Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
1983. január 4., kedd Amihez nem kell pénz Eljött a mérlegkészítés ideje. Számvetést készítenek a vállalatok, a szövetkezetek, az intézmények. Így van ez a családi otthonokban is. A mérleg egyik serpenyőjébe kerülnek az eredmények, a másikba a mulasztások, vagy amire nem futotta a pénzből. Számokat, adatokat sorakoztatunk. Mindaz, ami pénzben kifejezhető. De vajon eszünkbe jut-e az, amiheznem kell pénz? A szavak, az érzések, melyek minket, embereket összekötnek. Ezekkel hogyan sáfárkodtunk? Az ünnepek előtt Békéscsabán valóságos vásári láz volt. Emberek forgataga az utcákon, a boltokban. Az Univerzál Áruházban egy beszélgetés ütötte meg a fülemet. — Ajándékokban pótoljuk azt, amit elmulasztottunk — mondta egy középkorú férfi a társának a mozgólépcsőn. Mind a ketten csomagokat cipeltek. Volt némi cinizmus ebben a megjegyzésben, meg némi öngúny is. Vajon mit akart ezzel mondani, töprengtem magamban. Hogy ajándékokat vásárolnak az emberek, ez csak természetes. Hiszen a karácsony az ajándékozás, az örömszerzés ünnepe. Családi körben, az ismerősök körében, de a munkahelyen is. Vajon ajándékokban pótolni tudja-e az ember azt, amit érzésekben elmulasztott megadni? Nyugtalanít a gondolat. Van némi igazsága. Sokszor megfeledkezünk a belső értékekről. Hajlamosak vagyunk mindent pénzzel mérni. De lehet-e anyagiakban mérni vagy pótolni az érzéseket, amelyek bennünket, embereket összekötnek? Az év elején egy középüzemben jártam. A dolgozók nyíltan, kertelés nélkül beszéltek a gondokról, az eredményekről, sőt, az előrelépés akadályairól. Meglepődtem, mennyire tájékozottak. Nyilván jó itt a kollektív szellem, állapítottam meg magamban. Elhatároztam, cikket írok a munkahelyi demokráciáról. Felkerestem az üzem igazgatóját. A beszélgetés a termelési tanácskozással kezdődött. Úgy véltem, jól megszervezik ezeket az eszmecseréket. — A munkahelyi demokráciának ez csak egyik része. A jó munkahelyi légkör ezen is, de ennél sokkal egyszerűbb dolgokon múlik. — Például? — Például a köszönésen. Látta, hogy a válaszán mennyire meglepődök. Elkezdte hát magyarázni, hányféleképpen köszönnek az emberek. Milyen a hangjuk színe, s olykor bizony fullánkja van a szónak. Úgy kell köszönni, hogy a hangból is kicsendüljön a másik ember iránti tisztelet. Úgy véltem, eltértünk a témától. Ismét a termelési tanácskozásra tereltem a szót. Ott, ahol jó a munkahelyi légkör, kevés a vita, talán nincs is konfliktus. A feljegyzéseiemben lapozgatok. Íme a válasza: — Éppen ellenkezőleg, nálunk gyakran van vita, sőt, konfliktus is akad jócskán. És mi több, ezek felszínre is kerülnek. Nem arra törekszünk, hogy elsimítsuk azokat, hanem, hogy feloldjuk őket, mégpedig vitával, az érvek józan szavával. De a legjobb kritika is csak akkor használ, ha belsőleg is elfogadják, s őszintén követik. Ez a lényeg. Roppant komoly dolog. Volt olyan tapasztalatom, hogy a bírálat helyénvalónak bizonyult, de úgy lett tálalva, hogy az tüskét hagyott maga után. A következmény sértődés lett. Pedig nem ez volt a cél. Éppen ezért vallom, hogy a munkahelyi demokrácia fórumainak működése az emberi kapcsolaton is múlik. Nem szabad megfeledkezni az érintkezés legelemibb