Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-04-05 / 54. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEI KÖRKÉP FÖLDRAJZTUDOMÁNY. (u) Március 6-án, hétfőn 17 órától a TIT békéscsabai (Damjanich u. 1 3.) székházában földrajzi előadást rendeznek az afrikai nemzeti parkokról és állatvilágukról. Előadó: dr. Leel-Őssy Szabolcs kandidátus, az ELTE geológiai tanszékéről. NÉVADÓ: (i) Ecsegfalván Herman Ottó nevét vette fel az általános iskola. Herman Ottó természettudós volt, aki az észak-békési község térségének az élővilágát is többször kutatta. KÖZMEGHALLGATÁS. (y) Március 6-án, 16 órától közmeghallgatást tart Békéscsaba képviselő-testülete a városházán. KÖNYVTÁRI MOZI. (cs) Orosházán, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár ezen a hét végén indítja mozidélutánját. Minden szombaton klasszikus filmsikereket tűz műsorára az intézmény. Szombaton 14 órától A bárányok hallgatnak című amerikai filmet láthatják az érdeklődők. VÉRADÁS, (cs) Az Orosházi Nagycsaládos Egyesület Vöröskereszt Alapszervezete a hét elején szervezett véradást. A felhívásra a vártnál is többen jelentkeztek. A 63 donor között első véradók, középiskolás diákok is voltak, szám szerint 17-en. TÁTIKA, (i) Az Okányi Műkedvelők Egyesülete szombaton tátika-versenyt rendez a térség általános iskolás tanulói számára. A megmérettetés délután 3 órakor kezdődik az okányi művelődési házban. SVÁB BÁL: (y) Hagyományos sváb bátyus bálát tartanak szombaton este hét órától Eleken, a Reibl Mihály Városi Művelődési Központban. A zenét a pilisvörösvári „Lustige Musikaten” zenekar szolgáltatja. JOGSIHIÁNY. (c) A Békéscsabai Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán tartott belső vizsgálat feltárta, hogy 400 darab kitöltetlen gépjárművezetői engedély hiányzik. A hiány okát és körülményeit, valamint a felelősség megállapítását az ORFK irányításával jelenleg folytatják. Az eddigi adatok szerint a hiány keletkezésének ideje több évre nyúlik viszsza, és alaposan feltehető, hogy ezeket ismeretlen tettes tulajdonította el 1998-ban a forgalmiengedély-törzslapokkal egy időben. ŐRIZETBEVÉTEL: (c) Egy korábbi rablás gyanúsítottját, az eleki, 20 éves T. R.-t vette tegnap őrizetbe a Békéscsabai Rendőrkapitányság. „VESZÉLYES DOLOG Őszintének lenned -HACSAK NEM VAGY EGÉSZEN OSTOBA.” (George Bemard Shaw) Középkori kohó az irattár alatt? A térségben élénkülhet az idegenforgalom, a falusi turizmus Úgy tűnik, komoly régészeti lelet kerülhet elő Zsadányban azon a telken, amelyen a polgármesteri hivatal épülete áll. Az esetre egy belvizes épület padozatának beszakadása irányította rá a figyelmet. Információink szerint a megyei múzeum régészei hamarosan megkezdik a helyszín szakszerű „faggatását”. Zsadány - A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztálya felé bejelentést tettem, hogy Zsadányban, a Béke út 32. szám alatt nagy valószínűséggel középkori régészeti lelet található - közölte lapunkkal Kazinczky Gyula vésztői építész. Kazinczky úr elmondta: a lelet miatt ezt a bontásra ítélt épületet csak a megyei múzeum jegyzőkönyvben adott engedélye után lehet majd eltávolítani. Az építész szerint ez a régészeti érték konkrétan is hatást gyakorolhat a zsadányiak számára. A térségben is elindult a falusi turizmus felélénkítését megcélzó program, s ha ennek a leletnek a helyszínén látogatóhelyet lehetne kialakítani, az további idegenforgalmi vonzerőt jelentene. Az esetről bővebben Dudás Árpád polgármesternél érdeklődtünk. A polgármesteri hivatal irattára a rengeteg csapadék okozta belvíz következtében megsüllyedt, padozata beszakadt. Ennek a beszakadásnak a helyszínén merült fel annak