Békés, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
hogy azzal a párti lzelmeknek is erősen eleje vétetik, mert annak a pártnak, mely tudva ártatlant vádolna, vagy tudva a bünöst akarná nyiltan keresztül csúsztatni, utolsó órája ütendő. Majd el is felejtjük azon perplex helyezetről szólni, melybe a procedura folytán a megye ügyésze jutott, ő, kinek feladata a tiszti keresetet prosequalni. Az ügyész t. i. ez esetben, mert a megye ügyvéde, első sorban a megyét képviseli, s a feladata a megyének mintegy satisfactiót szerezni. Már most minő legyen az a satisfactio, álljon az megdorgálásból, birságból vagy hivatalvesztésből..? a megye e részben nem nyilatkozott, s igy gyanítani se lehet minő beszámítási fokot tulajdonit a megtorlandó ténynek. Azt tartjuk ugyan, hogy ez nem polgári eset, melyről az áll, hogy actio regulat partes et judicem, miszerint a törvényszék az actio netáni tévedését helyrehozhatja s helyre is hozza, de ez az ügyészre nézve mégsem expediens, s tény, hogy ő az actiora nézve a legnagyobb zavarban hagyatott főleg, ha hozzá vesszük, hogy a „párt“ is megoszlott, részint magát a szavazástól is dispenzálta. Mi egyébiránt bízunk ügyészünk alaposságában, melyet most az actákat ex asse tanulmányozni s a keresetlevelet formulázni fogja. Nincs is más expediens. Sokat írhatnánk még e tárgyról, de reméljük, hogy az elmondottakban is eléggé bebizonyítottuk, hogy a leírthoz hasonló eljárást sem a törvény, sem akár a theoria akár a „praxis“ szempontjából védni nem lehet. S nincs is a megyének önkormányzati körében sürgősebb teendője, mint jövendőre való nézve egy, mind a becsületbiztonság, mind a szigorú igazságszolgáltatás követelményének megfelelő fegyelmi eljárás szabályozása. Ami minket illet, mi mindent elkövetünk, hogy ez megtörténjék s e tekintetben a legközelebbi közgyűlés elé formulázott indítvánnyal fogunk lépni, melyre nézve annyit már ezúttal kijelentünk, hogy mi elegendő garantiát — a gyűlés vitatkozási jogának épségben hagyásában sem találunk, mi a plaidoyer alkalmazását sürgetendjük. Békés megye bizottságának f. é. február 3. s folytatva tartott közgyűlése. A r. kir. pénzügyminister értesíti a megye közönségét, hogy Csaba városának abbeli kérelmét, miszerint a búzatermésben a rozsda által szenvedett károk miatt — adóelengedés tétessék — nem teljesítheti. Erről Csaba városa értesitetni határoztatok. Gyula városának szervezeti szabályrendelete — a tanács és tisztviselők munkakörének részletes körvonalazása végett — visszaadatott. — A szervezkedést ez azonban nem akadályozza. A megyei gazdasági egyletnek — a hernyók s rovarok kiirtására vonatkozó szabályrendeleti tervezete, — kevés változtatással elfogadtatott. —• Szabályrendelet alkottatott az ipartörvény 5. §ban felsorolt iparágak gyakorlásának szabályozása iránt. Úgyszintén a halászat rendezésére vonatkozó szabályrendelet is megalkottatott. Ugyancsak Gyula városának — a honvédtisztek elszállásolásából 3 év óta szenvedett károknak — a megyei községek közti felosztását kérő folyamodványát a megye közönsége méltányos és igazságosnak találván, a számvevői tisztség — az okmányolt számadások alapján, az arányos felosztási kulcs készítésére — utasittatott. — Vadász Manó tanfelügyelő átírásához képest, a Szolgábírók— utasittattak, — hogy az iparosokat tanonczaik iskoláztatására kötelezzék. — Az 1873. évi megyei költségvetés 42,577 frt 14 krnyi hiánya — a községek beterjesztett hiteles kimutatásai szerint 959.919 frt 93 és fél krt tevő 1872. évi összes államadó arányában, — beosztatván : a kivetési kulcs 4*%oo százalékokban megállapittatott. — Az adókivetés és behajtás eszközlésére a szolgabirák elutasittattak. A hús fontonkénti ára, Csabára, Békésre, Orosházára, Gyomára, Endrődre nézve 20 krban, egyéb itt nem emlitett helyeken pedig 18 