Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-08 / 185. szám

íz Haurara--------------------­ Gyepgazdálkodás és hústermelés VI. ötéves terv egyik fontos célkitűzése a húshasznosítású ké­rődző állatállomány növelé­se. Érthető ez a törekvés, hi­szen, ha a különféle diszkri­minációs intézkedések néha akadályozzák is a közös pia­ci húsexportot, a birka és a szarvasmarha az olajban — és így pénzben is — gazdag közel-keleti országokban mindig biztos vevőre talál. Az természetes, hogy a na­gyobb állatállományhoz több takarmány is kell, csakhogy a terv az állatállomány nö­vekedésével egy időben a ta­karmánytermelő terület mintegy 180—200 ezer hek­táros csökkenésével számol. Erőteljesen növekednie kell tehát a területegységre eső takarmány mennyiségének és minőségének. A középtá­vú terv ezt célul tűzi ki, fő­leg a gyepágazat jelentős fejlesztésével, hozamnövelé­sével számol. Erre a potenciális lehető­ség meg is van, viszont úgy tűnik, hiányoznak a közgaz­dasági és az üzemi feltéte­lek. Ennek tudható be, hogy az 1,3 millió hektáros gyep­területnek csak kis részét művelik intenzíven, és az átlaghozamok is messze el­maradnak a még csak nem is felső határnak tekinthető 7—10 tonna hektáronkénti mennyiségtől. Ha gyepágazat elhanya­goltságának fő okait vizsgál­juk, akkor lé-20 évvel ez­előttre kell visszatekinteni. Ekkor kezdődött az a folyam­­at, melynek során, a gyep­ágazat és az annak hozamát felhasználó ágazat elvált egymástól. Főként amiatt, hogy a szarvasmarha ágazat intenzív fejlesztésére nem a nagy gyepterülettel ren­delkező gazdaságokban ke­rült sor. Ennek oka a támogatási rendszerben keresendő. A szarvasmarha-ágazat fejlesz­tése erősen költségigényes és csak a gazdag, tehát jó földdel rendelkező gazdasá­goknak volt az esetek több­ségében elegendő pénzük ah­hoz, hogy a támogatás el­nyeréséhez szükséges saját erőt előteremtsék. A nagy gyepterületű szövetkezetek, állami gazdaságok földjei­nek minősége messze elma­rad az átlagtól, árunövénye­ket csak nagyon alacsony hozamokkal tudnak termel­ni, így érthetően nem a vi­szonylag lassan megtérülő állattenyésztésbe ruháztak be, hanem inkább a gyors jövedelmet hozó ágazatokat fejlesztették. Az ilyen gazdaságok ese­tében többnyire igaz a mon­dás, hogy szegény embert az ág is húzza. A gyepterü­letek döntő többsége melio­rációra szorul, és csak az­után lehet gazdaságosan, in­tenzíven hasznosítani. Igaz, a melioráció államilag támo­gatott, de jelentős saját erő is szükséges a megvalósítás­hoz. Ott viszont, ahol nagy területek szorulnak melio­rációra, a gazdaságok általá­ban nem rendelkeznek a szükséges pénzzel. Arról már nem is beszélve, hogy a me­­liorált területek intenzívebb hasznosítására is többlet ál­ló és forgóeszközre lenne szükségük. No, de tételezzük fel, hogy a fenti gondok megszűnnek, sikerül megoldani a melio­rációt és az intenzív hasz­nosítást, de akkor újabb nagy kérdés merül fel: mit kezdjenek a gazdaságok a rengeteg gyepszénával? Ál­latállományuk nincs, és nem is lehet annyi, hogy mind feletessék, eladni pedig nem tudják, mert a gyepszéna nem számít árunövénynek. Eddig még úgy, ahogy si­került a termés egy részé­nek külföldi értékesítése, de úgy tűnik, hogy a külkeres­kedelem nem használja ki kellően a lehetőségeket. Pe­dig a Füzesgyarmati Lucer­na- és Szálastömegtakarmány­­termelési és Juhtenyésztési Rendszer szakemberei kidol­gozták az energiatakarékos liszt- és pellegyártás techno­lógiáját, de a karotingaran­­cia nélküli termékértékesí­téshez szükség lenne az in­tenzívebb külkereskedelmi munkára is. Az FSR part­nergazdaságai például jelen­tős forrólevegős szárító ka­pacitással rendelkeznek, bő­ven van szárítmány is, csak éppen az értékesítés döcög. Márpedig a gazdaságok