és Barcza Éva színművészeknek, Sándor János átveszi a Justh. plakettet Nagy Jánostól. A társulati ülés megnyitója: Szilágyi Péter, Nagy János, Misal­lay István és Mizó Mihály. hogy van ez? A kultúrának menni kell. Zima csak bólogat, hogy a maga részéről befejezettnek te­kinti a beszélgetést, és elégedett is­ az eredménnyel. "Szántódi házának pincérje, ahová Luciánét rejtette. Most éppen enni kap Szántó­­ditól. Nem valami bőséges a vacsora. Szántódi óvatoskodva lép be, kezében a lábassal, Lu­ci­ánó kezébe nyomja és alapo­san megfeddi: — Nagyon zajos vagy... és rengeteget dohányzol... csak úgy ömlik ki a­ füst az ablakon. Ne bagózz! Luciánó gyatra kis vackához megy, megtalálja a cigarettát és a gyufát, magához veszi. — Ezt a néhány napot kibí­rod cigaretta nélkül. Aztán felfelé ment az ajtóból. — Éjfélkor feljöhetsz vizelni. Luciáné kétségbe van esve: — De nekem most kell. Szántódi hallani sem akar er­ről, egy mozdulattal elutasítja: — Most még nagyon világos van. Zima Jenő ugyanazzal a mondhatni keménykalapos ele­ganciával és titokzatossággal, amivel a vonatról leszállt, sé­tálgat a falu utcáin. Mintha semmi dolga nem volna, mint­ha semmi nem érdekelné. Kira­kat előtt ácsorog, benéz egy-egy udvarba, áll a mozi előtt, s vé­gül befordul a bábaképző inté­zet utcájába. Amint így szinte véletlenül betekint az intézet rácskerítésén át a portásfülkébe, egy ottfelej­tett­ plakáton akad meg a szeme mely annak idején az emlékeze­tes „BOHÓC-NÉZŐ TALÁLKO­ZOM hirdették meg. Ez most szemet szúr neki. Megáll, fi­gyelmesen elolvassa, aztán egy hirtelen elhatározással belép az intézet kapuján. Az igazgatónő Irodájában ide­gesen fogadja a titokzatos urat, és amikor túl van az első sza­­badkozáson, már a másodikat mondja: — Higgye és kérem, nekem sokkal kellemetlenebb. Szántódi elvtárs azzal hozta ide azt az­­ illetőt, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb cirkuszművé­sze, és hogy a növendékek rend­­kívül sokat tanulhatnak tőle. Zima arcán most sem lehet észrevenni, hogy ismét egy szá­mára fontos adat birtokába ju­tott. Szokása szerint megint nem arról beszél, illetve kérdez, ami érdekli, hanem valami más­ról. — Mégis, mit gondol, mit ta­nulhatnak egy bohóctól a bába­növendékek? Az igazgatónő ezt a kérdést is elhárítja. — Kérem, ha nekem a’ Nép­művelési osztály helyettes veze­tője azt mondja, hogy ez jó, és ezt feltétlenül meg kell csi­nálni, akkor én azt megcsinálom. Az igazság az, hogy maga Szán­tódi elvtárs sem tudta, hogy a találkozó botrányba fog fulladni. Zima nagyon óvatosan és bur­koltan, tulajdonképpen csak most kezd rátérni arra, ami őt érdekli. (Folytatjuk) A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése A Szakszervezetek Országos Tanácsa pénteken a SZOT-is­­k­olán ülést tartott. Földvári Aladár, a SZOT elnöke emlékbeszédet mondott a párizsi kommün centenáriuma alkalmából, majd a szakszervezetek XXII. kongresszusának dokumentu­mairól tárgyalt a tanácsülés. A Haza Szolgálatáért Tegnap Békéscsabán bensősé­ges hangulatú ünnepségen emlé­kezett meg hazánk felszabadu­lásának 26. évfordulójáról a Bé­kés megyei