lehetősége, hogy ott esetleg egy régi kohóégető alakzat található. Zsadány és környéke több ezer éve lakott terület, ezért ez a kohó lehet, hogy a középkorból származik, de az is lehet, hogy sokkal régebbi - tájékoztatott a az észak-békési község első embere. Dudás Árpádtól megtudtuk azt is: a megyei múzeum régészei hamarosan megkezdik a helyszín feltárást. Az ásatást semmi sem akadályozza, hisz az épületet lebontásra szánták. Utóbbi elhatározást az élet indokolta, hisz a belvízkár nagyon tönkretette az irattárat, sőt a felnedvesedés már az ott őrzött iratokat is veszélyeztette. A célra új épületet szeretnének építeni belvíz-támogatási pályázat révén._________________mj. SÜVEGEK, TARSOLYOK NEMEZBŐL. (y) Általános iskolások a békéscsabai Lencsési Közösségi Ház nemezelő szakkörének tagjai. Az 1998 óta működő szakkör munkáiból pénteken nyílt kiállítás a közösségi házban. Képünkön Pintér Anna szakkörvezető ___________________________________________________________P-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A Hungária és a Hypo A Hypo Vereinsbank Nyugdíjpénztár február 28-án megtartott közgyűlése után, hétfőn a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztárának küldöttgyűlése is elfogadta a két nyugdíjpénztár egyesülését, ami március 31-én lesz. Dél-Alföld A '77-ben alakult Hypo Nyugdíjpénztár korábban is részt vett a pénztári piac fúziós folyamataiban. Taglétszámát és vagyonát négy kisebb nyugdíjpénztár beolvadása növelte, melyek a biztos pénzügyi hátteret keresve csatlakoztak hozzá. A 22 ezres tagsággal és 2 milliárd forint vagyonna rendelkező pénztárat a gazdaságosságra való törekvés ösztönözte az egyesülésre. Partneréül stabil, kiegyensúlyozott pénztári teljesítményt nyújtó nyugdíjpénztárt keresett, s talált a Hungáriában. A Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára '96-os megalakulása óta mind létszámát, mind vagyonát, mind befektetési teljesítményét tekintve a piac egyik legjelentősebb szereplőjévé vált. Méretéből adódó hatékonysága és hosszú távon az inflációt meghaladó reálhozamai tették befogadóként vonzóvá a kis és közepes pénztárak számára - magyarázta Nemes Gyula, a Hungária Biztosító Rt. Dél-alföldi Igazgatóság vezetője. A fúziót követő két hónapban mindkét pénztár ügyfélszolgálata készséggel ad felvilágosítást a tagokat érintő kérdésekben. ___________________________-sz Farsangból bevétel A pusztaföldvári általános iskola élén történt vezetőváltás után Pusztai Lajos igazgató egy alapítvány létrehozását kezdeményezte. Pusztaföldvár Januárban jegyezték be a közművelődési közalapítványt azzal a céllal, hogy a számlára gyűjtött pénzből a Pusztaföldvári Általános Művelődési Központ működését, az iskolában zajló nevelő, oktató munka feltételeit segítsék. A napokban az intézmény farsangi mulatságot rendezett, ahol a tátikaverseny legjobbjait is kiválasztották. Őket érte az a megtiszteltetés, hogy a március 4-én, szombaton 18 órakor rendezendő jótékonysági farsangi bálon is bemutatkozhatnak. A községi vigasság (eddig 130 vendég jelezte részvételét) bevételét, a tombolából származó összeget az alapítvány vagyonának gyarapítására fordítják. _________________________________ICSCTEI i Tőzsdei terjeszkedés Új pénzügyi befektetési iroda nyílt Békéscsabán. A debreceni székhelyű Divus Invest Rt. pénteken fogadta először vendégeit ünnepélyes keretek között. Papp Levente, a cég egyik tulajdonosa nyitóbeszédében kifejtette: olyan új szolgáltatásokat kínál cégük, amelyek nemcsak az újonnan nyitott irodájuk területén, hanem országos szinten is egyedülállónak számítanak. A Divus Invest Rt. a budapesti Equilor Befektetési Rt. ügynöksége, melynek