Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
o 1981. december 31., csütörtök KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Csanády János : Csatangol az év a végeken Csatangol az év a végeken, hófúvás az erdőszéleken, most nőtt meg igazán, mint öreg, a szelekkel dudál, nyekereg. Roppant bőrdudája: az egek, hóna alá szorítva viszi, nyekeregteti az egeket, lába nyomát hóeső veri. Ki örül ennek? A gyerekek! Szakálla erdősuhogtató. A homloka ránca: fellegek. Borzasztó jó, ha esik a hó. Csatangol az év a végeken, most előtt meg igazán, mint öreg, sírba huppan, s máris itt terem hó ruhában az újév-gyerek. Fehér Mária : Futás Most! Neki a szélnek, a napnak! Vad iramlás vihetsz, vigyél! Fülemben dübörög a nagy trapp. Friss vágta, fű-tapsos talpalás, idő-tér medrű nagy roham! Zihálj tüdő! Úgyse hallja más. Táguljatok ellustult erek! Verejték, szél fojt, zsibbadás, izmok, most szabad — feszüljetek! NÉPÚJSÁG Rajki László: Balatoni Vénusz Nem mentem be többször a gumibékáért, hanem fordítottam a soron. Tudtam, hogy amíg anyuék távol vannak, a felelősség Ilkát terheli. Ha valami baj van, őtet nyírja ki apu. Úgy nyitottam ki az erkély ajtaját, hogy hallják. Kiültem, és a lábamat csöngettem a mélybe. Erősen fogtam a vasat, nehogy leessek, így játszottam a hülyegyereket, és amikor jött Ilka, még a vasat is elengedtem. Mit csinálsz, te, szerencsétlen? Játszom. Itt? Ha nem látnád, itt... Kiráncigálta a lábam a korlát alól, bevitt a szobába és rádobott a díványra, a bolhásra. Játszotta a rémült nőszemélyt. Istenem, ha leestél volna! Becsukta az erkély ajtaját, és a kulcsot magával vitte. Az ajtóból még rám szólt, és közben a hajamat is megsimogatta. Bölém, nagyon kérlek, légy jó kislány, és ne rémítsd halálra az embert. Megígéred? Nem szóltam semmit, csak néztem magam elé, közben pedig azt gondoltam: majd hülye leszek ... Ingyen. Annak a nagyképű majomnak. * * * Utána meg nagypapira gondoltam, aki nagymaminak szokott a fülébe bogarat ültetni. Az meg olyan, hogy nem bogár és nem ültetik bele a karosszékbe, nem dugjákbele a fülbe sem, csak úgy mondják. Még az is eszembe jutott, hogy a nagyok akkor sem nyugszanak, és nem ülnek békességben a fenekükön, ha a gyerek nagyon csendes. Nagymami is olyan. Ereggy mán, nézd meg, mit csinál az a gyerek, mert nagyon csendes ... Nagymami is mehetne, de könnyebb a lelkének, ha nagypapit ugrathatja. Megy nagypapi, de nem hagyja szó nélkül, nehogy a fejére nőjjön az öreglány. Ha a kezed, meg a lábad járna úgy, mint a szád, még az istened is jobban hallgatna rád ... Persze, nagymaminak leesne az aranygyűrű az ujjáról, ha nem feleselhetne nagypapival. Mondja százegyig, még akkor is, amikor az öregje már régen kint kőtől a dongóknál. Nagypapi csak legyint, és mosolyogva mondja a pipájának: Bolond lyukból bolond szél fúj... * * * . Csendben maradtam. Alig tudtam megállni. A fürdőszoba ajtaját is halkan nyitottam ki, nem nyikkantott egyet sem, pedig szokott. Ezért meg anyuci borogatja a házirendet. Szólok már valamelyik lakatosnak, hogy kenje meg ezt az ajtót. Apuci csak ennyit mond rá: légy szíves... Ez nagyon kevés az üdvösséghez, mert anyuci is olyan, mint nagymami. Még akkor is mondja a magáét, amikor mi ketten már a saroknál járunk. Apuci is