Békés Megyei Hírlap, 2017. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

Huszonöt éve nyert aranyat Negyedszázada, 1992. augusztus elsején nyert olimpiai baj­noki címet ugrásban a békéscsabai Ónodi Henrietta. Az Unyatinszki há­zaspár tanítványa a román Lavinia Milo?ovicivel holtversenyben szerezte meg az aranyérmet. A kiváló tornász­nő a katalán fővárosban ugyanezen a napon talajon ezüstérmes lett. ► 16 Újabb gyulai fejlesztések Több pályázat benyújtásáról is határozott a közelmúltban meg­tartott rendkívüli ülésén a gyulai képviselő-testület.­ Az egyik a volt relégyár épületének rehabilitációja. Az ingatlan közétkeztetési funkciót kapna. ► 2 A prémium a kedvenc MAGYARORSZÁG Egyre nagyobb teret hódítanak a prémium üzem­anyagok hazánkban is, miközben az utóbbi két évben a 98-as benzin kifutott a piacról. ► 7 Jó reggelt e­ gy kávézóban ültem, mely­nek falán felirat hirdette nagy betűkkel: ingyenwifi. A mellettem lévő asztalnál egy csa­lád ült. A kamaszfiú megkérte az édesanyját, hogy kérje el a jelszót, mert a kiírás ellenére kódot kér a rendszer. Közel voltam a pulthoz, így akaratlanul is végigélvezhettem a párbeszédet. Az anyuka elmond­ta kérését a pultosnak, mire ő: a jelszó titok. A nő azonnal, emelt hangon kezdte szapulni a kávézót és annak dolgozóit, amiért hazug­sággal próbálnak vendéget fogni. A szidalomzuhatag levegővételnyi szünetében a felszolgáló közölte a felháborodott édesanyával: „Höl­gyem, azt hiszem, félreértett. A jel­szó az, hogy titok.” K. K. E A hőség és a vendégek is rekordokat döntenek BÉKÉS MEGYE Az OMSZ az ös­­­szes megyére figyelmezteté­seket adott ki a hőség miatt. Két megyében, Békésben és Csongrádban már kedden is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés volt érvény­ben. Helyenként 40 fok körül alakulnak a maximumok. A kánikulával párhuza­mosan megteltek a megye fürdői. A Gyulai Várfürdő már tavaly is rekordot döntött a látogatószámot tekintve, amit idén várhatóan sikerül megismételni. A békéscsabai Árpád fürdő a nagy melegben lényegében mindennap meg­telik. Valamivel több mint há­rom és fél ezer vendég fér el a strandon, s ennyien jó idő esetén meg is töltik a fürdőt. Orosháza-Gyopárosfürdőt jú­lius végéig húsz százalék­kal több vendég kereste fel, mint tavaly, ahogy Gyoma­­endrődön is jelentős a növe­kedés. ► 3 A békéscsabai Árpád fürdő a nagy melegben lényegében mindennap megtelik Fotó: Lehoczky Péter Tíz éve lett város Körösladány KÖRÖSLADÁNY Annak ide­jén a pécsi egyetem keres­te meg a település vezető­it, hogy véleményük sze­rint a település mint térsé­gi foglalkoztatóközpont, al­kalmas a városi rang elnye­résére. A körösladányi ön­­kormányzat azóta megötszö­rözte vagyonát, és több mint ötmilliárd forint értékű fej­lesztést valósított meg. ► 2 I Csempészek ellen induló hadihajók OLASZORSZÁG Két hadihajót küld a líbiai partokhoz az olasz védelmi minisztérium, hogy megfékezze az ember­­csempészetet és az Afrikából Európába irányuló migrációt - járta be a hír tegnap a nem­zetközi sajtót. Az információk szerint a tervek arról szólnak, hogy a megmentett embereket Líbiába vagy Olaszországba viszik majd, attól függően, hol halászták őket ki a ten­gerből. ígérik, a hadihajók akciója nem sérti majd Líbia szuverenitását. Az olasz külügyminisz­ter szerint az Európai Unió­nak sokkal többet kell tennie a migrációs válság kezelésé­ben. ► 9 Sertéspestis veszélye Romániában ROMÁNIA Megjelent az afri­kai sertéspestis Romániá­ban, a magyar-román határ közelében lévő Szatmárné­metiben hét állatot fertőzött meg két gazdaságban. MTI Kevésbé éri meg a háztáji állat MAGYARORSZÁG Az egyéni gazdaságok nagyobb mér­tékben csökkentették sertés­­állományukat, mint a gazda­sági szervezetek - derül ki a KSH kiadványából. A június 1-jei állatlétszám részlete­it bemutató jelentésből kide­rül, az 1990-es évek elején még többségben lévő háztáji tartás egyre inkább háttérbe szorul. ► 7 Várszínházi cigányprímás GYULA Kálmán Imre A cigányprímás című romantikus operettjét láthatta a nagyérdemű az Operett­világ Együttes előadásában hétfőn a Gyulai Várszínház tószínpadán. A főbb szereplők Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea voltak. A történet főhőse Rácz Pali prímás, akinek az az elve, hogy „Mi szeretjük a művészeket, mi a művészekből élünk, de művészek mi, nem akarunk lenni soha”. Fotó: K. Z. SZ­E­R­K­ESZT­ŐS­ÉG E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 38 39 Sok napsütésre, tikkasztó hőségre készülhetünk ma és a következő napokban is. A legmelegebb órákban a 40 fok sem kizárt térségünkben. ► 13 Összekötnék a két csabai városrészt BÉKÉSCSABA Összekötnék a Kétegyházi utat és a Lencsési utat, az Építők útja folytatá­saként és a körgát mentén - erre nyújt be pályázatot a város a Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Prog­ram keretében. A fejlesztés 770 millió forintot kóstálna a jelenlegi elképzelések sze­rint, azonban előfordulhat, hogy ennél többe fog kerülni - már amennyiben zöld utat kap a pályázat -, ha nem az lesz a terepen, ahogy arra most számítanak. A szakem­berek eddig ugyanis úgy szá­moltak, hogy a Csányi utca és a lakótelep közötti részen 60 centiméteres mélységben talajcserére van szükség a megfelelő alaphoz. ► 4

Next