több vidéki városban képviseli érdekeit. Szolgáltatásaik kiterjednek a tőzsdei, tőzsdén kívüli megbízásokra, az állampapír-kereskedelemre, a határidős értékpapír- és deviza-kereskedelemre, de a portfoliókezelésre és a befektetési tanácsadásra is. Tóth Sándor békéscsabai irodavezető elmondása szerint a tiszántúli vezető pozíció elfoglalását tűzték célul maguk elé, ennek első lépéseként települtek a megyeszékhelyre. Hosszabb távú (egy-két éves) terveikben szerepel a Viharsarok nagyobb városaiba való továbbterjeszkedés is. v. j. Van alpolgármester Keddtől újra van alpolgármestere Telekgerendásnak. Az előző tisztségviselő fél éve lemondott, ám a képviselő-testület azóta a polgármester által javasolt jelöltek egyikét sem találta megválaszthatónak. Nemrégen viszont megürült egy képviselői hely. A helyébe listáról bejutott Medvegy Mihályné személye mindenki számára elfogadható volt az alpolgármesteri tisztségre is. Medvegy Mihályné 41 éves, a településen lakik, könyvelő-adószakértő magánvállalkozóként tevékenykedik. Pártoktól független, miként a testület minden más tagja is.________________ki Vállalható kompromisszum Az Ady Endre utcai óvoda kollektívája a szülőkkel vállvetve hatékonyan lobbizott az önkormányzatnál a túlélésért , az intézményt nem zárják be. Orosháza Az önkormányzat képviselő-testületének polgári frakciója nevében Volencsik Zsolt és Dominkó Sándor sajtótájékoztatót tartott. A két képviselő köszönetét fejezte ki a szülői munkaközösségnek, hogy kitartóan, szakmai érvekkel harcolt az óvoda érdekében. A frakciók is egyeztettek a háttérben, a végleges megoldást azért tartják elfogadhatónak, mert a város költségvetését ezzel a döntéssel nem borítják fel. Ilyen kompromisszum a jövőben is felvállalható. Hosszas tárgyalás után született meg a végeredmény. A két frakció abban állapodott meg, hogy a várható többletforrásokat - amik például pályázatok útján érkeznek a város kasszájába - is közös megegyezéssel osztják el._______cs.i. 2000. MÁRCIUS 4-5., SZOMBAT-VASÁRNAP - 3. OLDAL bizonytalanság taszítja az embereket. VÉLEMÉNY BARACSI MAGDOLNA Variációk iskolákra Állok az egyik gyulai általános iskola második emeleti nagytermében, és hallgatom a szülőket, amint a sulit dicsérik a polgármesternek. Az egyik a pedagógiai programot, a másik a nyelvoktatást, a harmadik a több évtizedes hagyományokat magasztalja a város első emberének. Érthető, hogy aggódnak, hiszen éppen most röppent fel a hír, hogy esetleg nem egy másik iskola felső tagozta csatlakozik hozzájuk, hanem éppen fordítva. Az ő gyerekeik járnak majd a város másik végébe ötödik osztálytól felfelé. Gyulán egymást érik az iskolai fórumok, mióta az igazgatók megkapták azt a pár oldalas írást, ami az intézmények gazdasági átalakításáról szól. A levél a végrehajtás címszó alatt úgy fogalmazott, hogy bizonyos iskolák megszűnnek és feladatukat mások veszik át. A „megszűnik” szó akkora felhördülést váltott ki, hogy az illetékesek máris visszavonulót fújtak félútig, azóta az összevonás és a tagintézmény kifejezéseket használják következetesen. Az egyik fórum előtt néhány elszánt szülő elállta az utat a terembe igyekvő helyi képviselő előtt, és nekiszegezte a kérdést: - Mi lesz az iskolával? - Nem tudom, még semmi nem dőlt el - mondta a városatya. Attól félek, hogy nincs igaza. A testület még biztosan fut egy-két kört, mire a szavazógombokat megnyomják, de a szülők nem várhatnak sokáig. A leendő első osztályosok szüleire gondolok, akiknek április elejéig el kell dönteniük, hová viszik a gyereket. Ugyan ki íratja majd a csemetéjét olyan intézménybe, amiről az a hír járja, hogy szép fokozatosan megszűnik vagy odacsapják egy másikhoz. A bizonytalanság taszítja az embereket, különösen, ha olyan fontos döntést kell hozniuk, mint gyerekeik jövője. Érthető, ha a két legnagyobb iskolában vagy az egyházi intézményekben gondolkodnak. A kérdés tehát már a fejekben eldőlt.