krban állapíttatott meg, Gyulán és Szarvason a szabad verseny fentartatván. A legközelebbi évnegyedes közgyűlés határnapjául f. évi május hó 5-ike s következő napjai tűzettek ki. — Az e hó 3-án tartott megyei közgyűlés alkalmával előfordult szarvasi egyházi ügyre vonatkozó bizottmányi határozat a következő: Kiirt czikk Békésmegye bizottságának Gyulán 1873. február hó 3-án s folytatva tartott ülése jegyzőkönyvéből. A vallás és közoktatási m. kir. minisztérium f. évi január hó 22-én 133. sz. a. kelt rendelvénye mellett, a Kollár János szarvasi lakos és a szarvasi ev. egyházközség több tagja által alispáni engedély mellett Szarvason megtartott gyűlés miatt, a bányakerületi ág. hitv. superintendens által benyújtott panaszos felterjesztést, ez ügynek közgyűlésén leendő tárgyalása s kimentő jelentés végett leküldi. Az egyházi önhatóságnak érdekét megóvni — s azokat minden illetéktelen megtámadások ellen védelmezni e megye közönsége feladatainak nemesbjei közé számítja; s mindannyiszor midőn az egyházi hatóság körébe tartozó rendelkezésekre nézve a megye végrehajtó hatalmának alkalmazására felszólittatik: — nem fogja attól közreműködését megvonni, de a megye közönsége nem látja szükségesnek nyilatkozni a felett, hogy a felmerült esetben mennyire lett ezen elv alkalmazva, — de igenis szükségesnek látja kijelenteni azt, hogy az alispáni határozat és az evang. egyházi közegek között felmerült eltérés azon felfogás különbségében rejlik, ha egyedül váljon a megtartatni szándékozott gyülekezet egyházi tanácskozásnak tekinthető-e vagy csupán egyes polgárok összejövetelét képezi; mert míg az első esetben az alispán bizonyosan óvakodnék, s óvakodott volna, az illető egyházi szerves közegek közbejövetele nélkül avatkozni, úgy az egyéni szabadság korlátozása nélkül nem volt megtagadható az engedélyzés a második esetben. Mihez képest a további összeütközések elkerülése tekintetéből, szükségesnek találtatott egy öt tagú küldöttség kiküldetése oly czélból, hogy a gyülekezetek engedélyezésére nézve, a törvény korlátain belül, — egy, — a megyei tisztviselők által követendő szabályzatot készítvén — azt elfogadás végett a megye közönsége elé terjessze; ehez képest Asztalos István elnöklete alatt Tatay István, Papp Mihály, Hajdssy Ottó és Salacz Ferencz küldetnek ki. Miről a vallás és közoktatási minisztérium az összes iratok visszarekesztése mellett, feliratilag értesítendő. lai kir. törvényszék telekkönyvi irodájában a telekjegyzőkönyvek megtekintése és a telekjegyző ’ könyvek másolatáért való személyes jelentkezés a telekkönyvi rendelet 170. §-ának rendelkezéséhez képest. 1873. évi március 1-se napjától fogva csak a délelőtti hivatalos órákban 9—12-ig történhetik, s hogy a telekkönyvi hivatal a magán felek előtt a délutáni órákban zárva teend, a mennyiben a délutáni órákban a telekjegyzőkönyveknek magán felek általi megtekintetése csak rendkívüli esetekben az elnökség írásbeli engedélyének felmutatása mellett engedtetik meg. — Mivégből azon magán felek, — kik a telekjegyzőkönyveket megtekinteni kívánják, vagy kik valamely telekkönyvi másolatot, megrendelni óhajtanak figyelmeztetnek, hogy a b.-gyulai kir. törvényszék telekkönyvi irodájában csak az erre kirendelt hivatalos órákban délelőtt 9—12-ig jelentkezzenek; mert különben ugyanott a fentiekre értesítést nyerni nem fognak. Kelt Gyulán 1873. február 17-én. Herberth Antal h. elnök Figyelmeztetés A b.gyulai kir. törvényszék telekkönyvi osztálya által köztudomásra hozatik, miszerint a b.