Rendőr-főkapitány­­ság épületében Hidas Mihály rendőr ezredes. Ünnepi beszédében méltatta a történelmi évforduló jelentősé­gét, hangsúlyozva azt, hogy a dicsőséges szovjet Vörös Hadse­reg történelmileg is igen fontos fejezetet nyitott meg 1945. ápri­lis 4-vel a magyar nép életében. Az ünnepi beszéd után kitün­tetéseket adott át. A Haza Szolgálatáért kitünte­tés arany fokozatát egy, ezüstöt kettő, bronzot egy, a Közbizton­sági Érem arany fokozatát négy, ezüstöt három, bronzot egy elv­társ kapott Ezenkívül 14-en rendőrfőkapitányi dicséretben és pénzjutalomban részesültek. Itt adta át Hidas elvtárs a szeg­halmi járás munkásőr-parancs­­nokának és az orosházi határ­őrség főhadnagyának a Közbiz­tonsági Érem arany fokozatát a rendőrség munkájának segítésé­ért Ugyancsak az ünnepségen ke­rült sor annak a három békés­csabai munkásőrnek megjutal­­mazására is, akik közreműköd­tek egy kerékpártolvaj elfogá­sában. Részt vett az ünnepségen dr. Fekete Antal, a párt Békés me­gyei Bizottságának osztályveze­tője, valamint Hugyik György, a megyei munkásőrség parancs­noka is. MEGYEI VÁLLALAT BÉKÉSCSABA SZÉKHELLYEL FELVÉTELRE KERES 1—2 ÉVE VÉGZETT 2 fő agrár gépészmérnököt, 2 fő agrármérnököt, 1 fő általános mérnököt (gépész-építész) 1 fő közgazdászt. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. A betöltendő munkakörök a megye területén külszolgálati jellegűek. Jelentkezéseket „Marketing” jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérjük. 272106 A nők érdekében nőkkel késésen A­lig több mint egy esztende­je annak, hogy napvilá­got látott a Központi bizott­ság állásfoglalása a nők helyze­téről. Kevés téma kavart fel olyan szenvedélyes vitát mint ez. Sorra jelentek meg a kimu­tatások, az összehasonlítások a férfiak fizetésével és teljes jog­gal ismételték a szóhoz jutott lányok, asszonyok: egyenlő munkáért — egyenlő bért! Hazánkban 100 dolgozó közül már több mint negyvenet kép­viselnek a nők, s vannak ez életnek olyan területei, amelyek teljesen „elnőiesedtek”: a keres­kedelemben másfélszer annyi nő, mint férfi dolgozik, a hír­adástechnikai iparágban szintén a nők javára billen a mérleg és a pedagógus hivatást is egyre inkább csak a nők vállalják. Az aktív kereső nők száma jelenleg túllépte már a kétmilliót az or­szágban. A felsorolás mellé ide­kívánkozik egy dicsekvésre egy­általán nem méltó összehasonlí­tás is, azonos munkáért átlag­ban a nők két-, háromszáz fo­rinttal kerestek kevesebbet, mint a férfiak! Azért írom múlt időben, mert remélhetőleg a ta­valyi párthatározat óta sok he­lyen levonták a tanulságot Tulajdonképpen nem csupán a fizetésekről van szó. Sokkal többről. A nők helyzetéről, és nagyon lényeges, hogy a legtöbb helyütt nem „az egyenlő mun­káért — egyenlő bék­’ kerül ön­magában megvitatásra, hanem a többi társadalmi, gazdasági probléma is szóba került Az év­százados tradíciók, a modern korba átmentett avult felfogás nők megítéléséről tudjuk, hogy nem oldható meg egyik napról a másikra Erre még az eddigi huszonöt évünk is kevés volt. De azért abban is van elgondol­kodtató, hogy ilyen erős köz­ponti és