Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-12 / 239. szám

Hűvös éjszaka fa*, Várható időjá­­­rtSpágtori rás ma estig:­­ lassan növekvő felhőzet, eső nél. ~Vf- * kül, nyugaton és északon szórva-­á­nyosan előfordu­­ló eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon nyugati, északnyugatira forduló szél. Az éjszaka párás­odás, elszórtan ködképződés. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmagasabb nappali hő­mérséklet északnyugaton 13—16, máshol 16—20 fok között. ­ A DÉLALFÖLDI GÁZGYÁR­TÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁL­LALAT békéscsabai kirendelt­sége az évben eddig­­ 435 palac­kos gázt kötött be Békés megyé­ben és az év végéig még 600-at juttat a háztartásokba. Újdon­ság az öt literes konyhai vízme­legítő, amely a mosogatáshoz szolgáltat meleg vizet. Ebből az idén 160-at szerel fel a kiren­deltség. — SZÁZEZER PÁR CIPŐ. A medgyesegyházi BÖRTEX Szö­vetkezet újabb rekord megdön­tésére készül az idén. Az el­múlt évben évi termelésük alig haladta meg az 50 ezer pár ci­pőt, az idén év végére szeretnék elérni a százezer párat. — BESZÁMOL AZ MHSZ. Gyo­­ma nagyközségi Tanács Végre­hajtó Bizottsága október 16-án, kedden délután 2 órai kezdettel tartja ülését. Ezen többek között beszámoló hangzik el az MHSZ munkájáról és az ifjúsági szer­vekkel való együttműködés ta­pasztalatairól. — ingyenes jogi tanács­adás. Szombaton, október 13- án 9 órától szerkesztőségünkben (Békéscsaba, Szabadság tér Is­in.­er u. 12.) ingyenes jogi ta­nácsadást tart a Lapkiadó Vál­lalat jogtanácsosa. Évforduló Hetvenöt évvel ezelőtt, 1898. október 12-én született, és 14 évvel ezelőtt, 1959. augusztusá­ban halt meg Révai József marxista irodalomtörténész, te­oretikus, publicista, a kommu­nista párt kiemelkedő harcosa. Fiatal diákként ismerkedett meg Szabó Ervinnel, ettől kezd­ve érdeklődése mindinkább a marxista társadalomtudomány, történelem és irodalomtörténet felé fordult. 1917-ben tagja lett a Galilei-körnek. A Tanácsköztársaság előtt és alatt a Vörös Újság vezető pub­licistája, 1928-ban pedig meg­szervezte a Kommunista című pártlap kiadását. A felszabadulás után az MKP, majd az MDP egyik vezetője, a Politikai Bizottság tagja, a Sza­bad Nép főszerkesztője, népmű­velési miniszter. 1953—56 kö­zött az Elnöki Tanács elnökhe­lyettese, 1957-től haláláig az MSZMP KB tagja volt. Kevesebb a halálos, több a súlyos sérüléssel végződött közúti baleset A Bé­kés megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésrendé­szeti osztályán a napokban ké­szült el a közúti balesetek har­madik negyedévi alakulásának statisztikája. Ebből összességében megálla­pítható, hogy az elmúlt év ha­sonló időszakához viszonyítva több volt a közúti baleset. Ezen belül valamelyest csök­kent a halálos, de 37-ről 116-ra emelkedett a súlyos sérülések­kel végződött közúti szeren­csétlenségek száma. A járművezetők közül a leg­több balesetet a motorkerék­párosok okozták, szám szerint 106-ot. Őket­­ 66-tal követik a személygépkocsik, majd 54 balesettel a kerékpárosok. A balesetek okait vizsgálva kiderült, hogy legtöbb — szám szerint 50 — szabálytalan ka­nyarodás miatt történt. Még mindig sok baleset előidézője az ittas vezetés, a gyorshajtás, a szabálytalan előzés, az el­sőbbség meg nem adása, és a gondatlan vezetés. A balesetek területi elosz­lása tekintetében legtöbb — 61 — Orosháza városban és járás­ban történt. Gyulán és a gyu­lai járásiban 56, Mezőkovács­­házán és a járásban 32 bal­eset történt a III. negyedév­ben. Csökkent a balesetek szá­ma Békéscsabán és a szeghal­mi járásban. Mai névnap: Miksa A Miksa nevünk latin ere­detű és a „Maximus” „legna­gyobb”, valamint az „Aemiliz­­mus” római nemzetségnév ösz­­szevonásából keletkezett. Sze­mélynévként a Maximilian, Maximianus, Maxentius for­mákat vette fel, melynek a né­met nyelvben leggyakrabban használt, rövidített formája a ..Max”. Nyelvünkben a Maxi­­miliánt alig több, mint száz éve magyarosították át jelenlegi alakjára. — A SZAKMA KIVÁLÓ MŰ­VELŐJE CÍMMEL holnap, ok­tóber 13-án országos vetélkedőt rendez a Békés megyei KISZÖV Békésen, a Csaba Szőnyegszövő részlegében. — TANÁCSKOZIK A MEGYEI JOGÁSZSZÖVETSÉG. Ma, ok­­tóber 12-én, pénteken a Jogász­­szövetség megyei taggyűlésére kerül sor Békéscsabán, a váro­­si tanács nagytermében. Dr. Oláh László megyei főügyész az elmúlt két év munkájáról tart beszámolót. — GYÉMÁNT AZ ASZTAL­KENDŐBEN. Legkevesebb egy­­millió pesetáit érő hatalmas gyé­mántot kínált megvételre, mind­össze 75 ezer pesetáért egy is­meretlen férfi Barcelonában egy ékszerkereskedőnek. Az nem fogadta el a gyanús ajánlatot, s értesítette­ a rendőrséget. Letar­tóztatták a 46 éves angol állam­polgárt, akinél asztalkendőbe csomagolva még más lopott ék­szerek i® voltak. TEHERGÉPKOCSI ALÁ ESETT Szerdán a délutáni órákban Békésen, a Kossuth utcában a vasútállomás előtt, figyelmetle­nül kerékpározott a 18 éves Horváth Béla, Békés, Tanács­­sor 6. szám alatti lakos és alá­esett a Kiss Lajos sarkadi lakos által vezetett tehergépkocsinak. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. BALTÁVAL GYILKOLT A Békés megyei Rendőrfő­kapitányság előzetes letartózta­tásba helyezés mellett indított eljárást az 57 éves Susánszki András, Medgyesegyháza, Ka­­kucs tanya 31. szám alatti lakos ellen. Susánszki a késő délutáni órákban szóváltásba keveredett feleségével. A veszekedés odáig fajult, hogy több baltacsapással megölte az asszonyt. Susánszki Andrást a rendőrség elfogta és az ügyben tovább folytatják a vizsgálatot. NYOLC HÓNAPOT EGY LÓÉRT... A mezőkovácsházi járási rend­őrkapitányság bíróság elé állí­­tásos eljárást indított a 25 éves Eszéki János, Mezőhegyes, 32-es majori lakos ellen. Eszéki­ októ­ber 10-re virradó éjjel ellopott a Mezőhegyesi Állami Gazdaság 18-as majori istállójából egy lo­vat. Az állattal Végegyházára ment, ahol megpróbálta elcse­rélni, hogy ezzel is nehezítse a lopás felderítését. Ez a terve nem sikerült, ezért továbbment a lóval Mezőkovácsházára, ahol az italboltban megpróbálta el­adni. Az alku alatt azonban az ott levők gyanút fogtak, értesí­tették a rendőrséget és az oda­érkező járőr tetten érte a tol­vajt. Még azon a napon gyorsított eljárással bíróság elé állították, és el is ítélték. Büntetése nyolc hónapi börtön próbaidőre fel­függesztve és 1500 forintos pénz­bírság. Molnár Antal képei a csabai Nem egészen húsz festményt válogatott Molnár Antal arra a tárlatra, amelynek a TIT békés­csabai Értelmiségi Klubja adott otthont,d­e műveiben igyekez­vén teljes képet adni arról, ho­gyan látja a világot. Portrék és egész alakos kompozíciók, csendéletek és házrészletek, szobabelsők, tájak váltják egy­mást a pasztellszínek mind­egyikben közös harmóniájával. A téli Szanazugot idéző kép ugyanolyan bensőséges meleg­séggel fogalmazott, mint a lámpás-tükrös-szekrényes Szo­babelső. A Kocsiszínnek ha­sonlóan behízelgő aranyos-sár­gái vannak, mint a Szövőszék­nek vagy a Parasztasszony tál­lal című alkotásnak. Világosan tükrözi mindegyik Molnár An­tal fő festői erényét: az élette­len tárgyakban, épületekben is képes az emberről szólni, pon­tosabban: az emberről szól az élettelen tárgyakat ábrázoló munkáiban is. Képünk a hétfő esti meg­nyitón készült, balról jobbra az alkotó, a bevezetőt mondó Koszta Rozália, s az alkotó­kollégák, dr. Párzsa János, Miklós István és Petrovszki Pál (Fotó: Demény Gyula) [■■««■ea*MMm4ai9»99«aa<9eaaBS«iMMie9»a9flaa»esM«9»ess«ssaaBaesaessBsse9eKss9esB9*aBa*<sam» Ismeretterjesztés Mezőmegyertől Dévaványáig Régi falu és új falu, Gondol­kodjunk a világról, A faekétől a korszerű gazdálkodásig. Em­ber és munkahely, Jogaink és kötelességeink, A szabad idő helyes felhasználásáról, Az egészséges ember, Mai csalá­dok, Házunk tája, Hazánk he­lye a világban — ezek az ösz­­szefoglaló címei annak a tíz előadássorozatnak, amelyet a mezőgazdaság fizikai dolgozói­nak szervez kísérleti jelleggel Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Békés megyében a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társu­lat. A Békés megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi, valamint művelődésügyi osztálya s a helyi gazdasági szervek támogatásával vala­mennyi városunkban és járá­sunkban rendeznek előadás­sorozatokat — legtöbbet a szeg­halmi járásban, ahol három termelőszövetkezet teremti meg tagjainak az önképzés e közösség számára is hasznos lehetőségét. A sorozatok tartalmáról, le­bonyolításáról, módszertanáról beszélt a­­megyei előadóknak, tsz-elnököknek, jogászoknak, orvosoknak, tanároknak, mér­nököknek csütörtökön Békés­csabán Csom­a Gyula, a TIT módszertani tudományos taná­csának titkára. Az előadás s az ezt követő vita tapasztala­tait a résztvevők már a leg­közelebbi napokban, a soroza­tok első előadásain hasznosít­hatják. ummmsk. hu MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztői CSEREI PÁL FŐSZERKESZTOHELYETTES? Deák Gyula Olvasószerkesztők? Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ? Bocskár János GAZDASÁGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ :Podina Péter MŰVELŐDÉS­POLITIKAI ROVATVEZETŐ : Sasa Ervin SPORTROVATVEZETŐ: Machalek István Szerkesztőség? SCSI Békéscsaba, Postafiók 111. Telefon: 12-198. 12—298 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat WR Békéscsaba, Postafiók M. Telefon? U—021. U—051 FELELŐS KIADÓ? Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra afcTM Ft. Index: 25­05* MINDEN biztosítási és önsegélyző csoport MUNKAHELYEN

Next