-gyu l nevelésről. A „Békés" 6-ik számában M. L. följajdul népnevelésünk szomorú pangása miatt. Az okot egy rab szolgáltatja neki az írásra a népnevelésről. Nem ismerem személyesen M. L. urat, de czikkéből ítélve, emberbaráti érzelmekkel teli keblűnek látom, kit annál inkább tisztelek, mivel látom, hogy a népnevelés fölkarolói, mindamellett, hogy ez a kor jelszava, nagyon kevés számmal vannak. Vagy engedjük meg, hogy elegen vannak , de hazánk viszonyaihoz képest még mindig kevesen. Igen, valljuk meg, hogy egész nagy Gyula városában is kevesen érdeklődünk az ügy iránt! Látom sok szemöldök összeránczolódik e vádamra, de sajnos, vissza nem húzhatom azt! Azonban beszéljen a tapasztalás, a tény. Egész isten adta tőlünk hasonlítván, holmi szeszélyes őszhöz, vasárnaponkint, délelőtt úgy, mint délután, közvetlen az iskola előtt terülő „promenádban“ az inas gyermekek és suhancz földész legénykék avval mulatják magukat, hogy egy-egy fa tövéhez állva kört képeznek és — — — pénzre kártyáznak. A melyiknek elfogy a pénze egy vagy két még megmaradt krajczárral a ref. templom és megyeház előtt a kisebbekkel (amint ők mondják) ütőzni kezd, mikor azután ezeket megfosztotta ismét a kártya companiába áll. TÁRCZA. Tóni — és az ő orra. (Rajz) Sipos Sándortól. Nehány év előtt Tóni is jóra való gyerek volt, — azaz csak olyan, mint a többi nőtelen ficzkó, — se jobb, se roszabb. Arcza érdekes vala, bár kissé ropocó stylü, — amennyiben orra inkább tetszenék Nagy Frigyesnek, ki szerette a nagyorú embereket államhivatalban látni, mint nekünk, — kikben korunk ledérsége a csinosság szeretetét oly túlsúlyba helyező a hasznos dolgok keresése felett. Termete nemcsak karcsú, de eszményileg vékony lévén, — méltán számíthatott a nők kegyére, kiknek úgy is az tetszik, mi leginkább múlandó. Modora igen kitűnő lehetett,— mert a falusiak — csupa irigységből — azt mondák rók, hogy igen városias; a városiak pedig, hogy igen falusias. E mende-mondák azonban nem árthattak jó hirnevének — s különösen nem a nők azon faja előtt, kiknek neve: mama — s kiknek eladó leányuk van, — mert Tóni házasulandó fiatal ember hírében állott. Tóni maga sem tudta, hogyan került Hímen jelöltjei közé. Kevéssel azelőtt nem is gondolt a házasságra; víg élete zajában erre ideje sem volt. Egy bál alkalmával azonban jó kedve lévén, három vagy négy tánczot eljárt ő is — s miután véletlenségből mindig egy és ugyanazon kisasszonnyal tánczolt, a kisasszony mamájának szomszédnője rögtön oda súgott a másik szomaédnőnek, ez a harmadiknak, az a negyediknek — s igy tovább — hogy „tűz van! Tóni háztűz nézni akar!" Nosza, neki estek Tóninak a gratulánsok! Már tudták, hogy mikor lesz az esküvő, milyen ruikája lesz a menyasszonynak, ki lesz a násznagy, hány vendég van meghíva. Megdorgálták Tónit: „Ej, ej, hamis ember, hát ülik igy titkolódzói; — na, megálljon! elmegyünk ám azért a lakodalmára !" Tóni csak hüledezett, azonban csakhamar visszanyerte előbbi jókedvét, — sőt hogy egy csinos özvegyecske kaczérkodni kezdett vele, egészen jól érezte magát. Egy szép reggelen azonban beállít hozzá az emlitett kisasszony atyja — s mérgesen kifent bajsza alól „jó reggelt kivánva igy szólt: — Toni úr, ön az én leányomat szereti! — Ké-------Kérem! — — az az, honnan tetszik gyanitani ? — Gyanitani ?! — — Édes uracskám, hiszen az egész város tudja — és én ne tudnám?! — Bocsánat, én nem tudtam. — Mit? — Hogy én szeretem az ön leányát. — Huh, ne csábitól Hiszen lássalak meg csak még egyszer annál az özvegy menyecskénél, majd adok én neked! — Szóljon ön, akarja-e, hogy viszonya leányommal tisztességes irányt vegyen, — vagyis el akarja-e venni, vagy nem; mert ha nem, úgy megismerkedik majd kardom élével, noha 40 év óta nem vívtam! Tóninak szorongatott helyzetében jó gondolata jó. — Kezét fent emlitett orához emelve, a bűbájos Hatvani professor kétértelmű szavaival felelt: — Jöjjön holnap! A papa elcsörtetett, — Tóni pedig elvágtatott Pestre — s fél évig haza sem jött. Akkor már férjnél volt „imádottja.