Békés Megyei Hírlap, 2021. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

Nyári mámor lett a nyertes BÉKÉS Kertészné Kozma Enikő Nyári mámor fantázianevű tortája nyerte idén a Békés tortája címet. A versen­gést második alkalommal hívták élet­re, a finomságok zsűrizését pedig csü­törtökön délután tartották a helyi pol­gármesteri hivatal dísztermében. ► 6 Vádat emeltek a késelő ellen GYULA A Békés Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 20 éves büntet­len előéletű gyulai férfival szem­ben, aki tavaly májusban minden előzmény nélkül az utcán késelt halálra egy másik férfit, áldozatát a szemét alá rejtette, és saját barátját is megsebesítette. Világklasszis teljesítmény GYULA Egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett a Nagykunsági­főcsatornán megtartott, közelmúlt­beli Sporthorgász Ifjúsági Világbaj­nokság U20-as kategóriájában a 17 éves gyulai Vidó Roland. ► 4 Egyre több a súlyos beteg EURÓPA Régiószerte nő az új fertő­zöttek és a kórházi ápolásra szoru­lók száma, és miközben vakcinából már nincs hiány, a lakosság átoltott­­sága nemigen mozdul az 50 száza­lék környéki szintről - írja a Világ­­gazdaság. Romániában még nem terveznek országos lezárást. ► 7 Jó reggelt! A­z autóm magától elmegy a boltba, az anyósülésről ki­száll egy robot, és bevá­sárol. Besegít a kocsinak, ha vá­ratlan manőverre van szükség az úton. Csak programozás és idő kér­dése. Németország már jövőre en­gedélyezheti a vezető nélküli jár­műveket bizonyos helyeken. Pél­dául a tömegközlekedés, a válla­lati járatok, a logisztika, az egész­ségügyi központok és az idősek ott­honai közötti utazások területén. Azt mondják, pacalra és kolbászra sem kell pár év múlva költeni, két pirula pótolja ezeket. Nem leszünk éhesek, közben mindent megkap a szervezetünk. Az önvezető autó, a robotika jöhet, de olyan tablettán még sokáig kell dolgozni, hogy ne kívánjam a kolbászt. Ny. L. Schindler visszatért az Előre kispadjára BÉKÉSCSABA A labdarúgó NB II.-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre klubvezetése mindenben megállapodott Schindler Szabolc­­­csal (képünkön még a Vasas edzőjeként), aki a napokban ismét átvette az első csapat irányítását. Mint megírtuk, az eddigi veze­tőedző, Preisinger Sándor és stábja távozott, minekutána a csa­pat az elvárások alatt teljesített. Archív fotó: T. H./NSO ► 16 Eleki mestereknek emeltek emléket ELEK Ünnepélyesen felavat­ták Gál György és Botos Pál, a Népművészet Mesterei, Gál László, az Ifjú Népművészet Mestere és Turla György, a Román Hagyományőrző Táncegyesület alapító tag­jának emléktábláját pén­tek délután Eleken, a román nemzetiségi önkormányzat székházánál. Botos László, az Eleki Román Nemzetisé­gi Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott, rendkívül fon­tos a hagyományok tudatos megmentése, megőrzése. Szelezsán György polgár­­mester kiemelte: elengedhe­tetlen, hogy a lehető legki­sebb kortól megismerjük a minőségi nemzeti és nem­zetiségi kultúrát, hogy felfe­dezzük saját kultúránk egye­temes értékeit. Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés el­nöke visszaemlékezett a nép­dalokat leíró hagyományőrző csoportokra. ► 3 Bágy György, a román önkormányzat tagja, Botos László és Szelezsán György leplezte le az emlékművet Fotó: B. Á. Naptárat kaptak a végzősök BÉKÉSCSABA Immár ötödik al­kalommal adott át a Békés Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara diáknaptárakat a pálya­­választás előtt álló Békés me­gyei diákoknak. Az Innováci­ós és Technológiai Minisztéri­um által biztosított célforrás­ból összesen kétezer darab ké­szült a fiatalok körében nép­szerű kiskönyvből. ► 4 Mérnököket is képeznek Békéscsabán BÉKÉSCSABA Tíz hallgatóval indította be a gépészmérnö­ki és a programtervező in­formatikus képzést levele­ző tagozaton Békéscsabán a Szegedi Tudományegyetem, együttműködve a Gál Ferenc Egyetemmel. A pénteki tan­évnyitó után a diákok be is iratkoztak. ► 3 A magyarok más felfogást képviselnek BUDAPEST A magyarok soha nem vesztették szem elől a küldetésüket - hangsúlyoz­ta Orbán Viktor a Mathias Corvinus Collegium év­nyitóján. A miniszterelnök hozzátette, az a tény, hogy a 21. század Ázsia százada lesz, egyáltalán nem ördög­től való, ugyanakkor lelkileg megviseli a szellemi elsősé­gére oly büszke Európát, il­letve a világ gazdasági és katonai vezetéséhez szokott Egyesült Államokat is. ► 9 Sok pénz maradhat zsebünkben MAGYARORSZÁG Az egykul­csos adó 2011-es bevezetése óta nagyban mérséklődtek a lakosság befizetései, 2022- ben pedig még látványosabb lehet a közterhek csökkené­se. A családoknak járó adó­visszatérítéssel együtt jövő­re már több mint ezermilli­­árd forint személyi jövede­lemadóról mondhat le az ál­lam. Az idei növekedést szin­te minden elemző biztos­ra veszi, így, ha a kormány is jóváhagyja, csaknem 600 milliárdot kaphatnak vissza a gyermekes családok. ► 7 Díjakat adtak át SZARVAS Immár 26. alkalommal szervezték meg pénteken a díjátadóval egybekötött Városi Polgármesterek Randevúját. Az elismeréseket dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium ön­­kormányzatokért felelős helyettes államtitkára (balra) adta át. Mellette Babák Mihály, Szarvas polgármestere. Fotó: B. Á. ► 2 SZER­KESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 29 29 Ma továbbra is csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg a többórás napsütés mellett. Kiváló idő lesz, bátran tervezhetünk szabadtéri programot. ► 13 Boldog névnapot Teodóra és Igor nevű olvasóinknak!

Next