Református gimnázium, Békés, 1934

A békési református reálgimnázium története. Midőn a békési református középiskola történetének újból való megírása lebeg előttünk feladatként, Molnár Aladár egy szép mondása jut eszünkbe, mely „A közoktatás története Magyarországon a XVI. szá­zadban" c. művében olvasható: „Talán sohasem tettek a művelődésért és közoktatásért Magyarországon annyit, mint ebben a tatárjárás óta leginségesebb időben, török hódítás és belháborúk nyomorainak köze­pette. Világos bizonyságául annak, hogy egy nemzet, ha valamely kultu­rális szellemi áramlat megragadja és ha művelődési érdekeit komolyan felkarolja , azok kielégítésében a legnehezebb viszonyok által sem engedi magát megakadályoztatni.“ Egy ilyen nehéz időkben keletkezett iskola a békési közép­iskola is, melynek története szintén világosan bizonyítja, hogy a békési nép a legnehezebb viszonyok között sem engedte magát megakadályoz­tatni abban, hogy középiskolát alapítson és azt fejlessze, mert meg­ragadta a kor kulturális szellemi áramlata, a reformáció, és mert a a művelődés érdekeiért kész volt mindig áldozatokat hozni, és kész volt jeles vezetőit, Szegedi Kiss Istvánt, Szikszay Györgyöt, Hajnal Ábelt és társaikat ilyen irányú törekvéseikben támogatni. Istenben bízó hittel és munkás hazaszeretettel. Ez iskola története is fényes bizonyí­téka a magyar élniakarásnak, a magyar faj kulturális elhivatottságának. Története a mai szomorú időkben is erőt és bizalmat ad a jövő iránt, és sok esetben hasznos tanulságot is nyújt. * * Mikor Magyarország fennállásának ezredéves ünnepét ülte, isko­lánk derék tanára, Séllei Péter megírta a békési ev. ref. gimnázium történetét.­ Bármily körültekintő és buzgó kutatást folytatott is Léllei, csak a békési egyház levéltára állott rendelkezésére, ez pedig nem sok ada­tot és anyagot szolgáltatott neki, így ő csak 1796-ig tudta visszavezetni az iskola történetét, sőt az akkor megkezdett rektori napló vezetőjének a nevét sem tudta megállapítani. Azóta közel négy évtized telt el, és ezen idő alatt számos pro­testáns egyház- és iskolatörténeti munka és adattár jelent meg, így nem csoda, hogy ismereteink a múltra vonatkozólag gazdagodtak, és így a békési ref. reálgimnázium történetének kibővítése vált szükségessé. A gimnázium történetében nagyjából három korszakot lehet meg­különböztetni: I. a rektori iskola kora 1852—1839-ig, II. a professzori iskola és a reáliskola kora 1839—1883-ig és III. a gimnázium kora 1883-tól a jelenkorig. Ez a három kor azonban meglehetősen összefolyik, és igy a tárgyalás folyamán nem is tüntetjük fel külön.­ ­ 1895—96. évi értesítő.

Next