szokött szólni, de csak magának: olyan, mint a felhúzott gramofon. Amikor a fürdőszoba ajtaját betettem, akkor sem nyikkant, pedig félkézzel bajlódtam vele, a másikban az apuci borotváját szorongattam. Lekuporogtam a szőnyegre, és kivettem a tokból a szerszámot. Vigyáztam, hogy még véletlenül se nyúljak a fényes részéhez, mert az éles, mint a tejesasszony hangja. Apuci is könnyen megvágja magát, ha nem ügyel, és olyankor timsóval nyomkodja a sebet. Sziszeg hozzá, mert csípi. Kétszer kellett volna köhögnöm, de viszszatartottam. Az orrom is szörtyögött, de azt se fújtam ki. A légy zúgását meghallhattam volna, de nem akadt egy sem, amelyik zúgjon, mert az apuci Chemotoxszal egyből lelövi. Vártam Ilkát. Ha meglátja kezemben a csillámló borotvát, úgy összecsuklik, mint Eleonóráéknál a sofőr bácsi harmonikája. Csuda muris lesz. * * * Forrt bennem a lekvár. Marhául pimaszok, és úgy kézelnek, mint a fuvaros bácsi a lovát. Láttátok volna, hogy megrémült nővérem, a nőszemély! A nyomasztó csendre bejött. Nem csuklott össze. A két karját nyújtotta a plafon felé, és úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Kiáltani akart, de a hang a torkába szorult Attól félt, hogy megijeszt, és ijedtemben elnyisszantom a torkomat. Lábujjhegyen jött hozzám, lassan hajolt le, és alig tudta kivenni a kezemből a borotvát, mert annyira citerált az ujja. Lerogyott a bolhás díványra. Ott már szipákolt is, amire az átok Lacikája is átszaladt Ketten egy ellen, hogy nem sül le az arcukról a bőr! A két felnőtt nekiugrott az ártatlan, kicsi Böbének. Azt mondták, hogy annyi jóérzés sincs bennem, mint egy mákszemben. Nálamnál már többszörösen jobb embert akasztottak fel. Engem csak azért adott a mindenható, hogy nyűg legyek a felnőttek nyakán. Rossz órában születtem, és sokkal több hasznot hoztam volna, ha történetesen gázöngyújtónak születek. Mi mindennek lehordták. Közönséges bolhának, alattomos tetűnek, ami kiszívja az utolsó csepp vérét is az ártatlan embernek. Úgy szóródott rám az átok, mint égből az istennyila. Ez egy közönséges vadászó szerszám, amivel a Jóisten gyújtogatja a szalmakazlat ... * * */ Türelmesen végighallgattam. Egyszer sem szóltam bele. Azon gondolkoztam, hogy jó volna sírni, de nem volt olyan ánhangom. De azért próbálgattam, erőlködtem, és csodák csodája: megjelent az első könnycsepp a szemem alján. Hurrá! Jó vastagon megnyálaztam a kezem fejét, és az árva könnycseppel együtt szétmázoltam a szemem alján. Most már csak a hangomat kellett hozzáigazítanom. Sikerült, és a végén úgy ment, mint a parancsolat. Belelovagoltam magam, és azt vettem észre, hogy tényleg sírok. De még hogy! Hangosan zokogtam, és közben visítottam is. Ilka, meg az az átok Laci még biztattak is. Bőgj, csak bőgy, legalább tisztulsz! Teletorokkal ordítottam, a szomszédok a délutáni szunyókálásból felriadtak, és leugrottak a sezlonról. Előbb alulról kopogtattak, fel a partvissal, azután felülről, de jó erősen, mert mozgott a csillár. Utána meg oldalról. Ott már ököllel verhették a falat. Szegény nagypapi és nagymami majd kiestek a keretből, pedig fogták egymás kezét. A harmadik emeletről Kelemen bácsi, az ágyrajáró árva lélek, és aki egyedül, van, mint anyuci egyetlen ujja, és aki éjjeliőr a vágóhídon, és aki