________________________■ Mi nem sült galambot várunk és kesergünk. Vendégkommentár KOSARAS BÉLA Tennünk kell sokat! Az FVM területi és településrendezési főosztálya megbízásából a VÁTI a Körös-vidék területrendezési programjában még nincs másfél éve, hogy a megye északi részéről megállapította: „Jelentős lemaradás, általánosan hátrányos helyzet, már felélt, illetve sosem volt tartalékok, kedvezőtlen gazdasági-társadalmi viszonyok jellemzik... az észak-békési és sárréti településeket. Az itt található városok önmagukban sem képesek érezhető előrelépésre, a kapcsolódó községek pedig többségükben a már viszszafordíthatatlanul leszakadók határán, között találhatók. Jelentős külső beavatkozás nélkül még e körzetek központi településeihez viszonylag közvetlenül kapcsolódó községek beépülése, végleges leszakadása sem állítható meg.” Azt talán nem is szükséges részletezni, hogy a munkanélküli ráta 26,58 százalék, ami megint nem a fejlődési esélyek követője. Az észak-békési önkormányzatok mindent megtesznek azért, hogy a „visszafordíthatatlan” folyamat megálljon, de ahhoz, hogy ez a megállított romlás valamit a szerény fejlődés irányába elmozduljon, valóban jelentős külső beavatkozás szükséges! Ezt a külső segítséget várjuk a területfejlesztési pályázatok sikereitől, az FVM- től, a SAPARD program lehetőségeitől. Mi nem sült galambot várunk és kesergünk, hanem optimisták vagyunk és hiszünk a felemelkedésben. Ezért tesszük a dolgunkat, ami nem is kevés! (A szerző Szeghalom polgármestere.) Hét buszjárat naponta Jelentősen bővültek a tömegközlekedési feltételek a körösújfaluiak számára. Ez a település korábban kizárólag csak vonattal volt megközelíthető, mostantól viszont naponta több buszjárat indul az észak-békési kisközségből. Körösújfalu — A Körös Volánnal sikeres tárgyalásokat folytattunk, aminek eredményeként március elsejétől naponta hét autóbuszjárat indul községünkből - közölte az örömhírt lapunkkal Kincses István polgármester. Ezek a közúti tömegközlekedési járművek Vésztőre, Szeghalomra, Gyulára ésBékéscsabára szállítják a község lakóit. A buszjáratok beindulásával ismét lehetőség nyílik arra, hogy a körösújfalui emberek más településen vállaljanak munkát, mert van mivel ingázniuk. Ez pedig egy többszörösen hátrányos helyzetű kisközségben nagyon jelentős dolog. Szintén körösújfalui hír, hogy március elsejétől Héder János, a település megbízott jegyzője Fehérvárcsurgón vállalt állást. Most átmenetileg dr. Makai Sándor, Zsadány jegyzője látja el az újfalui feladatokat is. Ám a jegyzői álláshelyre a napokban pályázatot írt ki a helyi képviselő-testület, M. B. ' ® v*I MM MMN ízelítő a március 5-ei szám tartalmából: Feszül-e ellentét Szarvas és Gyomaendrőd között? * Botyánszki György (a kedvünkért) Fradi-ágynak dőlt * Meleg helyzet a gyulai várban * A pornó vagy más miatt „akadt ki” a battonyai telefonáló? * Karsai doktor megint kisütött valamit Torgyán idegesítésére * Pénzt vagy egészséget! — A 160-ból 100 kórházat bezárnak? * A jövő katonája * Albert Györgyi Arcképe * Foci: FTC—Pécs (PNB) + Novák Dezső szerint mi lett a Fradi félmilliárdjával? Mi Jön, illetve már itt is van a VASÁRNAPI SZUPEREXPRESSZ. A ma 18 és 19 óra között, a 66/527-238-as telefonon feladott apróhirdetését már holnap olvashatja a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggelben! Ára: soronként, áfával együtt mindössze 125 forint!