társadalmi összefogásra volt szükség, hogy végre komo­lyan vegyük a nők helyzetét! Nehéz elvi indokot találni arra, hogy csak azért keressen valaki kevesebbet, mert nő. Az való­ban tűrhetetlen, hogy a munka­erő neme és nem pedig a vég­zett munka minősége határozza meg az erkölcsi, anyagi ítéletet! A meditáció viszont arra is kötelez, hogy sokoldalúan közelítsük meg ezt a probléma­kört. Az egyik textilgyári szo­cialista brigáddal cigaretta­szünetben vitatkoztunk. Sehogy nem fért a fejemebe: miért nem szóltak?, miért engedték a meg­különböztetést? ... Mentek vol­na a szakszervezethez, az üzem­vezetéshez!.TM „Ott is csak férfiak tűnek­... Akárhová mentünk férfiak ül­­tek a pozícióban...” Azért emelem ki szó szerint ezt a mondatot, mert — a keserű megfogalmazás mellett —, na­gyon elgondolkodtató. Sokszor a nők önmaguk is beleegyeztek —, illetve passzivitásukkal bele­egyeznek —■, hogy azonos telje­­sítménynél is megkülönböztes­sék őket. Megfelelő szakképzettség bir­tokában csakis az aktivitásukr­­ól tudnának, hogy a fiatal­asszony szavait ismételjem­ „pozícióba” kerülni Aktiválás­sal és tanulással, mert a kettő összefügg. Ezt jobban támogat­hatnák a férfiak is, hisz sajná­­latos jelenség sokhelyütt, hogy­ nehezen kerülhet vezető tisztre még a legjobban képzett női munkaerő is. A tanulást, a szakmai fejlő­dést nem véletlenül szőttem már az előbb bele gondolat­­menetembe, ugyanis itt kellene talán a legtöbbet tenni a nők­ érdekében — a nőkkel közö­­sen... Az egyik konzervgyár húsüzemében boszorkányos ügyességgel dolgoztak a nyolc általánost végzett lányok. Kér­­­dem tőlük: ki a szakmunkás?. .. Senki nem válaszolt... Kérdem! Hol akar az lenni? ... Bizonyta­lanul bólogatott kettő-három... De előtte félórával még ömlött belőlük a panaszáradat, hogy mennyivel jobban megbecsülik mindenben a férfiakat.1. S­zakma nélkül, ismeretéig nélkül szinte lehetetlen ma már előbbrejutni. És ez így van rendjén. Kell-e kommentálj mi, hogy az előbb említett élel­miszeriparban minden második dolgozó nő és csak minden nyol­cadiknak van szakmunkás- bizonyítványa. Természetesen arról is beszél­ni kell — és a tanulságot gya­korlatban is levonni —, hogy a lányok, asszonyok helyzete ál­talában nehezebb, mint a férfi­aké. Ezért az egyenrangúság ma már nem jog kérdése, ha­nem szinte kizárólag gondolkodá­sunkon múlik a valóra váltása. A házastárs, a munkatárs­­ a segítségnyújtás gazdag variáció­ját joggal elvárhatja. Amennyi­­re fontos, hogy a férj, az apa ia kivegye részét az otthoni mun­kából hogy egyenlő lehetősé­gekkel éljék az életüket, leg­alább ilyen lényeges, hogy az üzem is segítse az ott dolgozó nőket. Mostanában egyre szélesebb körű mozgalom kezd kialakulni: az üzemek jelentős anyagi tá­mogatással hozájárulnak böl­csődék, óvodák építéséhez. Oros­házán már van erre példa. Nagy gondot vesznek le az asszonyok válláról, mert nyugodtan dolgoz­­nak, de nagy gondtól szabadul­nak meg ezek a vállalatok is, mert kapnak elegendő munkás­kezet. Time: a jól felfogott érdek is azt diktálja, hogy élni le­het, s élni kell az adott lehető­ségekkel. Bán János

Next