“ Tónit ezentúl mint házasulandó fiatalt, de egy*szensmind mint veszélyes dán Jüant kezték emlegetni) Ő maga is sokat tartott e czimekre — s ugyancsak magasan hordta ismeretes orrát. — Beszédében igyekezett kerülni a közönségest, bizonyos komoly méltóság — s leereszkedő szivélyesség ömlött el alakján, a mi neki igen jól állott— saját véleménye szerint. — Nőkkel, különösen hajadonokkal szemben hamiskás őszinteséget mutatott — s gondolta magában: „ezek mind bolondulnak utánam, de ha tudnák!.... Ilyenkor gunyoros mosoly vonult el ajkain; — nyakkendőjét elégülten simogatta — s roppant kedve jött nyiltan kimondani a nőnek, hogy ő nagy kópé. De volt annyi önmérséklete, hogy ezt nem tette hisz akkor senki sem hinne többé neki — s nem űzhetné tovább pajzán tréfáit! — Ahogy jól érezte magát Tóni! — De hogy is ne ? — hisz tudta, hogy ellenálltatlan, — tudta, hogy remegnek tőle a nők — és még sem bírják elkerülni, — mint nem tudja a megbűvölt kis madár elkerülni a kígyó torkát. — — Azelőtt külsejével nem sokat törődött, — de most eziezomázni kezdte magát. Nem múlt el nap anélkül, hogy ne vett volna magának hol egy nyakkendőt, hol egy tetszetős szinü kesztyűt, vagy divatos kalapot. Lassanként annyira felszaporodtak ilyes holmiai, hogy akár boltot nyithatott volna ily czim alatt „férfi divatáru raktár.“ Barátai elnevezték őt „divat mintának,“ — a mamák pedig „kedves ember“-nek hívták; a leányok közül is sokaknak tetszett — csinos vagyona. Tóni gyakran hallotta a fentebbi hízelgő nyilatkozatokat, — azonban — minthogy hozzá volt már szokva — legfeljebb szája szélével mosolygott felettük — s gondolta magában: „mindez csekélység; csak előjátéka nagy tervemnek,, melyet ha majd végrehajtok, nagyot nevetek, — ti pedig jámbor kisvárosiak, irigységtekben bizonyosan megpukkadtok.“ Tóni nagy terve a következőkön alapult. A szomszéd falu birtokosa özvegy grófnő volt, kinek birtoka lehetőleg kicsiny határok közé vala szoritva, de családja annál nagyobb kiterjedésnek örvendett. Többek között volt öt vagy hat leánya is, a kik közül az idősebbek csak tréfából valónak gyermekeknek nevezhetők, mert az ifjabbak is rég felcserélték bábuikat Paul de Kock regényeivel. Tóninak egy ízben — valami birtokvásárlási ügy érdekében beszélnie kellett a szomszédos özvegy grófnővel — s meglátván ott a sok kisasszonyt, érdekes eszméi kezdtek támadni. — Hasonló eszméi támadhattak a grófnőnek is, — midőn a jó módú Tóni engedélyt kért máskor is tiszteletét tehetni, — mert e kérelmét igen nyájasan, saját óhajának elismerni nem késett. — Tehát csakugyan nagy dolgokra vagyok hivatva? monda Tóni magában, midőn a grófnőtől búcsút vett. — Feleségem grófi koronát csatol kutyaköröm öt pontos nemesi czimeréhez — s az a jó, hogy ez még csak a kezdet. Ki tudja mi lehet még belőlem ! Hah, mily erőt érzek magamba főispánnak, grófnak, vagy ministernek lenni! úgy érzem magam már is, mintha vérem sokkal nemesebbé vált volna. Tóni felhasználta a kapott engedélyt; gyakran eljárogatott a grófi családhoz — s megismerkedvén a kisasszonyokkal, egyet kijelölt magának — s még néhány heti udvarlás után kezét kérte a mamától. Véletlenül azonban a legfiatalabbat találta megkérni Tóni, miért is a grófnő szelíden figyelmeztette őt, hogy tekintve leánya „gyermek“ korát — s ne kívánjon lehetetlent; egyébiránt ne vegye e válaszát kikosarazásnak, mert oly derék ifjú stb. stb. szóval: ő nem mondana ellent, ha Petronella comtesset választaná. (N. B. Ez volt a legidősebb.) Tóninak ismeretes orra ugyan kissé még hosszabb len e válaszra, de neki utóvégre mindegy volt, akár ez, akár az. Öt-hat év ide-oda ! Azután a külső sem sokat határoz, ha az ember minden áron grófnőt akar elvenni. — Tóni tehát beleegyezése jeléül fiúi tisztelettel kezet csókol a chére maman“-nak — s pár nap múlva, az eljegyzés alkalmával keblére ölelte piruló aráját, az érzelemdús Petronellát. , (Vége következik.)