a padláson szokott nevetni, le is kiabált az ablakon: ölik azt a kölyköt? Mért nem fogják már be a pofáját...?! Betojt a két hőzöngés. Nem biztattak tovább, hanem leguggoltak hozzám, és szinte egyszerre mondták: Böbém, ne sírj ... Kicsi Böbe, nyughass ... Ilka törölgette a könnyeimet. Lacikája meg simogatta a hajamat. Gondoltam, kihasználom a kedvező szeleket, mert a sógorbácsi szerint bolond ember az, aki nem fogja be a vitorlákba a kedvező szeleket. Nem hagyom abba a sírást, mert olyan máris az egész. Lehet, hogy aaég majd az ajtót is verik, az egész utca kihajol az ablakon és a sarokról a rendőr bácsi idejön. Na, mi van, elvtársak?! öljük egymást, öljük...? * * * Feltételeket szabtam maagamban. Csak akkor hagyom abba, ha Ilka megpuszilja a könnyes szememet, és ez az átok Lacika meglobogtatja könnyes szemem előtt a tízest... Mármár azt hittem, be kell dobnom a törülközőt... Ezt olyankor csinálják a nagyok, amikor kesztyűt húznak, és a kifeszített trótél között ütik egymást, de csak sportból... Egy harmadik, aki fehér inget visel csokornyakkendővel, az csajt körbe-körbe táncol és hergeli őket. Akkor boldog az istenadta, ha az egyik a másiknak jó nagyot a szájára, vagy az orrára ver. Kívül is áll még két pasas törülközővel, meg vederrel. A vederbe köpnek, amikor nincs más dolguk. A törülköző meg arra jó, hogy legyen mit bedobni, ha a sok ütéstől kóvályog az illető. De akkor már rendszerint késő, mert annyi ereje sincs, hogy megtörülközzön. Nyilván azért dobják be neki, hogy érezze az atyai jóindulatot, ha már se köpni, se nyelni nem tud ... * * * Ilka dobta be a törülközőjét. Kétszer egymás után megcsókolta a szememet, és nem ráncigált, hanem szépen feltett a bolhás díványra. Ez nagyon jól esett, és egy kicsit meglágyított. Kezdtem bánni az egész cirkuszt, mert Ilka is egészen megpuhult, és éreztem, hogy mindig jobban és jobban vizesedik a hajam. Nagyon szorosan átölelt, és sírt Ilkám, nagyon keservesen sírt az én, drága, jó nővérem. Egy szó nem sok, annyit sem mondott. Csak sírt, és én is vele sírtam, de ez már másmilyen volt. Hajgatódzott a kicsi szívem és szorult a helyén. Nem zörgött már senki. Kelemen bácsi sem kiabált, hogy öljék meg azt a bestiát. Laci sem hetvenkedett már, csak állt a nagy mulya a bolhás dívány mellett, és bámult bennünket. Én is nagyon szorítottam Ilkát. A fejemet belefúrtam az ölébe, fogtam a derekát, a fene sem mondatta velem, mégis mondtam: Ilkám, drága Ilkám, ne sírj, soha soha nem leszek rossz... A takarék malacomban volt még egy nyavalyás kétforintos. Ilkának adtam. Vegyen rajta valamit, csak ne sírjon. Attól már mosolygott, és úgy sírt mosolyogva. Csoór István: Nagyok és kicsik Erkély és borotva Rajki László: Orsi portréja Petőfi Sándor : Reszket a bokor, mert Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál, Eszembe jutottál, Kicsiny kis leányka, Te a nagy világnak Legnagyobb gyémántja! Teli van a Duna, Tán még ki is szalad. Szívemben is alig Fér meg az indulat. Szeretsz, rózsaszálam? Én ugyan szeretlek, Apád-anyád nálam jobban nem szerethet. Mikor együtt voltunk, Tudom, hogy szerettél. Akkor meleg nyár volt, Most tél van, hideg tél. Hogyha már nem szeretsz, Az isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg! Pest, 1846.