szabályairól sem, a köszönésről. Hát ismét a köszönésnél kötöttünk ki. Sehogy se akart úgy alakulni a beszélgetés, ahogy előre elképzeltem. Ám a szavai nem hagytak békén. Kezdtem olyan dolgokra is felfigyelni, melyek mellett eddig közömbösen mentem el. Az utcán, a vonaton, meg mindenfelé, ahol megfordultam. Igaz is, hányféle hangszínnel, arcmimikával köszönnek egymásnak az emberek? Bizony van sértő köszönés, olyan is, amikor csak átnéznek az emberen, mintha levegő lenne. És milyen ritka az olyan, amikor öröm, a tisztelet jut kifejezésre. A köszönés a lélekben visszhangzik. Derűre fakaszt, békességgel tölt el, vagy éppen ellenkezőleg, megmérgezi a napot, elkedvetlenít, s kihat a munkára is. Pedig ugye milyen egyszerű, icipici dologról van szó? Úgy ám, emberek vagyunk. Érzékenyebbek, mint bármilyen műszer a világon. Ezt tudjuk magunkról. Csak éppen arról feledkezünk meg olykor, hogy a másik embertársunk is az. Sokszor eszembe jutnak a szavai. És most, majdnem egy év távlatából a lelkem mélyén igazat adok neki. Anyagiakban sokat gyarapodtunk és számolgatunk, hogy az idén mire telik. De azembert nemcsak ezek a tényezők határozzák meg, hanem az a mód is, ahogy egymással kapcsolatot teremt. Fonnyadt arcú, venyigesovány kezű, idős asszony kopogott be a szerkesztőségbe. Panaszkodni jött, vagy csak azért, hogy valaki meghallgassa, mi nyomja a szívét. Elmesélte egész életét. Valamikor uradalomban dolgozott meg cselédeskedett, volt két fia. Az egyik meghalt, a másik valahol a nagyvilágban él. Még levelet se kap tőle. Ő pedig egyedül van öregen, betegen, senki se nyit rá ajtót. A nyugdíjjogosultságát nem tudja igazolni, papírjai elvesztek, de talán meg se voltak tíz éve. — Keresse fel a tanácsot szociális segélyért — tanácsoltam. — Ó, voltam ott is, de velem senki sem törődik. Aztán kirakott az asztalra egy csomó paksamétát, igazolványt, hogy ügyével a hatóságot is megjárta. Kiválasztottam a legfrissebb iratot. A tanács határozata volt. Rendszeres segélyt utaltak ki az idős asszonynak. Felolvastam, s a szeme könnybe lábadt. — Látja, ezt nem mondták meg nekem. Nem mondták, de kiutalták. Társadalmunk milliárdokat költ szociális ügyekre, gondoskodik a munkából kiöregedett, idős emberekről. Senkit sem hagy magára. Csak néhány szóval el kellett volna mondani neki, hogy a következő hónaptól kezdve megkapja a szociális segélyt, s biztosítva van a megélhetése. Várt néhány vigasztaló szót. Az ügyintéző azonban erről a csekélységről megfeledkezhetett. Ki tudja miért? Rossz napja volt. Valaki megbántotta, talán az üzletben, talán az utcán, avagy konfliktusa támadt a munkahelyi felettesével. S ezen rágódott akkor is, amikor a határozatot kitöltötte. Hiszen mentség van mindenre, még arra is, hogy miért bánunk olyan fukarul a lelket simogató szavakkal. Az új esztendő kezdetén erre is gondolnunk kell. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz. Külön-külön minden egyes emberen. A tetteken, a szavakon, az érzéseken, amelyek minket, embereket öszszekapcsolnak. Az utcán, a hivatalban, az üzletekben épp úgy, mint a munkahelyen és a családban. Serédi János Kielégítő volt az őszi áruforgalom Belkereskedelmi Miniszum áruforgalmi gyorsütést adott ki. Eszerint múlt év január elseje és ember 30-a között a kiseskedelmi folyóáron Száva 7,4, összehasonlító , egybevetve pedig 0,9 malékkal nagyobb volt, a megelőző év azonoszakában, és csaknem 370 járd forintot tett ki. Legyan az élelmiszerek és élvi cikkek forgalma nőtt, és kisebb arányban nyedett az iparcikkek, külsen a ruházati termékek berítése. összességében a havi forgalom valamel magasabb volt a tervdnél. Az áruellátás színára egy-két termékcsokivételével kiegyensútott volt. Az ellátásban a hiányosságok is, elírban mosószerekből a mi hónapokban, továbbá és fogyasztási cikkekből, fául villanybojlerből ésszekrényből lényegesen eltért egymása vizsgált időszakban az uni és szövetkezeti kiskésedelem forgalma. Míg állami kiskereskedelem százalékkal, addig a szögezed kiskereskedelemiárakon 8,2 százalékkal értékesített többet, mint a megelőző évben, ami valamennyi kereskedelmi ágazatban a szövetkezeti szektor értékesítésének erőteljesebb fejlődését mutatja. A minisztérium gyorsjelentése az őszi áruforgalmat, a novemberi összesítés alapján kielégítőnek tartja. Burgonyából, zöldségből és gyümölcsfélékből az állami és szövetkezeti kiskereskedelem egyaránt bőséges választékkal állt a fogyasztók rendelkezésére. A fővárosi szabadpiacokra novemberben 17 százalékkal több áru érkezett, mint egy évvel korábban, s ezzel egyidejűleg a fogyasztói árak 10—18 százalékkal csökkentek! A háztartási vegyiáruk közül némi javulás mutatkozott a mosószerellátásban, a pipereszappanok kínálata azonban egyes helyeken még mindig hiányosnak bizonyult. Az őszi-téli szezonra méteráruból, férfi és női télikabátokból, öltönyökből, ruhákból, kosztümökből, gyermekruházati cikkekből megfelelően felkészült a kiskereskedelem, de egyes méretek, színek hiányoztak a kínálatból. Felső kötöttárukból a hazai ipar kellő árualapot biztosított, ám a tavalyinál kevesebb importárut kínáltak. Téli lábbelikből a férfiakat jól ellátta a kereskedelem, a divatos női csizmák azonban többhelyütt hiányoztak a boltokból. Kevés volt a hagyományos gumicsizma, míg a divatos, színes hócsizmákból bőséges volt a kínálat. Megélénkült a kereslet novemberben a vegyesiparcikkek iránt is. Szilárd tüzelésű kályhákból, tűzhelyekből elegendő állt rendelkezésre, a legkedveltebb típusokat azonban hasztalan keresték a vásárlók. Továbbra is kevés volt a kazán és a radiátor, viszont volt elegendő gáztűzhely és olajkályha , a Szieszta palackos fűtőkályha kivételével. Továbbra sem tudta kielégíteni a kereskedelem a lakossági megrendeléseket a hőtárolós villanykályhákból. A tüzelőanyagok közül csak a tűzifakínálat volt megnyugtató november hónapban, szénből a készletek nem voltak kielégítőek. Háztartási tüzelőolajból az ellátásban fennakadás nem mutatkozott, pb-gázból azonban többre lett volna szükség, az ellátás szállítási kimaradások miatt akadozott. é KH.WkT.uki Szabómester Erzsébethelyen Előzőleg 25 évig a Békéscsabai Textil Ruházati Ipari Szövetkezetnél dolgozott Bazsó Imre férfi-női szabómester. Volt szabász, majd részleg- és meóvezető. Megszerezte a ruhaipari technikusi oklevelet, és kétéves szaktanfolyamot is végzett. Két évvel ezelőtt nagy lépésre szánta rá magát: kisiparos lett. Arra az időre így emlékszik vissza: — A