nagy részének ez a forrólevegős­ágazat az egyik legfontosabb árutermelő, árbevételbiztosí­tó lehetősége. De térjünk vissza egy idő­re a sok szarvasmarhát tar­tó és jó földön gazdálkodó termelőszövetkezetekhez, ál­lami gazdaságokhoz. Itt a jó földek egy részét arra kell lekötni, hogy megter­meljék az állatállomány el­látásához szükséges szálas ta­karmányt. Ez pedig — mi­vel a föld adottságai nem ehhez a legjobbak — tör­vényszerűen csak viszonylag rossz hatékonysággal történ­het. Ezeken a területeken búzát, kukoricát és zöldséget lenne célszerű termelni, a szálas takarmányt pedig meg­hagyni a rossz földön gaz­dálkodó üzemeknek. Ez eddig egyszerű, mint a kétszer kettő, legalábbis az első pillanatban. A gyenge termőhelyi adottságú gaz­daságok termelik a gyepszé­nát, a lucernát, és a többi szálas takarmányt, ezt tőlük megveszik az állatállományt tartó jó földű tsz-ek, és így mindenki jól jár. Hiányzik azonban egy nagyon fontos láncszem, mégpedig a mint­egy 20 éve elsorvasztott szervezett szénakereskede­lem. Az ugyanis nem igazi megoldás, hogy egyes gaz­daságok kétoldalú megálla­podást kötnek egymással, mert így az egyik helyen vé­letlenül rossz lesz a termés, akkor az súlyos gondot okoz a másiknak is. Az viszont nem valószínű, hogy egy­szerre az összes takarmány­termelésre szakosodott gaz­daságot elemi csapás éri. A szénakereskedelem új­bóli megteremtése jelentős népgazdasági és üzemi igény, ezt felismerte az FSR is. Úgy tűnik, hogy ha szűk körben is, de valamit sike­rült tenni a szénakereskede­lem újbóli meghonosításá­ra. Az országos méretű te­vékenység azonban nem le­het az ő feladatuk, hiszen ahhoz nagyon jelentős for­góalap is szükséges. Ez csak központi elhatározással álla­milag oldható meg. z FSR szakemberei­nek számítása sze­rint egy szénakeres­­kedelmi hálózat költségei népgazdasági szinten rend­kívül hamar megtérülnének. A gazdaságok ugyanis ter­mőhelyi adottságainak meg­felelő növényekre szakosod­­hatnának, javulna a jó föl­dek kihasználása, meggyor­sulna a gabona- és zöldség­program megvalósítása, je­lentős árbevételhez jutnának a főleg gyep- és lucernater­melő gazdaságok, és — ami talán a legfontosabb — len­ne elegendő takarmány az állatállomány növeléséhez. Hogy mindez nem utópia, azt egy ideje már szűk kör­ben az FLR szervezésében néhány gazdaság bizonyítot­ta. Ideje lenne példájukat országosan is elterjeszteni. Lónyai László : Várják a kistermelőket is a megyei kertészeti kiállításra Mint arról már koráb­ban hírt adtunk, az idén ünnepeljük a tudós kertész, a békéscsabai születésű Aro­­hácsy Mátyás századik szüle­tésnapját. A centenáriumi ünnepségsorozat keretében szeptember 18. és 20. között megyei kertészeti kiállítást és termékbemutatót szervez a megyei, a békéscsabai ta­­nács és a Mohácsy Mátyás­emlékbizottság. A bemutató színhelye a békéscsabai vá­sárcsarnok lesz. Mint a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának dolgozói tájé­koztattak, a kertészettel foglalkozó nagyüzemek már elküldték jelentkezésüket a seregszemlére, jelezték rész­vételüket az ÁFÉSZ-szak­­csoportok tagjai is. Hiányoz­nak a nevezők közül az egyéni, kiskertekben terme­lők, ezért ezúton is felhív­juk figyelmüket, hogy au­gusztus 25-ig jelezzék rész­vételi szándékukat a megyei tanácson. Villamosított erdészházak Megkezdték az utolsó — a százhuszadik — erdészház villamosítását a Zalai Erdő­és Fafeldolgozó Gazdaság te­rületén, a Zalaszent Jakab határában levő sagodi erdő­ben. Bár az elmúlt években sok erdész és műszaki veze­tő az erdészházból a közsé­gekbe költözött, szép szám­mal élnek jelenleg is az er­dők mélyén. Az erdészházak villamosítása nemcsak a pet­róleumlámpák „nyugdíjazá­sát" jelenti, egyúttal a veze­tékes vízellátást is megold­ják: a ház körüli kutakból búvárszivattyú emeli ki a vi­zet. A villamosítás eredmé­nyeként a községekből, vá­rosoktól távol eső erdei la­kokban élők sem remeték már: használhatják a ház­tartási gépeket, rádiózhat­nak, televíziózhatnak. Megszólalt a tücsök: érik a szülő Tücsökciripeléstől han­gosak Zalában a meleg augusztusi esték. A tü­csökzenét különösen a szőlőtermelők hallgatják szívesen. Az ugyanis — szerintük — a szőlőérés kezdetét jelenti. Az au­gusztus elején megszó­laló tücsökzene jó jel. Azt bizonyítja, hogy a sok napfény hatására az átlagosnál korábban érik a szőlő. A keszthelyi hegység, Becehegy, Po­gányvár vidéke és a zala­­szentgróti hegyvonulat szőlőtermelői bő termés­ben, és abban bizakod­nak, hogy jól érett, ma­gas cukortartalmú sző­lőt szüretelhetnek majd. Új miniszteri rendelet A Belkereskedelmi Minisz­ter legújabb rendelete értel­mében a zöldséget és gyü­mölcsöt árusító boltok a jö­vőben a kereslet-kínálatnak megfelelően minden bizony­latolás és központi megbízott jelenléte nélkül bármikor megváltoztathatják az ára­kat. Mód van tehát arra, hogy ha a gyorsan romló áru minősége csökken, a boltve­zető az árat is leszállítsa. Ez növeli a bolti dolgozók személyes érdekeltségét és fe­lelősségét, s egyben a fo­gyasztók érdekeit is szolgál­ja, mert a nem egészen friss áruért nem kell majd teljes árat fizetniük. 1981. augusztus 8., szombat o A labor a szántóföld Gyomok nyomozója A Békés megyei Növény­­védelmi és Agrokémiai Ál­lomás gyomirtással foglalko­zó szakelőadója Kovács Im­re. A szakállas fiatalember­ről első látásra nehéz elhin­ni, hogy tízéves szakmai gyakorlata van, de szavai, vallomása a foglalkozásról meggyőzik a kételkedőt. — Ketten vagyunk gyomo­­sok, egy három éve ná­lunk dolgozó kolléganőmmel. Elvileg nekem kellene tehát legtöbbet tudnom a megyé­ben fellelhető gyomokról. Azért elvileg, mert mindig új gondok jelentkeznek. Hol egy új hívatlan növény üti fel a fejét, a megyében, hol megszokja valamelyik a vegyszert, és ezért terjed. Sok mindennek nevezhető a munkám, csak unalmasnak nem. Naponta születnek megoldásra váró feladatok, sok idő nem jut a pihenésre. * * * Hogy mégis mivel foglal­kozik egy „gyomos", hogyan tölti el a napját, azt nehéz pár sorban összefoglalni: — Elsőként említem azo­kat a kutatási feladatokat, amellyel a MÉM Növényvé­delmi és Agrokémiai Köz­pont bíz meg. Különböző külföldi és hazai vegyszere­ket próbálunk ki, rendszere­sen vizsgáljuk a megye nö­vényzetét, figyeljük, hol je­len­i meg eddig ismeretlen gyom. Szaktanácsot adunk, felhívásokat bocsátunk ki az üzemeknek, kistermelők­nek, mikor, mi ellen és ho­gyan védekezzenek. Gyom­­irtási technológiákat dolgo­zunk ki, segítünk a tsz-ek­­nek, gazdaságoknak. Köl­csönösen keressük egymást az üzemeket. Havonta há­rom, három és fél ezer ki­lométer utazom a megyében, és az ország más részeiben. * * * Mint általában a növény­­védősök, így a gyomos mun­kája is nehezen mérhető. Vegyszeres kezelés nélkül csak kísérleti táblákat hagy­nak, a nagyüzemek szakem­berei találgatásokra szorul­nak: mi lett volna, ha... — Látjuk azért a mun­kánk eredményét — mondja Kovács Imre. — Egy új gyomirtási technológia ki­dolgozása ad annyi pluszt az embernek, hogy ne álljon le. Gyakran találunk növénye­ket, amelynek a nevét, faját sem tudjuk. Akkor elkez­dünk nyomozni. A fajtabé­lyegek alapján próbáljuk besorolni. Ha nem megy, elő a növényhatározat, ha így sem, akkor a külföldi irodalmat. Mostanában pél­dául a parlagi ecsetpázsit és a vadrozsnok okoz sok fej­törést. Ez utóbbiból például a füzesgyarmati Vörös Csil­lag Tsz-ben találtak 4-5 fajt. Most próbálgatjuk, mi­vel lehetne irtani, mégpedig úgy, hogy a hasznos növény ne károsodjon. * * * — Otthon is