feleségem, aki az ÁFÉSZ-nél áruforgalmi előadó, ellenezte, hogy a biztos állásomat, illetve a fix keresetemet bizonytalanra cseréljem fel. Két gyermekünk van, nem lehet kockáztatni — vélekedett. Én azonban úgy éreztem,hogy meg tudok állni a saját lábamon. — És sikerült... — Igen. Én magam vagyok a főnök, a szakmunkás, az anyagbeszerző, a könyvelő, de megbirkózom a feladatokkal. — Mennyi volt az induló tőke? — Viszonylag nem sok kellett az induláshoz. Vettem három kiselejtezett varró- és egy szegő-tisztázó speciálgépet. Ezeket rendbe hozattam. Nekem megfelelnek. — Két év után bizonyára sokan ismerik a környéken. — Igen. A műhelyem Erzsébethelyen, eléggé a város szélén van, mégis sokan megtalálnak, és úgy vélem, már eddig annyit dolgoztam, mint a ktsz-ben öt év alatt. — Ez azt jelzi, hogy elégedettek a megrendelői... — Arra törekszem, hogy jó legyen az, amit csinálok, és a megrendelő újra hozzám jöjjön ruhát varratni. Sőt a hozzátartozóinak, barátainak is engem ajánljon. Persze, minden vállalás nagy felelősséggel jár. Hozzák az anyagot, aminek a métere mondjuk 800—900 forint. Egy öltönyhöz 3 és fél méter kell, ami a többi kellékkel együtt 3500—4000 forint. Ha elszabom, fizetnem kell, ráadásul elvész egy heti munkadíjam. — Előfordult már? — Két év alatt egy kosztümöt rontottam el, aminek az anyaga szerencsére csak 400 forintba került. Extra méretű volt a hölgy, ilyen kosztüm készítéséhez még nem szereztem kellő gyakorlatot. Azóta megtanultam ezt is. — Érdemes kisiparosnak lenni? — Igen, van megrendelés, van anyag, lehet dolgozni. Újabban a kereskedelemnek is vállalhatunk munkát. — És vállalt már? — Az ÁFÉSZ ifjúsági áruháza megrendelésére a legújabb divat szerinti férfi, női nadrágot, blézert és szoknyát készítettem. Most is dolgozom az áruháznak. — Nem megy ez a munka a méret utáni megrendelés rovására? — Azt hiszem, a jó minőségű, „emberméretű’’ és divatos készruháé a jövő. — Miért gondolja? — Mert kedvezőbb áron juthatnak hozzá a vevők. A kereskedelmi vállalat olcsóbban kapja az alapanyagot, mi bérmunkában készítjük el a ruhát, ezért kevesebb az adó is. — Változik a divat. Hogyan tud lépést tartani vele? — Szakkönyveket olvasok. (Sajnos kevés van belőle.) Egy NSZK-beli divatlap előfizetője is vagyok. — Mi a kedvenc szórakozása? — Valamikor a feleségemmel együtt a Napsugár bábegyüttes több műsorában szerepeltem. 1974-ben részt vettem az együttes háromhónapos dél-amerikai turnéján, ami csodálatos emlék maradt. Később abbahagytam a bábozást. Nem volt rá lehetőségem. De az előadásokra a feleségemmel és a két gyerekkel ma is eljárok. — Tervei? — Dolgozom, mint eddig. Kisiparos társaimmal együtt úgy érzem, hogy társadalmilag fontosnak tartják a munkánkat, ami biztonságérzetet ad. Jövőre majd egy tanulót szeretnék felvenni. Már van is jelentkező. Pásztor Béla Tájrekonstrukció a Badacsony környékén A badacsonytomaji Nagyközségi Tanács a napokban ismét felmérte a tájvédelem helyzetét, az eddigi intézkedések végrehajtását. A testület megállapíthatta: a lehetőségekhez képest sikerült eltüntetni a korábbi bazaltbányászás okozta sebhelyeket a hegyoldalon. Befejeződött az egykori bányaudvar rekonstrukciója, az ide telepített fenyők és tölgyfák szépen fejlődnek. A hegytetőn levő kirándulóerdőben rendbe hozták a turistaút-hálózatot, kicserélték a pihenőhelyek padjait és asztalait, új irányító és tájékoztató táblákat állítottak fel. A táj eredeti arculatának megőrzésére meggyőző tájékoztatással, s ha kell, hatósági intézkedésekkel is fékezik a tájidegen növények elszaporítását. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal területi igazgatósága sokszorosított jegyzéket bocsátott ki a Badacsonyban honos növényekről. Kiképeznek egy úgynevezett tanösvényt is, amely szemlélteti a tájvédelmi körzet természetföldrajzának múltját, sajátosságait, egyedülálló értékeit, hozzáláttak a leendő badacsonyi tájház anyagának gyűjtéséhez is. Miről ír a Magyar Hét? A Magyar Hét, az Országos Idegenforgalmi Hivatal orosz, csehszlovák, lengyel, román, szerbhorvát nyelven megjelenő lapja januári számának címoldalán köszönti mindazokat aszocialista országokból érkezett turistákat, akik az óévet hazánkban búcsúztatták. A „Barátság krónika” orosz nyelvű rovatában hangulatos képes tudósítást közöla KISZ, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság és a Lapkiadó Vállalat közös rendezésében megtartott „Ki tud többet a Szovjetunióról?” című vetélkedő döntőjéről, a győztesekről. Ugyanezen az oldalon az orosz nyelv magyarországi oktatásáról, az 50 éves TASZSZ hírügynökség és az MTI együttműködéséről, valamint a magyar—szovjet gazdasági-műszaki együttműködés legújabb, kiemelkedő eseményeiről számol be a lap. A „Magyar panoráma” című belpolitikai rovatkiemelt helyen közli Szántó Jenő „Mások rólunk, magyarokról” című írását. A lengyel nyelvű kiadás képes riportban számol be a magyar miniszterelnök és a SZOT vezetőinek legutóbbi tanácskozásáról, ismertetve annak tematikáját, az ott született megegyezéseket. Minden kiadás közli a „Haszon az egyénnek, haszon a társadalomnak” című sorozatunkat, mely ezúttal is a háztáji gazdaságok és a szocialista nagyüzemek együttműködésének kérdéseit taglalja, ezúttal a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz libanevelő szakcsoportja tevékenységének ismertetésével. A „Kommunális kötvényekről”, „Versenyezni kötelező” címmel pedig az építőiparban alkalmazott versenytárgyalások hasznáról ad a lap színes beszámolót, illetve „Készült KGST-koprodukcióban” a szocialista országok közötti együttműködés néhány új vonását ismerteti. Tartalmas írásokkal jelentkezik a kulturális rovat. Minden lap megemlékezik Petőfi Sándor születésének évfordulójáról, egy-egy versét is közlik, s tanulmányt közölnek a Madách Imreévfordulóval, illetve „Az ember tragédiájá”-val, annak nemzetközi fogadtatásával kapcsolatban. A debreceni színház felújításával a közművelődés kérdéseiről, „Jancsó Budapestje” címmel a nagy európai koprodukcióban történő részvételünkről számol be a lap. Gazdag és tartalmas a kulturális rovat „Hová vidéken?”, „Hová Budapesten?” című programadó rovata. A záróoldal ismét pop- és sporthírekről számol be, az aktuális eseményeket részletes naptár ismerteti. „Apám hitte” címmel Zorán és Dusán Sztevanovity, a népszerű szerző-énekes testvérpár áll az oldal középpontjában, érdekes interjú formájában. Hasznos információk és tudnivalók zárják a lap 1983. évi januári számát.