vannak szak­könyveim, gyakran hazavi­szem a munkát, ha másképp nem, hát a fejemben. Júni­usban voltam Bulgáriában, ott is a gyomokat figyel­tem. Igazolva láttam azt, amire gyomföldrajzból dr. Újvárosi Miklós tanított. Szerencsém, hogy a szakmám egyben a hobbim is. Hogy kell-e hozzá valamilyen kü­lönleges érzék? Nagyon kell szeretni a növényeket. Úgy négyszáz fajt könyv nélkül felismerek, a többihez kell a határozó. Négyszáz-négy­százötven vegyszert isme­rek, ezek közül soknak azo­nos a hatóanyaga. Nagyon gyorsan cserélődnek, ezért állandóan figyelni kell a gyárak új termékeit. * * * Feladatai közé tartozik a szaktanácsadáson kívül kü­lönböző növényvédelmi ta­nácskozásokon való részvétel is. Ezeken a rendezvényeken az ország minden részéből összejönnek a szakemberek, és valóban sok újat monda­nak. Nélkülözhetetlen, hogy ismerjék egymást, kutatási eredményeiket. Hasonlóan fontos az állomáson dolgozó kollégákkal kialakított jó kapcsolat. Hiszen csak any­­nyira jártasak a többiek szakterületén, hogy megvi­tathassák, kinek mi a gond­ja, és mit ért el az adott területen. — Itt, a biológiai labor­ban jó összhangban dolgo­zunk. Nincs ranglétra, amelyre kapaszkodnunk ké­ne. Divatosan mondva, jó a munkahelyi légkör, segítőre találunk egymásban. Nem is tudom másképp elképzelni a munkát. Hogy sokat szidnak minket a vegyszerek miatt? Nincs igazuk, hiszen nélkü­lük ma már nem sokra men­ne a mezőgazdaság. A ke­mikáliák károsak lehetnek, ha lelkiismeretlen ember ke­zeli őket. Véleményem sze­rint nem elsősorban a sze­rekben, hanem az azokat adagoló ember szakértel­mében és felelősségtudatá­ban kell keresni a hibát. Hogy mind kevesebb környe­zetszennyeződés forduljon elő — többek között ez is mun­kánk egyik fontos része. M. Szabó Zsuzsa A vadcirok a kultúrnövé­nyek egyik veszedelmes el­lensége A mustár jelzi, van-e a talajban káros szermaradvány Fotó: Veress Erzsi Újabb növényvédő szereket hoznak forgalomba A MÉM összesítése szerint az elmúlt tíz évben a gyü­mölcsöskertekben a nö­vényvédő szerek legalább 3-4 generációját használták, a szántóföldi termesztésben pe­dig két-háromszor változott meg a hatóanyagok összeté­tele, illetve módosult alapve­tően kémiai-biológiai hatá­suk. A növényvédelem vegy­szerváltásaiban úgy látszik, nincs megállás; a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter újabb nagy hatású ké­szítmények kísérleti forga­­lombahozatalára és felhasz­nálására adott engedélyt. Ezek egytől egyig a legújabb generációhoz tartoznak, és közös tulajdonságuk, hogy gyorsan és megbízhatóan fej­tik ki hatásukat, illetve vé­geznek azokkal a kártevők­kel és kórokozókkal is, ame­lyekkel szemben a korábbi készítmények már hatástala­nok voltak. A Peremartoni Vegyi Mű­vekben készítik­­ Egyesült Államokból importált ható­anyagból a Currate nevű gombaölő szert, amely a sző­lőskertekben a peronoszpóra ellen tesz jó szolgálatot. A készítményt a növényvédel­mi előrejelzésre használhat­ják fel a termelők, és hatá­sosságáról rövid időn belül meg is győződhetnek. Svájc­ból hozták be az Evisect—90 mintájú rovarölő szert, amely régi hiányt pótol, a lucernában és a repcében — a nagyüzemi takarmányter­mesztés két fontos növényé­ben — pusztítja el a rovaro­kat. A Német Demokratikus Köztársaságból importálják a Filotox rovarölő szert, a ké­szítményt a cukorrépában, a burgonyában, és a téli al­mában használhatják fel meghatározott kártevők el­len. A Szovjetunióból vásá­rolják a nedvesíthetőként, por alakban forgalomba ho­zott készítményt, amellyel hagyományosan a liszthar­mat ellen lehet védekezni, nemcsak a zöldséges-gyümöl­csös kertekben, hanem a szántóterületen is. Emellett még több vegy­szerféle kerül a felhaszná­lókhoz a következő időszak­ban.

Next